Most már teljesen össze vagyok zavarodva. Meg tudom érteni Harryt, hiszen számtalanszor hallottam már a mardekáros fiú válogatott, bántó sértéseit.
Másfelől nagyon sajnáltam Malfoyt. Szemmel láthatólag tényleg nem ment el Madam Pomfreyhez és a sebei így nem fognak egyhamar begyógyulni.
Mire kicsöngettek a mágiátörténet óráról, megszületett bennem az elhatározás: elmegyek a következő prefektusi ellenőrzőkörútra.
Megnéztem a klubhelyiségben a naptárat. Malfoyjal csak jövő hét szerdára voltunk beosztva. Addig tehát várnom kell.
Nem, levelet vagy effélét semmiképpen nem fogok írni neki. Azt elolvasatlanul is kidobhatja. És amilyen mérges rám, szerintem meg is tenné. Bár ennyire nem ismerem őt.
Igen, az lesz a legjobb, ha személyesen kérek tőle bocsánatot...
A beköszöntő november meghozta az igazi fagyos időt. Napról napra egyre korábban sötétedett és egyre később kelt fel a nap. Még havazás is volt elszórtan.
Szerencsére a kastélyt valahogyan felfűtötték, bár idén sem volt semmi kandallónak nyoma az iskolában, kivéve a klubhelyiségeket.
Mire feleszméltem, már el is telt a hét. Nem is csodáltam, hogy ilyen gyorsan, annyi lecke volt feladva, hogy több volt, mint elég.
Aztán eljött a szerda este is.
Idegesen másztam ki a portrélyukon. Aztán eszembe jutott, hogy nem tudom, Malfoy épp hol kezdte az őrjáratot. Most igazán szükségem lett volna Harry térképére, kár, hogy már nem volt meg neki...
Így nem tehettem mást, először is lementem a Nagyterembe. De a mardekáros fiú nem volt ott. Hát persze, így túl könnyű lett volna. Fanyarul elmosolyodtam.
Végigsétáltam pár folyosón. Jó volt, hogy nem kellett osonnom, hiszen engedélyem volt rá, hogy ilyen későn kint tartózkodjak.
Fél óra keresgélés után már majdnem ott tartottam, hogy feladom, amikor végre lépéseket hallottam magam mögül. Behúzódtam a fal mellé.
Ő volt az. A szívem hevesebben kezdett verni, magam is meglepődtem, hogy mennyire.
Egyre csak közelített, de még nem vett észre engem, mert árnyékban álltam. Majd amikor már csak öt méterre volt tőlem, hirtelen megállt. Rögtön felismert, még így a félhomályban is.
- Mit keresel itt? -kérdezte fagyosan.
Kiléptem a páncélok közül és kihúztam magam.
- Beszélni szeretnék veled.
- Menj aludni Granger! Késő van, én meg nem érek rá veled foglalkozni- mondta lenézően és tovább akart indulni, de én elé álltam.
- Ha nem emlékeznél rá, Malfoy, én is prefektus vagyok, tehát szabad a folyosókon járkálnom! És úgy látszik arra sem emlékszel, hogy együtt vagyunk beosztva erre a... erre az egyébként teljesen felesleges biztonsági őrjáratra.
- Jó. Felőlem gyere- vonta meg a vállát.
Elindultunk tovább a folyosón, majd feljebb mentünk egy emeletet és folytattuk a nézelődést. Semmi mozgás nem volt.
Egyre jobban frusztrált, hogy már vagy egy órája itt megyünk egymás mellett, de még mindig nem beszéltem vele. Úgy látszik, ha rajta múlik, még egy darabig játssza a sértődöttet.
- Szeretnék megbeszélni veled valamit -próbálkoztam egy idő múlva.
- Mondjad... -dörmögte unottan rám se tekintve.
- De állj már meg közben! -emeltem fel a hangomat. Megfogtam a csuklóját, hogy ne menjen el.
Sóhajtott, majd várakozóan rámnézett.
-Tudod - kezdtem-, megkérdeztem Harryt is a párbajról... Elmondta az igazat. Amit te állítottál.
Magam is meglepődtem, hogy milyen halk a hangom.
- Szóval... kérlek ne haragudj, hogy hazugnak neveztelek. Tévedtem- böktem ki végül. Máris éreztem, hogy megkönnyebbülök. Lehajtottam a fejem és akkor tudatosult bennem, hogy még mindig nem engedtem el a kezét. Erre a gondolatra éreztem, hogy elvörösödöm.
Ő is lepillantott a kezünkre, de úgy látszik, esze ágában sem volt kirántania a tenyeremből a csuklóját.
Felnéztem az arcára, és láttam, hogy már nem dühös. Ezt ő is észrevette és gyorsan játszani kezdte a szerepét:
- Igazad van, nagyot tévedtél- mondta felemelt fejjel.
- De valamit meg kell értened... Eddig egészen másnak ismertelek. Nem tudtam, hogy megváltoztál...
- Egyáltalán nem változtam meg! -bizonygatta. -Legalábbis Potterék felé biztos nem...
Nyelt egyet, majd szembe fordult velem.
Felemelte a szabad kezét, és lágyan megsimította a hajamat. Majd az arcomat. Élveztem az érintését a bőrömön. Becsuktam a szememet. Az ujjai az ajkaimra tévedtek, lágyan megcirógatta őket. A következő pillanatban éreztem, hogy szája rátapad az enyémre és forró csókban forrunk össze.
A falig hátráltunk. Nekinyomott a hideg kőnek és tovább csókolt. Keze kiszabadult az enyémből, és gyengéden átölelt vele.
Ahogy mélyült a csók, úgy szorított egyre jobban és jobban magához. A kezeimet a nyaka köré fontam, és beletúrtam a hajába.
Mélyen beszívtam az illatát. Ezt az andalító, kellemes illatot. Senki máson nem éreztem még ilyet...
Hátrasöröpörte a vállamról a hajamat és belecsókolt a nyakamba. Csiklandozott, halkan elmosolyodtam.
Kezeivel közben finoman simogatta a hátamat és a derekamat.
Jólesett, amit csinál.
Nem is emlékszem, hogyan hagytuk abba a csókolózást. Fogalmam sem volt, mióta álltunk már ott.
- Draco -suttogtam, -én...
- Draco? Mostmár Draco? -kérdezte mosolyogva. Homlokát hozzányomta az enyémhez. -Nem kell semmit sem mondanod Granger... vagyis... Hermione.
Még sohasem tetszett ennyire a saját nevem, mint most.
- Szerintem, mostmár mennünk kellene aludni -javasolta-, nagyon késő van.
Egész lényemmel a kijelentés ellen voltam, de azért bólintottam. Felegyenesedett és elengedte a derekamat.
Elindultunk a griffendél klubhelyiség felé. Mivel Draco nem tudta, hol van, mutattam az utat. Tíz perc alatt már oda is értünk, amit nagyon sajnáltam.
- Szóval itt van a bejárat -gondolkozott hangosan. -Hmm... Mi a jelszó?
- Nagyon vicces vagy, de ne reméld, hogy elárulom- vigyorogtam. Somolyogva megvonta a vállát.
- Ahogy gondolod... Jó éjt!
- Mikor látlak újra? -kérdeztem mohón.
- Hát, azt hiszem, már a reggelinél - felelte tárgyilagosan. Majd lágyabban hozzátette:
- Álmodj szépeket!
Azzal elindult a mardekáros hálókörlet felé. Néztem az egyre távolodó alakját. De pár pillanat múlva visszafordult. - Ha még mindig azt akarod, elmegyek a gyengélkedőre holnap.
Bólintottam. Majd ő is.
Addig néztem utána, amíg alakját el nem nyelte a sötét folyosó.