Hermione úgy érezte, mintha egy tőrt döftek volna a szívébe. Leírhatatlan az a szenvedés, amit érzett. Óriásit csalódott a szerelmében. Ennél nagyobb csalódást el sem tudott képzelni.
- Mi lesz velem? Mi…mi történhetett? Megbántottam? Vagy... csak kihasznált?... –szövögette keserű gondolatait. - Lehet hogy sohasem szeretett?... Csak szórakozott?…Csak ez lehet… miért szakított volna ilyen kegyetlenül?... Merlinre…mindjárt megőrülök…-gondolataiba mélyedt, nem is vette észre, hogy a Szükség Szobája előtt áll.
Elhaladt háromszor az ajtó előtt és egy kényelmes fekete kanapéra, egy kis asztalra, lemezjátszóra és egy kandallóra gondolt. Nem is lepődött meg mikor a szobába érve meg is pillantotta a bútorokat.
Lehuppant a kanapéra és a lemezjátszóba valami nyugtató lemezt helyezett. Volt választása, legalább 30 lemez volt a kis asztalon. Nem volt ablak, úgy érezte mintha éjjel lenne.
Ilyesztő gondolat ötlött az agyába.
-Mi… mi nem… Merlinre!... -elsápadt a gondolatra. –…és mi lesz ha… úristen…
Szédülni kezdett és a feje is szörnyen fájt.
Sietős léptekkel szinte rögtön a könyvtárban termett. Furcsa, nyomasztó érzéssel kutakodott a polcok között. Egyáltalán nem volt szakértője a témának, és most nem kérhetett tanácsot senkitől. Nem merte volna elmondani, túlságosan szégyellte magát. Ezt most teljesen egyedül kell megoldania.
Mikor már vagy másfél órája nem talált egy megfelelő főzetet sem, kezdte feladni a reményt. Csak ekkor vette észre, hogy már a könyvtárosnő sincsen bent.
- Elszaladt az idő. Talán holnap… -rosszul lett a gondolatra, de nem tehetett mást.
Fel akart állni a székről, hogy visszategye a könyveket. De hirtelen nagyon nehéznek tűntek. Nem bírta felemelni. Kicsit megijedt, de nem esett kétségbe. Hirtelen álmosság lett úrrá rajta és alig egy fél perc múlva már mélyen aludt. Nagyon mélyen…
Arra ébredt, hogy valaki cseppet sem gyengéden a vállát rázza.
- Hermione! –szólongatták.
- Ron, az isten szerelmére, ne rázd már így ezt a szegény lányt.- torkollta le a vörös hajú fiút Lavender.
- Engedd el! –bólintott Parvati is.
- Hermione, mi történt? –kérdezte nyomatékosan Harry.
Hermione érezte a hideg verejtéket a homlokán és hogy minden tagja sajog. De csak akkor eszmélt rá, hogy egy folyosón fekszik.
- Hogy kerültem ide? -kérdezte a griffenélesektől.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk. –méregette aggodalmas szemekkel Ron.
- Mire emlékszel? –faggatta Parvati.
- Csak arra hogy a könyvtárban ültem. –Ron itt lemondóan felsóhajtott- Elaludtam, de fogalmam sincs, hogy hogy kerültem ide. Úgy érzem magamat, mintha legalább tízszer körbefutottam volna a kastélyt. –válaszolta Hermione körbekémlelve a folyosót.
- Furcsa. –töprengett Harry.
- Gyertek, fiúk, lányok, aludni is kell. Ha észre vesznek minket, nekünk lőttek. Nagyon késő van, holnap majd kitaláljuk a történteket. –ásított Lavender.
- Igaza van. –bólintott fáradtan Hermione majd felállt. Kissé megnyugodott de nem emlékezett az álmára. Borzongás futott rajta végig, majd a fiúkba karolva elment lefeküdni.
Úgy érezte, valami történt. Ez nem álom volt…
Furcsamód reggel nem kellett felébreszteni Hermionét. Korán felkelt és a kérdések elől a Nagyterembe sietett. Pár diák már ott volt, legtöbbjük reggelizett, mások jegyzeteket olvastak vagy beszélgettek.
Tekintete végigpásztázta a termet és sajnálatára (?) meg is állapodott a tekintete egy szőke mardekároson.
Malfoy szinte rögtön elkapta a tekintetét, Hermione meg se látta hogy nézi.
- Rám se néz… hála az égnek… -gondolta keserűen.
Egy falat sem ment le a torkán, ezért a pirítósából letört egy kis morzsát, a tányérjába tette, a többit zsebre vágta.
- Csámpásnak ízleni fog. –döntötte el magában. -Így legalább nem kell magyarázkodnom, hogy miért nem eszem. Csak feleslegesen aggódnának.
Szerencsére magával vitte a mágiatörténet jegyzeteit is. Nem tudott koncentrálni, de így legalább úgy néz ki kívülről, mintha tanulna. Volt egy olyan kellemetlen érzése hogy figyelik, de próbált nem erre gondolni.
Mire Parvati és Lavender lehuppantak mellé, új „tervet” is készített.
- Na mesélj! –rohanta le Parvati köszönés helyett.
- Nekünk meg se próbáld bemesélni hogy nem tudod hogy mi történt. –kacsintott Lavender.
- Csak nincs valami köze a lovagodhoz? –vigyorgott Parvati.
- NINCS!!! –robbant ki Hermionéból jó hangosan, de szinte rögtön megbánta. –Ne haragudjatok, de őt ne is emlegessétek. Mérhetetlenül nagyot csalódtam benne. Nem az, akinek mutatja magát. Gyűlölöm. –ezt már a fogai között tudta csak kipréselni.
- Persze, oké. –nézett elkerekedett szemmel Parvati.
- Baj van? –kérdezte őszintén aggódva Lavender.
- Nincs. –ismételte meg a néhány másodperccel előbbi szót Hermione.- Csak szeretném elfelejteni. Örökre.
- Elfelejteni? Micsoda?! Szakítottatok? –nézett szomorúan Lavender. De azonnal megbánta, amikor találkozott a tekintete Hermionééval.
- Majd mi segítünk elfelejteni. –próbált lelkesedést mutatni Parvati.
- Mérlegelünk és ha lesz végre valami alkalom akkor bepasizunk. És te leszel az első, akinek fiút fogunk. –álmodozott Lavender.
- Azt próbáld meg! –mosolyodott el Hermione. Nem is gondolta, hogy miért foglalkoznak vele ennyit mostanában a lányok. De nagyon jól esett neki.
- Jesszus, akkor te még nem is hallottad a tegnapi híreket! –mondta hirtelen Parvati.
- Nem. –mordult fel kissé fáradtan a lány.
- Kapaszkodj meg! Madam Hooch felügyelte tegnap a mardekárosok edzését, mivel általában sötétedésig elhúzódik. Malfoy szabálytalanul játszott. –Hermione összehúzta a szemeit ezért Lavender egy leheletnyi szünetet tartott- Míg a tanárnő Malfoyjal vitatkozott, egy gurkó repült neki és eltalálta a fejét. Ki tudja, hány métert repült, és egy fába ütközött. Állítólag betört a feje. –hadarta gyorsan Lavender.
- Ez szörnyű! –csóválta a fejét Hermione.
- Egyesek szerint Malfoy átkozta meg, de sajnos nem tudhatunk biztosat. Tudod, csak mardekárosok voltak lent, azok meg Malfoy talpnyalói. –fintorodott el, majd bocsánatkérően nézett Hermionéra.
- Naa, mondd el kicsit részletesebben, hogy mit művelt! –kérlelte Parvati.
- Nem! Hagyjuk már abba! Nem akarok erről beszélni. –csattant fel elvörösödve Hermione.
- Jól van, na… -mondta békítő hangon Lavender.
- Jajj, a lényeget még nem is mondtuk! –szólalt meg egy kis csönd után Parvati.
- Tényleg? Na mesélj! –mondta egy kissé gúnyosan Hermione.
- Új tanárunk lesz! Annyira kíváncsi vagyok, hogy ki lesz! Jó előérzetem van. –vigyorgott Lavender.
- Hogy hogy? –kérdezte elkerekedett szemmel Hermione.
- Madam Hooch elvesztette az emlékezetét. És mivel -valószínűleg- nem bűbájjal történt, nem igazán tudják, hogy hogy segítsenek neki. Körübelül Lockhart szintjén lehet a betegsége. – mondta sajnálkozva Parvati.
- Hát ez szörnyű. Remélem, hamar meggyógyul. –mondta Hermione, miközben két barátja is megérkezett.
- Szia, Hermione! –köszönt Harry félszegen.
- Jó reggelt! –ásított Ron egy hatalmasat.
- Sziasztok! Gyertek, üljetek le! –válaszolt csicseregve Parvati.
- Éppen azt taglaltuk, hogy ki lesz az új tanár. –mondta (valamiért) somolyogva Lavender.
- Csak az a fontos hogy ne legyen Mardekár-párti mint Piton, mert akkor lőttek a Kupának. –mondta a vörös hajú fiú álmatagon.
- Mivel kezdünk ma? –zárta le a témát Harry.
Ron vállat von, Hermione idegesen ide-oda nézelődött, ezért Parvati gyorsan válaszolt.
- Legendás lények lesz. Tényleg, siessünk, nem akarok elkésni.
Hermione megnyugodott. Hagridhoz úgyse kell házi feladat… a fiúk bekapták az utolsó falatokat és sietve indultak el a vadőrlak felé.
A nap hamar eltelt, Hermionét lefoglalták a tanulnivalók. Szerencsére Malfoy felé sem nézett (?) Legendás lényeken, a többi órájuk meg úgyis külön volt. Többször is eszébe jutottak a gondjai, de próbált nem erre gondolni. Még amikor reggel a lányokkal beszélgetett, megfogalmazódott benne a gondolat: elkéri Harry láthatatlanná tévő köpenyét, és elmegy a könyvtár zárolt részébe. Talán ott van az ő gondjával foglalkozó könyv is.
Megrémítette a gondolat, hogy esetleg terhes lehet Malfoytól. Hiszen felé sem nézett már egy napja.
- Nem mondhatod meg neki. –hallott a fejében egy hangot.
-Nincs is mit! –„válaszolta” mindig idegesen.
Próbálta elhessegetni a rémképeket, de nem nagyon sikerült.
Este félősen ment oda Harryhez lefekvés előtt.
-Figyelj Harry, lenne egy nagy kérésem! –préselte ki magából.
- Persze, mondd csak. –mondta szórakozottan a fiú.
- Szeretném kölcsönkérni a köpenyedet estére. –mondta halkan a lány.
- Minek? –kérdezte döbbenten Harry.
- Tudod… -kezdte az előre megfogalmazott kis hazugságot. -… szeretnék elolvasni pár dolgot a könyvtár zárolt részében az álmokról. Elég furcsa volt az a tegnap esti dolog… -szörnyen érezte magát, de jobbat nem tudott kitalálni ennyi idő alatt.
- Rendben, majd veled megyünk Ronnal. –felelte eltökélten Harry.
- Neee! -mondta a kelleténél kicsit határozottabban.
- Miért ne? –húzta össze a szemöldökét Harry.
- Túl sokan lennénk. Parvati és Lavender is jönnek. –rögtönzött Hermione.
- Persze, hogy is gondoltam hogy nélkülük még valahova. –mondta sértődötten a sebhelyes fiú.
- Harry, nagyon köszönöm hogy el akartál kísérni, nagyon kedves tőled. Ne haragudj, hogy mostanában ilyen hülyén jönnek ki a dolgok. –sajnálkozott Hermione.
- Semmi baj. –mondta Harry megenyhülve. –Hozom a köpenyt! –kacsintott, és felszaladt.
- Ha tudná, hogy miért kell, biztosan soha többé nem szólna hozzám. –gondolta feszengve Hermione.
Nem telt bele két perc és máris lent volt.
- Tessék. Jajj, majd’ elfelejtettem szólni, Dumbledore professzor arra kért mindenkit, hogy holnap reggel nyolc órára mindenki legyen a Nagyteremben. Be akarja mutatni az új tanárt. Te meg éppen nem hallottad, mert elmentél valahova.
- Ja, igen, köszi, hogy szóltál. Na megyek lefeküdni!- mondta Hermione.
Persze egyedül ment a könyvtárba. Hosszú időn keresztül nem talált semmit, ami segíthetett volna neki. Rengeteg könyv volt, és elég kevés idő. Levette a legjobbnak tűnő könyveket és leült. Sietősen lapozgatta a sok kötetet.
Végül talált egy bájitalt az Ezeregy nyavalya csak felnőtteknek című furcsa című, kicsi, fekete, vastag könyvből.
De ez a bájital csak arra szolgált, hogy megállapítsa hogy gyermeket vár-e a valaki, nem arra, hogy megakadályozza. Ennél többet nem is találhatott egy iskolai könyvtárban, ezt ő is tudta. Azért ha már eljött kimásolta a hozzávalókat és a megjegyzést az italhoz, aminek a végén ijesztő dolgot olvasott. „A bájital elkészítési ideje kettő-három hetet vesz igénybe.” Gyorsan visszapakolta a könyveket, majd csendesen visszalopakodott a hálókörletbe.
- Két-három hét… jajj, nem kell rémeket látni, lehet, hogy el sem kell készítenem….