Draco pár nap múlva elszántan ment ki a szobájából. Feltett szándéka volt, hogy beszél Potterral a helyzetérõl. Õ egy percet sem fog ebben a bizonytalanságban élne. Abból is elege volt, hogy szótlanul kellett ülnie folyamatosan. Igaz tegnap megint beszélt Natalie-val, de az a tíz perc nem számított nagyon. A lépcsõ elõtt megpillantott valakit. Közelebb érve látta, hogy Hermione az. Draco egy pillanatra megtorpant. Nem akart közelebb menni hozzá, mert még egy rohamot már biztos nem tud kimagyarázni. A lány hátrapillantott, ahogy meghallotta a közeledõ lépteket. Hermione elõször meglepõdött, de gyorsan magához tért.

- Szia! Neked nem kéne pihenned? – kérdezte Draco
- Csak egy kicsit járkálni akartam, mert a vége az lesz, hogy azt se fogok tudni.
- És jól vagy? – kérdezte a fiú, miközben a lány mellé ért.
- Igen – felelte Hermione, ám abban a pillanatban a lépcsõ korlátjához lépett, hogy megkapaszkodjon benne.
- Azt látom – mondta Draco, miközben meg akarta fogni az auror kezét, nehogy elessen, ám a mozdulat félbe maradt.
- Csak egy kis szédülés.
- Nem kéne visszamenned?
- Nem, csak egy kis levegõre van szükségem, mióta itt vagyok még nem volt kint és a kertben olyan…
- Nyugtató – szólt közbe Draco.
- Igen, pontosan ezt akartam mondani. Honnan tudod?
- Már voltam kint egyszer. Nos meddig álldogálunk még itt?
- Én lemegyek.
- Segítek.
- Nem kell köszi.

Ám, ahogy Hermione lejjebb lépett ismét szédülni kezdett.

- Úgy látom még is.
- Jól van, de csak azért, hogy lejussak.

Draco gyengéden megfogta Hermione egyik karját, így a lány a súlyát a bal oldalra helyzete, jobb kezével pedig a korlátot fogta meg. A konyhában nem találtak senkit.

- Kimegyek veled.
- Nem kell, tudok vigyázni magamra, Malfoy.
- Nem azért. Potterral akarok beszélni, de nem tudom, hol keressem, biztos felbukkan majd itt. De ha nem akarod, nekem úgyis jó.
- Nekem mindegy. Azt teszel, amit akarsz.

Draco az ablakon keresztül nézte, ahogy a fiatal nõ lassan a hintaágyhoz sétált, s leült rá. A fiú még körülbelül egy percig álldogált a helyiségben, majd az auror után ment, s helyet foglalt mellette, bár azért legalább fél méterrel arrább.

- Nos… - kezdte. – Kérdezhetek valamit?
- Elõször hadd mondjak valamit én, kérlek. Az este rémálmom volt. Azt hittem megfulladok, ha nem kerülök ki a szobámból, a lépcsõn is annyira siettem, hogy még szédülésre se volt idõm. De nem ez a lényeg. Sajnálom, ami történt, azt, hogy megint majdnem te lettél a hibás.
- Nem történt semmi. Megijesztettél.
- Hát gondolom – mondta Hermione, miközben maga elé nézett, nem fordult a fiú felé.
- Nem tudod, merre lehet Potter?
- Nemsokára visszajön. Mit akarsz tõle?
- Beszélni vele.
- Azt sejtettem.
- Tudod, azért jól csõbe húztál. Az aurorok rejtekhelye. Ennél jobb helyre nem is jöhettünk volna.

Hermione elmerengett pár pillanatig, majd megszólalt.

- Nem tudod elképzelni, mennyire vágytam már ide. És bíztam benne, hogy be tudunk jönni, bíztam benned. Amúgy ez itt a Fõnix Rendjének hadiszállásra, de most már az auroroké is.

Draco az utolsó elõtti mondatra felhúzta az egyik szemöldökét, meglepte ez a kijelentés.

- Igen, persze, hogy az – mondta a lány, mintha nem tudná, hogy az egykori Mardekáros mire célzott.
- Nem erre gondoltam. Bíztál bennem?
- Azt hiszem. Nem valami pontosak az emlékeim. Egyszer hallottam egy idegen hangot.
- Reggel egy kis faluban voltunk, egy barátomnál, akitõl idehoppanáltunk.
- Barátod?
- Miért nekem nem lehetnek?
- Nem így értettem.
- Nem harcol senki oldalán. A maga útját járja. Már többször kihúzott a bajból. Az egyetlen személy, akiben megbízok.
- Értem.

Egy enyhe szél megrezegtette a fák lombkoronáit. Hermione még jobban összehúzta magán a kabátját. Draco pedig megborzongott, csak egy inget és egy pulóvert viselt.

- Miért akarsz Harryvel beszélni?
- El kell dönteni, hogy mi legyen velem. Nem maradok itt tovább tétlenül, vagy engedjen el, vagy kérje segítséget. Tudok egyet s mást a halálfalókról. Tulajdonképpen nem tudom, eddig mért nem kérdezett semmit.
- Valóban segíteni akarsz? – kérdezte meglepetten Hermione, s most elõször a fiatal férfire nézett.

A fiút egy pillanatra megbénította a látvány. Ahogy ez a törékeny nõ oldalra fordult, néhány tincs az arcába hullott, amely kicsit kipirosodott a hûvös levegõtõl. A volt Mardekáros pislogás nélkül nézett bele a gesztenyebarna szemekbe, amik teljesen elbûvölték.

Az auror zavartan tekintett a fiúra.

- Malfoy?
- Ööh… igen? Csak elgondolkoztam. Nem tudom, miért olyan nehéz elhinni ezt, miután téged is idehoztalak. Tudod… - ekkor egy hang félbeszakította.
- Hermione.

A két fiatal a közeledõ fekete hajú fiúra nézett.

- Mit csinálsz itt? – kérdezte Harry Malfoy-ra pillantva.
- Csak kijöttem a levegõre, de azt hiszem, ennyi elég is volt.
- Felkísérjelek? –kérdezte az auror, miközben a lányba karolt. – Madam Pomfrey látni akar.
- Potter. Beszélnem kell veled – szólalt meg Draco.
- Most nem érek rá.
- Fontos, úgyhogy érj rá.

Harry-n látszott, hogy szívesen visszaszólna, de türtõztette magát.

- Negyed óra múlva. Várj meg a konyhában – azzal a két barát bement a házba, majd õket követte a fiú is.

Draco elõvett egy csészét, mert kávét akart inni, ám az alapanyagokat sehol sem látta. Észre sem vette, ahogy Natalie belépett a helyiségbe.
- Mit csinálsz Malfoy?
- Kávéval próbálkozom, de hát…
- Majd én elkészítem – ajánlotta fel a lány.
- Köszi – mondta Draco.

Meglepte, hogy ezt a szót milyen könnyen használta. Hisz soha senkinek nem mondott még köszönetet, nem volt miért. Pontosabban egyetlen személynek, az édesanyjának. Eszébe jutott az a pillanat, mikor megtudta, hogy meghalt. Az apja úgy közölte vele, mintha csak az aznap vacsoramenüt jelentette volna be. Szemernyi sajnálat nem volt az apja szavaiban, sõt kifejezetten elégedettnek látszott.

- Hey Malfoy. Malfoy!
- Igen?
- Kész a kávéd – mondta a lány az asztalra mutatva.

Mindketten helyet foglaltak, s saját csészéjükhöz nyúltak.

- Min gondolkodtál?
- Semmi különösön.
- Nem úgy nézett ki.
- Csak anyámon… sok auror jár ide?
- Miért érdekel?
- Próbáltam beszélgetni.
- Persze, pont ilyenekrõl.
- Azt mégsem kérdezhetem, hogy melyik a kedvenc kviddicscsapatod?
- Az angol tornádók.
- Komolyan? – tudakolta Draco, miközben felhúzta a szemöldökét.
- Igen. Mert?
- Fénykorukban is harmatgyengék voltak.
- Mondja a nagy szakértõ.
- Ha éppenséggel tudni akarod a Roxfortban fogó voltam.
- Oh igen, gondolom, sokszor biztos le is gyõzted Harry-t.
- Hát meg se tudnám számolni – mondta Draco fellengzõsen.

A fiú olyan komoly képet vágott, hogy Natalie nem tudta visszafojtani a nevetését. Ebben a percben lépett be Harry, aki igencsak meglepõdött az asztalnál üldögélõ páros láttán. A fekete hajú lány zavartan köhintett egyet.

- Nos Malfoy, mondani akartál valamit.
- Akkor én megyek is – szólt Natalie, majd kisietett a konyhából.

Harry leült a lány helyére. Elõször a Draco kezében tartott kávéra nézett rá, majd a fiatal férfire.

- Mit akarsz?
- Rögtön a tárgyra térek. Vagy engedjetek el, vagy tegyünk valamit együtt.

Harry erre a kijelentésre meglepõdve dõlt hátra, karjait keresztbe fonta maga elõtt, s a szemöldökeit is összeráncolta.

- Malfoy, te akarod megszabni itt a dolgokat? Hadd mondjam el, hogy már nem a kúrián vagy.
- Potter, gondolkodj már egy kicsit, ennek az egésznek semmi értelme.
- Semmiképp sem mehetsz el innen. Akármennyire is gyûlölnek a halálfalók.
- Jól van, akkor marad a másik lehetõség.
- Miben akarsz segíteni?
- Például, hogy bejussatok a kúriába.
- Az elmúlt pár napban sok tennivalónk volt, de páran minden nap foglalkoznak a kúriával.
- S mire jutottatok?
- Nem sokra.
- Sejtettem.
- Malfoy most a segítségedet akarod nyújtani, de csak azért teszed, mert tudod, hogy igazságszérummal is ugyanúgy ki tudjuk belõled szedni a szükséges információkat.

Draco tudta, hogy ez is fel fog merülni.

- Igaz, de csak, hogy világosan láss. Van olyan varázslat, amihez nem elég a szó. Malfoy-vér szükséges hozzá. Ha pedig ti próbáljátok õket semlegesíteni, nos, inkább nem mondom el, mi történik.
- Miért? Miért akarsz segíteni?
- Nézd Potter – kezdte, tudta, hogy ezt is meg fogja majd kérdezni – Nem akarok magyarázkodni. Mérlegeltem a helyzetet. Nem akarok visszatérni a halálfalókhoz, de ha akarnék, se tudnák.
- Te most is halálfaló vagy.
- Nézõpont kérdése.

Harry erre megingatta a fejét.

- Malfoy. Ez nem ilyen egyszerû. Néhány hete majdnem megöltelek.
- Nem felejtettem el, de élek, és miért? Granger miatt, õ pedig miattam. Szerintem ez már jelent valamit.
- Lehet, de az is lehet, hogy nem. Nézd, én nem tudom pontosan, hogy mi történt a kúrián. Beszéltem errõl Hermionéval, de nem mentünk bele a részletekbe. De azt tudom, hogy segítettél neki, és ezt nagyra értékelem, hidd el. De nem bízok, bízunk meg benned.
- Nem is kell. Az ráér késõbb. Csupán egy esély. A múltkor még azt kérdezted, hogy nem akarok e beállni közétek.

A két fiatal féri jó darabig farkasszemet nézett egymással, majd a fekete hajú auror felállt a helyérõl.

- Hétkor legyél itt. Megbeszélünk a többiekkel pár dolgot.
- Rendben.

Draco elégedett nyugtázta a teljesítményét. Nem tudta, mit hoz majd ez az este, de abban biztos volt, hogy ez a helyzet meg fog változni, és ennek nagyon is örült.