A hajnal első fényei fel is ébresztették a lányt. Nem szokott éberen aludni, de most mintha a lelkiismerete nem lett volna tiszta. Először persze nem tudta, hogy hol van, de egy pillanat múlva már érezte, hogy két erős kar öleli át. Gyorsan emlékezetébe torlódott az előző éjszaka. Az a felejthetetlen éjszaka, amit a szerelmével töltött… elmélázva figyelte Dracót, nem mert mozdulni, még nem akarta felébreszteni. De tudta, hogy hamarosan menniük kell, különben nagyon keserves következményei lehetnek a dolognak.
Alighogy kezét kihúzta a fiú kezéből, Draco felébredt. A fiú rögtön elmosolyodott, amikor meglátta szerelmét.
- El sem hiszem, hogy ez a valóság. Hogy itt vagyunk. –szólalt meg először a rá csak néhány hete jellemző őszinte stílusban.
- Én sem. –suttogta a lány. Draco megint átölelte, Hermione pedig ráfeküdt a fiú mellkasára. Sok ideig feküdtek így, semmit nem tudtak mondani. Olyan csodálatos volt….
- Draco, azt hiszem, indulnunk kell. –kezdte Hermione szomorúan.
- Nee, korán van még… -kérlelte Draco a lányt.
- Ha reggel nem leszünk az ágyunkban, mégis mit fognak gondolni? Kérlek, mennyünk már! –szorult össze a griffendéles torka.
- Rendben, mehetünk. –adta meg magát a fiú Hermione kétségbeesett hangját hallva.
A lány rohanva kapta magára a ruháit. A közelben nem volt tükör, nem ellenőrizhette magát. Draco álmosan és lassabban öltözködött.
- Kérlek, siess! –súgta Hermione majd kiosont a szobából.
- Indulhatunk. –mondta pár perccel később Draco.
-Alig hajnalodik, ne aggódj!- folytatta mikor látta Hermione bizonytalan pillantását majd egy gyors puszit adott a szájára. A lány kicsit bátrabb lett tőle és mellé húzódott. A fiú magához ölelte, így mentek egész úton a kastélyig.
Amikor beléptek és a folyosókon elváltak útjaik, Hermione bizonytalanul fordult a fiú felé.
- Nagyon szeretlek. Reggelinél találkozunk. -suttogta a fiú szerelmesen, majd a Mardekár klubhelység felé indult.
Hermione azonban nagyon zaklatott volt, nem is tudta hova menjen. A folyosókon félhomály volt, de kora reggelnek sem lehetett nevezni még ezt a napszakot. A lány gépiesen rótta a folyosókat, majd megállt a Griffendél klubhelység előtt. Alig mert megmukkanni, végül halkan ébresztgetni kezdte a festményen lévő hölgyet.
- Elnézést kérek… -suttogta bátortalanul.
- Ilyenkor kell bejönni? – a Kövér Dámának szikrákat szórtak a szemei. –Mégis mit képzelsz, ki vagy te?
- Én… elaludtam a könyvtárban és csak most ébredtem fel. –motyogta a lány szemlesütve.
- Jelszó?? –kérdezte mg mindig dühösen a Dáma.
- Principium. –súgta fáradtan Hermione.
- Nem! –felelte diadalittasan a kövér hölgy. –Sajnos tegnap este megváltozott a jelszó, és mivel nem tudod, nem engedhetlek be. A társaid biztos elárulják… néhány óra múlva.
- Kérem szépen! –kérte fáradtan Hermione. –Szeretnék bemenni és aludni végre!
- Én is aludnék.
- Máris megyek, de kérem engedjen be!- Hermionét már a sírás kerülgette.
- Ne kiabálj velem! –a Dáma is egyre mérgesebb lett. Majd hirtelen nagyot nézett és kitárult.
- Köszönöm! –kezdte a hálálkodást Hermione, amikor meglátta Ginnyt.
- Te meg mit keresel itt?! –nézett rá döbbenten.
- Én… elaludtam a könyvtárban. –mondta a lány zavartan.
- Persze… most azonnal menjünk be. Gyere! –húzta be a Weasley-lány halkan.
- Köszi. Az életemet mentetted meg. -mondta Hermione hálásan és megkönnyebbülten.
A hálókörletbe érve Ginny biccentett egyet, Hermione boldogan feküdt az ágyába. Örült, hogy végre egyedül van és megemésztheti a történteket, de nem nagyon tudott elaludni. Eszébe se jutott , hogy vörös hajú barátnője mit keresett a portrélyuk előtt ilyen idő tájt.
A mardekáros fiút ne érdekelte, hogy hány óra van, boldogan futott a klubhelyisége felé, kurjantotta el a jelszót a megilletődött festménynek, és az olyan gyorsan kinyitódott, hogy másnap már azt hitte, hogy csak álmodott.
Boldogan vetette be magát az ágyába, de ez szobatársait egyáltalán nem zavarta. A két „gorilla” arra sem ébredt volna fel, ha ágyút dörgetnek a fülük mellett, ezt Draco már régen megtapasztalta. Úgy érezte, hogy semmi sem szegheti kedvét, és hogy legszívesebben átölelné az egész világot. Draco Malfoy soha életében nem volt ilyen felhőtlenül boldog. Soha.
Tudta és érezte, hogy amit Hermione iránt érez, az nem egy futó érzelem, hanem egy tartós, mély szerelem. Már el sem tudta képzelni az életet nélküle. De hogy ez hogy mondja meg apjának (!!!), anyjának… majd most a szünetben majd előhozakodik a dologgal…
De ráadásul ott vannak Potterék, és a többi mardekáros.
- Nem fogják elhinni. Én meg egy griffendéles… - elhesegette a kellemetlen gondolatokat és nyugodtan aludt el.
Reggel nem egészen kipihenten ébredt. Gyorsan magára kapta a talárját és sietve indult a Nagyterem felé. Korán akart ott lenni, hogy láthassa Hermionét.
Csalódottan látta, hogy nem jött még le enni. Igyekezte elhúzni az étkezést, amennyire lehetett, több mint egy óráig rakosgatta a kis adag rántottáját.
Hamarosan a bagolyposta is megérkezett. Gyomra összerándult mikor észrevette a fekete borítékot, amin az ő neve szerepelt. Az apja elegáns betűit vélte rajta felfedezni. Sietve kibontotta a nem kívánt küldeményt.
Szerencsére nem volt egyetlen mardekáros sem, aki Dracóval foglalkozott volna (nem szokványos az eset) mert akkor olyat látott volna, ami talán még meg sem történt a fiúval: először halálsápadt lett, utána elvörösödött, majd ismét elsápadt.

Draco!

Alig hittem el amikor megláttalak tegnap a Foltozott Üstben. Hogy lehettél ennyire hülye, édes fiam?! Egy sárvérűvel hetyegsz Roxmortsban?! Azt hitted, nem tudom meg rögtön? Elment a maradék eszed is?
Egyszer hagytam, neked is jár a szórakozás, de többször ne merd megtenni!
Ha megtudom hogy a sárvérű cafkáddal találkozgatsz, addig fogom kínozni amíg ő maga fog a halálért könyörögni. És te sem úszod meg!
Remélem ez a levél eszedhez térít. A Nagyúr nélkül is nagyon erős vagyok, hidd el! Ne merj velem ujjat húzni tudod hogy nincs értelme.

Apád

Hermione az utolsók között jött le enni. Szemei karikásak voltak, de az örömtől csillogtak. Szerette volna minnél előbb látni szerelmét.
Már alig voltak a Nagyteremben, szinte mindenki megreggelizett. Csalódottan látta, hogy Draco már nincs itt. Ronék álmosan beszélgettek, de rögtön elhallgattak, mikor a lány lehuppant közéjük.
- Sziasztok, fiúk! Hát nem csodás a reggel? –köszönt nekik vidáman.
- De, fúj a szél és olvad a hó. Csodás. –vonta össze a szemöldökét gúnyolódva Ron.
- Végre hogy itt vagy. –mondta Harry barátságosabb hangon. –Nem jönnél le velünk kicsit Hagridhoz? Olyan régen voltunk nála. Utána pedig kviddicsedzésünk lesz, azt is megnézhetnéd. -invitálta a szétszórt lányt.
- Öö... Hát van még egy rahedli leckém… -hebegte Hermione de más magyarázat nem jutott eszébe.
- Hermione, ne csináld már! -nézett rá megütközve Ron. –Ma egyszerűen nem engedünk tanulni!
- Fiúk, átfutok egy dolgozatot és utána mehetünk. –adta be a derekát a lány.
- Na, jó, akkor egy óra múlva legyél a klubhelyiségben, oké? –állt fel az asztaltól Ron.
- Oké. –Hermione gondolatai azonban már régen elkalandoztak…
- Benézek először a könyvtárba. –gondolta megérzésére hallgatva.
Valóban be is jöttek a számításai. Draco valami bájitaltanos könyvet lapozgatott, de látszott, hogy nem köti le a könyv tartalma. Idegesen pillantott Hermionéra. Olyan furcsán nézett, Hermione egészen megborzongott. Kérdőn nézett rá, eddig a fiú minden lehetőséget megragadott, hogy találkozzanak. Most miért nem?
A fiú lenézett a könyvbe, kerülte a griffedéles lány pillantását. Hermione sarkon fordult és kisietett.
- Mi baja van? –gondolta kétségbeesve. -Én aztán nem fogok odamenni hozzá, ha így néz rám Majd ő megkeres. -gondolta mérgesen.
Lement Harryékkel a vadőr kunyhójához és jó sokáig beszélgettek. Hagrid elmesélte hogy milyen remekül fejlődnek a futóférgek („hála az új etetési- és tartási szabályoknak”). A gyerekek kérdésére elmesélte az új fejleményeket.
- Mostanában minden rendben megy, jól van, csak sok a dolgom. De szerencsére van segítségem. Draco… vagyis… öhm… Malfoy iskola után mindig segít nekem a munkámban, mert mostanában kibővült a munkaköröm. –pirult el a félóriás.
Hermionéról eddig leperegtek a szavak, de ez most megfogta. Csodálkozása nem volt egyedüli.
- Nem mondod komolyan, hogy Malfoy önszántából idejön és segít neked?! –hördült fel a vörös hajú srác.
- Nem, Ron, büntetőfeladatnak kapta ezt, és fél évig érvényes. Tél végén lejár a büntetés, ha jól emlékszem, utána nem tudom hogy hogyan fogok mindent megcsinálni. –panaszolta a vadőr.
- Majd mi segítünk. –ajánlkozott Harry.
- Persze, megoldjuk, Hagrid. –mondta elhaló hangon Hermione.
- Valami baj van, Hermione? –kérdezte aggódva Hagrid.
- Nem, semmi. Tényleg. De köszönöm kérdésedet. –halványan elmosolyodott a sápadt lány.
- Figyeljetek, siessünk, el ne késsünk a kviddicsedzésről! –kapott észbe Harry.
- Menjetek csak, köszönöm hogy meglátogattatok. –dörmögte kedves hangján Hagrid.
- Nekünk is öröm. –motyogta Hermione.
- Szia, Hagrid! –a három jóbarát szinte egyszerre kiabált vissza.
Két nap telt el, Hermione pedig próbált koncentrálni a feladataira de nagyon idegesítette, hogy Draco kerüli őt. Mégis amikor egyedül maradtak a könyvtárban vacsora előtt, büszkeségét legyőzve odaballagott a fiúhoz.
- Draco! Végre hogy egyedül maradtunk. –mosolyodott el és önkéntelenül is közelebb húzódott hozzá.
- Én, ööö… örülök. –nyögte a fiú.
- Miért kerülsz? Színedet sem látom két napja. Történt valami? –kérdezte magához térve Hermione majd hátrébb lépett.
- Én? Nem kerüllek… -kezdte Draco majd fejébe villantak apja szavai „Ha megtudom hogy a sárvérű cafkáddal találkozgatsz, addig fogom kínozni amíg ő maga fog a halálért könyörögni.”
Hermione válaszra nyitotta a száját, de a mardekáros elhallgattata.
- Igen, mert elegem van belőled. Fejezzük be. –préselte ki magából.
- Micsoda?- kérdezte szédelegve a lány.
Dracót elég sokszor kínozták meg mind fizikailag, mind lelkileg, de soha életében nem érzett még ilyen fájdalmat, mint amikor elhangzottak szájából ezek a mondatok.
- Egyszer elég volt belőled, úgyhogy hagyj engem békén …-nem tudta befejezni a mondatot, inkább megfordult és gyorsan elviharzott. Nem volt annyi ereje hogy, megadja a kegyelemdöfést.
- De Hermione mostmár biztonságban lesz az apámtól. –próbált érvelni magában.
De ez a gondolat cseppet sem nyugtatta meg sebzett lelkét.
Nem tudott elaludni ezen az éjszakán, a hálószobája ablakából kémlelte a csillagokat.
A sötét éjszaka csöndjét pedig egy halkan síró lány törte meg.