Már három egész napja, amióta megkezdődött a tanulás, a gyengélkedőn feküdtem. Harryék tényleg mindig eljöttek és kérésemre elhozták a leckéket is. Nem is bántam, nagyon unalmas volt egész nap az ágyban feküdni.
De én már úgy éreztem, meggyógyultam. Madam Pomfrey azonban még mindig ragaszkodott az ágymeleghez.
Szerda délután, amikor felébredtem, már besötétedett az ég. Oldalra fordítottam a fejem, és észrevettem, hogy valaki ül az ágy melletti széken. Álmosan elmosolyodtam és felültem az ágyban.
- Szia! -köszöntem halkan a mardekáros fiúnak.
Felkapta a fejét, eddig ugyanis az éjjeliszekrényt nézte.
- Ó, szia! Hát már ébren vagy?
- Miért nem jöttél előbb? -bukott ki belőlem a kérdés.
- Mert csak ma hallottam, hogy a gyengélkedőn vagy. Tudod, Potterék nem közölték ezt velem... Honnán is tudnák, hogy kellene...
Szünetet tartott, nyilván azért, hogy megnyugodjon.
- De azért remélem, nincs komolyabb bajod! -nézett újra a szemembe.
- Nincs -csóváltam a fejemet. -Szerintem már régen ki kellett volna engedni innen, de Madam Pomfrey máshogy gondolja. Túl elővigyázatos.
- Tényleg igaz, hogy kimentél a hóba kabát nélkül? -kérdezte egy cseppnyi dorgálással a hangjában.
- Hát igen. Nagyon el voltam keseredve, nem érdekelt már semmi.
- Akkor én tehetek róla -állapította meg komoran.
- Ezek szerint meggondoltad magad?
- Mivel kapcsolatban?
- Hát, ami miatt veszekedtünk -mondtam nagyon halkan.
Sóhajtott.
- Nem. Még mindig tartom magam ahhoz, amit mondtam...Vállald föl, amit csinálsz, Hermione!
Szomorúan megráztam a fejem.
- Nem lehet... -suttogtam.
Mindketten néma csöndben ültünk tovább. Draco felemelte a kezét és lassan a kezem felé nyúlt. De a mozdulat félúton abbamaradt.
- Sajnálom -mondta lehajtott fejjel. Ismét indulni készült.
- Malfoy! -emeltem fel a hangomat.
Ez a megnevezés kizökkenthette a gondolataiból, mert ismét visszaült a székre.
- Nem engedem, hogy megint itthagyj! Szeretném, ha végighallgatnál! -szóltam szigorúan.
Lassan bólintott.
- Először is, tudnod kell, hogy nem miattad döntöttem a hallgatás mellett. Nem is tudom, hogy juthatott ilyesmi az eszedbe!
- Akkor? -kérdezte türelmetlenül.
- Egyszerűen nem lehet. Harryékkel szemben nem lenne fair. Könyörgöm, értsd meg! Te mit szólnál hozzá, ha mondjuk Pansy összejönne Ronnal?
- Semmit -mosolyodott el erre a gondolatra. -Nekem Parkinson nem a barátom.
- Érdekes, mégis mindig rajtad lóg! -csattantam fel. Magam is meglepődtem, hogy felhoztam ezt.
- Ne tereld másra a szót, Hermione!... Várj csak! Te féltékeny vagy! -vigyorgott diadalmasan és kihúzta magát.
Ez a magabiztos ábrázata feldühített.
- Mi?? Még mit nem! Honnan veszed??
- Ismerd csak be! -piszkált tovább. -Nem birod elviselni, hogy mindig ott van mellettem!
Éreztem, hogy elpirulok. De inkább a méregtől, mint féltékenységből. Mire azonban megint megszólaltam, már nyugodt volt a hangom.
-Nem tudom, mire alapozod ezt a fene nagy beképzeltséget, Draco Malfoy! Ha nem tudnád, nem te vagy a középpontban!
- Hát persze, hogy nem! Potter itt a hős, őt kell imádni! Tudom én! -dühöngött.
- Nem ezt mondtam!
- Ó, dehogyisnem! Most már mindent értek! Azért akarod elhallgatni a viszonyunkat, mert az nem fér bele Szent Potty image-ébe! Nem járja, hogy a barátja az ellenségével álljon le!
- Mégsem várhatod el tőlem, hogy válasszak kettőtök közül! -méltatlankodtam.
- De! Pontosan ezt várom el tőled! –kiabálta és felpattant a székről.
Erre nem számítottam. Hát hogyan tudnék Draco és Harryék között választani? Lehetetlen! Még csak össze sem lehet hasonlítani a kettőt!
- Nos??
- Fiatalember, most azonnal távozzon a kórteremből! -hallottam a belépő Madam Pomfrey felháborodott hangját. -Mit képzel magáról?? Kifelé!
Draco remegett a dühtől. Még egyszer felém fordult, majd mérgesen végigmért és elviharzott a gyengélkedőről.
- Hogy manapság milyen szemtelen az ifjúság!- dohogott az ápolónő. -Még egyszer be nem teszi ide a lábát, hiába kérlel! Most legszívesebben még a virágot is kidobnám, amit hozott!
Meglepetten kaptam fel a fejem. Követtem a javasasszony tekintetét és észrevettem az éjjeliszekrényen egy nagy váza vörös rózsát.