Gyönyörű nyári éjszaka volt. Egy szép, takaros kis ikerház körül járunk. A család egész nap pakolt, mert éppen most jöttek haza a nyaralásból, és alig két nap múlva lányuk iskolába indult. De nem egy szokványos iskola volt ez, ahogyan a lány sem volt átlagos. Bár most egy elég átlagos problémával küszködött. Hazaérkezése után öt levél várta otthon, ő azonban csak egyet bontott fel, amelyik a barátjától, Viktor Krumtól jött. A fiú levélben szakított vele.
Kisírt szemekkel állt az ablak előtt és a csillagokat nézte, mintha bennük találna gyógyírt a bajára.
Melanie Granger bekopogott az ajtón. Nem hallott választ, de nem zavartatta magát, benyitott a szobába kezében egy tálcával, amin éppen egy palacsintával egyensúlyozott.
- Hoztam egy kis ennivalót, mert alig ettél este. Valami baj van?- kérdezte szelíden.
- Ugyan, semmi baj. –mondta Hermione de hangja arról árulkodott, hogy sírt az elmúlt percekben.
- Ki írt? – kérdezte Melanie érdeklődve.
- Sok mindenki. –csattant fel a lány.
- De hát csak egyet bontottál fel. –nézett meglepetten a nő.
- Az az egy is éppen elég volt egy napra. –mondta bágyadtan Hermione.
- Nem akarok a szokásos szövegekkel, tudod hogy nem az én műfajom. –nézett rá komolyan Melanie. – De… tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.
- Tudom. –mosolyodott el Hermione kissé megtörten. –De most egy kis egyedüllétre vágyom, semmi másra.
-Oké, nem akarlak zavarni. De azért a palacsintámat nem hagyod itt, ugye? –kacsintott Mel a lányára. –Ha szükséged lesz rám, csak szólj. Éjfélig úgysem fekszem le.
- Majd szólok. –válaszolt tömören majd az ablakhoz fordult újra.
A csillagokat kémlelve majdnem el is aludt. Egy hangos csörömpölés a konyhából végre észhez térítette, és félretéve bánatát gyorsan elolvasta a többi levelet is.
A roxfortos levélben persze a szokásos listák feküdtek, Harrytől egy köszönőlevelet kapott, mivel nemrég szülinapjára ajándékot küldött neki. Rontól egy hosszú élménybeszámolót érkezett, amin néha el-elmosolyodott, de teljesen azért nem tudta feldobni. Az utolsó levélen nagyon meglepődött, az is roxfortos volt.

Kedves Granger kisasszony!
Örömmel értesítem hogy az idei évben (szinte teljes egyetértésben) Önt választottuk iskolaelsőnek. Az új feladatairól a Roxfort Expressen kap bővebb információt a prefektusi gyűlésen. Engedje meg, hogy ezúton szívből gratuláljak!
Szívélyes üdvözlettel
Minerva McGalagony prof.
Igazgatóhelyettes

Hermione mintha el se olvasta volna a levelet, eldőlt az ágyán és a falat nézte.
Úgy gondolta, hogy biztosan nem lesz ereje holnap elmenni a Roxfortba és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Már nem érdekelte semmi. Úgy gondolta, ő már soha többé nem lesz szerelmes. Tévedett.
Másnap reggel nyúzottan kelt fel.
Rögtön arra gondolt, hogy végre újra láthatja barátait a Roxfort Expresszen, és este írhat Viktornak. Aztán belemart a felismerés: Viktor már nem szereti. Már nem írhat neki levelet. Már semmi nem lesz olyan, mint régen.
A sok ellenőrzés és pakolás miatt nem jutott ideje ezen rágódni.
A vonatot is majdnem lekéste. Anyukája és apukája kaptak egy gyors puszit aztán átfutott a falon be a vonathoz. Nekiesett valakinek. Az illető egy Malfoy volt.
-Nem tudsz vigyázni magadra te felkapaszkodott sárvérű kis liba?! – kiabált Draco Malfoy.
- Én… - Hermione nem tudott megszólalni. – én…
Hermione kereste a szavakat, ami eddigi életében nem sokszor fordult elő. A beszéddel nem sokszor volt baja, ezt több barátja is említette már neki. De most olyan furcsán érezte magát. Draco Malfoy olyan másképpen nézett ki (de hát ez kit érdekel)… valami olyan furcsa volt… igen, a nézése…
- Hagyd abba Malfoy!!! Nem szállnál le rólunk?!- kiabált Harry.
- Harry! Ron! Végre! – ocsúdott fel Hermione de valamiért a jókedv hiányzott a hangjából. – Mintha ezer éve nem láttalak volna titeket!
Hát igen, a fiúk rengeteget változtak az elmúlt két és fél hónapban. Amióta a tavalyi évben végleg elpusztították Voldemortot, kicsit mintha belül is változtak volna. A sok aggódás és félelem után most kifejezetten kiegyensúlyozottak voltak. Persze rengeteg halálfaló megmaradt, a rajtaütés során szinte mindenki elmenekült, mert csak Voldemortra figyeltek. De talán szétszóródva nem jelentenek akkora veszélyt…
Harry is, Ron is hihetetlenül megnyúlt, már majdnem egy fejjel magasabbak voltak legjobb barátnőjüknél.
- Gyerünk, annyi mindent kell mesélnünk…- kezdte Ron.
- Persze menjünk… -mondta gyorsan Hermione.
Egész vonatút azzal telt, hogy Ron az ikrek új kreációit mutatta be és mesélte, hogy valami nagyon távoli rokonnál is voltak látogatóban és hogy Ronék hogy készítették ki a mugli házaspárt. Harry jót nevetett, Hermione meg többször ciccegett és lehordta Ront. Aztán arról is meséltek, hogy miként telt az a három hét amit (a harc után) Dumbledore engedélyezett, hogy Harry Ronéknál töltsön.
- És képzeld, nem kell többet visszamennem Dursleyékhez, a suli után a Black-ház lesz az otthonom. Addigra teljesen átépítik, Dumbledore segít megszervezni a munkát.- mondta földöntúli boldogsággal Harry.
- Ez egyszerűen csodás! –vidult fel Hermione, bár ő gondolni sem akart arra, hogy mi lesz, miután végeztek a Roxfortban. Annyira szeret itt lenni…
Egy idő múlva aztán jöttek a látogatók is. A sok jó ismerős elfeledtette Hermionéval a gondjait. Ginny egyszer azt is megemlítette, hogy prefektus lett belőle.
- Jujj, Ginny, gratulálok! –nyomott egy puszit az arcára.
- Hermione, igaz is, képzeld valami nagy félreértés történt. Szóval McGalagony professzor azt írta, hogy prefektus lettem. Ron is kapott levelet, de ezek szerint te nem. –mondta feszengve Harry.
- Nem vagyok prefektus. –suttogta somolyogva a lány.
- Tessék? –hördült fel Harry, Ron, Ginny és Neville szinte egyszerre.
- Szóval izé… az a levél nem tévedés… én iskolaelső vagyok. –motyogta elpirulva a lány.
- És ezt csak most mondod? –kerekedett el Ron szeme.
- Akkor idén prefektus lettem? És nem túrtalak ki? –ragyogott fel Harry arca.
- Igen. –kacsintott Hermione.
Az út hátralévő részében ünnepeltek, majd a három jóbarát elvégezte kötelességeit a gyűlés után. Végül fáradtan huppantak le a Nagyteremben.
Dumbledore professzor beszéde most a szokásosabbnál is hosszabbnak tűnt. A finom vacsora után pedig boldogan aludtak el megszokott ágyukban. Mármint a két fiú. Hermione úgy érezte hogy ha nem szabadul ki egy kicsit a parkba, megfullad.
Csodás, kellemesen meleg éjszaka volt. Hermione mégis nyomott hangulatban volt. Ahogy egyedül maradt és eszébe jutott, nem tudta kiverni a fejéből Viktort. Bár az utóbbi időben távol maradtak egymástól, azért mégis így kimondva a szakítás olyan borzasztó érzés volt. Szerette őt, bár már nem úgy, mint régen, negyedikben, de azért szerette.
Gondolataiba merülve figyelte a csodásan szép nyár végi éjszakát, amikor a háta mögött fura zajt hallott. Megtorpant.
Malfoy sétált a parkban. Egyedül volt. A prefektusi gyűlésen ott se volt, Hermione nem is értette miért lett már harmadik éve prefektus Malfoyból.
- Még szerencse hogy nem csináltak belőle iskolaelsőt. –gondolta megvetően.
De Hermione hasa hirtelen görcsbe rándult, ahogy a fiú közeledett. Nem akart találkozni azzal az undok féreggel de mégsem tudta róla levenni a szemét. Az a nézés délelőtt…
Lassan közeledett, mintha erősen gondolkodna és észre sem vette a griffendéles lányt, amíg az fel nem pattant. Teljesen ledöbbent, mikor meglátta Hermionét. Aztán a szokás hatalma eluralkodott rajta…
- Mit keresel te itt?! -förmedt a lányra undokul.
- Semmi közöd hozzá. –mondta Hermione majd könnyes szemmel elfutott.
De nem volt elég ügyes. Malfoy észre vette. Értetlenül bámult utána.
-Mi ütött ebbe a lányba? -gondolta. Eszébe sem jutott hogy most először nem illette semmilyen undok jelzővel, mégha gondolatban is.