- Ez meg mit keres itt? Hisz már nagyon késő van. Lehet, hogy most akar megfojtani, amikor azt hiszi, hogy nem tudok védekezni? Jaj, de hülye vagy, ne hergeld saját magad!
Draco helyet foglalt az ágy melletti széken, és onnan nézte a griffendélest. Órákig figyelte volna a lányt, hihetetlen béke áradt szét a lelkébe, mikor a közelében tartózkodott. Az egykori ellensége, hisz már nem tekintette annak, most itt feküdt előtte egy lenge, fekete selyemhálóingben, mely jóindulattal sem ért a combja feléig. Szemei vadul cikáztak annak testén, a rajta lévő falatnyi ruha is csak feltüzelte, ha arra gondolt, hogy az közvetlenül érinti a lány bőrét, ahogy szorosan rásimul a melleire… de még idejében leállította saját magát, így a takaró után kapott.
Nem akart mostanra semmi mást, csupán megérinteni, de legfőképp megcsókolni, még úgyis, ha ő nem tud róla. Az álmai megőrítették, ha arra gondolt, hogy sohasem válhatnak valóra. De, melyet előbb átélt, csak fokozta a vágyódását, ezért is jött most ide. Ott karjaiban tarthatta a lányt, ölelhette, csókolhatta mindenféle következmény nélkül. De csak az álmaiban...
- A francba. Kellett nekem felvenni ezt a hálóinget. Parvatiék a hibásak, ők hozták le ezt, tudták, hogy ki nem állhatom. Legalább betakaróztam volna, sokkal jobban örülnék, nem, mint most, mikor érzem, hogy a tekintete szinte perzseli a bőröm. Még a végén képes és rám veti magát, mielőtt a halálba küldene – mérgelődött, de csak magát okolhatta.
- Már megint kezded? Nem hiszem, hogy bántani fog… Az a szomorúság a szemeiben, te is láthattad, őszintének tűnt, mintha arra vágyna, hogy valaki szeresse - próbálkozott a másik énje, és igaza is lett. Érezte, hogy a fiú csak finoman betakarja, de azt is észrevette, hogy annak arca nagyon közel került a sajátjához. Orrát megcsapta a mentás lehelete, és a lényéből áradó illat, mely rabul ejtette. Szívét eltöltötte egy különös érzés, melyet eddig még sosem tapasztalt, bizsergett egész testében, majd egyszer csak megborzongott, hogy a következő percben már forróság töltse el. Szívdobogása pillanatokon belül felgyorsult, de csak remélni merte, hogy ebből Malfoy nem vett észre semmit.
- Jaj, Hermione. Miért kell nekem ezt éreznem? Eddig képes voltam gyűlölni téged minden további nélkül, de most már nem sikerül, mert… mert – suttogta a bársonyos hangján, de aztán a végére szavai elhaltak, mivel ő sem tudott magyarázattal szolgálni a benne lejátszódó folyamatokra. – Nem szabadna itt lennem, én ezt jól tudom, de melletted a minden olyan más. Annyira közel vagy hozzám, talán túl közel is, és nem akarom ennyivel beérni. Nem hagyhatlak csak így itt, talán sohasem lesz több ilyen alkalmam. Valószínűleg, ha tudnád, hogy mit tervezek, szerintem már a gondolatától is a pokolba kívánnál. – mosolyodott el keserűen. – Ne haragudj, már most bocsánatot kérek, hogy kihasználom a kínálkozó lehetőséget, de ez, itt belül felemészt, ha nem teszem meg – fúlt el a hangja, majd felemelte a karját, és gyengéden kisimított egy tincset a lány szeméből, majd ujjai az ajkára vándoroltak. Hermione előre tartott tőle, hogy mire is készül, az előbbi szavai azért megtették a hatásukat, tudta, hogy a fiú nem akarja bántani, furcsa, de biztonságban érezte magát mellette. Aztán a srác megcirógatta a száját, de már ettől görcsbe rándult a gyomra. Ezt még fokozta, mikor megérezte a fiú ajkait a sajátjain. Draco alig érintette őket, olyan lágyan játszadozott velük, hiszen nem akarta kedvese álmát megzavarni, felébreszteni meg még inkább nem. Nem volt igazi csók, de mégis fellobbantott valamit a lány szívében. Az a gyengédség, bizonytalanság, mely a fiúból áradt, mégis többet jelentett neki, mint bármely eddigi szenvedélyes csók. Hihetetlen késztetést érzett arra, hogy visszacsókoljon, pedig tudta, hogy nem tehetné. De aztán a vágy győzött, lassan felemelte a karjait, és a fiú nyaka köré fonta őket, míg az ajkai rákulcsolódtak a fiúéra, aki szinte azonnal mozdulatlanná dermedt, s elszakadt tőle. Elhúzódott, de csak néhány centire. Szemeiben értetlenség tükröződött, percekig csak bámult a hatalmas barna szempárba, s ott ugyanazt a csillogást találta. De aztán már nem bírta tovább, tudta, hogy vagy egy fájó pofon lesz a jutalma, vagy maga a mennyország, de megérte kockáztatni, ezt súgta a szíve. Ismét közelített a lányhoz, még akkor is a szemébe nézett, mikor elérte ajkait. Apró puszikat lehelt rájuk, mire Hermionéból akaratlanul egy halk sóhaj tört fel. Nem akart semmit sem elsietni, félt a visszautasítástól, hogy bármikor eltaszíthatja a lány, és akkor csak a kínzó üresség marad. Ezért sem támadta le rögtön, hanem csak ízlelgette az ajkait. A griffendéles megadóan hagyta, hogy ily módon kényeztessék, de nem bírta, nem bírta, hogy csak ennyit kap. Érezni akarta a fiút az egész testével, nem csak ebben a néhány, apró pusziban. Józan esze felmondta a szolgálatot, csak az ösztönei irányították, s azt akarták, hogy a fiú itt legyen közvetlenül mellette. Hogy érezze a bőrét, a simogatását, és a csókjait. Ezért is húzódott el tőle, majd beljebb csúszott a szűk, kis ágyon, így majdnem leesett róla. Draco kérdőn tekintett Hermionéra, miközben az lerúgta magáról a takarót. Így is forróság öntötte el, hát még a dunyha, csak hevítette a testét. A fiú nem is tudta, hogy mit tesz, mikor feltérdelt az ágyra, és felkúszott szerelme fölé. Csak nézték a másik szemét, hallgatták a másik egyenetlen levegővételét.
- Mire vársz? – suttogta a lány elhalóan, miközben az ujjai hegyével végigsimított Draco nyakán, addig amíg az ing engedte.
- Nem tudom, talán arra, hogy felébredjek az álmomból, mert ez nem lehet valóság – válaszolta ugyanolyan halkan. Tekintetével szinte felfalta a lányt, végigpásztázta a testét, kívánatos, telt ajkát, nyakát, mely csábítóan hatott rá. Két karjával támaszkodott Hermione feje, majd lassan odahajolt a nyakához, hogy ingerlő kis csókokkal lássa el. Azt hitte, hogy csak álmodik, mert ez több volt annál, mint amit el tudott képzelni. Kedvese bőrének az illata az eszét vette, ahogy az is mikor érezte, hogyan remeg a törékeny teste alatta. Finoman harapdálta az érzékeny területet, miközben szájával egyre feljebb haladt, és ismét a másik ajkánál kötött ki. Még meg sem csókolta igazán… Először a felső ajkat vette kezelésbe, majd az alsót, de ezt irtózatos lassan.
- Miért játszol velem? – sóhajtotta a lány, aki már úgy érezte, hogy mentem felrobban, és legjobban az bosszantotta, hogy mindezt az ellensége váltotta belőle ki.
- Nem játszok. Csak kiélvezem a perceket, hogy ne felejtsem sohasem el őket – felelte enyhén mosolyogva.
De aztán már elege lett az „ismerkedésből”, hevesen vette birtokba a már megismert részt. Csókja azonnal viszonzást nyert, ugyanebben a sürgető, követelőző ritmusban. Nyelvével mégis gyengéden tört utat magának, s rögtön meg is találta a másikét. Hermione a hajába túrva húzta még jobban magához, miközben a nyelveik vad táncot jártak, mintha sose akarnának elszakadni egymástól. Sokáig nem váltak szét, de levegő után kapkodva mégis megtették, s közben a fiú a lány homlokára hajtotta a fejét, s közvetlen közelről próbálták kiolvasni a másik szeméből, hogy mire gondol.
- Hogy kerülsz te ide? - kezdte zihálva a lány.
- És te miért nem mondtad, hogy fent vagy? - hagyta figyelmen kívül az előbbi kérdést.
- Miért csókoltál meg? - folytatta Hermione.
- Miért csókoltál vissza? - már nem bírta tovább és elmosolyodott, mire a lány is követte a példáját.
- Én kérdeztem előbb. Válaszolj rá!
- Lényegtelen, az én kérdéseim fontosabbak. – majd látta a griffendéles szikrázó szemeit, ezért, hogy megenyhítse, szórakozottan egy apró csókot nyomott a szájára.
- Az enyémek is ugyanolyan lényegesek – szólt, s egy hirtelen mozdulattal, mellyel meglepte a felette terpeszkedőt, maga alá fordította, majd folytatta. – Nem így gondolod? – suttogta, s szándékosan még közelebb hajolt az arcához, míg annak karjai a derekára kalandoztak, hogy ezzel is magához láncolja. Draco lágyan elmosolyodott, majd ügyesen elérte a fülét.
- Még nem igazán győztél meg – vigyorogta, olyan boldogság töltötte, nem is gondolt arra, hogy ezzel a húzásával talán mindent elronthat.
- Mit akarsz? – kérdezte fáradtan, s nem is támaszkodott tovább, hanem inkább elterült a mellkasán. – Így sokkal kellemesebb – állapította meg, persze csak magában.
- Mondjuk még egy csókot? – próbálkozott, s közben az ujjaira csavarta a világos barna hajtincseket.
- Talán, lehet róla szó – egyezett bele nagy nehezen, de persze nem esett nehezére teljesíteni, sőt… Lassan felemelte a fejét, s ahogy belenézett a szürke szemekbe, melyek nem hidegen csillogtak, hanem kavarogtak benne a különböző érzések. Hermione látott bennük reményt, vágyat, és szerelmet? – hitetlenkedett, de aztán nem foglalkozott vele, inkább teljesítette a kérést. Feljebb tornázta magát, majd fejét a fiú vállába fúrta, és csókokkal hintette be. Fülcimpáját vette ezután kezelésbe, s az egy halk nyögéssel válaszolt. Majd aztán ajkaira tapadt, hogy aztán rögtön csatározásba kezdjenek a nyelveik. Draco időközben elfelejtkezett arról, hogy nem viheti túlzásba, de már túl rég óta vágyott a lányra. Teste minden porcikája kívánta őt, s ahogy észrevette Hermione sem utálkozva hajtja végre a kérését. Ugyanolyan vággyal csókolt, ahogy ő, ezért sem tudta megtartani az önuralmát. Érzékien simogatta a hátát, majd egy kicsit bizonytalanul a fenekét, s a hálóinget feljebb tolva, már közvetlenül érinthette a rajta keresztül már megismert részeket. Hermione hagyta, fogalma se volt róla, hogy miért is teszi ezt tulajdonképpen. Nem foglalkozott jelen pillanatban azzal, hogy az ellensége az, aki ilyen szenvedéllyel csókolja, simogatja. De aztán épphogy egy pillanatra nyitotta ki a szemét, ekkor vette csak észre a javasasszony szobájából kiáradó fényt.
- Draco – szakadt el hirtelen tőle. – Nézd! – mutatott az ajtóra, s látni lehetett egy közelgő ember alakját. – Most mit csináljunk? – A fiúnak egyetlen értelmes gondolat jutott az eszébe. Váratlanul lökte maga alá a lányt, bebújt a takaró alá, és szorosan simult a griffendéleshez.
- Jól van Miss Granger? – hallott egy női hangot, mely csak egyre erősödött, ahogy a tulajdonosa közelebb ért. – Csak furcsa hangokat hallottam. Minden rendben van? – aggodalmaskodott a gyógyító.
- Igen, csak rosszat álmodtam – zihálta, arcára kiült pírt a sötétség elrejtette, így az asszony nem sejthetett semmit, és minden további nélkül megelégedett a válasszal.
- Ha szeretnéd, akkor adhatok altató bájitalt. Nem álmodsz majd semmit, s reggel pedig kipihenten ébrednél – javasolta Madam Pomfrey.
- Köszönöm, nem kérnék. Nyugodtan feküdjön csak le, ne aggódjon, már jól érzem magam – mosolyodott el zavartan, mivel érezte, hogy Draco apró csókokkal hinti be a hasát, ezért óvatosan elbújtatta a karjait a takaró alá, persze igyekezett ezt feltűnés nélkül elvégezni, majd megpróbálta lehajtani a hálóingjét, de nem sikerült neki. Ugyanis a fiú lefogta a kezeit, s folytatta a korábbi tevékenységét.
- Biztos? Olyan zavartnak tűnik, tán fáj valamije? – sétált oda közvetlen az ágy mellé, s Draco rögtön mozdulatlanná dermedt, fejét a lány hasára hajtotta, így tisztán hallotta annak heves szívdobogását.
- Persze, csak egy kicsit fázok – válaszolt sietve, s csak remélni tudta, hogy a javasasszony nem áll elő valami újabb ötlettel.
- Rendben, de ha meggondolná magát, vagy rosszul van, csak kopogtasson a szobám ajtaján – simított végig az arcán.
- Nagyon köszönöm. És jó éjszakát! – köszönt el gyorsan, hátha ezzel végre megszabadulhat tőle.
- Önnek is jó éjszakát Miss. Granger – azzal botladozva visszaindult a szobájába, majd eltűnt az üvegajtó mögött. A lány még egy ideig nézte, ahogy a lámpát leoltja, majd felrántotta a takarót, s egy vigyorgó fiúval találta szembe magát.
- Bolond, majdnem lebuktam miattad! – suttogta, s lelökte magáról az ifjú Malfoyt. A szőkeség nevetve zuhant az ágy végébe, de a lány elnémította.
- Cssh, ne csináld! Még visszajöhet – torkollta le, majd fölé mászott. – Még mindig nem válaszoltál a kérdéseimre. Megkaptad a csókot, tehát felelnél rájuk?
- Nem is, épp, hogy csak elkezdtük, és nem tudtuk befejezni – válaszolta vigyorogva, de a rosszalló tekintetet látva megenyhült. – Jól van, jól van. Tehát mit is kérdeztél?
- Aztán még te tartod magad olyan zseninek, még ezt sem tudtam megjegyezni – gúnyolódott a lány.
- Hé, azt akarod, hogy elmenjek? Mert, ha így bánsz velem, akkor…
- Nem tudtam, hogy ennyire érzékenyen érintenek téged a mondataim – incselkedett tovább, mire az magára húzta. - Válaszolj! Szóval miért jöttél?
- Hu, hát nem is tudom. Csak erre jártam, és gondoltam benézek – hazudta, de persze átláttak rajta.
- Jah, persze, ilyen későn, és pont erre? Hozzám jöttél fel? – kérdezte csillogó, reményteli szemekkel.
- Igen, csak látni akartalak. Baj? – simogatta lágyan kedvese arcát, s ajkát.
- Nem, már nem. De az elején féltem , hogy bántani akarsz – bújt oda hozzá.
- Sose bántanálak, mert fontos vagy nekem – suttogta. A lánynak meglepődni sem volt ideje, mert Draco feltette a saját kérdését. - És te, miért nem szóltál, hogy fent vagy?
- Hát, igazából nem akartam veled vitatkozni, így alvást tettettem. Miért csókoltál meg? – szegezte neki a kérdést, s egy picit belül félt, hogy csak az egész egy játék, vagy valami fogadást kötött a többi hülye haverjával.
- Vágytam rá. Miért csókoltál vissza?
- Mert teljesen elvetted az eszem. Ez a helyzet is csak ezt bizonyítja: itt fekszek feletted, s nem akarom, hogy elmenj – nézett fel a fiúra.
- Ez szörnyű, de van egy jó hírem: még maradni akarok – mosolyodott el, és egy csókot nyomott az arcára.
- Itt alszol velem? – csillant fel a szeme.
- Muszáj, mert a végén megint rosszat álmodnál, és azt nem szeretném – mondta nagy komolysággal, majd eltolta magától a lányt, befészkelte magát az eredeti irányba, s magához vonta szerelmét.
- Mi lesz ha, Madam Pomfrey … - kezdte, de aztán beléfojtották a szót.
- Csss, aludj jól! – adott egy gyengéd is puszit a szájára, majd szorosan ölelve a griffendélest nyomta el az álom, miközben a legszerencsésebb embernek érezte magát a világon.
Hermione fáradtan ébredt, s mikor kinyitotta szemeit, megpillantotta az óriási faliórát, amint épp tíz órát mutat.
- Jézus, sose szoktam ennyit aludni – ült fel hirtelen, miközben értetlenül pislogott. – Hova tűnt? – nézett körül reménykedve, hogy talán valahol megtalálja Dracot. – Lehet, hogy csak álmodtam az egészet? – kérdezte, s fejét elkeseredettségében a térdére hajtotta, s előre-hátra hintázott. – Persze, hogy is gondolhattam ilyen ostobaságot? Olyan marha vagyok, méghogy Draco Malfoy megváltozott, csak a képzeletem játszott velem. – Hát ez? – csodálkozott, mikor felfedezte az éjjeli szekrényén fekvő gyönyörű sárga rózsát.