Reggel a nagy kapkodásban kétszer is vissza kellett szaladnom a szobámba. Egyszer a fésűmet hagytam fent, másodjára pedig Csámpás kosarát.
Nyugalmasnak épp nem mondhatóan megreggeliztünk, majd ki-ki a saját bőröndjével hadakozva kilépett a kertbe. Hamarosan megérkeztek a fiákerek is.
Mivel prefektusok vagyunk, ránk volt bízva, hogy az alsóbb osztályos tanulókat beültessük a kocsikba és ellenőrizzük, hogy náluk van-e a csomagjuk.
Nagyjából fél óra múlva már mi is beszállhattunk Ronnal egy kocsiba. Harry nem várhatott meg minket, Deanékkel indult a vonathoz.
Az állomáson még várni kellett egy darabig, amíg mindenki bepakolt a kupéjába és helyet foglalt.
Amikor lassan elindult a vonat, kihajoltunk az ablakon és integettünk Hagridnek.
Egy ideig még gyönyörködtem Roxfort távoli tornyaiban, majd egy éles kanyar után teljesen eltűnt a szemem elől a kastély.
Egy kicsit szomorúan dőltem hátra az ülésen. Csámpást kiengedtem a kosarából, most elégedetten nyújtózkodott az ülésen. Harry elmélyülten beszélgetett Ginnyvel, Ron pedig Nevillelel sakkozott.
Ahogy egyre távolodtunk a hegyes vidéktől, úgy lett egyre borongósabb az idő, majd lassan szemerkélve eleredt az eső. Tökéletesen tükrözte a hangulatomat.
Behunytam a szemem és hallgattam az esőcseppek koppanását az ablakon.
Újra kinyílt a fülke ajtaja.
- Malfoy! -kiáltott fel Ron.
Felpattant a szemem és fentebb ültem a helyemen nagy meglepetésemben.
- Jönnél kötözködni? És a gorilláid hol maradnak? -állt fel Harry. -Na, essünk túl rajta! Gyorsan mondj el pár sértést, hagy átkozhassunk meg! Bár, én anélkül is nagyon szívesen megteszem...
- Fogd be Potter -szólt undorodva a fiú. -Nem hozzád jöttem.
A szemével megkeresett engem és jelentőségteljesen rámnézett. Éreztem a többiek értetlenkedő pillantását az arcomon, így elpirultam.
- Hermione? -ráncolta össze a szemöldökét a szemüveges fiú. Én továbbra is a szőke fiúra meredtem. Fogalmam sem volt, mit akarhat.
- Öhm -túrt Draco idegesen a hajába. -Kijönnél egy percre?
Bizonytalanul felálltam. Malfoy elindult a folyosón az egyik irányba. Az ajtóban még egyszer visszanéztem a többiekre, majd a fiú után eredtem.
Draco egészen a vonat végébe vezetett. Kinyitotta az utolsó kocsi ajtaját és előreengedett.
Kicsit remegő térddel ültem le az ülésre. A mardekáros fiú becsukta a kupé ajtaját. Még pár pillanatig az ajtónál állt, majd helyet foglalt velem szemben.
Várakozóan ránéztem. Ő hátradőlt az ülésen és az elsuhanó fákat kezdte figyelni.
- Malfoy? -szólítottam meg.
A szeme sarkából futólag rámnézett, majd újra megbámulta a tájat.
- Nehéz volt rászánni magam erre -fogott bele. -De mindenképpen tisztázni akartam a dolgokat. Nem akartam így elválni... tőled.
Halkan felsóhajtott.
- Érzel még valamit irántam? -kérdezte komolyan és előredőlt az ülésen.
- Hát... azt hiszem... nem tudom -hajtottam le vörösen a fejem.
- Értem -azzal felállt és az ajtó fogantyújához nyúlt. A szívem dübörgött a mellkasomban.
- Várj! -kiáltottam hirtelen. Draco megfordult, de a kezét még mindig a kilincsen tartotta. - Ne! Ne menj el! Nem akarom!
Felálltam, így nagyjából egymagasságba kerültünk a szűk kupéban. A vonat élesen balra kanyarodott, így megtántorodtam és hogy el ne essek, megkapaszkodtam a fiú karjánban. Felnéztem az arcára és azon nyomban összeszorult a torkom.
- Én... azt hiszem, ...hogy még mindig szeretlek.
Draco csak meredt rám, de nem felelt. Mozdulatlanul álltunk egymás előtt.
- Jaj, mondj már valamit! -fakadtam ki. Eleredtek a könnyeim és végigfolytak az arcomon.
A vonat beért egy alagútba, így minden fülkében sötét lett. Éreztem a fiú lélegzetét a bőrömön. Lehajtottam a fejem és vártam, hogy újra besüssön a napfény az ablakon.
Hamar kivilágosodott, így kirajzolódott előttem a cipőm körvonala.
Draco megfogta az állam és gyengéden felemelte a fejemet. Most mosolyodott el először. Halvány mosoly volt, de mosoly.
- Nem is tudod, mit jelent ez nekem! Hermione... én is szeretlek! Teljes szívemből!
Megkönnyebbülten elnevettem magam. Közben még mindig potyogtak a könnyem.
Draco visszaültetett az ülésre és szorosan mellémült. Magához húzta a fejemet és megvárta, amíg megnyugszom.
- Draco! -néztem újra a szemébe. -Őszintén megbántam, hogy annyi mindent a fejedhez vágtam! Nem akartam fájdalmat okozni neked!
Lassan bólintott.
- De... kérlek, többet ne mondj ilyet nekem! -felelte szomorúan.
Megráztam a fejem.
- Ne haragudj! Csak... csak nagyon mérges voltam rád, amiért olyan rondán beszéltél Ronról. Hidd el, hogy ő jó ember!
- Hát, ha azt mondod, biztos úgy van -hagyta rám. -De egyvalamit meg kell értened ezzel kapcsolatban. Akkor is... ki nem állhatom a barátaidat! Sajnálom... -tette hozzá még csendesebben.
- Tudod, olyan fura ez a helyzet. Azt hiszem, ezt soha nem fogom igazán megszokni.
Hallottam, hogy halkan elneveti magát.
Ráhajtotta a fejét az enyémre és finoman simogatni kezdte a karomat. Élveztem minden mozdulatát. Azt hiszem, nagyon hiányzott ez. A közelsége, a jelenléte.
- Olyan jó, hogy itt vagy nekem... -mondtam.
Elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Tényleg azt hittem, hogy elveszítettelek! Ígérd meg, ígérd meg, hogy soha többé nem hagysz el! -kérleltem szenvedélyesen.
Felém hajolt, úgy suttogta:
- Soha többé nem eresztelek el! -és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, az egész testemet átjárta a régi, kellemes meleg. Az üresség, ami megtöltötte a lelkemet, már a múlté volt. Éreztem a boldogságot minden porcikámban. Legszívesebben felkiáltottam volna. Jó hangosan!
Eldöntött az ülésen. A kezemet a fejem felé emelte és összekulcsolta a sajátjával. Sokáig maradtunk így.
Aztán, amikor a kezei a szoknyám cipzárjánál matattak, csak akkor löktem távolabb magamtól.
Somolyogva felültem és megpróbáltam rendbe szedni magam.
- Hmm, Draco, tudod, ez egy vonat -tájékoztattam.
- Igazán?
- Igen. És itt utazni szoktak az emberek.
- Ez biztos? -kérdezte komolynak szánt arccal.
- Holtbiztos -bólintottam mosolyogva.
- Nos, akkor nincs mit tenni -azzal kiegyenesedett és megigazította a nyakkendőjét. -De nem féltem én magunkat! Ott van az egész nyár...
- Parancsolsz? -hagytam abba a blúzom begombolását.
- Azt mondtam, hogy majd amikor nálunk nyaralsz, akkor majd együtt leszünk... Miért?
Összeráncoltam a szemöldökömet.
- Na és, ezt neked megengedik otthon?
- Ühüm -bólintott. -Már tájékoztattam anyámat, hogy egy nagyon kedves vendéget szándékozom fogadni idén.
- És...
- És ez ellen apámnak sem lesz egy szava sem! Első dolgom lesz beszélni vele, amint leszálltunk. Ne aggódj! Ha nagyon akartam valamit, azt eddig még mindig elértem... Különben is, ha rádnéz, nem lesz semmi kifogása!
Idegesen elmosolyodtam.
- Tényleg! Ne rágódj ezen! Sokkal szigorúbbnak mutatja magát, mint amilyen valójában...
Ekkor meghallottunk egy távoli csengőszót.
- Ó, itt a büfés boszorkány! Nagyszerű, már úgyis éhes vagyok! -azzal Draco kilépett a fülkéből. Pár perc múlva tért csak vissza, rengeteg édességgel.
- Öhm, vendégeket várunk, drágám? -viccelődtem.
- Hát, remélem, nem jön senki ide... -huppant vissza mellém. - De mindenből hoztam valamennyit, mert nem tudtam, hogy melyiket szereted!