Végre elérkezett az este kilenc óra is.
Elhagytam a klubhelyiséget és a megbeszélt hely felé vettem az irányt.
Megálltam a Szükség Szobájának elrejtett ajtaja előtt. Illetve, most látható volt ott egy ajtó. Tehát Draco már itt van.
Lenyomtam a kilincset és beléptem.
A fiú a kandalló előtt guggolt és elmélyülten figyelte a lángokat. Amikor meglátott, felállt és hozzám lépett.
Rövid csókot lehelt az ajkamra, majd somolyogva leült egy székre.
- Tényleg nagyon hasznos kis szoba ez!
- Hát igen... -ültem le közvetlenül mellé. -Draco? Ugye nálad van az iskolai köpenyem? McGalagonynak alig tudtam kifogást találni, hogy miért nem vettem fel...
- Ja, persze. Tessék. -azzal felém nyújtott egy fekete talárt, amit csak nagy jóindulattal lehetett összehajtottnak minősíteni.
Egy ideig csak némán ültünk egymás mellett a szobában
- Na, csináljuk azt, amit tegnap, vagy inkább beszélgetni akarsz? -mondta egyszerre kaján vigyor kíséretében.
Hangosan ciccegtem.
- Tudod jól, hogy beszélnünk kell! -szóltam szemrehányóan.
- Ahogy gondolod... -vont lazán vállat. -Miről akarsz beszélni?
- Hát, amiről tegnap kérdeztelek...
- Nem emlékszem -mondta nemes egyszerűséggel.
Sóhajtottam.
- Arra lennék kíváncsi, hogy beszéltél-e apáddal... a... Sötét Jegyről, meg a Nagyúrról.
Elkomorult az arca és ültében előre dőlt a térdére.
- Igen... Képzelheted, hogy nem volt elragadtatva, amikor felvetettem, hogy mi lenne, ha nem akarnék halálfaló lenni.
- És megértette? -kérdeztem reménykedve. -Megértette, hogy te mást szeretnél?
- Hah! -hallatott valami nevetés félét. -Nem! Azt mondta, hogy nem vagyok normális. Az az érzésem, hogy nem is vett teljesen komolyan. Ilyeneket beszélt, hogy aludjam ki ezt az ostobaságot. Meg, hogy bizonyára megint részeg vagyok... Pedig nem is szoktam az lenni! -tette hozzá halkabban.
Halkan köhintettem.
- Mi az? -fordult felém felháborodva. -Azt állítod, hogy egy iszákos ember vagyok?? Tudok én mértéket tartani!
- Persze! -szabadkoztam mosolyogva. -Inkább folytasd!
- Hát, nem tudok mást mesélni. Másnap hiába hoztam fel újra a témát, nem volt rá kíváncsi...
- Dehát, azt mondtad, hogy megbeszélted vele a dolgot!
- Nem -rázta meg fáradtan a fejét. -Csak azt mondtam, hogy beszéltem vele! Vagyis megpróbáltam... Viszont- vonta meg az egyik vállát-, még mindig van egy évem a győzködésre!
- Nem, Draco! Ezt minél hamarabb el kell intézned!
- Attól félsz talán, hogy meggondolom magam? -tette csípőre a jobb kezét.
Megráztam a fejem.
- Arról beszélek, hogy bármikor kitörhet a háború! Jó lenne mindenki előtt tisztázni a döntésedet.
- A "mindenkin" Potteréket érted? -húzta el a száját.
- Öö, végülis őket is... De ne tereld rájuk a szót!
- Miért, te hoztad fel őket!
- Én?? Szó sincs róla! Te látod bele Ronékat minden mondatomba!
Mindketten durcásan elfordítottuk a fejünket a másik irányba.
Pár percig csak néztem a szoba függönyeit és a képeit, majd Draco ismét megszólalt:
- Weasley honnan tud a dologról? -kérdezte még mindig a kandallóra meredve.
- Hát, öö, elmondtam neki -suttogtam.
- Akkor már értem a kirohanását. De azért ezt nekem is meg kellett volna üzenned... Tudod, akkor már kivont pálcával léptem volna be a kastélyba.
Halványan elmosolyodtam.
Nem akartam vele megint összeveszni, úgyhogy nem említettem meg neki azt a kis apróságot, hogy nem voltunk beszélő viszonyban. Vagyis, hogy nagy kegyesen meg volt rám sértődve és úgysem olvasta volna el a levelemet...
- Nagyon fájt? -pillantottam a szájára, ahol átmenetileg volt egy kis függőleges heg.
Felháborodva rámnézett.
- Ugyan, dehogy! A kviddicsben a gurkóktól jobban megsérülök, mint Vízli gyenge kis támadásától. Meg sem éreztem, csak...
- Draco! -állítottam le mosolyogva. -Engem már nem kell lenyűgöznöd!
Érdeklődve közelebb hajolt és a szemembe nézett.
- Miért nem?
- Mert...mert már teljesen rabul ejtetted a szívem -vált az arcom céklavörössé, de továbbra is álltam szürke szemei kereszttüzét.
Két tenyerébe vette az arcomat és finoman megcsókolt. Egy idő múlva elengedett és akkor vettem észre, hogy ő is elpirult.
- Akkor... akkor most már bármikor odamehetek hozzád a suliban, nem? -csillant meg a szeme a felismeréstől.
- Nem egészen...
- Mi?
- Tudod, Harryék úgy tudják, szakítottunk.
- Akkor mondd meg nekik, hogy tévedés volt az egész -felelte tárgyilagosan. -És legyenek szívesek, fogadják el a helyzetet!
- Nem tudom... -Draco felmordult, így gyorsan folytattam: -Szóval egész szünetben haragban voltam Harryvel, és csak tegnap békültünk ki végre. Nem akarok megint összeveszni vele.
- Hát ez nem igaz! -csattant fel a fiú.
- Dehát, nem tudom, mit vársz a dologtól! Így sem lehetnél többet velem, mint eddig! A reggelinél a saját házunk asztalnál kell ülnünk, az órákra külön járunk, -számoltam az ujjaimon, -délután külön tanulunk, mások a barátaink...
- Még jó -hümmögött.
- De nem jöhetnél oda Ronékhoz csevegni! Ez olyan abszurd!
- Dehogy akarok én odamenni Pottyékhoz, jópofizni! -tiltakozott hevesen a gondolatra.
- Hát akkor? A pár puszit hiányolod mondjuk a folyosókon?
- Például! -bólintott.
- De... de lehet, hogy Harryék külön nem jönnek oda hozzád kötekedni, de mondjuk Pansyék biztosan áldoznának pár percet rám minden nap...
A fiú maga elé meredt.
- Jó -mondta röviden a szőnyegnek. -Nem akarom, hogy az összes mardekáros kötekedjen veled!
- Ez roppantul kedves tőled! -karoltam bele somolyogva. -Akkor, szerintem, mehetünk is...
- Micsoda?? Ennyi?
- Igen. Szerintem megbeszéltünk mindent! -tártam szét a karomat.
- Nem. Még van valami! -vigyorgott huncutul.
Elpirultam és hagytam, hogy újra megcsókoljon.
De tíz perc múlva eltoltam magamtól.
- Nem lehet minden nap -suttogtam a fülébe, vörösen. -Gyere, menjünk aludni!
Elhúzta a száját, de beleegyezett a dologba.
- Menjünk. De most felkísérlek a griffendél toronyig!