Csak késő délután fejeződött be az edzés. Megvártam Ronékat az öltöző előtt, majd együtt felmentünk a griffendél toronyba.
Vacsora előtt még át szerettem volna öltözni, így a lányok lépcsője felé vettem az irányt.
A szobában ott volt a két lakótársam is, éppen nevetgéltek valamin, amikor megérkeztem.
- Sziasztok!
- Szia Hermione! Olvastad a hirdetőtáblát? -kérdezte Parvati.
- Nem. Mi áll rajta?
- Hát csak annyi, hogy jövő pénteken megint lemehetünk Roxmortsba! Már alig várom!
- Az jó! -mosolyogtam. Komótosan kibújtam a kabátomból és a pulcsimból. Éppen lehajoltam a ládámhoz, hogy kivegyek egy új inget, amikor Lavender sikkantott egyet:
- Hú! Az milyen lánc, Hermione??
- Mi? -néztem az izgatott lányra.
- Hát ami a nyakadban lóg!
- Ja, ööö, ezt kaptam -pirultam el.
- Na és kitől? -vigyorgott Parvati.
Elég zavarban éreztem magam, így gyorsan elfordultam a két lány figyelő szemei elől.
- Hát, anyáéktól -mondtam halkan.
- Na peersze! Lehet, hogy mást át tudsz ejteni ezzel a szöveggel, de minket nem! -hallottam Parvatit. -Egy szülő nem szivecskés nyakláncot vesz a kislányának!
- Ne csináld már, Hermione! Kitől kaptad??
- Mondtam már, hogy anyáéktól -fordultam vörösen feléjük. Gyorsan magamra ráncigáltam az első pulcsit, ami a kezem ügyébe akadt és sietve elhagytam a szobánkat.
Miért is kell nekem mindig hordanom a láncot? Ahogy a két lányt ismerem, most elkezdenek kombinálni...
Az április első hete nagyon gyorsan röppent el.
Viszont több gondom is akadt ezidőben. Először is, a tanárok ismétlő dolgozatokkal kezdtek traktálni minket, ami éjszakákba nyúló tanulást igényelt.
Harryék szorgalmasan edzettek a kviddics találkozóra, így ők a leckéket hanyagolták jobban. De végülis megérte -bizonygatták -mivel magas pontkülönbséggel verték el a hollóhátat.
Malfoy egész héten át, valahányszor összefutottunk pár röpke percre a folyosón, azt szorgalmazta, hogy menjünk együtt Roxmortsba.
Még nem találtam ki, ezt hogyan oldjuk meg, de máris felvetődött egy újabb probléma.
Lavenderék láthatóan nem nyugodtak bele, hogy nem tudták meg a nyakláncom ajándékozóját, így eléggé sokszor és feltűnően leselkedtek utánam.
Kicsit zavart a dolog.
Amikor ezt megmondtam nekik, csak vihogva azt felelték, hogy ők nagyszerű nyomozók és már nyomon vannak.
- Mindenképpen griffendéles az illető... -kezdte Parvati a bizonyítékok elemzését.

Innentől kezdve megkönnyebbülten és mosolyogva hallgattam a teóriáikat.
Aztán eljött a péntek délután is.
Dracóval azt beszéltem meg, hogy Roxmorts szélén találkozunk.
Ebéd után Harryékkel indultunk el a faluba. Két óráig velük mászkáltam az utcákon. Ittunk egy üveg vajsört, nézegettük a kirakatokat és elsétáltunk a Zonko Csodabazárjába is.
Aztán néhány perccel három előtt elköszöntem a fiúktól arra hivatkozva, hogy kicsit rosszul érzem magam, ezért inkább hazamegyek.
Nemsokára megérkeztem a megbeszélt helyre, az utca utolsó kis háza elé. Csak egy percet kellett várnom, és máris felbukkant a szőke fiú alakja.
- Ne haragudj, hogy késtem. Kicsit elbeszélgettem Potterékkel -vigyorgott.
- Mit mondtál nekik? -tettem csípőre a kezem.
- Csak a szokásos dolgokat -vonta meg a vállát. Tovább nem óhajtotta részletezni a dolgot.
Kézen fogott és elindultunk az erdő felé. Persze, nem vágtunk át az egész Tiltott Rengetegen, de mivel nappal volt, úgy gondoltuk, az erdő szélén sétálgathatunk egy kicsit.
- Gyere, tudok erre egy ösvényt egy tisztáshoz! -szólt a fiú.
- Mi az, te ilyen jól ismered az erdőt? -kérdeztem.
- Nem teljesen. Csak a széleit jártuk már be Crackékkal.
- Akkor jó. Nem szeretném azt hallani, hogy bajod esett a fák közt. Te is nagyon jól tudod, hogy mennyi veszélyes lény lakik itt.
- Örülök, hogy így féltesz! -mosolygott és menet közben átölelelte a derekamat.
Hamarosan megérkeztünk egy pici kis ligetre.
Letelepedtünk egy fa árnyékába. Egy ideig csókolóztunk. Majd a vállára hajtottam a fejem és hallgattam a madarakat.
Olyan békés volt minden.
- Hermione?
- Mi az?
- Mit csinálsz a nyáron? -kérdezte váratlanul.
- Hüm? Ez most hogy jutott az eszedbe? -emeltem fel meglepetten a fejemet.
- Hát, csak úgy. Szóval elutazol valahova? -faggatott.
- Még nem tudom. Anyáék nem üzentek semmit...
- És... nem lenne kedved eljönni hozzánk? -kérdezte nagyon halkan.
Szembefordultam vele, úgy válaszoltam:
- Apád mit fog szólni hozzá?
- Micsoda? Mi köze ennek apámhoz??
- Nagyon is sok. Szerintem még mindig nem változott meg a véleménye... rólam. A származásomról.
Draco maga elé meredt. Egy ideig gondolkozott, majd folytatta:
- Akkor minél előbb beszélek vele! Nem hagyom, hogy elrontsa a boldogságomat -jelentette ki.
Őszintén szólva nem hittem benne, hogy ha szembe is száll az apjával, ő marad fölül. Lucius Malfoyt nem lehetett könnyen meggyőzni, pláne nem, ha a tiszta vérről van szó. Ezt Ron apjától tudom.
Egy másik dolog is volt, ami aggasztott.
Meg sem fordult a fejemben, hogy Draco hosszú távra gondolkodna. Pedig most úgy tűnt, és ez egy eléggé megijesztett.
- Szerintem nem kell elhamarkodni a dolgot -gondolkodtam hangosan. -Tudod, Draco, honnan tudhatnánk, hogy együtt fogunk-e maradni?
- Hát még szép, hogy együtt maradunk! -csattant fel, mint egy kisfiú.
- Aranyos vagy, hogy ezt mondod -mosolyodtam el. -De nincsen rá semmilyen biztosíték...
- Hermione! Mi ütött beléd? Én halálosan komolyan gondolom a dolgot! -tárta szét a karját.
Nevetni kezdtem.
- Ne ess túlzásokba Draco Malfoy! Nem ilyen szertelennek ismerlek!
Nem válaszolt, a sértettsége elhallgattatta.
- Nem veszel engem komolyan...
- Csak azt kérem, hogy nézd reálisan a dolgokat! Ilyen viharos kapcsolattal nem sok pár büszkélkedhet! És szerintem ez azért lehet, mert annyira... különbözünk.
Rámmeredt a szürke szemeivel és közelebb húzódott hozzám.
- Pontosan ez teszi tökéletessé a dolgot -suttogta pár centire az ajkaimtól.
Ismét megcsókolt. A levegő felforrósodott és az idő megállt körülöttünk. Csak egymást érzékeltük a térben.
Kiélveztem a szerelmemmel töltött minden pillanatot. Tudtam sajnos, hogy kevés ilyenben lehet részünk.
Imádom a mozdulatait, az érintését, az egész lényét. Számomra Draco tökéletes.
Mert végtelenül szeretem.