A lány most kivételes izgalomban volt. Már csak egy hét volt karácsonyig, és akkor Draco beszélni fog a családjával. Akkor már nem kell titkolózniuk! Ez a gondolat egyre jobban felvillanyozta. Annyira boldog volt, hogy véletlenül elnézte az időt és egy órával előbb érkezett a találkára.
Ki-be járkált a kastélyba és vissza és nagyon ideges volt, hogy miért késik a fiú. Végül „csak” háromnegyed órát kellett várnia, Draco negyed órával előbb futott be.
- Te már itt vagy? –kérdezte meglepetten.
- Háromnegyed órája várok rád! –mondta remegő hangon a lány.
- De hiszen így is negyed órával előbb jöttem. -védekezett Draco. -Szerintem elnézted az órát.
- Lehet... -mondta zavarodottan a lány.
- Hiszen te reszketsz! –rémült meg Draco. –Gyere, visszamegyünk a gyengélkedőre. Máskor is találkozhatunk.
- Nekem te vagy a legjobb orvosság. –mondta mosolyogva Hermione.
- Biztos jól vagy? –vizsgálgatta Draco aggódva a lányt.
- Már nem is fázom. –nyugtatta meg kedvesét, miután az átölelte.
- Na akkor igyekezzünk! –suttogta izgatottan a fiú.
Mikor beértek a jól ismert szobába, ahol kandalló is volt, Draco egy pálcasuhintással begyújtott.
Hermionénak kissé megfájdult a torka, de próbált nem erre gondolni.
- Mi a baj? –kérdezte a szőke fiú rögtön.
A lány nem tudott válaszolni, mert erősen köhögni kezdett. Pár perc után már eléggé megfájdult a torka.
- Várj, hozok neked valamit. –szólt hirtelen ötlettel a mardekáros, majd elfutott.
- Draco, neee! –kiáltott erőtlenül utána Hermione.
De mást már nem tudott mondani, mert teljesen elment a hangja.
Aggódva ült le és kezdte tanulmányozni a helyiséget. Annyiszor jártak itt Dracóval, hogy már kötődött ehhez a szobához. Gondolatai teljesen elkalandoztak.
- Hahó! Megjöttem! –zökkentette ki Draco mélázásából a lányt.
Vidáman köszönt a fiú öt vajsörös bögrével a kezében.
- Te meg mit… -Hermione haragosan nézett rá, de mikor észrevette, hogy barátja mit hozott neki és milyen örömmel, egy csapásra elpárolgott a dühe.
- De édes! –gondolta meghatottan.
– Jajj, köszi, nem kellett volna… -mondta hálásan.
- Ööö, szívesen. Hát csak nem hagyhatom, hogy megfázz! –legyintett szerényen a fiú. - Na gyere, igyuk meg a vajsört.
Dracóval egyszerre huppantak le, ezért az „ezeréves” (vérfarkas által megnyomorított) kanapé eltört alattuk. Nevetve álltak fel.
- Keresnünk kéne egy másik szobát. –indítványozta a griffendéles lány.
A többi helyiségben sem voltak jobb állapotban a bútorok. Végül az utolsó szobában találtak egy majdnem teljesen jó ágyat, ami nagy volt és kényelmes.
- Ott van egy ágy… -kezdte a fiú majd észbe kapott, hogy mit mondott és picit elpirult. – De jó lesz a másik szoba is. –tette hozzá gyorsan.
- Nem, szerintem teljesen jó lesz. –mondta a lány és még a fiúnál is vörösebb színt öltött.
Megitták a vajsörüket és csendesen beszélgettek. Persze újra a téli szüneti családi vallomásra terelődött a szó, ezért Draco inkább témát váltott.
- Hermione, mesélj már valamit a családodról! –kérte. –Szerinted ők elfogadnának engem?
- Persze! –mosolygott a lány. –Csak a szüleim tudják, hogy boszorkány vagyok.
Hermione hosszú mesélésbe fogott azokról a képtelen helyzetekből, amiből élete során ki kellett másznia és eltitkolnia egész rokonsága elől, hogy ő boszorkány.
Már épp befejezte azt a történetet, mikor Belle nevű unokatestvére szoknyája gyulladt meg, mert az kihajította Csámpást az ablakon.
Teljesen kimerült a nagy mesélésben. Hátát eddig az ágy támlájának döntötte, most viszont felült és fejét a párnára tette. Draco melléfeküdt és megcsókolta a nyakát. Ettől teljesen elöntötte a forróság és (ebben szerepet játszott a két üveg vajsör is) a fiú mellkasára feküdt. Egy kis ideig így maradtak, majd Draco felült. Hermione követte.
A párnáknak dőltek és finoman csókolózni kezdtek, a fiú pedig egyre többet engedett meg magának. Érezte, hogy nem mehetne túl messzire, talán még nem elég felkészültek… de alig bírt magával.
Hermione teljesen megfeledkezett mindenről és nem is jártak ilyen gondolatok a fejében. De aztán érezte, hogy a fiú keze a szoknyájánál van…
- Azt hiszem, mennünk kell. –mondta fojtott hangon. Minden porcikája tiltakozott ellene, de az eszére akart hallgatni.
- Persze. –mondta hangjában nem kis csalódással Draco.
De Hermione már nem tudott az eszére hallgatni. Újra megcsókolta a fiút. És ezután Draco sem tudta abbahagyni. Szenvedélyesen csókolta a száját, a nyakát… Elkezdte kigombolni a lány talárját, majd ő is kibújt a ruháiból. Hermione erősen belekapaszkodott a fiú vállába, úgy érezte, hogy itt biztonságban van.
Már az ágyon feküdtek. Hermione forrón viszonozta a fiú csókjait, aki finoman hajolt fölé. A vágytól egyre gyorsabban kihámozta a lányt a ruháiból.
A fiú tudta, hogy Hermione először életében kerül ilyen közeli viszonyba valakivel, viszont ez teljesen kiment a fejéből. Csak akkor eszmélt rá, mikor Hermione fájdalmasan felszisszent.
- Semmi baj, drágám itt vagyok veled. –súgta a fülébe Draco. –Nagyon szeretlek.
- Én is. –válaszolt a lány boldogan.
Mígnem a kavargó gyönyör forgatagában megszűntek a szavak, a gondolatok, és az érzelmek.
S egy eddig jelentéktelen csillag egy pillanatra beragyogta az eget.