Végül a sok munka eredményes lett, és pénteken már a szabadban levegőzhetett. Még mindig Malfoy járt a fejében állandóan, de próbálta elfoglalni magát, hogy ne tudjon rá gondolni. Gőzerővel tanult, pletykált a lányokkal, sakkozott a fiúkkal csak ne kelljen Dracóra gondolnia…
Péntek délutánra szinte az összes házi feladata készen volt és alig várta a hétvégét, hogy diákok között lehessen.
Csodásan érezte magát. Végre nem volt bezárva és ez jót tett neki. Már teljesen egyedül ment, fájdalom nélkül. Sápadt volt egy kicsit a sok bentléttől és egy kicsit erőtlen, de ezeket leszámítva már semmi gondja nem volt. Mikor Harryék elmentek, máris látta, hogy valaki felé tart. Parvati, Lavender és a többi hatodéves griffendéles lány közeledett felé.
Rengeteg érdekeset meséltek, mivel azt mondták, a gyengélkedőben nem mondhatnak el mindent, ott bármikor meghallhatja Madam Pomfrey, vagy valaki más, de itt nyugodtan beszélhetnek.
Említették Dracót is egyszer. De csak a szokásos pletyka volt, hogy többen látták őket Pansy Parkinsonnal smárolni…
Ez valamiért most nem érintette jól Hermionét, bár próbálta nem kimutatni érzéseit, Parvati szemén már látta, hogy a lány mégis észrevette rajta a szomorúságot. Megeresztett egy olyan parvatis majd–este–kibeszéljük–most–nem-lehet mosolyt. Bólintott egy kicsit.
Nemsokára elmentek, jobban mondva Parvati elhurcolta őket leckeírás ürügyén (mindenki értette a célzást).
Nem sokkal később Hermione elunta magát és felállt. Meglátott egy nagyon különös lepkét gyönyörű citrom, narancs és piros színben pompázva és egészen elvarázsolta.
Tett egy óvatlan lépést, ennek következtében a pillangó tovaszállt egy másik virágra. Hermione óvatosan odaugrott de megbotlott és majdnem elesett, amikor hátulról valaki elkapta a derekát.
Mikor az illetőre kapta a tekintetét, a szíve megint olyan erővel (és hangosan) lüktetett hogy majdnem rosszul lett.
- Szia. És köszönöm szépen! –köszönt zavartan a lány.
- Helló. Patil olyan hangosan mondta, hogy itt vagy egyedül, hogy meghallottam és gyorsan kijöttem, mielőtt még valaki meglátna minket. –mondta halkan a mardekáros.
- Értem. És mit akartál mondani, amit más nem hallhat? –hallotta a távolból saját hangját.
- Gyere. –suttogta Draco.
Finoman behúzta egy bokor mögé a lány és szenvedélyesen megcsókolta. Hermione teljesen megdöbbent (ismét) de nagyon élvezte a fiú csókját. Teljesen elgyengült.
Mikor már legalább tíz perce csókolóztak, Hermione megálljt parancsolt.
- Tehát mit akartál mondani? –kérdezte mosollyal a szemében.
- Azt hogy szeretlek.
- Menjünk sétálni. –mondta gyorsan Draco, miután meglátta a lány döbbent arcát.
- Rendben, menjünk. –válaszolt halkan Hermione.
Már körübelül 5 perce sétáltak mire Hermione összeszedte magát annyira, hogy le tudja reagálni Draco megdöbbentő kijelentését.
- Mióta? –a fiúnak nem kellett megkérdeznie, hogy mire gondol.
- Nem is tudom… több éve már. A negyedikes bál óta biztosan. De apám sok értelmetlenséggel tömte a fejemet és ezért kénytelen voltam homokba dugni a fejemet.
- És akkor miért sértegettél állandóan? –kapott észbe a lány.
- Hát hogy ne vedd észre. –mosolyodott el a fiú. –Pottyékat pedig így is utálom.
- Akkor most… mit tegyünk? –tette fel a nagy kérdést Hermione.
- Szerinted elviselné Potty meg Vízlipatkány, hogy a barátnőjük velem jár?
- Nem hiszem. –Hermione egyre szomorúbb lett. Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a sértő jelzőket. –De a te családod sem fogadna el engem…
- Azt bízd rám. Apám úgyis bujdokol, csak anyát kell meggyőznöm. Egyelőre titokban kellene tartanunk, legalább amíg személyesen haza nem megyek. És addig felkészíthetnéd Potteréket.
- Csak ha megígéred, hogy többet nem fogod bántani őket. –kérte Hermione szenvedélyesen.
- Igyekezni fogok, de csak miattad. Nem bírom a képüket. –fintorodott el Draco. –Nem ülünk le?
- Jó ötlet. –felelte Hermione.
A Tiltott Rengeteg szélén megláttak egy nagy fűzfát, letelepedtek alá.
Draco kérdőn nézett Hermionéra, egy kis jelzésre várt. A lány értette a célzást és most ő csókolta meg.
Ki tudja, mennyi ideig maradtak itt, hol csókolóztak, hol meg csak ültek egymás karjaiban, és szavak nélkül beszélgettek.
Hermione felugrott, mert léptek zaját vélte hallani. Úgy érezte, mintha visszatérne a valóságba. Eszébe jutott hogy neki már régen a gyengélkedőben kellene lennie, Harryék pedig biztosan keresik.
- Draco, nem kéne visszaindulnunk? Nekem nem szabadna itt lennem. Istenem… -egyre jobban megijedt.
- Nem akarok. –kérlelte a fiú. –Maradjunk még így…
- Én is nagyon szeretnék. –mondta szomorúan. –De nem lehet…
- Na jó… Menjünk. –egyezett bele a fiú. –Mikor láthatlak megint?
- Holnap remélem kiengednek a gyengélkedőről, és akkor láthatsz. –felelte Hermione mosolyogva.
- De én úgy értem, hogy mikor találkozunk megint? –fürkészte Draco a lány szemeit.
- Minnél előbb. Holnap üzenj nekem Parvati Patillal, biztosan tudja, hogy tetszem neked –pirult el egy kicsit. –mert szerintem direkt mondta hangosan, hogy itt vagyok. És különben is, benne megbízom. Tudod ki az, ugye?
- Persze, de így ismeretlenül… -komorodott el Draco.
- Csak adj neki egy papírt vagy valamit, nem kell semmit mondani, maximum hogy Hermionénak vagy valami ilyesmi. –majd a fiú kétkedő arcát látva hozzátette –Na jó, nem muszáj… akkor majd találkozunk ha találkozunk.
- Neeem, megkeresem! –sietett a válasszal Draco, amire válaszul egy boldog mosolyt kapott.
- Köszi szépen, most pedig indulás, mert nem ússzuk meg, ha nem megyünk azonnal.
- Oké, gyerünk.
Halkan sétáltak vissza a kastélyhoz kéz a kézben, de miután megláttak két mardekáros lányt, azonnal szétrebbentek. Külön úton mentek, Hermione a gyengélkedő felé vette az irányt, Draco pedig a mardekár klubhelyiségébe.
Hermionénak szerencséjére út közben találkozott Harryékkel.
- Hermione, hol a pokolban voltál??? –torkollta le Ron.
- Már komolyan aggódtunk érted. Mi történt?! –kérdezte idegesen Harry.
- Jajj, fiúk, ne haragudjatok! Az a helyzet hogy megláttam egy gyönyörű lepkét, utána mentem, kicsit sétáltam de sajnos eltévedtem a Rengtegben. –halkította le a hangját. –Ugye nem árultok el?
- Dehogyis! –szörnyülködött Ron. –De azért legközelebb ne hozd ránk a frászt!
Harry csak gyanakodva méregette Hermionét. A lány szörnyen érezte magát. Nem szeretett hazudni barátainak, csak ha muszáj volt. De akkor is rossz lett a lelkiismerete.
- Jézusom, beszéltetek Madam Pomfreyval? –sikkantott a felismeréstől Hermione.
- Nem, lebeszéltem Harryt. Úgy beszéltük meg, hogy még egy órát keresünk, ezért megkértük Madam Pomfrey-t hogy engedjen el velünk a könyvtárba, mert ott vársz ránk.
- Nagyon köszönöm, fiúk! Tudjátok mit, ha már mondtátok, menjünk oda, legalább átnézhetjük a bájitaltan dolgozatokat.
- Ne, Hermione, inkább menjünk le a Nagyterembe, nemsokára vacsora, ott találkozhatnál mindenkivel és ehetnél is egy jót. –kérte Ron.
Hermione hirtelen elpirult és a szíve hatalmasat dobbant.
- Ron tudja? Jajj, nem biztosan arra gondol, hogy keveset láttam mostanában a többieket.
Nyugalmat erőltetett magára és válaszolt.
- Igazad van, menjünk.
Mikor a Nagyterembe értek, már elég sok diák ült az asztaloknál és vacsorázott. A griffendéles asztalnál kitörő örömmel fogadták Hermione gyógyulását.
- Csodás hogy végre itt vagy! –kiáltott fel örömmel Lavender.
- Bizony, úgyis sok mindent kell mesélnünk neked, de ezt majd a hálókörletben. –kacsintott Parvati.
- Rendben. –pirult el Hermione. -És milyen volt az edzés?
- Remek. –foglalta össze tömören Ron.
Hermione azonban csak most vette észre, hogy Harry milyen komor és hallgatag lett.
- Valami baj van, Harry? –kérdezte Hermione óvatosan.
- Ááá, semmi, csak tudod előrehozták a Griffendél - Hollóhát meccset két hét múlvára és most nem vagyunk valami jó formában… -tájékoztatta Ron.
- Harry csukott szemmel is elkapja a cikeszt. –állapította meg Ginny.
Ezt az asztalnál mindenki csak helyeselni tudta.
- Semmi bajom, de köszi a törődést. –mondta nem túl bőbeszédűen Harry.
- Hermione, nem megyünk fel a hálókörletbe? –kérdezte sejtelmesen Parvati, mire Hermione szíve gyorsabban kezdett dobogni.
- Miért is ne, csak ma még vissza kell mennem a gyengélkedőre aludni, de ha nem lesz semmi baj, úgyis elengednek holnap.
- Jó megyek veled. –állt mellé sietve Parvati de érdekes módon Lavenderen kívül ez senkinek nem tűnt fel.
Lavender kacsintott barátnőjének, majd mondta, hogy ő még maradni szeretne, menjenek csak. Feldobott valami témát, így elterelődött Hermionéékról a figyelem.
A gyengélkedő felé menet Parvati hirtelen megállt, körülnézett majd bevonszolta Hermionét egy szobor mögé.
- Tessék, ezt küldi neked, de ne is mondd ki a nevét. –somolygott Parvati. –Nálunk biztonságban van a titkotok.
- Nálatok?- kérdezte meglepődve Hermione de fel sem emelte a tekintetét kedvese leveléről.
- Lavendernél és nálam. –magyarázta meg Parvati.
- Ja, jó, rendben. –mondta szórakozottan az elvörösödött lány.
- Akkor én visszamegyek, te meg légy jó és bírd ki még ezt az éjszakát a Gyengélkedőn.
- Nagyon köszönöm! –suttogta a lány. –Jó éj’t!
Hermione izgalmában majdnem széttépte a kis papírt. Rövid üzenet állt benne.

Kedves Hermioném!

Légy ma este tízkor a gyengélkedő előtt.

Csókol: Tudodki

A lány halványan elmosolyodott. Tudodki… Voldemortot emlegették így. De ha megtalálja valaki a levelet, kétségtelenül az a legjobb megoldás, hogyha nem írja alá a nevét.
- Jaj, kedvesem, már aggódtam érted. Örülök hogy végre itt vagy. Gyere pihenj le, biztos kifárasztott a mai nap. –fogadta szeretettel Madam Pomfrey.
- Egy cseppet sem. –mondta boldogságtól sugárzóan a lány. Végtelenül boldog volt.
Végtelenül boldog…