A napok teltek, s Hermione állapota javult, de az ágyból még mindig nem kelt fel, ahhoz túl gyengének érezte magát, és igazából kedve sem volt hozzá. Nem akart kimozdulni a szobából, egész nap az ágyban feküdt. Harry, Ron és Natalie minden nap bejöttek hozzá, de rajtuk kívül ő senki mást nem akart látni, pedig jó páran megfordultak a házban. Tudta, hogy Malfoy-jal is hamarosan beszélnie kell, de folyton csak halogatta a dolgot. A fiú látványa csak a kúriát és az ott történt szörnyű dolgokat idézné fel benne. Így is éjszakánként rémálmai vannak és mindig sírva ébred fel. Persze ezeket nem mesélte el senkinek, hisz minden erejével azon volt, hogy elfelejtse az elmúlt hónapokat, de sajnos ez cseppet sem ment neki. Ha épp nem gondolt volna semmire, akkor is ott voltak a sebek, a zúzódások helyei a testén, s bármely mozdulatkor fájdalom hasított belé. Harry sem faggatta többet, megértette, hogy Hermione majd akkor mondja el a dolgokat, ha elég erős lesz hozzá.

A lány gondolatai most a szőke fiú körül kalandoztak. Most már végképp nem tudta, mit gondoljon róla. Egyrészről nagyon hálás volt neki, mert megmentette és idehozta, másrészről azonban nem tudott megbízni benne. Hisz, hogyan is tudna? Draco Malfoyról van szó, egy halálfalóról, aki ráadásul Voldemort egykori leghűségesebb csatlósának a fia. A hideg is kirázta, s a teste is remegett mikor Lucius Malfoy eszébe jutott. Teljes szívéből gyűlölte azt a férfit. Soha senkitől nem félt úgy az életében, mint tőle. Persze ezt megpróbálta elrejteni a halálfaló előtt, de a várakozás, a rettegés, hogy mikor lép be újból a cellaajtón, mindennél rosszabb volt. Hányszor érezte, hogy a teste egyszerűen szétesik a fájdalomtól, a kíntól. Napokon, heteken, hónapokon át kívánta, hogy jöjjön el a megváltó halál, ám az élet ezt is megtagadta tőle. Lucius Malfoy nem csak fizikai fájdalmat okozott neki, még zaklatta is őt. Nem volt elég az a sok lány, akik kielégítették minden vágyát, még ő is kellett neki, de nem kapta meg, mert ő inkább vállalta a szenvedést, minthogy alárendelje magát egy mocskos halálfalónak. Azon a végzetes estén, pedig Luciusnak elege lett. Először egy átkot küldött a lányra, majd eltüntette a bilincseket, s vadul esett a fiatal nőnek. Még teljes erejéből meg is ütötte, mikor a maradék erejével próbált volna ellenkezni. Körülbelül ekkor vesztette el az eszméletét. Még érzékelte, ahogy Lucius letépi a blúzát, majd hirtelen a férfi eltűnt róla. Innentől már csak halvány foltok vannak az emlékezetében. Valaki felemeli, bájitalt itatnak vele, aztán mintha hűvösebb lett volna a levegő, néhány hangfoszlányt is hallott elvetve. Ha Draco Malfoy nincs, akkor ő már vagy halott lenne, vagy csak egy összetört test lélek nélkül. S bármennyire nem akaródzott neki, itt volt az ideje, hogy ezt megköszönje a fiúnak.

Kintről kopogás hallatszott, majd az ajtón Harry lépett be egy nagy tálcával.

- Szia, hoztam egy kis reggelit – szólt a fiú.
- Köszi, igazán nem kellett volna, egyáltalán nem vagyok éhes.
- Hermione, enned kell, mert csak így erősödhetsz meg.
- Tudom, de egyszerűen nem megy. Pár falat és úgy érzem, ha többet eszek, rosszul leszek.

Harry leült az ágyra, majd aggódva szólalt meg.

- Még mindig nagyon sovány vagy, rengeteget fogytál. Tudom, hogy nehezen tudsz enni, a gyomrod nagyon összeszűkült, de ez szükséges, és idővel majd jobb lesz.

A lány szeretetteljesen nézett barátjára. Annyira aggódott érte. Azóta, hogy itt van, ki se mozdult a házból. Félve nézte minden mozdulatát.

- Mit csinálnék nélküled? – kérdezte a boszorkány.

Régebben akárhányszor feltette ezt a kérdést, mindig mosolygott hozzá, de most nem tudott. Félő volt, hogy a mosolyát örökre elvesztette.

- Hát őszintén szólva fogalmam sincs.
- Harry, azt hiszem, szeretnék veled beszélni… Malfoyról – mondta komolyan a lány.

A fekete hajú fiú meglepődött ezen, de bólintott.

- Rendben.
- Mit csináltatatok vele?
- Semmit, ott van az első szobában.
- Ron nem bántotta?
- Nem, ő nem.
- Miért más igen? – kérdezte a volt Griffendéles, hangjában kelleténél talán több aggódással.
- Nem, senki. Pontosabban én egyszer megütöttem, mikor idehozott, de már szinte nem is látszik.
- Én egyszerűen nem tudom, mit gondoljak, mit higgyek…
- Hát azt én sem. Egyáltalán nem bízok benne, de bejött a házba. Tudod, milyen védővarázslatokkal van körülvéve. Te megidézted, és neki is megjelent, ráadásul be tudott jönni, pedig az ajtó csak a jó szándékúakat engedi be, azokat, akik nem ártani, hanem segíteni akarnak. Ő most vagy tényleg azt akarta, hogy biztonságban légy, vagy… vagy az az igazság, hogy nem tudom. A szobából is kijött, mikor hallotta, hogy magadhoz tértél. Nem azért akart kijönni, hogy elszökjön, hanem mert miattad aggódott.

A lány sóhajtott egyet. Ezek a dolgok őt is foglalkoztatták. Talán Malfoy már tényleg nem az a gyerek, aki régen volt, valóban felnőtt.

- Igazad van, és nem csak ez az érdekes. A kúrián is másként viselkedett. Egyszer felhozatott a szobájába, hogy megmentsen a halálfalók karmai közül, aztán folyton beszélgetni akart velem, s végül idehozott. Persze a régi modorából semmit nem vesztett, egyszerűen olyan…

-…más – fejezte be Harry helyette a mondatot. – Tudod mit mondott? Hogy leütötte az apját, elkábította, bezárta egy cellába és utána jöttetek el.
- Tényleg? – kérdezte a lány igencsak meglepve.
- Nem így volt?
- Én… én nem tudom – hebegte a lány.

Nem volt elég ereje ahhoz, hogy elmesélje a történteket, de úgy döntött, mégis megpróbálja. Nem akart titkolózni Harry előtt, és amúgy sem bírná már sokáig, azt, hogy mindent magába folyt. A fiú pedig a legjobb barátja.

- Emlékszem, hogy azon az éjszakán eléggé hűvös volt. Bár ebből nem sokat érzékeltem, mert alig éltem. Tényleg minden annyira homályos. Másnap, azt hiszem, reggel, elmentünk valakihez. Malfoy ismerőse lehetett talán… és idehoppanáltunk. Elmondtam a varázsigét, és reméltem, hogy látni fogja a házat.

- Értem. Szóval komolyan nem kényszerített semmire?
- Harry! – szólt a lány kicsit hangosabban.
- Jól van, most kérdeztem utoljára, de akkor sem bízhatunk benne.
- Ezt nem is mondtam.
- Mit csináljunk vele?
- Te döntsd el.
- Rendben, beszélek vele. Te pedig egyél valamit – mondta a fiú, majd az ajtó felé indult.

Hermione lázasan töprengetett. Most vagy soha. Döntenie kell.

- Harry – szólt az auror után. – Szeretnék beszélni Malfoy-jal. Mondd meg neki, hogy jöjjön ide.

A fiú egy pillanatig a lány arcát fürkészte, majd lassan bólintott, s elhagyta a szobát.