A griffendéles elképedve olvasta újra és újra a sorokat, egyfajta borzongás futott végig rajta, mikor újra felidézte ama éjszakát.
- Tehát, mégsem álmodtam, valóban megtörtént. Én meg attól féltem, hogy… jaj, olyan hülye vagyok, el kell mennem. Muszáj, hisz én is vele akarok lenni – mondta magához szorítva a levelet. – Anyám, van fél órám. Rendbe kell szednem magam, elvégre mégsem jelenhetek meg így! – mérgelődte, majd gyorsan a fürdőbe indult. Jó hosszan folyatta magára a vizet, kellemes rózsaillat vette körül, átjárva az érzékeit. Nem is tudta, hogy mióta álldogált a zuhany alatt, mert annyira elfelejtkezett mindenről. Hirtelen eszmélt fel, magára tekerte a törölközőjét, és a szekrénye előtt termett.
- Jaj, istenem! Mit vegyek fel? – tette fel a nagy kérdést, majd félve az órájára pillantott, azonnal megállt benne az ütő: alig tíz perce volt a találkáig. – Ez nem lehet! – kiáltott fel kétségbeesetten. – Valahova ide tettem azt a szoknyát, na siess! – sürgette saját magát. – Á, itt is vagy – húzódott mosolyra a szája, majd sietve magára húzta fekete-szürke kockás darabot, és kiválasztott hozzá egy lenge fehér felsőt. Elégedetten szemlélte magát a tükörben, majd még felvett egy világos papucsot, valamint leheletnyi sminket helyezett fel. Az ajtóhoz szaladt, de még visszafordult, hogy megnézze az időt.
- Tíz óra tíz? Mit csináltam én eddig? – nyögött fel, majd szinte futva tette meg az utat a harmadik emeletre, de a megfelelő ajtó előtt megtorpant. Remegve nyúlt a kilincshez, majd azt lenyomva belesett. Azonnal elállt a lélegzete.
Gyertyák sokasága égett odabenn, olyan csábítóan hatott rá, hogy bátran beljebb lépett, s ekkor figyelmesebben körbenézett. A szoba közepén egy tűzvörös kanapé feküdt, előtte pedig egy alacsony asztalka, rajta egy fehér vázával, melyben sárga rózsák illatoztak. Ez jelentette az összes berendezést. A hatalmas erkélyen beáradt a Hold ezüstös fénye, ez biztosította az eligazodást. A teraszt egy gyönyörű függöny választotta el a szobától, s mivel sehol sem látta a fiút, felé vette az irányt. Zaj nélkül sétált oda, s ahogy közelebb ért, akkor pillantotta meg a korlát előtt összegörnyedt szerelmét. Ő észre se vette, hogy megérkezett, ugyanúgy a térdére hajtotta a fejét.
- Szia – szólította meg félénken, mire az azonnal felpillantott, és boldogan mosolyogva pattant fel a helyéről.
- Szia – köszöntötte hatalmas mosollyal az arcán, melytől a lány majdnem elolvadt. – Féltem, hogy nem jössz el, de menjünk be – javasolta, s óvatatlanul közelebb húzta magához, a derekára tette a kezét, mire azon végigfutott a jól ismert borzongás.
Megadóan hagyta, hogy ily módon a kanapé felé tereljék, majd azt elérve helyet foglaltak egymástól úgy fél méterre. Csak néztek egymás szemébe, s néha zavartan elmosolyodtak, de aztán Draco ragadta magához a szót.
- Örülök, hogy eljöttél – kezdte. – Megérte rád várni, gyönyörű vagy – suttogta álmélkodva, miközben végighordozta tekintetét kedvesén.
- Köszönöm – pirult el alig láthatóan, de hogy elrejtse, csak úgy dőltek belőle a szavak. - Nem akartam késni, csak tudod nemrég találtam meg a leveled, és a zuhany alatt pedig csak elvarázsolódtam – mondta, aztán már leharapta volna a nyelvét, hogy ilyen hülyeségeket összehord.
- Aha, megértem – bólintott, de az agya már máshol járt. Elképzelte, hogy nemrég még ott állt meztelenül, végiggyöngyöződtek testén a vízcseppek, a mellén, és a … - Állj már le, haver! – pirított rá egy belső hangocska, de ez legalább észhez térítette. Közel állt hozzá, hogy végigdöntse itt a lányt, és csókolja, simogassa, hogy megszabadítsa a ruháitól… - Hogy gondolkodhatsz ilyeneken? – szólalt meg ismét, de aztán megrázta a fejét, és elterelte a szót.
- Lementem a gyengélkedőre is, de te már nem voltál ott.
- Hát igen, nem akartam ott éjszakázni – magyarázta. Megütközve vette észre, hogy már egy ideje Draco felsőtestét bámulja, ugyanis az nem gombolta be az ing felső 3-4 gombját. Ő egy fekete nadrágot viselt, haja kócosan keretezte a szép metszésű arcát.
- Miért, múltkor olyan rosszul érezted magad? – ez a mondat csak kicsúszott a száján, s akaratlanul is közelebb húzódott hozzá.
- Nem, dehogy – mosolyodott el. – Tudod, eddig azt hittem, hogy álmodtam az egészet, mert annyira hihetetlen az egész – vallotta be kertelés nélkül.
- Ne is mondd, de én, én akkor – dadogta, pedig ez nem vallott rá. Mindig makulátlanul beszélt, de most a lány társaságában valahogy nem ment. De aztán az kisegítette, és témát váltott.
- Miért nem vártad meg, míg felébredek?
- Gondoltam, jobb, ha elmegyek, nem akartam, hogy Madam Pomfrey rikácsolására ébredj – válaszolta, de aztán újra elkapta a vágy, mikor felelevenítette a helyzetet. A lány ott feküdt a mellkasán, szorosan bújt hozzá, ő pedig készséggel ölelte magához. Egész éjjel így maradtak, aztán reggel nagy nehezen kiszabadult a „fogságból”, de még percekig nézte szerelmét, és nem tudta megállni, muszáj volt egy csókot lopnia tőle, az pedig még álmában is viszonozta. És az a falatnyi ruha, amit viselt, bár a mostani sem kutya…
- Hát ez igaz. De azért szívesen megnéztem volna az arcát, mikor ránk talál – mosolyogta, majd kisimította az arcából a szemébe hulló hajtincset, a srác pedig le se vette róla a szemét.
- Arra én is kíváncsi lennék. – majd ahogy elképzelte elnevette magát.
- Miért hívtál ide? – kérdezte a griffendéles, melytől elkomolyodott.
- Beszélni szerettem volna veled, hogy te folytatni akarod-e.
- Ezt hogy érted? – értetlenkedett a lány, bár volt egy sejtése.
Draco válaszul odakúszott közvetlen mellé, megfogta a kezeit, és összekulcsolta az ujjaikat.
- Minden csak rajtad áll – folytatta kissé akadozva. – Tudni akartam, hogy érzel-e irántam valamit, vagy csak akkor elkapott a hév. Ha azt mondod, hogy az utóbbi, nem fogok haragudni rád, de akkor nincs miért hezitálnom, és beállok halálfalónak – hadarta, a lány arca erre megrándult, ezért is óvatosan megsimogatta azt.
- De ha te is érzed azt, amit én, akkor bármire képes vagyok azért, hogy veled lehessek. Ellenszegülök apám óhajának, még bujkálni is hajlandó vagyok, ha ez az ára annak, hogy az enyém légy – szavai olyan hatással bírtak, melytől Hermione nem tudott józanul gondolkodni, de aztán rájött, hogy a fiú most az ő válaszát várja.
- Draco, én nem, én nem – kezdte, a fiú átható pillantását magán érezte, de ő csak a padlót fürkészte. – Nem tudom, hogy mit mondjak – sóhajtotta, mert ez volt az igazság. Viszont azonnal észre vette, hogy a nem rég még olyan vidám mardekáros azonnal elszomorodik.
- Oké, megértem – suttogta vállat vonva. – Nem erőltetem a dolgot. – bár nem mutatta, hogy fájna neki, de a lány tisztán ki tudta venni a szemében a csalódottságot. – Nem akarlak feleslegesen feltartani, jobb, ha elmegyek – javasolta, és felállt a helyéről.
- Ne, várj! – kapott a karja után, és húzta vissza maga mellé. – Hisz még nem is válaszoltam semmit, és ilyen könnyen feladnád? – mosolyodott el, fel sem fogta igazán, hogy előbb szinte szerelmet vallottak neki.
- Nem adom fel könnyen, hisz akkor nem lennénk itt, de az előbb te…– felelte egy kis sértődéssel a hangjában.
- Tudom, csak azt hiszem, hogy félreértettem. Ugye, nem azt akartad mondani, hogy én döntsek az életed felől? – mondta, bár remélte, hogy téved, viszont a fiú bólintott. - Te megőrültél, hisz ez hatalmas felelősség, és én nem, én nem … - zavarodott meg.
- Figyelj – bújt oda hozzá, arcát a két kezébe fogta, de aztán az ujjai annak ajkaira vándoroltak. El is felejtette, hogy mit akar mondani, csak egy csókot akart, egyetlen csókot. Lassan közelebb hajolt hozzá, ajkaik már majdnem súrolták egymást. Hermione bármennyire a pillanat hatása alá került, úgy megigézték azok a szemek, és azok a puha ajkak, melyek egyre csak közelítettek a sajátjához. Mégis eltolta magától, talán épp időben.
- Draco, ne. Előbb fejezzük be a beszélgetést, jó? – próbálkozott kissé levegő után kapkodva, mire a fiú is észbe tért, és eltávolodott tőle.
- Igen, persze. Sajnálom – súgta, majd aztán lendületesen folytatta. – Nem akarom, hogy rosszul érezd magad miattam, ezért egyszerűbben kérdezem. Érzel irántam valamit? – szíve hevesebben vert, remélte, hogy azokat a csókokat nem csak a vágy hajtotta, hanem a szerelem is. Megőrült ezért a lányért, életét most a kezébe adta, hogy rendelkezzen róla, még ha ezzel össze is tőri a saját szívét.
A griffendéles csak nézett azokba a vadító szürke szemekbe, melyek a reménytől csillogtak, és sóvárogtak egy pozitív válaszért. Ő azonban hallgatásba burkolózott, gondolatai kavarogtak, hogy helyes döntést hozzon.
- Olyan nehéz, habár a válasz egyszerű: szeretem. De ezzel egyenesen a halálba küldeném, ő is mondta, hogy szembeszáll az apjával, azzal, aki már annyi embert ölt meg puszta élvezetből, hát, ha még düh is párosul hozzá, a fiával sem tenne kivételt, bár ki tudja. Mit csináljak? Engedjem, hogy kitegye magát ilyen veszélynek, csak azért, hogy én boldog legyek? – átkozta magát a saját érzései miatt. - Az a hülye baleset, azzal kezdődött minden – dühöngött, legszívesebben ordított volna, hogy kiadja magából a felgyülemlett feszültséget. A gyertyák, melyek biztosították a romantikus hangulatot, most fojtogatónak érezte a jelenlétüket. Dracot kezdte elfogni a félelem, hisz a lány már több perce csak mozdulatlanul ült mellette, majd hirtelen felpattant és az erkélyre botorkált. A hűvös nyári szellő józanítólag hatott rá, majd felült a korlátra, s a kezébe temette az arcát.
Tudta jól, hogy nem bírna a fiú nélkül élni, hogy ha a háborúban szembe kerülne vele, az álmai összetörnének. Ellene harcolna, nem lenne választásuk, minthogy megtámadják a másikat, de arra képtelen lenne. Draco hagyott egy kis időt a lánynak, hogy összeszedje a gondolatait. Tiszta ideg volt, félt a választól és az elutasítástól.
- Nyugi, haver, nyugi – nyugtatta magát. – Hisz te erősködtél annyira, a bizonytalanságnál különben sem lehet semmi rosszabb. – Lassan feltápászkodott, és elindult utána. Az ott ült teljes tanácstalansággal, majd ráemelte a tekintetét, ő pedig odalépett elé, és átölelte. Szerelme köré fonta a karjait, aki mindezt megadóan hagyta, sőt, ha lehet még szorosabban simult hozzá. A lány az arcát a nyakába fúrta, míg kezei a hátán nyugodtak. Jó mélyeket szippantott abból a lélegzetelállító illatból, melyből erőt merített.
- Segítened kéne, mert nem vagyok biztos a válaszban – húzódott el tőle Hermione, de mosolygott, és ez jó jelnek számított.
- És mi lenne az?
- Nem nagy dolog, csak úgy megerősítésként, tudnom kell, hogy jól döntök – válaszolta.
- Oké, és tudom teljesíteni itt és most? – érdeklődött ő is mosolyogva, miközben végigfuttatta ujjait a lány hátán.
- Hát, ha elég bátorságot érzel magadban ahhoz, hogy megcsókolj, akkor igen – búgta csintalanul, közelebb hajolva hozzá, s ujjai már annak hajtincsei közt jártak. Draco egy pillanatra felnevetett, majd ő még jobban magához vonta szerelmét. – De, ugye tudod, hogy minden rajtad múlik, úgyhogy… - suttogta, de nem sikerült befejeznie, mert a fiú az ajkaihoz húzta. Gyengéden játszadozott a másikéval, nem sietett el semmit. Ebbe a csókba beleadta az érzéseit, a vágyat, melyet a lány iránt táplált. Óvatosan utat tört magának a nyelvével, s azonnal megtalálta a másikét, melyek aztán finoman ízlelgették egymást. Aztán hevesebb csókra váltott, mert egyszerűen nem tudta fékezni az ösztöneit. Simogatása is egyre követelőzőbb lett, egyik keze, hol a lány hajába túrt ujjaival, hol pedig a derekát simogatták, viszont a másik… A másik messzebb merészkedett, egyre lejjebb haladt, aztán megállapodtak annak combján, mely szinte könyörgött az érintéséért. Hermione pedig nem taszította el, nem jelezte, hogy bármi is ellenére lenne. Bár ő csak egy csókot kért, mégis sokkal többet kapott. Érezte a Dracoból áradó szenvedélyt, és a szerelmet, mely megadták neki a helyes választ. Szinte felfalták egymást, karjait a srác nyaka köré fonta, így az szinte bármely pontját birtokba vehette, de aztán csak zihálva elszakadt tőle, s a tekintetét a szemeibe fúrta.
- Nah, elég meggyőző voltam? – lélegzett nagyokat, mintha több kilométert tett volna meg.