- Nah, elég meggyőző voltam? – lélegzett nagyokat, mintha több kilométert tett volna meg.
- Szeretlek – suttogta könnyedén, szeme előtt játszódott le, ahogy a fiú arca felderül, ahogy boldogan elmosolyodik, és az ő ajkát is elhagyta az a bűvös szó.
- Szeretlek. – majd magához szorította, s büszkén a fülébe suttogott. – A csók az egyik erősségem, ebben nem veszthettem.
- Ó, tényleg? És mi a másik? – kíváncsiskodott vigyorogva.
- Hát, ha nagyon érdekel, akkor megmutathatom – mosolyodott el kajánul, majd ott folytatta, ahol az előbb abbahagyták. Egy érzéki csók a szájára, majd az ajkai annak nyakára vándoroltak, és ingerlő kis puszikkal látta el e területet, s az eredmény nem maradt el: a griffendéles csak halkan sóhajtozott, miközben libabőrös lett. Egy kis idő elteltével már a fülcimpáját kóstolgatta, miközben a kezei tovább kényeztették a testét. Ahogy a lány a nyakát körülfonta, hogy még közelebb vonja magához, megérezte, hogy annak felsője megemelkedik, és ez szabad utat adott a kezeinek. Közvetlenül tapasztalta, ahogy Hermione megremeg az érintésétől, szinte eszét vette ettől a bársonyos bőrtől, kezei egyre feljebb kúsztak, elveszett a felszínre törő érzéseiben.
- Szerinted? – nyögte, de ugyanúgy folytatta a számára annyira tetsző tevékenységét.
- Semmi kétség – felelte, miközben ajkához húzta.
- Még a végén leesel itt nekem – sóhajtotta elszakadva tőle a fiú, mert hirtelen eszébe jutott valami. – Tudod, Madam Pomfrey szerint a bájital nem mulasztja el a szédüléseidet – magyarázta.
- Semmi bajom sincs már – duzzogott, de aztán a hangja megváltozott. – De te úgyis megtartanál.
- Az lehet, de nem kockáztatok – mondta, majd az ölébe kapta szerelmét, és így indult vele vissza a szobába. Közbe újra forró csókban törtek ki, aztán meglepődve konstatálták, hogy a berendezés megváltozott. Az eddigiek hátrébb csúsztak, s a helyüket egy hatalmas franciaágy foglalta el fekete selyemágyneművel. Draco zavartan tette le a lányt előtte, hisz tudta jól, hogy miatta jelent meg, mert annyira kívánta az előtte álló szépséget. De ő nem akarta elijeszteni, nem akarta letámadni már az elején, hisz csak néhány perce jöttek össze. Nagy nehezen szólalt csak meg.
- Ne haragudj, nem volt szándékos. Eltüntetem – bizonygatta határozottan, de áramütésként érte, mikor a griffendéles hozzásimult, majd a következő pillanatban megérezte kedvese ajkát, mely finoman harapdálta most a nyakát. Kezei fentről gombolni kezdték a fehér ingét, szép sorjában, és kínzó lassúsággal. Majd mikor végzett, végigsimított az izmos, csupasz mellkason, egészen a nadrágig. Draco szemeivel követte ujjainak útját, melyek most a felsőtől próbálták megszabadítani, és persze sikerrel is jártak, s a felesleges ruhadarab a földre hullt. Hermione kilépett a papucsából, közben le se vette a srácról a szemét, majd hátrálva végigfeküdt az ágyon, és várta annak további lépéseit. Draco mozdulatlanul figyelte, hogy milyen szaporán emelkedik a lány mellkasa, ezt követően éhesen végig mérte tetőtől-talpig a törékeny kis testet, mely csak őérte sóvárgott. Lassan követte őt, majd befészkelte magát a két lába közé. Jobb kezével felfelé haladt annak combján, míg az el nem tűnt a szoknya alatt, addig nézte, aztán ajkaival a nyakát cirógatta. Hermione úgy érezte, hogy teste lángra lobban a fiú érintésétől, kezeivel hol annak hajába túrt, hol pedig a mellkasát simogatta. Draco a csókok közepette felültette a lányt, hogy megváljanak annak felsőjétől.
- Annyira kívánlak, de én még nem akartalak…– suttogta elhalóan, miközben visszahanyatlottak a párnák közé, de a lány elnémította.
- Én is nagyon kívánlak - mondta ő is, s fordított a felálláson, és a fiú fölé gördült. Ajkával birtokba vette mellkasának minden négyzetcentiméterét, míg annak kezei a derekára vándoroltak. A lány feltérdelt, és bizonytalan mozdulatokkal nyúlt a fiú nadrágjához.
- Megértem, ha még nem akarod – nyögte a mardekáros, de ez mintha felbátorította volna, mert rávigyorodott, s már bátran húzta le róla a ruhadarabot. – De, de. Te akarod – lélegzett nagyokat, s mikor a lány fölé hajolt, kíméletlenül támadta le a csókjaival. Míg a griffendéles ajkaival kényeztette, addig ő a szoknyát próbálta leráncigálni róla, de mivel ez nem ment olyan könnyen, így először a cipzárral ügyködött. Aztán maga alá fordította, hogy eltüntethesse azt a fránya alsót. Olyan régóta álmodozott egy ilyen percről, s végre átélhette, csókolhatta, simogathatta a lány bármely testrészét, birtokba vehette azt, s ő pedig engedte. Érezte annak odaadását, s ez csak tovább fokozta az egyre növekvő vágyát, s nem bírta tovább. Bőrén akarta érezni kedvese meztelen testét…
Nem szívesen, de feltérdeltek, s míg ajkuk egymásra talált, addig a lányról lekerült a melltartó, és ekkor elszakadtak a másiktól. Hermione szemében talán először jelent meg egy cseppnyi félelem, de a mardekáros már azon dolgozott, hogy az tovaszálljon. Míg a nyakát ízlelgette, addig a kezei finoman felfedezték az újonnan feltárt területet. Mozdulataiban nem volt semmi sietség, semmi kapkodás, csak csupa gyengédség. Majd mikor ujjait ajkai követték, a lány felsóhajtott, s a hajába túrva dőltek vissza a puha ágyra.
Csupasz testük gyengéden forrt össze, pedig csordultig voltak szenvedéllyel, vággyal és szerelemmel. Draco alig-alig mozdult, hogy szereleme szokja az új érzést, testét csókokkal borítottak, míg az görcsösen búj hozzá.
- Minden oké? – kérdezte egy kis idő elteltével, nem akart fájdalmat okozni a lánynak, bármit megtett volna, hogy a mennybe repítse, de nem ilyen áron.
- Azt hiszem – válaszolta remegő hangon.
- Nem muszáj folytatnunk, tudok várni – zihálta, bár minden porcikája tiltakozott a kimondottak ellen.
- De, én most akarom. – ajka lágyan olvadt össze a fiúéval, míg a karjai annak derekára tévedtek mozgásra ösztönözve. A srác a csók tempójában mozgott, majd egyre fokozta a tempót. A griffendéles a nyakát ölelte át, majd ujjait a hajába túrta, és simogatta a már kissé nedves hajtincseket.
Teste tűzben égett, olyan érzések töltötték el, melyeket eddig nem ismert, de rájött, hogy nincs ennél csodálatosabb a világon. Szinte hallotta a szíve vad kalimpálását, Dracoét pedig érezte, hisz annak mellkasa újra és újra a sajátjához nyomódott. A fiú többször elszakadt az ajkától, ilyenkor mindig a nyaka hajlatába hajtotta a fejét. Kapkodva szedték a levegőt, miközben haladtak a közös cél felé. A srác eleinte a lány minden rezdülését figyelte, de aztán mikor tudta, érezte, hogy mozdulatai már nem okoznak fájdalmat, kicsúszott a kezéből az irányítás, s ezután a vágyai vezérelték. Olyan eszméletlen ritmust diktált, melyet Hermione nem tudott követni. Teste vonaglott alatta, néhány határozottabb lökésnél azonban felszisszent, de élvezte, hisz erre vágyott. Azonban egy idő után már jólesően nyögött fel az ilyen alkalmakkor, de ha akart volna, akkor sem tudott volna tiltakozni. Ugyanis Draco időközben a karjait a lány feje mellé helyezte, s ujjaikat összekulcsolta, hogy aztán így folytassák a testeik vad táncát. A gyönyör kapujában remegés indult el a lábujjaiktól egyenesen a fejük búbjáig, hogy aztán a következő pillanatban megszűnjön körülöttük a világ.
Az az egy másodperc oly hosszúnak tűnt, szemük előtt lepergett, ahogy először megpillantották egymást, aztán a folyamatos sértegetések, és az a pofon, mely a fiút megváltoztatta, talán akkor kezdte beismerni, hogy vonzódik lányhoz. Majd megjelent a negyedikes bál a srác fejében, ahol Hermione úgy festett, mint egy igazi angyal, ahogy finoman mosolyogva lesétált a lépcsőn, ő pedig csak nézte, de ő nem látta meg, hanem Krumhoz sétált. Az a csalódottság, düh kiült az arcára, legszívesebben odament volna hozzájuk, hogy bemosson egyet annak a nagy meláknak, hogy hozzá mer érni. Aztán a kép változott, és egy nagy ugrással már a gyengélkedőn fogta a kezét, és gyengéden simogatta. Megjelentek azok az érzéki csókok, az a bűvös éjszaka, aztán minden eltűnt a szeme elől. Már csak Hermionét látta, a verejtékező homlokát, és a lehunyt szemeit. Lassan hajolt oda az ajkához, hogy egy lágy csókkal lássa el, de mikor elhúzódott volna, szerelme visszatartotta, és a folytatásra bíztatta. De aztán ez is véget ért, és végül lekecmergett róla és mellé dőlt. Lélegzetük egyre egyenletesebb lett, s aztán a mellkasán érezte a lány testét, amint vigyorogva nézi az arcát.
- Hmm, nem vagy semmi – jelentette ki a griffendéles, miközben ujjaival kis köröket "rajzolt" a mellkasára.
- Ne haragudj, nem akartam ilyen lenni, csak elvesztettem a fejem – suttogta bűnbánóan, de aztán hamar megnyugtatták.
- Nem baj, jó volt. – azzal egy gyors puszit nyomott az ajkaira.
- Csak jó? – mondta tettetett sértődöttséggel a hangjában, s elfordult tőle, mire az értetlenül összeráncolta a homlokát.
- Miért, szerintem, a jó is épp elég jó, sőt ha nem veszed zokon, talán még túlzás is – magyarázta miközben fölé mászott, ekkor hirtelen elkapták a karját, s a fiú alatt találta magát.
- Élvezed, hogy játszhatsz velem, ugye? – vigyorogta a szőkeség. – Pedig ezzel annyira megbántottál, hogy…
- Jaj, te! – mosolyodott el. – Mintha nem tudnád, hogy… - motyogta Draco egyik hajtincsével játszva.
- Mit? – vigyorodott el szélesen.
- Miért akarsz zavarba hozni? Úgyis tudod, hogy, hogy – dadogta, és a fiú csillogó szemei, s az a mindentudó vigyor kihozta a sodrából. – Olyan gonosz vagy… - suttogta.
- Vagyis élvezted? - kérdezte kajánul, mire annak halvány pír jelent meg az arcán, de így imádta őt, ez csak még szebbé tette.
- Igen, igen, élveztem – tört ki a lányból, s mivel nem akarta azt a elégedett vigyort látni, magára tekerte a vékony takarót, és az oldalára fordult. - Hülye.
Draco hallotta halk, kissé dühös hangját, de ez igazi mosolyt csalt az arcára. Óvatosan átmászott rajta, hogy a szemébe nézhessen.
- Jaj, ne mérgelődj, jó? Sokkal jobban tetszel, amikor mosolyogsz – állapította meg, s egy finom csókkal belefojtotta a már-már kitörő szóáradatot. - Annyira jó, hogy itt vagy velem – suttogta, de úgy, hogy ajkaik érintkeztek. - Oly rég vártam erre, el se tudod képzelni, hogy mióta.
- Fura érzés a karjaidban lenni – szólalt meg, miközben annak mellkasára hajtotta a fejét, ő pedig átölelte nagyon szívesen. - Viszont jól érzem magam itt, olyan nyugtató – tette hozzá mosolyogva.
- Örülök neki, bárcsak ez az éjszaka örökké tartana, nem akarok elszakadni tőled – súgta vegyes érzelmekkel. Végre minden álma valóra vált, ez a lány most csak őérte élt. Szerethette, és viszont szerették. Csak a jövő nyugtalanította, hogy mindezt elvesztheti. Hogy ez a boldogság egyszer csak szertefoszlik, ellopják tőle, és ettől félt, jobban, mint bármitől. Tudta, hogy a szerelmével veszélybe sodorta a lányt, hogy ha valami baja esik, azért csak ő lesz a felelős, ezért érezte úgy, hogy meg kell védenie, hogy nem engedheti el.
Mozdulatlanul pihentek egymáson, szemüket lehunyták, és megpróbáltak elaludni.
- Draco, te alszol? – kérdezte a lány talán órák múltán, és felnézett a fiú arcára.
- Nem, nem tudok – felelte. – Gondolkozom. Te?
- Én is. Mihez akarsz kezdeni, mikor leszállunk a vonatról? – tette fel hirtelen a kérdést.
- Hát ezen már sokat vaciláltam. Ha haza megyek, akkor nem sokára beavatnak, így arra gondoltam, hogy kiveszek egy szobát a Foltozott Üstben, míg rájövök, hogy mihez is kezdjek.
- Nekem van egy jobb ötletem. Tudod, a szüleimet Dumbledore elköltöztette úgymond, és most… - kezdte, aztán elharapta a mondatot. Nem tudta, hogy mennyit mondhat el a fiúnak a Rendről, a főhadiszállásról, pedig megbízott benne.
- Mi az? Miért hallgattál el?- szólalt meg hirtelen.
- Semmiért, szóval én hozzájuk megyek, hogy együtt töltsük az elkövetkezendő napokat a háborúig. Végül is Harry háza, Sirius hagyta rá.
- Értem, azért szörnyű lehetett neki, hogy elvesztette őt is – búgta tűnődve a fiú.
- Hát igen, de én emlékszem, hogy akkor milyen aljas módon viselkedtél vele – komorodott el váratlanul, majd gyengéden megrázta a fejét, hogy elfelejtse azokat a perceket.
- Erről most ne beszéljünk, kérlek, akkor még más voltam, megváltoztam – suttogta végigsimítva annak meztelen hátán.
- Igen, azt észrevettem. De mondd miért? - nézett fel a szürke szemekbe, melyekben most annyi érzelem kavargott.
- Hosszú történet. Ha nem baj, akkor tömören mondanám el, mert nem szeretném elrontani ezt az éjszakát - fogott bele a mesélésbe, majd egy mély levegővétel után folytatta. - Tehát apám az anyámat kötelességből vette el, azért mert a Nagyúr így parancsolta. Lehet, hogy akkor még érzett iránta valamit, de ez mára megszűnt, viszont védelmezi, mert a tulajdonának tekinti. A féltékenysége már szinte beteges, egyszer partit adott a téli szünetben, és az egyik új halálfaló táncolni hívta az anyámat, Lucius persze beleegyezett vidáman, de mikor a szemébe néztem, ott lángolt a düh. Még aznap este félholtra verte anyámat, és én hallottam, ahogy kiabál, és nem segítettem, mert gyáva voltam. – egy kis könnycsepp szánkázott végig az arcán, de a griffendéles finoman letörölte. Azóta megpróbáltam kiverni a fejemből azokat a sikolyokat, de nem megy – egyre több könnycsepp indult útnak, bár megpróbálta elfojtani őket, mert nem akart gyengének látszani. Még senki sem látta sírni igazából, nem szerette a sajnálkozó tekinteteket, nem ezt nem bírta. A lány volt az első, akinek elmesélte ezt, benne megbízott, és tudta, hogy ő nem adja tovább. Hermione felültette, és jó szorosan átölelte, ő pedig úgy bújt hozzá, mintha az élete múlna rajta.
- Cshh, inkább ne folytasd, nem akarom, hogy miattam szomorkodj – suttogta lágyan, de az megrázta a fejét.
- De, mindjárt befejezem. Nemrég kaptam egy levelet, melyben anyám haláláról értesít, és tudod, hogy mi az oka? Szívelégtelenség. Kitűnő egészségnek örvendett, ez csak egy kifogás, biztos vagyok benne, hogy ő tehet róla, hogy elvesztettem őt. Annyira fáj, de te itt vagy nekem, ugye? – nézett esdeklően, szinte könyörgően a barna szempárba.
- Igen, itt vagyok, de én nem hagylak el – súgta a fülébe, majd egy gyengéd csókkal megerősítette az elhangzottakat.
- Azt látom, és ha máskor is kitör rajtam a sírhatnék, akkor majd ott leszel velem? – kérdezte szomorkáson, de olyan aranyosan.
- Igen – válaszolta mosolyogva, hisz ezeknek a szemeknek nem tudott ellent mondani.
- Meztelenül? Mert így könnyen eltereled a figyelmem, és hamar lenyugszom – állapította meg egy sóhajtás kíséretében, és kezét végigfuttatta kedvese hátán.
- Szörnyű vagy – jelentette ki, majd visszabújtak az ágyba. - Mivel én már holt fáradt vagyok, és aludni szeretnék, ezért leszek olyan rendes, és szépen álomba ringatlak.
- Tényleg? Énekelsz nekem? – csillant fel a szeme. – Annyira szeretném, de mielőtt még kérdeznéd, egyszer hallottalak, mikor a parkban énekeltél, kérlek. Az én kedvemért – könyörgött azon a bársonyos hangján.
- Rendben, lenne valami egyéb óhaj? – sóhajtotta fáradtan, de mosollyal az arcán.
- Semmi, ez tökéletesen megfelel – mondta elnyúlva az ágyon, míg Hermione az első eszébe jutó dalba kezdett.

Egyedül egy tengerparton,
Arcomat ölembe hajtom
mint árnyék, kit senki sem lát.
Zene szól én meg sem hallom,
egyedül egy tengerparton
mond hol jár, ki mellettem állt

Olyan régen volt
Talán igaz sem volt
Talán nem volt más
csak álom
Olyan régen volt
Talán igaz sem volt,
De holnap újra ébredek én.

Valaki összetörte az álmaidat
Gyere és bontsd ki újra a szárnyaidat
Repülj, tovább
Valahol várnak rád..

Valaki összetörte az álmaidat
Gyere és bontsd ki újra a szárnyaidat
Repülj, tovább
Valahol várnak rád..
Várnak rád...

Egy idegen az éjszakában,
Tova tűnt én meg sem láttam,
Csak őrzöm.
Minden nyomát

Újra kihalt úton jártam
Egy idegen az éjszakában
Mond hol járt,
Ki mellettem állt.

Olyan régen volt
Talán igaz sem volt
Talán nem volt más
Csak álom.
Olyan régen volt
talán igaz sem volt
De holnap újra ébredek én.

Valaki összetörte az álmaidat
Gyere és bontsd ki újra a szárnyaidat
Repülj, tovább
Valahol várnak rád..

Hermione hangja betöltötte a szobát, olyan elképesztő hatással bírt, mellyel sikerült a fiút ámulatba ejtenie. Elfelejtkezett a keserű múltjáról, csak a jelennek élt, és a lány szerelmének. Észre se vette, hogy a szemhéjai lassan lecsukódnak, s hogy álomba merül.