-Nicsak, kit látnak szemeim!-szólok gúnyosan- A szájfények királynőjét, Ragyásfejet, és a Vízlipatkányt!

-Hé!- szólt villámló szemekkel Potter- Ti nem érzitek ezt a szagot?

Granger gúnyosan elmosolyodott, majd folytatta:

-Mármint úgy érted, hogy nem érzünk-e görényszagot? De. Hisz itt van egy a közelünkben.

Egy pillanatra olyan képet vághattam, mint akit pofon csaptak, de résen voltam. Előkaptam a pálcámat, és Grangerre szegeztem. Potter és Weasley már ugrottak volna rám, de én megelőztem őket:

-Ha megmozdultok, a kis barátnőtöket hetekig nem látjátok majd. Habár de. A gyengélkedőn esetleg.

Nagy meglepetés ért. A kis sárvérű villámgyorsan előkapta a pálcáját:

-Capitulatus!- kiáltotta

Nekirepültem az egyik könyvespolcnak, de annyi erőm azért maradt, hogy Grangert megcélozzam a pálcámmal, és elkiáltsam magam:

-Obstructo!

Granger is nekirepült a falnak, de mielőtt a sebhelyes marha, meg a vörös hajú állat nekem ugrottak volna, Madam Cvikker villámló szemekkel, dühösen fújtatott ránk:

-Malfoy! Granger! Büntetőmunka! Mars az igazgatóhoz!

Én már felkecmeregtem, de a lány nem mozdult. Véres fejjel hevert a padlón. Egy kicsit erősen küldtem rá az átkomat. Elfehéredtem. Ennyire szemét azért mégse akartam lenni. Nem akarom, hogy Grangernek komolyabb baja legyen, hiába utálom. Odamentem hozzá, elmotyogtam egy bűbájt, amitől felébredt. Látván, mennyire kótyagos, át akartam karolni, hogy felcipeljem, de Weasley és Potter félrelöktek, és immár ők segítették a lányt. Fogalmam sincs miért, de hirtelen mérhetetlen düh fogott el. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt. Nagy balhét sejtve, csendesen, egy cseppet sem hozzám illő módon kullogtam a trió mögött.