Hermione még mindig sírt, de most már sokkal halkabban és kevésbé keservesen. Harry csak simogatta a fejét, a hátát, várta, hogy a lány egy kicsit megnyugodjon.

- Jól vagy? – kérdezte a fiú, miközben egy kicsit eltolta magától barátját, hogy a szemébe nézhessen.

- Nem, egyáltalán nem. Mindenem fáj, mintha szétesne az egész testem. Harry, nem tudod elképzelni, mennyire örülök, hogy itt vagyok, hogy te itt vagy… annyira rossz volt – mondta a lány.

- Tudom, de most már nincs semmi baj, itt vagy velünk – szólt a fiú, miközben kezét kinyújtotta Hermione felé.

A boszorkány kicsit oldalra fordította a fejét, s az arca így belesimult a fiú tenyerébe. Harry-t megbénította az a fájdalom, amit barátja szemeiben látott. Hogy tehették ezt vele? Az ő legjobb barátjával? Ő a legfontosabb ember az életében. Mivel érdemelte ezt ki Hermione? Hisz soha nem tett semmi rosszat. Mindig mindenkihez kedves volt, és most szinte rá sem lehet ismerni. A szemeiből eltűnt a régi csillogás.

- Feküdj le, így kényelmesebb lesz – mondta Harry, majd óvatosan hátradöntötte a lányt. – Idehívom Madam Pomfrey-t, rendben?

- Rendben – válaszolta halkan Hermione.

A fekete hajú fiú legszívesebben kikérdezte volna a lány arról, hogy mi történt vele, de tudta, hogy ez fájdalmas lenne barátjának, és most elsősorban az egészsége volt a legfontosabb.

- Mióta vagyok itt? – kérdezte a boszorkány.
- Másfél hete. Nagyon aggódtunk, hogy nem fogsz felébredni. Hála Madam Pomfreynek, a bájitaloknak megerősödtél, s a sebeid is gyógyulnak, a lázad is lement, de egyszerűen nem ébredtél fel.

Hermione lehunyta a szemeit. Hatalmas kő esett le szívéről, hogy végre a saját ágyában lehet. Bár már nem voltak olyan nagy fájdalmai, mint a kúrián, de tudta soha nem fogja elfelejteni az elmúlt évet.

- Akkor mindjárt jövök – hallotta Harry szavait a távolból, majd érezte, ahogy a fiú megcsókolja a homlokát.

*

- Hogy van? – kérdezte idegesen Ron az időközben visszatérő aurortól.
- Jól, vagyis nem. Nem tudom. Fizikailag már sokkal erősebb, mint mikor Malfoy idehozta, de szerintem még jó darabig ágyban kell maradnia. A gyógyító és Madam Pomfrey bent van nála.
- Mondott valamit? – tudakolta Natalie.

A fekete hajú lány az aurorképzőben találkozott a trióval, bár ő nem fejezte be az iskolát, a fennmaradó időben egy ápolói tanfolyamat végzett el, és azóta itt, a főhadiszálláson segít.

- Nem beszéltünk, de lelkileg szerintem nagyon rosszul van – felelte Harry, miközben arcát a tenyerébe temette.

Egyszerűen nem tudott erős maradni.

- A fő, hogy életben maradt, és most már fel fog gyógyulni – mondta vigasztalóan Natalie.
- Nem tudom, egyszerűen szörnyű így látni, ahogy megijedt Mal… - Harry itt egy másodpercre megállt. – Malfoy, az a szemét! – azzal felpattant, s elhagyta a konyhát.
- Menjünk fel Hermionéhoz – mondta Ron.

A lány bólintott, majd mindketten hoppanáltak az emeletre.

*

Draconak végül igaza lett. Potter körülbelül negyed óra múlva megjelent a szobájában. A két fiatal férfi farkasszemet nézett egymással.

- Mielőtt megkérdeznéd Granger miért ijedt meg tőlem így, nem tudom.
- Majd Hermione elmondja. Tudod, nagy szerencséd van, hogy felébredt, de még mindig nem tudom, hogy mit kezdjek veled Malfoy. Hermione nem ok nélkül reagált arra így, hogy meglátott. Ha megtudom, hogy mégis tettél vele valamit, megöllek.
- Várjuk meg, ő mit mond – mondta erre Draco.
- És ki engedett ki?
- Senki – felelte a fiú. - Magamtól jöttem ki.

Harry erre keresztbe fonta a karjait.

- Értem.
- Tudom, hogy van valami különleges az ajtóitokban. A bejáratiban és ebben is. Csak még arra nem sikerült rájönnöm, hogy mi.
- Nem fontos, ezzel ne terheld magad Malfoy – mondta Harry gúnyosan.
- És hogy van Granger? – kérdezte a volt Mardekáros.
- Jobban. Fel fog épülni.

A szőke fiú erre nem mondott semmit, de hatalmas megkönnyebbülést érzett. Legszívesebben megeresztett volna egy halvány mosolyt.

- A saját épséged miatt mondom, jobb, ha itt maradsz, és nem mozdulsz el.
- Hová is mehetnék? Ez nem egy ötcsillagos szálloda.
- Ne panaszkodj Malfoy, inkább örülj az életednek, amíg tudsz – mondta Harry, azzal elhagyta a szobát.

Draco elfeküdt az ágyán. Tehát jobban van. Örült ennek a hírnek, tényleg örült. Megfogadta, elhozza a boszorkányt az aurorokhoz, és megtette. A lány pedig fel fog épülni. Most már csak az a kérdés, hogy vele mi lesz. Bár túlzottan nem érdekelte. Szeretett volna beszélni Grangerrel, de nem tudta, hogy erre ebben az életében sor kerül e.

*

Hermione nyugtalanul feküdt az ágyában. Madam Pomfrey és a gyógyító néhány perce hagyta el a szobáját. Azt mondták, azzal, hogy felébredt, elmúlt az életveszély állapota, s ha így halad, akkor gyorsan fel fog épülni. Bár voltak fájdalmai, közel sem olyanok, mint a kúrián. S végre kényelmesen fekhet a saját ágyában. Gondolatmenetét egy kopogás szakította félbe, majd az ajtón Natalie dugta be a fejét.

- Bejöhetünk? – kérdezte.
- Igen – felelte Hermione.

A fekete hajú lány mögött két fiú lépett be a szobába.

- Ron – mondta az auror. – Te is itt vagy és Nata.
- Persze – szólt a vörös hajú fiú, majd odament barátjához és leguggolt az ágy mellé.
- Nagyon örülök neked, azt hittük meghaltál.
- Hát ezt is mondhatnánk.

Harrynek elkomorult az arca.

- Hermione, tudom, hogy nem szeretnéd, de beszélnünk kellene.

A lány pillantása megváltozott. A varázsló újból azt a rémületet látta a szemében, mint mikor Malfoy megjelent.

- De ha ennyire nem akarod, akkor nem kell. Malfoyról van szó…
- Mi van vele? – kérdezte Hermione.

Harry leült az ágy végébe.

- Mondd, bántott téged?

A lány egy pillanatig habozott. Tekintetét idegesen járatta Harry és Ron között.

- Nem – mondta végül.
- Hacsak egy ujjal is hozzád ért, megölöm – szólt elszántan Ron.
- Nem bántott.
- Biztos? Nyugodtan megmondhatod. Itt már nem kell félned tőle.

Miért nem hisznek neki? Talán, mert ez tényleg nem a teljes igazság, de azt nem mondhatja el, hisz ők nem tudják elképzelni, milyen helyzetben voltak.

- Harry nem bántott, higgyétek el.
- Jól van.
- Hermione el tudod mondani, hogy kerültetek ide?
- Malfoy nem mesélte el?
- De igen, csak tőled is szeretném hallani.

A lány elgondolkozott. Nem igazán emlékezett annak az éjszakának az eseményeire. Felrémlett benne egy dühös arc, egy kegyetlen szempár, egy átok és…

- Nem, nem akarok róla beszélni – mondta a boszorkány, miközben megrázta a fejét.

Ron pillantása megtelt gyűlölettel.

- Hermione, mit tett veled az a mocsok? Megyek, és most azonnal megölöm! – azzal a vörös hajú fiú felpattant, s dühösen indult az ajtó felé.
- Ron, ne kérlek, ő nem csinált semmit, már mondtam.
- Lucius Malfoy… - suttogta maga elé a másik auror. – Ha találkozok vele…
- Harry, ne akarj vele találkozni, nem tudod mire képes – mondta erre fájdalmasan a fiatal nő, s könnyei megint eleredtek.

A fiú látva ezt, közelebb ment hozzá, és megfogta a kezét.

- Ne haragudj Hermione, nem akartalak felzaklatni, hisz pihenned kell, csak nem tudom, mihez kezdjek Malfoy-jal, nem tarthatjuk végtelenségig itt fogva, hisz te is…

Harry elharapta a mondat végét. Nem akarta a másik két személy, főleg Ron orrára kötni, hogy Malfoy magától jött ki a szobából. Hisz a vörös hajú fiú már így is azt hiszi, hogy a ház védővarázslataival gond van.

- Beszélhetnék egy perce négyszemközt Hermionéval? Úgyis pihennie kell.
- Persze – szólt Natalie.

Ron adott egy puszit a fekvő lánynak, majd a fekete hajú lánnyal elhagyták a szobát.

- Szóval láttad, hogy Malfoy itt volt, és nem azért, mert szabadon mászkálhat, hanem magától jött ki, ugyanúgy ahogy a házba is be tudott jönni.
- Nem tudom Harry, nagyon fáradt vagyok, és alig emlékszem valamire. Annyit tudok mondani, hogy Malfoy megváltozott, nem olyan, mint régen – mondta Hermione álmosan, a szemei is már majdnem leragadtak.
- Jól van, később még beszélünk róla, hátha akkor eszedbe jut valami. Pihenj – azzal Harry adott egy puszit a lány kezére.

A fiú szinte ki se lépett a szobából, Hermione lehunyta a szemeit, s már aludt is.