Hermione gondosan pakolászott a táskájában. Boldog volt, mert Harryék is örültek boldogságának. A tábor Catham-ben lesz, és már holnap kezdődik. Kicsit izgult, mert már hat éve nem volt mugli táborban. Sajnálta, hogy Ronék nem jönnek, de Dumbledore szerint biztonságosabb a Black házban. Hermione egy utolsó erőfeszítéssel behúzta bőröndjét, majd lement vacsorázni A szülei egész idő alatt figyelték lányukat, örültek, hogy végre boldognak látják, de azért ellátták jó tanácsokkal és az elmaradhatatlan intő szavakkal.
Miután végzett, Hermione felment a szobájába, és gondosan bezárta az ajtót. Felnyitotta iskolai ládáját, és kivet belőle egy dobozt. Abban háromféle fiola volt. Mindegyikből kivett negyvenkét darabot, s az utazásra készen álló táskájába tette, majd egy pohár vízzel bevette a mai három adagot. Megborzongott a hatásától, de máris jobban lett, már nem szédült egy kicsit sem. Vett egy mély lélegzetet, és lefeküdt aludni.
Másnap délelőtt, már a buszon ülve az előző év eseményein gondolkodott. Harryn, aki úgy-ahogy túltette magát Sirius halálán; Ronon, aki bevallotta neki, hogy szerelmes belé, s bár ezt Hermione hízelgőnek találta, mégis elutasította a fiú érzéseit, és csak barátok maradtak... Kis híján tavaly is elveszítette őket. Arca elkomorult, de ekkor egy lány halkan megszólította.
- Ne haragudj, leülhetek melléd? - kérdezte félénken. Hermione visszazökkent a gondolataiból, s most érdeklődve nézte a lányt.
- Köszönöm - mondta már bátrabban - Lisa Carter vagyok - mutatkozott be mosolyogva.
- Hermione Granger - mosolygott rá vissza.
Az út hátralévő részét végigbeszélgették. Persze ha az iskola szóba került, a lánynak hazudnia kellett, de ettől eltekintve örült, hogy megismerte Lisát.
Csak úgy repült az idő, nagyon hamar kiértek Londonból, s onnan már csak pár perc volt a tábor. Egy kapun áthaladva értek el a házakig. Az út két oldalán volt hat-hat kunyhószerűség, az út végén egy nagyobb kétszintes építmény, mellette pedig egy kisebb, egy emeletes. Hermione közben megismerkedett egy David nevű fiúval is, s így már hárman beszélgettek. Mindannyian bementek a legnagyobb házba, s várták a tanárokat. Kisvártatva mind a hatan megérkeztek, bár az egyik férfi egy fiatalabb fiút is vezetett. Hermione pont nem látta, mert olyan szögbe állt, de figyelmét így is környezete kötötte le. Lisával jól sejtették, ez volt a táncterem, pontosabban a táncház. Parkettázva volt, kisasztalokkal körbevéve, bárpult az egyik végén...
- Köszöntök mindenkit az idei cathami tánctáborban - kezdte mosolyogva egy magas, csinos, vörös hajú nő - Mrs Summers vagyok, én tanítom majd a latin-amerikai táncot, és egyben én vagyok a táborvezető is. A kollégáim - mutatott maga mögé - Mr Ortega, Miss Andrues, Mr Cruz, Mrs Cruz, és a férjem, Mr Summers - akinek a nevét mondta, az egy fejbiccentéssel jelezte, hogy az ő. - Az elkövetkezendő másfél hónapban remélem, jól érzitek majd magatokat, és minél jobban meg tanultok táncolni - mosolygott.
- Közös programok is lesznek és persze táncverseny és városnézés is.
- Korosztály szerint lettetek beosztva - vette át a szót Mr Ortega. - Az első két házban a 14 évesek, a harmadik-negyedikben a 15-16 évesek, az 5-6-ban pedig a 17-18 évesek laknak. A bőröndjeitek már a szobákban várnak rátok.
Közben kiosztottak egy-egy papírt mindenkinek, amire rá volt írva a szobabeosztás. Hermione egyből az ötös-hatos házat kezdte vizsgálni, és meg is találta magát az ötösben. Ekkor azonban levegőt venni is elfelejtett egy pillanatra, a névsor ugyanis így nézett ki: Lisa Carter, David Spelling, Hermione Granger és Draco Malfoy. Most már tudta, hogy ki volt az a fiú, akit Mr Summers vezetett... „Istenem, miért pont ő...? - gondolta Hermione. - Az egész varázslótársadalomból pont neki kellett idejönnie...” Eközben Draco esze hasonló dolgokon járt, de neki valami más is eszébe jutott: „legalább nem leszek egyedül e-között a sok mugli között...”- gondolta, ami meglepő, hisz Hermione még mindig csak egy sárvérű.
Hermione Daviddel és Lisával sétált a házukhoz. Draco már ott volt.
- Szia! - köszönt vidáman David - David Spelling.
- Draco Malfoy - mutatkozott be Draco is. Igyekezett elrejteni fintorát az arcáról, ami sikerült is neki...
- Lisa Carter - nyújtott kezet a lány, Draco elfogadta és bólintott is. Majd Hermionéra emelte a tekintetét.
- Granger - bólintott feléje.
- Malfoy - válaszolta a lány. Még mindig nem bízott a Mardekárosban. A fiú előreengedte Hermionét, aki követte a másik két embert a házba. A lakásuk viszonylag nagy volt. A baloldali két ágyat Lisa és David már elfoglalta, így a két jobboldali baldahinos maradt Draconak és Hermionénak.
- Ti ismeritek egymást? - csodálkozott David, majd kinyitotta az ajtót Lisának, hiszen választ nem kapott a kérdésére.
- Egy suliba járunk - mondta Hermione, mikor megállt a bőröndje előtt, s közben figyelmeztető pillantást küldött Draco felé. A fiú megvonta a vállát.
- Olyan lehangolóak vagytok! - mondta David, s mikor mindenki ránézett, egy-egy párnát vágott Lisához és Hermionéhoz. A lányok persze visszadobták, s hatalmas párnacsata alakult ki közöttük, amibe egy kis idő után Dracot is belevonták. A szőke először olyan fejet vágott, mintha karót nyelt volna, de az első döbbenet után azonban Hermione megrökönyödésére ő is bekapcsolódott a játékba. Húsz perc múlva mindannyian az ágyukon pihentek... Majd Lisa egyszer csak felállt;
- David, beszélhetnénk? - kérdezte a magas, barna hajú fiútól. A nyomaték kedvéért mélyen a szemébe nézett.
- Persze - vonta meg a vállát a fiú, és követte a lányt az udvarra.
- Te hogy hogy itt vagy, Potterék meg nincsenek? - törte meg a csendet Malfoy a szobában.
- Dumbledore szerint nem lenne túl biztonságos, ha úgy jönnének el, hogy nem használhatják a pálcáikat. Addig a Rendnek segítenek. És te? - kérdezett vissza, majd egy kicsit elsápadt - csak nem...?
- Mit nem? Hogy apám nem azért küldött-e ide, hogy ne halhassam a titkos halálfaló-gyűléseket? Vagy hogy rájött, hogy már fél éve Dumbledore-nak kémkedek, Fogalmam sincs. A másodikra szerintem nem is gondol... az első viszont lehet - mondta ezt olyan természetesen, mintha ételről beszélne. - Egyébként azért, mert nem lettek túl jók a jegyeim - mondta fintorogva. Hermione csak nézte a fiút, majd mély levegőt vett.
- Köszönöm - Draco felkapta a fejét és meredten bámult a lányra. Nem tudta, hogy mit köszön neki, de akkor is megremegett egy pillanatra. Mélyen belenézett szürke szemeivel Hermione mogyoróbarna íriszébe, ám mielőtt bármit is mondhatott volna, a ház mellett lévő hangszóró megszólalt: „Kérek mindenkit, hogy jöjjön a táncterembe, kezdődik az első latinóra.” Hermione elfordította a tekintetét, majd lassan felállt, s Dracoval együtt átsétáltak a főépületbe. Ott a diákok már párban álltak, így nem volt más választásuk, ők is megfogták egymás kezét.
- Örülök, hogy mindnyájan megjöttetek - mosolygott Dracóra Mrs Summers - Jamessel, vagyis Mr Summersel úgy gondoltuk, hogy egy kis csa-csa-csával kezdenénk.
- Mindenki nézzen ide egy kicsit - mondta James, - ez a helyes tánctartás - mutatta Kristinen. - A lány bal keze a fiú jobb vállán, a jobb pedig a fiú ball kezében van. Fiúk, ti pedig a lány derekát fogjátok meg - adta ki az utasítást.
Hermione félénken nézett Dracora. Bár a szó szoros értelmében tavaly óta nem ellenségek, a lány mégis félt Draco reakciójától. A fiú óvatosan megfogta a lány kezét, a másik kezével pedig a derekát fogta meg. Érezte, hogy Hermione libabőrös lett az érintésétől, s látta, hogy el is pirult egy kicsit. Ő viszont nem tudott visszafojtani egy mosolyt, amitől a lány szíve titkon nagyot dobbant. Miután Kristine és James elmagyarázták a lépéseket, és már zenére táncoltak, Draco halkan megkérdezte: - Mit köszönsz?
- Azt, hogy megmentetted az életemet - mondta Hermione és végre a fiú szemébe nézett.
- Honnan tudod? - kérdezte egy kicsit rekedten, ám mielőtt a lány válaszolhatott volna, megpörgette.
- Láttam egy szőke foltot, mielőtt elájultam volna - kezdte szomorúan. - A Rengetegben nem volt nehéz meglátni. Már vártam, hogy Nott apja kimondja a halálos átkot, de mikor összeesett, egy sárga tincset láttam mögötte. Tudtam, hogy te vagy az - fejezte be lehajtott fejjel. Draco egy kecsit félrebillentette a fejét, és úgy nézte Hermionét.
- Nem tudom miért, de nem hagyhattam, hogy meghalj - mondta csendesen Draco. Inkább csak magának dörmögte, így Hermione még közelebb húzódott hozzá. Draco örült a lány közelségének.
- Hát, akkor is köszönöm - mondta Hermione, s rámosolygott Dracora, amitől a fiú gyomra valamiért bukfencet vetett.
Kristine hangja áramütésként hatott rájuk.
- Remek! Nagyon ügyesek vagytok! Mára a csa-csa-csaból elég is lesz - Draco olyan hirtelen lépett hátra Hermionétől, hogy a lány ezt szinte sajnálta. „Még mindig csak egy sárvérű vagyok számára”- gondolta keserűen, és nem is sejtette, hogy Draco pont erről próbálta magát meggyőzni. De mielőtt belemerülhettek volna gondolataikba, Lisa és David lépett oda hozzájuk vigyorogva. Lisa Hermione fülébe suttogta:
- Ti jártok? - kérdezte még mindig vigyorogva.
- Hogy mi? - kérdezett vissza talán egy kicsit hangosabban Mione, majd halkabbra fogva folytatta - Ezt miből gondolod?
- Onnan, hogy olyan közel álltatok egymáshoz, mintha mindjárt, nem is tudom, mintha vágytatok volna egymás közelségére... - kezdte eszmefuttatását, de Hermione már nem figyelt rá. Draco szemébe nézett, ahol bármennyire is próbálkozott, bármennyire is kereste, de nem talált undort, vagy megvetést, csak furcsa csillogást és vívódást látott.