Másnap Dracot a Nap sugarai ébresztették fel. Ilyen is már nagyon régen fordult elő. Nem is tulajdonított neki jelentőséget, mivel ekkor még nem tudta, hogy a mai napon a sorsa fordulatot vesz. Ráadásul majdnem délig aludt. Ahogy felült az ágyban szörnyű fájdalom szúrt a fejébe. Szerencsére a varázslók, ellentétben a muglikkal, pillanatok alatt, ki tudták heverni a másnaposságukat. Csak egy egyszerű bájital volt hozzá szükséges, amivel persze a fiú is rendelkezett. Valahogy sikeresen elment a szekrényig, és annak egy rejtett részéből elővett egy fiolát, s megitta a tartalmát. A fürdőbe érve ledobott magától mindent, majd beállt a víz alá, hogy felfrissüljön.

Nem emlékezett pontosan a tegnap esti eseményekre. Az rémlett neki, hogy az estét valahol ivászattal töltötte, aztán hazajött, és Grangernél találta magát, de, hogy ott mi történt, arról fogalma sem volt. Bő húsz perc múlva kijött a víz alól, s felvette az új ruháit. Hirtelen a vér ízét érezte a szájában, s ahogy belenézett a tükörbe, meg is látta ennek okát.
- Ezt meg hol szereztem? – tűnődött magában a fiú, mikor meglátta a sebét.

Miközben végighúzta rajta az ujját, váratlanul beugrott neki egy kép a tegnap estéről, egy gesztenyebarna szempár és… Na ne, megcsókoltam Grangert? Már csak ez kellett… Vajon most mit hihet rólam? Bár nem érdekel, higgyen, amit akar… Vajon mi történhetett még? A fiú remélte, hogy nem mondott semmi olyat, amit később megbánhat, vagy, amit Granger az orra alá dörgölhet majd. Most valahogy nem tudott ennek az ügynek nagy jelentőséget tulajdonítani. Úgy gondolta, majd később eldönti, mit kezdjen ezzel a helyzettel.

Kezébe vett egy köpenyt, majd lement a földszintre. Örült annak, hogy egyedül ebédelhet, s nem kell az apja társaságát élveznie. Őszintén szólva már nagyon elege volt belőle, s látni sem bírta. A napokban szerencsére egyszer sem futott össze vele. Ebédjét hamar elfogyasztotta, majd miután felvette köpenyét, elhagyta a hatalmas kastélyt. Tudta veszélyes egyedül kóborolnia, de kereste a kalandokat. A kúriától nem messze lévő kisvárosban betért egy fogadóba.

A kíváncsi szemek elöl eltakarta őt a szeméig lehúzott csuklyája. Kért egy italt – az előző estéből tanulva óvatosabban választott –, majd miután kifizette, beült egy sötét sarokba. Megbűvölt köpenyének köszönhetően őt nem tudták felismerni a fekete csuklya alatt, ő azonban az anyagon keresztül kitűnően látott, mindenkit szemmel tudott tartani. Valami új, értékes információt akart hallani. Vagy fél órán át üldögélt egy helyben, mikor hangfoszlányok ütött meg a fülét. A mellette álló asztalnál két köpenyes ember beszélgetett.

- Semmi? – kérdezte az egyik.
- Semmi – válaszolt egy másik hang.
- És mikor lesz egy újabb?
- Azt hallottam, pár héten belül tervezik.
- Hm… és valami új a bejutással kapcsolatosan?
- Nincs. Ráadásul két emberem megsebesült.
- Pedig oda is be kell jutnunk egyszer.
- Tudom, de már hónapok óta dolgozunk rajta észrevétlenül, és még idáig alig értünk el eredményt.
- Ide mesterek kellenek, beszélek külföldön tartózkodó ismerősökkel.
- Jól van.
- Most menj, majd találkozunk.

Az alak elhagyta fogadót, majd néhány perc múlva társa is távozott. Draco erős vágyat érzett arra, hogy kövesse az egyiket, de még sem tette meg. Több mint valószínű, hogy mindketten dehoppanáltak már, s nem maradnak ebben a sötét kisvárosban. Igazából semmi konkrét nem hangzott el a párbeszédben. Pár hét múlva lesz valami, talán egy újabb harc, és valahova be akarnak jutni, egy olyan helyre, amit rengeteg erős védővarázslat véd, és nem tudják feloldani őket. A fiúnak ezek a dolgok tűntek a legésszerűbbnek.

Az ifjabb Malfoy kiürítette a poharát, majd ő is elhagyta a helységet. Nem volt kedve egyenesen hazamenni, ezért inkább megkerülte az egész várost, és a kúriához tartozó erdőn keresztül közelítette meg a kastélyt, ami jó pár órás utat jelentett neki.

Már későre járt az idő, mikor beért az otthonába, amit valójában soha nem tekintett annak. Rögtön hangos kiabálás ütötte meg a fülét.

- Mi folyik itt már megint? – kérdezte az előszobában tartózkodó cselédet.
- Az apja lent van a pincében, és...

Draco nem várta meg a folytatást, azonnal a folyosó felé rohant. Ebből elég volt! Pontot teszek ennek az ügynek a végére! Ahogy futott hallotta Granger kiáltozását, s apja szavait.

- Elegem van belőled! Eddig tartott a várakozás, most már hiába ellenkezel!

A fiú nyitva találta az ajtót, s látta, ahogy az apja a földön fekvő Granger felett térdel, s azt is, hogy Lucius egy hatalmas ütést miért a lány arcára az egyik kezével, míg a másikkal a boszorkány blúzát tépte szét.

Az ifjabb Malfoy ösztönösen cselekedett. Hátrarántotta apját, s teljes erejéből megütötte. A férfit váratlanul érte a támadás, nem tudott védekezni, a következő pillanatban pedig a fiú már elkábította Luciust. Elvette apja pálcáját, s megsemmisítette azt.

Draco lekapta magától a köpenyt, s betakarta vele a lányt. Pálcájából köteleket varázsolt elő, amivel mozgásképtelenné tette a földön heverő férfit.

A fiú felemelte a lányt, majd mielőtt lezárta volna a cella ajtaját, annak a bűbájnak az ellentét varázsolta a helységre, amelyet minap ő alkalmazott a szobájára. Lucius hallhatta – persze csak, ha majd magához tér – a kívülről jövő hangokat, azonban a kintiek nem hallhatták őt.

Az előszobába érve óvatosan letette, és a falnak döntötte a félig ájult lányt. Majd a meglepett szolgálóhoz fordult.

- Hozz neki meleg ruhákat, egy köpenyt az ő méretében, s öltöztesd át. És szólj valakinek, hogy tegyen el nekünk élelmet, italt és minden bájitalt, amit talál a házban! MOST! SÜKET VAGY? – kiáltotta Draco.

Nem volt vesztegetni való ideje. Gyorsan kellett cselekednie.

- Nem, nem, megyek! – felelte a lány.

A fiatal férfi felhoppanált a szobájába, s idegesen nyitotta ki a szekrényét. Innen már nem volt visszaút. A rejtett fiókból több mint egy tucat fiolát szórt a zsebébe, majd inge felé felvett egy pulóvert, s egy másik köpenyt, Az éjjeli szekrényéből kivett egy aranyláncot, majd vetett egy utolsó pillantást a szobájára, s lehoppanált az előszobába. A két cselédlány Hermione mellett térdelt.

- Nincs túl jó állapotban, uram – mondta az egyik.
- Tudom. Itt van minden, amit kértem?
- Itt – mutatott a másik egy nagyobb csomagra.
- Rendben, most tűnés.

A fiú bele tette a fiolákat a táskába, majd összezsugorította az egészet, s zsebre tette a kis méretű tárgyat. Letérdelt Granger mellé. Alig halotta a lány lélegzetvételét. Elővette a pálcáját, majd jó néhány varázslatot rámondott a boszorkányra, s egy előhagyott fiola tartalmát is beleöntötte a szájába. Utolsó teendőként plusz védővarázslatokkal látta el mindkettőjük köpenyét. Felhúzta a csuklyájukat, majd felemelte Hermionét, s így hagyta el a kastélyt.

Ezzel a cselekedettel végleg megváltozott az élete, csak azt nem tudta, hogy jobb, vagy még rosszabb irányba. A fiú észre sem vette, de az égen megannyi csillag jelent meg, amelyek mind a két fiatal útját világították meg.