- Leülhetek?

- Csak nyugodtan- adta meg az engedély Hermione.

- Mit csinálsz itt ilyen későn?

- Csak az eget nézem.

Draco felnézett az égre és nagy szakértelemmel tanulmányozni kezdet a csillagokat.

- Hüm ma nagyon fényesen ragyog a Mars - mondta végül.

- Olyan vagy, mint egy kentaur- nevette el magát a lány- Amúgy te, mit keresel itt ilyenkor?

- Mivel Eli már elaludt, nem akartam hazacipelni.

- Aha értem.

Aztán egy kicsit kínos csend állt be a beszélgetésbe. Mindketten az eget fürkészték és olyakor-olykor egymásra pillantottak, de úgy hogy a másik ezt ne vegye észre. Aztán Hermione megelégelte a szótlanságot.

- Mit szólsz a küldetéshez?- kérdezte.

- Egyszerűen csodás, alig várom, hogy lássam apámat - mondta Draco ironikusan.

Hermione csak megcsóválta a fejét.

- Terv kell - mondta végül.

- De nem is akármilyen, mert a Malfoy kúriára, se bejutni, se kijutni nem egyszerű dolog. Ha belegondolok, alig egy hajszálon múlt, hogy otthagyjam a fogam…

- De te legalább ismered a kúriát.

- Ezzel viszont nem sokra megyünk, mivel egy halom bűbáj védi az egész kócerájt, szóval egy icipicit nehéz dolgunk lesz, és csak egy hónapunk van, a bálig.

- Akkor holnap vágjunk is bele - mondta Hermione és ásított egyet.

- Helyes! Én is így gondoltam, mivel egy halom védőbűbájt kell, majd semlegesítenünk és … Hermione figyelsz, te rám egyáltalán?

- Igen, csak már nagyon késő van, és már nagyon álmos vagyok. Ha nem haragszol én most elmennék aludni.

- Nem dehogy. Jó éjszakát!

- Köszönöm neked is- mondta majd felállt a padról és elindult a rózsalugas felé, majd visszanézett- Szép álmokat!

- Neked is szép álmokat!- mosolyodott el Draco.

***

Másnap reggel, miután Hermione befejezte a reggelit. Draco az egyik dolgozószobába hívta őt, mondván beszélni akar vele.

- Mit akartál mondani?- kérdezte Hermione.

- Azt, hogy elkezdhetjük a felkészülést.

- Jó rendben.

- Akkor felkészültél?- kérdezte Draco.

- Mire?- kérdezte Hermione.

- A hoppanálásra- mondta a férfi teljesen nyugodtan.

- De mégis hová?

- Oda, ahol Eli és én lakunk. Őt most nemrég vittem haza.

- Tudom.

- Honnan?- kérdezte Draco meglepetten.

- Mivel ma reggel beszélt velem a lányod, és mondta, hogy hazaviszed.

- Ja jó rendben.

- Akkor, hogyan is jutunk oda?- kérdezte Hermione.

- Hova?

- Jaj Draco nem fárassz, oda, ahol laksz.

- Mondtam már hoppanálunk- mondta hanyagul, majd intett egyet a pálcájával.

Hermione egy árva szót sem tudott szólni. Hirtelen valamiféle forgószélbe keveredett, és amikor újra feleszmél, már rég nem a Black kúriában álltak. Hermione kíváncsian tekintett körbe, ahogy meg tudta állapítani valamiféle kastélyba keveredett, ami akár egy mardekáros banda búvóhelye is lehetett volna. Ahogy a lány meg tudta állapítani, éppen az előcsarnokban voltak, amiben akár egy kisebb fajta utcácska is simán befért volna. A helyiséget körben fáklyák szegélyezték. A falakat smaragdzöld falikárpitok díszítették, amik a Malfoy család címerével volt ellátva. Hermione ámulva tekintett fel a mennyezetre, ami öt méter magasan volt. A lány elmosolyodott, a jó öreg Roxfort jutott eszébe. Majd megcsóválta a fejét és megszólalt:

- Nem is tudtam, hogy kastélyban laksz.

- Ez egy érdekes történet.

- Elmeséled?

- Majd igen, de most menjünk a könyvtárba - mondta és felment a lépcsőn.

A lánynak gyorsan kellett mennie, nehogy eltévedjen, és lépést tudjon tartani Dracoval, aki sebes léptekkel haladt a fáklyákkal kivilágított folyosón. Aztán egy mahagóni színű, hatalmas ajtó elé értek. Draco hanyagul intett a pálcájával, amitől az ajtó remegni kezdett, majd kísérteties nyikorgással kitárul, utat engedve nekik. Egy sötét helyiségbe léptek be, Draco csettintette egyet, és a méregzöld drapériák elhúzódtak, nappali fényt adva a helyiségnek. A hatalmas könyvtárban, körben álltak az óriási könyvespolcok, amiken katonás rendben sorakoztak a vaskosabbnál vaskosabb kötetek. Furcsa módon a könyvek mintha mozogtak volna, a helyiség közepén egy hatalmas kör volt, amiben egy rózsát átölelő ezüst kígyó foglalt helyet. Aztán a kör emelkedni kezdett és asztalmagasságban megállt. Hermione arcára különös üdvözült kifejezés jelent meg. Draco apró mosollyal nyugtázta a lány elképedését.

- Csodálatos- mondta Hermione átszellemülten.

- Látom téged, ennyi könyvvel könnyen le lehet venni a lábadról - mondta kaján mosollyal.

- Tudod, most először irigyellek. De áruld már el, hogy-hogy te ebben a kastélyban laksz?

- Akkor kerültem ide, amikor apámnak megmondtam, hogy nem leszek halálfaló. Nagyon dühös lett és pálcát fogott rám, jobbra-balra átkozott és alig tudtam előle megmenekülni. Tudod a Malfoy kúria mágiával elég intenzíven átitatott hely. A családunk évezredek óta erősíti a védelmét, ezért olyan nehéz bejutni. A védőköröket szinte lehetetlen megtörni. Szóval, amikor éppen menekülni készültem, beléptem a körbe és valamiféle szellemalakot láttam. Aztán az a szellem valamit motyogott és én már csak arra emlékszem, hogy forog velem a világ, végül a kastély előcsarnokában találtam magam.

- És miféle ez a hely?

- Valamiféle titkos tanácskozóhely lehetett valamikor régen.

Hermione már fel akarta tenni a következő kérdését, de megcsóválta a fejét és úgy döntött, inkább nem kérdez többet.

- Mi szeretnél még tudni?- kérdezte Draco.

- Semmit, hagyjuk.

- De mondd csak el.

- Nem akarlak megbántani, és régi sebeket feltépni.

- Ó értem, szóval arra vagy kíváncsi Drew is itt lakott-e velem?- Hermione bólintott- Nem erre már nem került sor. De most kezdjünk neki a felkészülésnek.

- Jó rendben.

Draco fogta a pálcáját és kőasztal közepe felé intett vele, ott pedig egy zöld fénypont kezdett izzani. A rózsát ölelő ezüst kígyó felemelkedett és forogni kezdett, majd eltűnt. A fénypontból apró fonálszerű fénycsóvák ágaztak ki és lassan egy épület tervrajzává álltak össze.

- Hú nem is rossz- mondta Hermione és kerekre tágult a szeme- Szóval, ez lenne a Malfoy kúria?

- Igen-sóhajtott Draco

- Akkor vágjunk bele. Mi védi a kúriát?

- Két védelmi vonala van. Az első maga a kapu, amit kősárkányok védenek és maga a fal. A szobrok el vannak varázsolva, és a kapu csak az aranyvérűeket engedik be.

- Csodás- mondta a lány - Akkor azt hiszem, nem nekem kell veled mennem.

- Nem probléma, ha te jössz velem - mondta Draco és mélyen Hermione szemébe nézett- Csak a falat, kell átrepülnöd.

- Draco Malfoy és a logika. Ne nézz madárnak!

- Angyalom, én gondoltam erre is.

- Óh tényleg?

- Igen, de ne nézz rám így- mondta Draco mély bársonyos hangon.

- Mert, hogy nézek rád?

- Olyan máshogy, mint szoktál. De folytassuk.

- Akkor elárulod nekem, hogyan akarsz engem bejutatni oda?

- Pillangóvá változtatlak.

Hermione elnevette magát.

- Miért, nem jó ötlet?- kérdezte megrökönyödve Draco.

- De, csak ahogy mondtad… azzal az átéléssel- ezen a ponton újra elnevette magát.

- Ne is zavartasd magad. Ha megengeded, én folytatom, a második védőkör elemzését.

- Csak nyugodtan- mosolygott Hermione.

- Szóval, ez egy a házig húzódó bűbájkupola.

- Eddig nincs benne semmi különös.

- Óh ezt te csak hiszed. Úgy kel bejutnunk, hogy ezt semlegesítjük, lehetőleg észrevétlenül és a szellemkutyákkal is el kell bánnunk.

- Szellemkutyák?? Ez szép, az 1768-as varázslényekre vonatkozó törvény szigorúan tiltja a szellemkutyák tenyésztését és alkalmazását, de hát a Malfoyoknak semmi sem szent- majd itt Dracora nézett - Persze te kivétel vagy- mosolygott rá és megsimogatta Draco vállát.

- Ez jelenti nekünk a legnagyobb problémát, meg persze az, hogy ne ismerjenek meg minket.

- Teliholdvirág- mondta Hermione.

- És azzal meg mire megyünk. Elhiszem, hogy szép, de fogalmam sincs, hogy segíthet nekünk.

- Mond csak szőkeség: Jártál te valaha a Roxfort környékén?- kérdezte Hermione szemrehányóan – Ennek a főzetével lehet elűzni a szellemkutyákat, amik valójában nem szellemek, hanem démonok, amik képesek átmenni a falakon.

- Olyan mintha egy könyvből olvasnád…- mondta Draco tettetett megdöbbenéssel- Félelmetes…

- Jaj, hagyd már abba!- mondta a lány, és oldalba lökte a szőkeséget, aki éppen nevetőgörcsöt kapott.

- Honnan a fészkes fenéből akarsz ilyen gazt szerezni? Mert gondolom a környékünkön ilyen nincs.

- Látom tényleg átaludtad azt az órát, amin a szellemkutyákról volt szó.

- Drágaságom, ha megkérhetlek a lényeget, ha nem gond.

- Holdtölte első napján kell szedni és minden erdőben megtalálható, csak jó helyen kell keresni - mondta Hermione.

- Ez mind nagyon szép, de sok időt vesz igénybe.

- Talán rendelkezek annyi tapasztalattal, hogy ne okozzon ez problémát - mondta Hermione villogó szemekkel.

- Akkor is sok idő- makacskodott Draco.

- Két nap múlva telihold és a bájital elkészítése egy napot vesz igénybe. De ha van jobb ötleted, felőlem…

- Jó, jó rendben- egyezett bele.

- Helyes- vigyorodott el Hermione- Van még valami, amiről nem tudok.

- Azt hiszem nincs. Már csak azt kellene kitalálni, hogyan álcázzuk magunkat.

- Semmiképpen nem használhatunk százfüléfőzetet.

- Miért?

- Mert sok idő elkészíteni, és mit tudod egy óráig hat.

- Próbáltad már?- kérdezte Draco.

- Hát az úgy volt…- kezdte Hermione, majd észbekapott- Semmi közöd hozzá!

- Jó, de nem kéne leharapnod a fejem…Akkor szerinted mit csináljunk?

- Néhány transzformáció, az arcon hajfesték és szemszín változtatás elég lesz. Amúgy a bálra, hogy fogunk bejutni.

- Meghívóval- mondta Draco nemes egyszerűséggel- Mivel apám, mindig velem íratta a meghívókat. Tudod, hogy minden évben ugyanolyat küld, és mindig ugyanazzal a bűbájjal ellátva.

- És mi van, ha most nem?- kérdezte Hermione.

- Akkor bajban leszünk - mondta nyugodtan.

- Remélem, hogy van terved, arra, ha nem sikerülne bejutnunk.

- Van.

- Elárulod?

- Még nem.

- De titokzatosnak tetszik lenni - mondta Hermione és belenézett a szürke szemekbe.

- De még mennyire. De ne nézz rám így, mert olyat teszek, amit nem is hinnél el- búgta sejtelmes hangon Draco.

- Mert mit tennél?

Draco gondolkodó arcot vágott, és magában számításokat végzett, majd felhúzott szemöldökkel, és huncut vigyorral nézett vissza a lányra.

- Mondjuk, megcsókolnálak.

- Úgyse mernéd- nevetett Hermione- Én meg úgyse hagynám magam.

- Tegyünk egy próbát?

- Felesleges, mert úgyse…

Draco már nem tudta meg, hogy mi lett volna a mondat vége, mivel bizonyítani akarta, hogy ő nem gyáva. Odahajolt Hermionéhoz és megakadályozta, hogy bármit is mondjon. Karjait gyengéden Hermione dereka köré fonta, majd erősen szorította nem engedve szabadon a lányt, aki bolond is lett volna szabadulni. És egyre szenvedélyesebben csókolta a cseresznyepiros ajkakat. Hermione nem ellenkezett, hanem visszacsókolt. Kezével Draco hajába túrt és átadta magát, annak a kellemes érzésnek, ami átjárta az egész testét. Teljesen mást érzett most, akkor, amikor Ron csókolta őt, ez új és érzéki volt a számára. Draco gyengéd volt és szenvedélyes. Hermione hirtelen azt sem tudta, hol van, csak a csókra összpontosított. Őrjítő vágyat éreztek mind a ketten, aminek nem is mertek ellenkezni, inkább engedtek nekik. Draco gyengéden felfektette Hermionét az asztalra és éppen tovább lépett volna, hogy tervét teljesítse, amikor közeledő lépteket hallott.

- Apa- szólt a hang- apa, merre vagy?

Draco holtra vált arccal engedte el Hermionét, aki szintén zavarban volt. Azonnal lemászott az asztalról Draco segítségével. De a tervük nem sikerült, mert Draco megbotlott és magára rántotta a lányt. Elinor éppen ebben a pillanatban lépett be. Draco és Hermione zavartan mosolyogva néztek rá a kemény kőpadlóról, mindketten zavarban voltak és arcuk égett, akár a máglya.

- Apa te mit csinálsz itt?- kérdezte kíváncsian a kislány.

- Hát… szóval az úgy volt, hogy Hermionéval éppen átkokat gyakoroltunk, és nagyon ügyetlen voltam, elestem és magamra rántottam Hermionét.

- Jó, de apu miért rúzsos a szád?

- Az egy másik történet édesem- mondta Draco szörnyű nagy zavarban és paprikapiros arccal, majd megköszörülte a torkát.

- Apu csinálsz nekem palacsintát? Tudod megígérted!

- Rendben csillagom, mindjárt megyek.

Azzal a kicsi mosolyogva, elviharzott a konyhába.

- Akkor hol is hagytuk abba? - mondta kaján mosollyal Draco.

- Te nem vagy eszednél…- kezdte Hermione, de nem tudta folytatni, mert kapott egy újabb csókot, de ellökte magától Dracot- Most, a lányoddal foglalkozz! Én még körülnézek itt aztán, utánad megyek.

- Jó de csak akkor megyek, ha kapok még egy csókot.

Meg se várva a lány válaszát, Draco újabb csókot lopott majd felugrott és magára hagyta a padlón olvadozó Hermionét, aki pár percig csak feküdt, és sóhajtozott.

A későbbiekben Hermione a könyvekkel volt elfoglalva, de még most sem tudta kiverni a fejéből Draco csókjait, amiknek a nyoma még mindig ott égett az ajkain. De igyekezett a könyvespolcokon sorakozó kötetekre koncentrálni. Olyan volt neki ez a hely, mint a sivatagban egy hűsítő oázis. Úgy érezte többé el sem tud szakadni ettől a helytől. Mintha haza tért volna. Egyre jobban belebonyolódott a könyvek sokaságába, és egyre hihetetlenebb felfedezéseket tett. Sok olyan kötetet talált, amiket a Roxfort könyvtárárban még nem is látott, nemhogy olvasott volna, pedig az nagy szó, hogy Hermione Granger nem olvasott valamit. Aztán ahogy a lány a polcok közt nézelődött, egy könyvet vett észre, aminek a gerincén ugyanaz a címer volt a gerincén, mint ami a nagy kőasztalon. A lány nem is tétovázott tovább, hanem kiemelte a nagy könyvet, ami meglepő módon nem is volt nehéz. Ám ekkor az öt méteres polc remegni kezdett, amitől a lány nagyon megrémült és azonnal arrébb állt, a kezében lévő könyv pedig a padlón landolt. A polc hirtelen megmozdult és elfordult. Mögötte egy folyosó fekete sziluettje rajzolódott ki. Hermione meglepődve tartotta a könyvet, és lassan benézett, bent rögtön fáklyák gyúltak ki. Aztán suttogás hallatszott, a lány legyőzve a félelmét és engedett a kíváncsiságának. A folyosó kísértetiesen emlékeztette Roxforti pincehelyiségekre. A falak nyirkosak voltak és vízcseppek csillogtak rajtuk. Ahogy egyre beljebb haladt, furcsa módon a levegő tisztulni kezdett és egyre világosabb lett. Aztán Hermione egy kör alakú helyiségben kötött ki. Érdeklődve futatta körbe a tekintetét. A teremben két koncentrikus körben, egymástól egyenlő távolságra, vastag oszlopok sorakoztak, és mindegyikre jeleket véstek. Ezek nagyon emlékeztették Hermionét valamire, de nem tudta őket megfejteni. Aztán a szemközi falra nézett, amire egy fa volt rajzolva, az ágain ezüstös derengés volt megfigyelhető. A lány közelebb ment, és megnézte mi is a derengés oka. Szépen hurkolt betűkkel nevek voltak az ágakra írva. Néhány név fényesen csillogott, volt olyan is, ami már alig pislákolt, és olyan, ami már teljesen fénytelen volt. Hermione olvasni kezdete őket, és mindjárt rájött mi is ez a fa: a Malfoyok családfája.

- Üdvözöllek idegen- szólt egy sejtelmes hang, Hermione háta mögül.

Hermione megrettent és megfordult. Egy a húszas éveiben járó, hosszú feketehajú, kék szemű nő nézett rá, akin egy idejétmúlt hosszú fehér ruha volt.

- Ki vagy te?- kérdezte egy kicsit remegő hangon Hermione.

- Lady Elisabet Malfoy.

- Én Hermione Granger vagyok.

- Én vagyok a Malfoy család titkának őrzője, de mit keres itt egy olyan ember, akinek egy cseppnyi Malfoy vér sem folyok ereiben?- kérdezte sejtelmesen.