A napok csigalassúsággal haladtak a kúria falain belül. Draco legtöbbször a városban rótta a köröket, bár nem igazán találkozott senkivel. Sokszor kocsmákban tengette az időt. Nem egyszer keveredett összetűzésbe emberekkel, mert túl sokat ivott.

Egy héttel az után, hogy apjával lent járt Grangernél is részegen tért haza. Észre sem vette, hogy merre megy, annyira nem volt magánál. S egyik pillanatról a másikra a boszorkány cellája előtt találta magát. Meg kellett kapaszkodnia az ajtó szélében, mert különben elesett volna… A fiatal nő lassan felemelte a fejét, s megvetően nézett Dracora, bár látszott rajta némi megkönnyebbülés, mikor észrevette, hogy Lucius nincs vele.

- Jó estét Granger! – köszönt vigyorogva a fiú.
- Fantasztikus, főleg, hogy már te is itt vagy – felelte Hermione alig hallhatóan.

Egyáltalán nem festett valami jól. Ez a blúza is már, amit még akkor adtak rá, mikor a fiú szobájában tartózkodott, szakadt volt és véres. A lány arca is beesettebb lett.

- Látom, nem nagyon örülsz nekem – mondta Draco, miközben eltolta magát az ajtótól.

Hermione erre nem szólt semmit. A fiú megpróbált egy lépést tenni előre, aminek az lett a következménye, hogy majdnem elesett.

- Malfoy, te teljesen részeg vagy – állapította meg lesajnálóan a boszorkány.
- Így igaz – válaszolta Draco, miközben felemelte a mutatóujját. – Van valami ellenvetésed?
- Nincs…
- Én csak… szerettem volna felejteni… mindent – váltott hangnemet a fiatal férfi.
- Mint például?
- Ezt az egészet – tárta szét a karját a fiú. – És azt, amit tettem – mondta, s mintha a hangjában szomorúság csengett volna.
- Mert mit csináltál?
- Amit veled tettem. Ugye soha nem fogod nekem ezt megbocsátani? Ugye Hermione?

A lány meglepetten nézett a fiúra. Az eddig zűrzavar helyett, amit a fiú szemeiben látott, most őszinteséget vélt felfedezni, és ez teljesen összezavarta. Ha a volt Mardekáros már bocsánatot kért tőle, és Hermionénak szólítja, akkor rengeteg alkohol lehet benne.

- Malfoy, te nagyon sokat ittál. Menj inkább aludni.
- Csak egy, kettő, három… szóval pár pohár lángnyelv whisky-t.
- Hát azt innen lehet érezni – szúrta közbe Hermione.
- Szóval megbocsátasz nekem, hm?
- Neked nincs szükséged a bocsánatomra – felelte a lány, majd lehajtotta a fejét, s megpróbálta egyenletesen venni a levegőt.

Ez a párbeszéd már túl megerőltető volt neki.

- De… de tudnom kell. Én nem utállak már. Régen utáltalak, de most már nem.
- És ennek most örülnöm kéne? – kérdezte cinikusan Hermione.
- Hát… - kezdte Draco, majd előrébb lépett, aminek az lett a következménye, hogy majdnem nekizuhant a boszorkánynak.

A lány vállai fölé támaszkodott két kezével. Testeik szinte súrolták egymást, arcaik között is csak néhány centiméter volt Érezni lehetett, ahogy hirtelen megfagyott körülöttük a levegő.

- Szükségem van arra, hogy megbocsáss – mondta halkan a fiú, de annál komolyabban.

Látni lehetett rajta, hogy nem az ital beszél belőle, bár a lány még ezt is annak próbálta betudni.

- Nem tehettél mást – felelte Hermione.

Igaz, ez a mondat nem tartalmazta a fiú kérésére a választ, ő úgy látszott egyelőre elégedett volt vele.

- Tudod – kezdte, majd egy kezével elsimította a lány arcából a hajfürtjeit.
- Nem is vagy te csúnya, sőt még így is szép vagy…
- Te pedig kedves – mondta gúnyosan Hermione. - De akár el is mehetsz.
- Miért akarsz elküldeni? Csak nem zavar a közelségem? – tudakolta furcsa vigyorral Draco.

Ilyet biztos nem kérdezett volna józanul.

- Malfoy, ne beszélj hülyeségeket, bár ebben az állapotban nehéz lesz…

A lány megpróbálta elfordítani a fejét, de ebben megakadályozták a fiú karjai, de lehajtani sem tudta, mert akkor összeért volna az arcuk, így kénytelen volt ránézni a varázslóra. Egyenesen azokba a szürkéskék szemekbe, amikben most zavartságot látott. Már nyoma sem volt bennük az egykori gőgnek, lenézésnek. Persze megmaradtak ugyanolyan érzéketlennek, de valahogy most mégis máshogyan csillogtak.

- Tudom, tudom, de legalább ilyenkor ki merem mondani az igazat, nem? – kérdezte a fiú.
- Nem tudom, mennyi igazság van a szavaidban.
- Akkor majd a tettek bizonyítanak – válaszolta Draco, miközben egyik keze lejjebb vándorolt egészen a lány derekáig.

Egyikőjük sem tudta hogyan, de az egyik pillanatról a másikra eltűnt köztük a pár centiméter távolság, s ajkaik találkoztak. A leheletnyi csók nem tartott tovább néhány másodpercnél, bár erről nem Draco tehetett. Mivel Hermione nem tudott sehogy sem ellenkezni megharapta a fiú száját.

- Au Granger – kiáltott fel a fiatal férfi, majd hátrébb lépett egyet. – Ezt meg miért csináltad?
- Egyet találhatsz…
- Nem élvezted? – kérdezte a fiú, miközben vérző száját törölgette.
- Ne merj még egyszer hozzám érni – mondta dühösen Hermione.
- Mert akkor mi lesz? – kérdezte Draco. – Szóval?
- Malfoy… - szólt fájdalmasan Hermione. – Legalább te ne, kérlek. Azt m…
- Tudom, tudom, mit mondtam, és be is tartom Csak most részeg vagyok! – kiáltott fel hirtelen.
- Merlinre! Ne ordítozz itt!
- Oké, oké csendben leszek – suttogta, miközben egyik ujját a szája elé tette. – Most pedig megyek, mert ha itt esek össze, annak nem lesz jó vége.
- Meglepően jól vág az eszed, ahhoz képest, hogy mennyit ittál.
- Hát… van ez így – mondta Draco, majd elhagyta a cellát.

Szerencséjére ahhoz is volt elég sütnivalója, hogy ne hoppanáljon, mert ki tudja, hogy hol kötött volna ki. Nagy nehezen feltámolygott a szobájába, s az utolsó pillanatban érte el az ágyát, mielőtt teljesen kidőlt volna.