A Parker street-i Dream and Magic klub tánctermének parkettjére sötétség borult. Egyedül a bárpulttal szembeni emelvény volt gyéren megvilágítva, amelyen Mrs. Summers állt.
- Eheti Nagy Párosunkat a Catham-i táborban ismertük meg. Remek táncosok lettek, a mai napon, pedig egy remek mamboval rukkolnak elő! És most jöjjön Hermione Granger és Draco Malfoy, a B.E.P.-től a Dirty Dancingre!
Az a kis halovány fény is eloszlott, ami Kristinet világította meg az előbb. Míg Kristine beszélt, Draco és Hermione egymást bűvölték.
- Ugye most nem fogsz elájulni? Minden bájitalodat rendesen szeded? – kérdezte Draco, számon kérő hangsúllyal – Bár meg kell hagyni - hajolt még közelebb a lány füléhez – Hogy nagyon sexi volt, mikor a karjaimba ájultál – fejezte be csíntalanul vigyorogva.
Hermione elvörösödött, de nem hagyta magát – Máskor nem részesítelek akkora kegyben, hogy a karjaidba ájuljak – mosolyodott el. A sötétben csak egymás szemének csillogását látták.
Először egy kék reflektor világította meg őket, majd pár másodperc múlva egy sárga is.
Mire a sárga fényeket is bekapcsolták, Hermione már a jól ismert kezdőpózban várta, hogy elkezdődjön a zene.
Most nem volt rá szüksége, hogy Draco bíztató szavakat suttogjon a fülébe. Talán azért, mert most semmi tétje nem volt egésznek, vagy lehet, hogy azért, mert hosszú idő óta először voltak együtt, mindenesetre Hermione olyan könnyedén mozgott, mint egy tollpihe, ami a levegőn ingatózik.
A két fiatal huncut mosollyal nézte egymást, miközben egyre jobban felvették a ritmust. Nem számított volna most az sem, ha elesnek, vagy ha elrontanak valamit. Olyan könnyedség áradt belőlük, amit sok profi táncos is megirigyelhetett volna.
A közönség is ámulattal figyelte őket. Sokan közülük már voltak Cathamban, sőt, volt, aki már kétszer is. Mégis tudták, hogy ennek a két fiatalnak a tánca más. Volt benne valami, ami megfogta az embert, s nem engedte, hogy másfelé nézzen. Talán az, hogy szerelmesek táncolnak? Vagy hogy egy olyan pár, akik 6 éven át gyűlölték egymást? Talán az, hogy most mérhetetlenül boldogok voltak?
Senki sem tudta. Egyszerűen… jó volt őket nézni.
De a számnak, s így a táncnak is vége lett.
Hatalmas tapsvihar hangzott fel a teremben.
Hermione nem is gondolta volna, hogy ennyire fog tetszeni a közönségnek a táncuk. Kifulladva, lihegve, a blúzát és szoknyáját igazgatva szorongatta Draco kezét, miközben mosolygott.
- Most már elhiszed, hogy mi nyertünk volna, ha végigtáncoljuk? – kérdezte Draco, miközben a meghajlást követően levezette Hermionét a parkettről.
- Mos már el – mosolygott tovább a griffendéles lány, miközben leültek az asztalukhoz – De azért Nat-ék is megérdemelték – támadt fel a lelkiismerete – Hiszen mi be sem fejeztük a számot, így a szabályok…
- Oké, oké tudom – szakította félbe a szőke – Igazad van. De a következő versenyt már mi nyerjük meg – nagyot kortyolt a narancslevéből.
Hermione egy pillanatra eltöprengett: előjött a mardekáros. De ez a kijelentés most nem durva, vagy lekezelő volt, hanem inkább… büszke és meggyőző. Mintha Harry vagy Ron mondta volna.
- Rendben – hajolt oda Draco füléhez, és halkan belesuttogta – Ígérem, hogy a következőt mi fogjuk megnyerni.
A mardekáros elvigyorodott a megjegyzésen, majd kényelmesen belecsókolt a lány nyakába.
Az önfeledt pillanatokban észre sem vették, hogy valakik, nem is olyan messze tőlük tágra nyílt szemekkel nézik a jelenetet.
A bárpultnál Susan és Justin ültek két iskolatársukat figyelve. Susan sóhajtva fordult vissza az üdítője felé. Justin ugyancsak szemöldökráncolva ült tovább.
- Szerinted csapda? - kérdezte Justin a lánytól.
- Nem tudom. Végül is Malfoyról van szó - felelte bizonytalanul. - De láttad, hogy hogyan táncoltak. Nem hiszem, hogy csak...
- Jaj, Susan, ne mond már, hogy szerinted Draco Malfoy képes beleszeretni egy sárvérűbe!
- Igen, igazad van - sóhajtott Susan. - Remélem Hermione nem csinál semmi butaságot.
- Én is - vetett egy utolsó pillantást a pár felé Justin.
Este többen vannak a parketten. Andalító zeneszól, de sok táncos inkább csak lassúzik. Nem figyelnek a lépésekre, csak ringatóznak, és talán beszélgetnek.
E párok közé tartozott Draco és Hermione is. Az I’ll Stand By You című szám alatt szorosan simultak egymáshoz. Hermione átkarolta Draco nyakát, fejét pedig a vállán nyugtatta.
- Olyan jó így - lehelte Hermione halkan, mire Draco még jobban szorította magához. - Bárcsak ne változna meg minden holnaptól!
- Tudom, hogy lehetetlen a helyzetünk - szomorúan nézte a lány haját, de Hermione a szemébe fúrta tekintetét. - De sikerülni fog - villantott fel ellenállhatatlan mosolyát Draco.
- Biztos vagyok benne - mosolyodott el halványan a barátnője. - Elvégre mi az, ami neked eddig ne sikerült volna?
- Hmm, fogós kérdés - vágott a szőke gondolkodó arcot. - Mondjuk... - ám nem fejezte be, hanem pörgetett egyet Hermionén - ...Nem kaptalak meg egyből, mikor megkívántalak - szorította magához a lány törékeny testét. Nem láthatta, hogy a lány elpirult, hisz a nyakába rejtette.
- Idén is sokat kell majd hazajárnod? – már régebb óta nyomta a szívét ez a kérdés. Nem akarta, hogy Draco esetleg a sok otthon töltött idő miatt megváltozzon.
- Fogalmam sincs – sóhajtott egy mélyet Draco, miközben még inkább magához szorította a törékeny testet - De ráérünk később aggódni emiatt – vette fel ellenállhatalan mosolyát.
A szám tovább folytatódott, és ők táncoltak. Táncoltak, amíg el ne fáradtak, de még akkor sem hagyták abba. Ki akarták élvezni együttlétük minden óráját. Minden lépés belülről jött, a jók, s a rosszak egyaránt. Kit érdekelt, hogy jobbra vagy éppen balra kellett volna lépni? Senkit. Főleg nem őket.
Egy viháncoló pár ment el mellettük. Normális esetben Hermionét nem érdekelte volna, hogy miről beszélnek, de egy szóra felfigyelt: „Igen, kettőre”
-Jézusom! – állt meg hirtelen – Draco szemöldökét ráncolva nézett rá, miközben a lány a szája elé kapta a kezét – Hány óra? – kérdezte kicsit magasabb hangon.
- Öhm – Draco zavartan nézett. Nem volt rajta óra.
- Negyed egy lesz – szólalt meg a mellettük táncoló párból a fiú.
- Kösz – szólt oda Draco, de közben Hermionét mustrálta.
- Tizenegyre kellett volna visszamenni a főhadiszállásra – szólalt meg fehéren, mielőtt a fiú bármit is kérdezhetett volna – Mrs. Weasly biztosan nagyon aggódik – sápadt el még jobban – Azt mondta, hogy a többiek azt fogják tudni, hogy a szüleimmel vagyok. De, de ő tudja, hogy ez nem igaz! Sürgősen vissza kell jutnom – és már rohant is a kijárat felé.
Draco egy percig elgondolkodva állt, majd Hermione után futott. Egy bankót dobott oda a pincérnek, hiszen a legutóbbi italaikat még nem fizette ki.
Mire utolérte Hermionét, a lány a szomszédos ház bejáratánál várakozott rá, s közben halkat magát szidalmazta, amiért nem vett órát.
- Hermione nyugodj meg! Mrs. Weasley meg fogja érteni! – próbálta megnyugtatni, de nem hatott. Elindultak a lépcsőn felfelé.
Hermione nem is figyelt a fiúra: Mrs. Weasly megbízott benne… És mi van akkor, ha elmondta a többieknek, mert annyira izgult miatta?
Jaaj, Istenem, add, hogy ne mondja el a többieknek – fohászkodott magában.
Ám amikor már ott álltak a kandalló előtt, hirtelen elfelejtette Mrs. Weaslyt és a többieket, mert eszébe jutott, hogy Draco most nem tart vele.
Leszegett fejjel fordult a kissé bánatos srác felé – Ne haragudj, hogy így megyek el – mondta a padlónak.
- Túlélem – jött a kicsit gúnyos hang, amire már a griffendéles felkapta a fejét. Egy gúnyos arcot várt, de egy mosolygósat kapott helyette.
Draco odahajolt, megfogta az arcát, és egy finom csókot elehet az ajkaira. Mint ha egy virágot érintett volna meg.
- Üdvözöld a nevemben Pottyékat! – vágott egy fintort.
Hermione nem tudta, hogy mit csináljon. Sírjon, e vagy nevessen? Csak állt, egyik lábáról a másikra billegve, mígnem kapott még egy utolsó ölelést – Ideje menned – suttogta Draco fülébe, és arrébb húzta, közvetlenül a kandalló elé.
A lány automatikusan kivett egy maroknyi hopp – port a tálból, s beállt a kandallóba.
- Holnap találkozunk! – intett egyet Draco, s zsebre vágta a kezeit.
Hermione elmosolyodott és bólintott – Nem szabadulsz meg tőlem. A vonaton. Szia – és meg sem várva a reakciót kinyitotta a markát, s kimondta az úti célját – Grimmauld tér 12!
Egy kivilágított konyhában élénk beszélgetés volt. Ez senkinek sem tűnt volna furcsának, hacsak nem tudja azt, hogy a Grimmauld tér 11. és 13. as számú ház közötti villában történt mindez.
Harry és Ron varázsló – sakkoztak, Remus Tonkssal merült élénk beszélgetésbe, Perselus egy feltűnően csinos nővel beszélgetet az ablaknak támaszkodva. Pontosabban a nő beszélt, Perselus csak hallgatta, Ginny pedig az asztalnál ült, és egy színes tini-magazint olvasgatott, amit még Harryvel vettek pár héttel ezelőtt.
Egyedül Mrs. Weasly ült úgy az asztalnál, mintha háború dúlna a lelkében. Tulajdonképpen dúlt is: az egyik oldalon ott lebegett az ígérete Hermionééknak a másikon, pedig hogy rég elmúlt 11óra.
Ha elmondja a többieknek, hogy Hermione igazából Draco Malfoyjal van, ki tudja, hogy hol, és nem a szüleivel, közben viszont semmi bajuk sincs, akkor elárulta a titkukat, és az nem lenne túl szerencsés. Az már más kérdés, hogy akkor mind a ketten megnézhetik magukat.
De ha rájuk támadtak, és már lehet, hogy meg is ölték őket, de ő nem szólt a Rendnek, akkor az Ő hibája… Lehet, hogy Voldemort éppen most kínozza őket, de ő nem tesz semmit…
Olyan hirtelen állt föl, hogy a szék hangosan megcsikordult, és egy pillanatig csend lett a konyhában. Ebben a tökéletes csendben fellángolt a kandallóban a zöld tűz, s egy pillanat múlva Hermione állt a konyha padlóján, kormosan, miközben félve tekintett körbe.