Amilyen jókedvű voltam tegnap, most annyira rossz a kedvem. Bár nem tudom, hogy miért. Zsörtölődve indulok le reggelizni. Általában, ha rossz passzban vagyok, akkor a szokásosabbnál bunkóbb vagyok mindenkivel, de most... Senkihez nincs egy rossz szavam se. Pocsék hangulatomat csak még tovább rontja, amikor meglátom Grangert. Mostanában, ha meglátom, furán reagálok. Egyszer melegem van, egyszer fázom, egyszer csak őt nézném... Még A Tervet is félbehagytam. Kész röhej. Azt hiszem, nem is kellene tetetnem az agybajt... Épp a Griffendél asztala mellett sétálok, amikor meghallom valakinek a hangját:
-Nocsak, Madam Cornelia, elvitte a görény a nyelved?
Granger volt az. Nagyot nyeltem. Ugyanakkor elmosolyodtam. Hirtelen újra fellángolt bennem a düh, hogy a sárvérű így beszél velem. Ezt még megkeserüli! Ártatlan arccal megfordultam. Alig bírtam visszatartani a vigyoromat.
-Oh, tudod, mostanában annyira fáj a fejem, hogy semmi kedvem bunkóskodni másokkal. És nem is tudom. Néha... Jaj, hogy is mondjam? Elfelejtem a napjaimat.-örömmel veszem észre, hogy Granger elsápad-Ja, és aludni se tudok mostanában. Mindig egy felém dőlő könyvespolcról álmodok...
-Most azonnal följössz velem a gyengélkedőre!
-Oké-mondom őszinte örömmel
Hagytam, hogy a karomnál fogva hurcoljon fel a gyengélkedőig. A fejemet fogva ültem le az egyik ágyra, és ujjaim között figyeltem, ahogy Granger Madam Pomfrey-hez siet. Itt az alkalom! Még egyszer olvastam arról, hogyha suttogva mondjuk ki az exmemorian átkot, akkor tudom irányítani, hogy mit felejtsek el. Persze felkészültem erre. Nemrég részletsen leírtam, hogy mi történt velem a könyvtárba, így bármikor fel tudom idézni. Ráadásul, így tényleg elmezavarom lesz...Végre is hajtottam a műveletet. Fura érzésem támadt. Nem emklékeztem a történtekre, de mégis tudtam, hogy megtörtént velem. Fura, nagyon fura. Épp idejében. Granger immár a javasasszonnyal tért vissza. Elmondtam neki a panaszaimat. Ő pedig megvizsgált. A bordáim már szinte repedeztek az elfojtott nevetés miatt...
-Nos,-szólalt meg nagy komolyan- Úgy látszik, hogy tényleg kisebb elmezavara van. Véleményem szerint egy nagy ütés miatt történik ez az egész. Múltkor, egy nagy könyvespolc esett magára.
Tettetett csodálkozással néztem rá.
-Furcsa ez az egész-folytatta tétovázva-akkor teljesen meggyógyult...
-De...-szólok aggódva- Ugye rendbe fogok jönni?