Végül is három hét múlva volt esedékes a kirándulás az Abszol útra, amit Hermione kivételes izgalommal várt. Megbeszélte Dracoval, hogy ott találkozni fognak. Hogy addig se gondoljon a fiúra, igyekezett elfoglalni magát: kiolvasta az összes kötelező és ajánlott olvasmányt, megírta az összes házidolgozatát, segített Harryéknek takarítani, és persze noszogatta őket is a tanulásra. Gyorsan elrepült az a három hét, s hamarosan Hermione a Grimmauld téren rohangált, a kandalló előtt várva az indulást.
- Hm... Hermione! Te mit csinálsz? - kérdezte Ron a lánytól, akit már fél perce csodálkozva nézett.
- Oh, Ron! Megijesztettél. Csak azon gondolkozom, hogy mennyit vegyek meg Bájgúnár Bill könyveiből - mondta szemlesütve, remélve, hogy nem derül ki a hazugsága. Szerencséjére Ron lemondóan sóhajtott egyet.
- Te sosem változol meg, igaz? - kérdezte fejcsóválva.
- Nem - mosolygott Hermione. - De te így is szeretsz, igaz?
Ron egy picit elvörösödött, de bólintott.
- Készen vagytok, gyerekek? - hallatszott az előszobából Mrs Weasley hangja. - Mindjárt indulunk.
- Igen, Mrs Weasley - válaszolta hat gyerek, majdnem mindegyik különböző helyről, de a kérdés után lassacskán mindenki megérkezett a kandallóhoz.
- Akkor induljunk - mondta Mr Weasley.
Hermione gyorsan görcsberándult az izgalomtól, hogy újra láthatja szerelmét. Belépett a kandallóba, s mikor kimondta, hogy „Abszol út”, elkezdődött a jól ismert pörgés, de kisvártatva már az úti cél egyik nyilvános kandallójában találta magát. Gyorsan kilépett, mert tudta, hogy a többiek hamar követik. Szétnézett a tömegben, és Dracot kutatta szemével. Igazából tudta, hogy a fiú nem valószínű, hogy a nyílt utcán sétálgat őt keresve, mégis kicsit elszomorodott, mikor nem látta sehol. De nem volt ideje sokáig elmélkedni, mert fellobbant a zöld láng, majd Ginny lépett ki, akit kisvártatva a testvérei, Harry és a Weasley szülők követtek.
- Először vegyük meg a könyveket. Bár ha szeretnétek, addig mehettek nyugodtan nézelődni - mondta Molly.
- Én szívesen megyek, Mrs Weasley. Szeretnék körülnézni egy kicsit… Hátha kiadtak pár úja rész B. Bill könyvéből… - mondta Hermione, közben reménykedett, hogy a Cikornyai és Patzában találkozik Dracoval.
Útban a bolt felé elgondolkodva figyelte az árusokat és a vásárlókat. Örült, hogy köztük lehet, mégis egy kis szomorúság fogta el. Eddig csak mosolygós boszorkányokkal és varázslókkal találkozott az Abszol úton, meg izgatott kis mágusokkal, most viszont szinte tapintható volt a szomorúság, a félelem. Bár itt mindenki próbálta leplezni - mégis csak a szeptember előtti bevásárlásról van szó -, hogy mennyire aggódnak Voldemort miatt, a rettegés így is szinte tapinthatóvá vált. Mindenki arcán a mosoly mögött fel lehetett fedezni az aggódást. És ez szomorúsággal töltötte el Hermionét. Vágyott rá, hogy ő is elsős lehessen, amikor még nem is hitte volna, hogy a Sötét Nagyúr visszatérhet, vagy hogy az auróri szakmát fogja választani. Újra gondtalan életet szeretett volna élni, hogy csak a nevetés maradjon Harryékkel, és a dicsérő pillantás, amikor tökéletesen végrehajt egy feladatot. Tovább nem folytatta gondolatmenetét, mert megérkeztek a Cikornyai és Patzába, ahol Hermione szíve nagyot dobbant a gondolatra, hogy szerelme talán itt van. Ám akárhogy csavargatta a fejét, nézett be mindenhova, sehol nem fedezte fel a szőke üstököt, vagy a szürke szemeket, melyeket ezer közül is fel lehetett ismerni. Így már nem volt értelme az időhúzásnak, hamar befejezte a vásárlást, és már indult is a talárboltba...
- Öhm, jó napot! - köszönt hangosan, mert látta, hogy a hölgy éppen a másik helyiségben tevékenykedik.
- Szervusz gyermekem - mondta kedvesen a nő. - Mit szeretnél?
- Szükségem lenne három iskolai talárra és egy dísztalárra is - mondta elgondolkodva a dísztalár részén.
- Rendben. Roxfort? - kérdezte, mire Hermione bólintott. - Akkor kérlek, állj fel erre a dobogóra - gyorsan lemérte Hermione méreteit, majd elkezdte megvarrni a fekete talárokat.
Hermione még mindig elgondolkodva állt a kis emelvényen, így nem vette észre, hogy a másik üzlethelyiségből valaki kijött és őt nézi.
Pedig Draco megbabonázva nézte a lányt. Három hete látta őt utoljára, mégis úgy figyelte minden porcikáját, mintha már évek teltek volna el utolsó csókjuk óta. A kecses alakon, nőies domborulatokon, és a lágy, hosszú, minden bizonnyal illatos hajzuhatagon a szemével simított végig. Hangtalanul indult el a lány felé, Hermione mégis észrevette. Nem, nem a lépéseket hallotta… Hanem kedvese különleges illata csapta meg az orrát. Annyira hirtelen fordult meg, hogy még a szék is megbillent, de ő nem törődött vele. Leugrott róla, s egy fél lépéssel a fiú előtt termett, aki nem késlekedett egy forró csókkal jutalmazni „veszélyes” mutatványát.
- Hiányoztál – mondta Draco egy gyors levegővétel alatt, és bár Hermione akart a lányt nem hagyta szóhoz jutni, ismét visszatapadt a lány ajkaira. Szorosan ölelték egymást, amit csak az ajtó csengettyűje szakított félbe. Addig nem is gondoltak a lebukásra. Igazából Mrs. Weasley belépte után sem gondolták volna, hogy lebuktak. Ám, amikor hallották, hogy egy zacskó esik a földre szétrebbentek. Ránéztek a döbbent anyára, s egy pillanat alatt Hermione annyira elvörösödött, hogy még Ron is megirigyelhette volna. Draco azonban nem ingott meg: odasétált Mrs. Weasleyhez, és lehajolt a szatyorért.
- Hadd segítsek Mrs. Weasley – mondta, s felemelte a csomagokat, majd mélyen a nő szemébe nézett. Már épp meg akarta kérdezni, hogy mi a vélemény kettejükről, amikor érezte, hogy a teltebb asszony szorosan megöleli.
- Jaj gyerekek úgy örülök nektek!! Hiszen már ellentét sincs köztetek… Mi az, hogy ellentét… Miket beszélek, hiszen szeretitek egymást! Jaj, Draco gyere át egy vacsorára, és megünnepeljük meg… és…
- Nem lehet Mrs. Weasley – mondta halkan Hermione, s, most már visszanyerve eredeti színét, odament Draco mellé, és megfogta a kezét – Nem tudhatják meg a többiek. Főleg Ron és Harry nem. Ők még mindig nem hiszik el, hogy Draco jó ember. Kérem, hogy ezt ne tessék elmondani senkinek…
- És apámék sem tudhatják meg – szólt közbe Draco – Ha mindenki erről beszélne, akkor lebuknék, és Hermione is veszélyben lenne, apám meg…
- Rendben gyerekek! Értem! – szólt közbe a nő – De akkor is olyan boldog vagyok! Így legalább megszakadhat a Mardekár – Griffendél ellentét, na persze csak miután nyilvánosságra hoztátok…. – szabadkozott azonnal az asszony, amint látta a két fiatal kétségbeesett tekintetét.
- Huhh, köszönjük Mrs. Weasley – mondták szinte egyszerre. Draco szorosan átölelte Hermione derekát. Érezte, hogy hamarosan el kell mennie.
- Tudunk találkozni még a suli előtt, - kérdezte reménykedve Draco Hermionét.,
- Nem hiszem – mondta lehajtott fejjel a lány – Harryék nem gyanakodhatnak, és nem akarom, hogy apádnak feltűnjön, hogy későn érsz haza és ettő bajba kerülj, meg nem is tudnék mit mondani…
- Találkozzatok nyugodtan kedveskéim – szólt közbe Mrs. Weasley. Már mikor meglátta a párocskát csókolózni, érezte, hogy itt bizony dúl a szerelem, és hogy két gyermeke szenved egymás hiányától – Majd én kimentelek Hermione. Viszont tizenegyre vissza kell érned a kandallón keresztül! Mert ha nem, akkor kaptok mind a ketten! – mondta már fenyegetően – És fiam, ugye tudod, hogy meddig mehetsz el… - bújt elő az anyatigris Mrs. Weasleyből.
- Köszönöm Mrs. Weasley – ölelte át boldogan Hermione „pótmamáját”.
- Na jól van gyerekek, akkor én megyek… Ti pedig viselkedetek jól! – mondta jelentőségteljesen, majd kisétált az üzletből. Hermione olyan boldog volt, hogy Draco nyakába szeretett volna ugrani, de ekkor megjelent Madame Malkin.
- Hmm, Mr. Malfoy, készen vannak a talárjai. Ön pedig kisasszony, kérem, hogy jöjjön, és válasszon színt a talárjához.
Hermione bólintott, majd Draco felé fordult.
- A Foltozott üstben megvárlak Kérdezd meg a kocsmárost, hogy melyik szobát vettem ki – mondta, majd egy gyors csókot lehelt a lány ajkaira, felkapta a talárokat, majd kiviharzott az üzletből.
- Ön szerint mi állna jól nekem……? – mondta sóhajtva Hermione, s kezdett nézelődni a különféle ruhák, és talárok színei között….