Hamarosan beköszöntött a január. Az idő nem változott, talán csak még több hó esett, és még hidegebb lett.
A tanulók folyamatosan érkeztek vissza az iskolába.
A szünet végén, egyik este, amikor vacsorázni indultam, a gondolataimba mélyedve ballagtam le a márványlépcsőn. Váratlanul kinyílt a tölgyfaajtó és lehajtott fejjel belépett rajta valaki a kinti szeles hóesésből. Reflexszerűen odanéztem, hiszen bármelyik nap megjöhettek a griffendéles szobatársaim.
Nem, ő mardekáros, pillantottam a csomagjai címerére.
Már majdnem továbbindultam, amikor a fiú levette hólepte sapkáját. Egyből észrevettem a tejfölszőke hajat.
- Draco! -kiáltottam boldogan. Még arra sem ügyeltem, hogy megnézzem, állnak-e a közelben. Csak beleugrottam a karjába.
Bár neki is fülig ért a szája, jelentőségteljesen eltolt magától. Jól tette, mert ebben a pillanatban nyílt a Nagyterem ajtaja és pár hugrabugos lépett ki rajta.
- Hmm, lámcsak, Granger! -köszönt gúnyosan, majd amikor a kis csoport elhaladt mellettünk, hozzátette: -Borzalmasan hiányoztál.
Elpirultam.
- Jaj, te is nagyon!
- Majd még beszélünk -szólt sietve, mert újabb vacsorázni induló diákok tűntek fel a lépcső tetején. -Megkereslek!
Sietve lapátoltam magamba az ételt, azt sem tudtam, mit eszek. Elég rövid időn belül végezhettem, mert hamarabb fejeztem be az étkezést, mint Ronék. Pedig ők már a teremben ültek, amikor leültem melléjük.
- Megyek, még van egy kis leckém! -intettem a még mindig csodálkozó fiúknak és kisiettem az ebédlőből.
Most sem tudtam, hová tartok. Csak mentem végig a folyosókon. A tekintetemmel Malfoyt kerestem a tanulók között. Már nagyon vártam, hogy vele legyek. Hiszen azt mondta, megkeres. Akkor meg miért nem keres már?
Lehet, hogy még kicsomagol?
Erre a gondolatra megtorpantam. Majd hátraarcot csináltam és elindultam a mardekáros klubhelyiség felé.
Amikor leértem a folyosójukra, megálltam.
Hiszen nekem nem szabad tudnom, hogy hol van a bejárat. Legalább egy könyvet hoztam volna, vagy valami, hogyha megkérdeznék, tudjak mit válaszolni, miért ácsorgok itt.
Tíz percig álldogáltam a fal közelében karba tett kézzel. Tiszta ostobaságot csinálok- gondoltam bosszúsan magamban. Inkább megyek vissza a hálókörletünkbe...
Aztán egyszerre csak szétnyílt a fal. Még idejében beálltam egy varázsló szobra mögé. Jól tettem, mert egy csapat mardekáros indult el vacsorázni a Nagyterem felé.
Aztán fél perc múlva megint megnyílt a fal. Ezúttal Draco lépett ki a folyosóra.
Boldogan mosolyogva léptem ki a szobor mögül. Amikor meglátott, meglepődött.
- Hát te? Most akartalak megkeresni...
- Csak minél előbb látni akartalak! -feleltem szenvedélyesen.
Elvigyorodott és miután szétnézett, egy puszit nyomott az arcomra.
- Szerinted sokan vannak a könyvtárban? -kérdezte.
- Nem tudom. Nézzük meg!
Azzal elindultunk egymástól lemaradva a folyosón, fel a második emeletig. Kicsit zavart a dolog, hogy ennyire ügyelni kell a látszatra.
Megálltam a könyvtár ajtajában. Draco is beért, de ugyanolyan csalódott arcot vágott, mint én. A helyiség ugyanis tele volt. Nyilván a szünetről hazajött diákok most kezdtek a lecke megírásához.
Ekkor eszembe jutott valami.
- Hát persze! -mondtam hangosan. -Gyere, tudom hová menjünk!
Sietve vágtam át egy drapéria mögött, majd felszaladtam pár lépcsőn. Hogy miért nem jutott ez hamarabb az eszembe?
Végre elértem a folyosót, amit kerestem. Egy ablak és egy embermagasságú váza közötti üres falszakaszhoz léptem. Háromszor elhaladtam mellette, közben erősen koncentráltam egy szép szobára. Draco kérdő tekintettel követett a szemével.
Mire harmadjára elhaladtam a fal mellett, azon egyszerre megjelent egy kis ajtó. Hallottam a fiú meghökkenő felkiáltását.
- Gyere! -Azzal lenyomtam a kilincset. Egy kellemes kanapéval és fotelekkel felszerelt szobába léptem be. A sarokban lévő kandalló félhomályba burkolta a helyiséget.
A mardekáros fiú félig nyitott szájjal követett.
- Hermione! Ezt hogy csináltad? -kérdezte.
Somolyogva leültem a kanapéra.
- Tudod, ez a Szükség Szobája. Tavaly fedeztük fel Harryékkel egy házimanó segítségével... Dobby azt mondta...
- Dobby? Az nem a mi manónk volt? -szakított félbe Malfoy, és leült mellém.
- Igen, igen.
- És jóban van Potterrel? -vonta össze a szemöldökét.
- Igen, de ez most nem fontos... Szóval Dobby azt mondta, hogy háromszor el kell haladni a fal mellett és közben valamilyen helyiségre gondolni, amire szükséged van. Akkor az megjelenik.
Draco nem szólt meg, csak meredt maga elé. Látszott rajta, hogy most dolgozza fel az új információkat.
- Tehát az a szoba mindig is itt volt? -szólalt meg végül.
Bólintottam.
- De nagyon sokan nem tudnak róla. Légy szíves, te se beszélj róla senkinek... Hmm, nem is tudom, hogy ment ki a fejemből...
- És Dobby csak úgy elárulta ezt Pottynak? Ilyen bizalmas viszonyban vannak? -gondolkodott tovább hangosan.
- Jaj, hagyd már azt a manót! -csattantam fel nevetve és egy kicsit meglöktem a mellkasát.
Ő elkapta a kezeimet. Magához húzott és megcsókolt.
Hosszú idő múltán váltunk csak el.
- Ez már nagyon hiányzott -mondta piros arccal és magához ölelt.
Behunytam a szemem, és a vállára hajtottam a fejemet.
- Azt még nem is mondtad, hogy miért jöttél hamarabb vissza.
- Hát, tudod, kész szenvedés volt otthon lenni úgy, hogy tudom, te itt vagy. A szüleim beleegyeztek, hogy hamarabb visszajöjjek az iskolába. Azt mondtam, ha jobb jegyeket várnak el tőlem, hagyniuk kell tanuli.
- És fogsz tanulni? -emeltem fel a fejem.
- Természetesen nem.
Már nyitottam a számat, hogy megmondjam erről a véleményemet, de egy újabb csókkal elhallgattatott.
Sokáig maradtunk így, összebújva.
Egyre hevesebben kezdett csókolni és simogatni. Megremegtem a karjaiban.
Már annyira hiányzott a közelsége! Olyan sokáig nem láttam... Feltámadt bennem a heves vágy...
Lassan kezdte kigombolni a taláromat, és én hagytam neki.
Éreztem a testén, hogy többet akar, és ebben a pillanatban és is ezt akartam. Az agyam teljesen kiürült, már nem tudtam logikusan gondolkozni. Elszédültem a bőre illatától...