- Hogy telt a napod? – kérdezte Lucius vontatott hangon, látni lehetett rajta, hogy nem nagyon érdekelték a fia dolgai.

- Nem történt semmi különös. Nem találkoztam senkivel – hazudta Draco szemrebbenés nélkül.

- Érdekes. Pedig általában mindig kering valaki abban a városban.
- Hát most nem. Mindenki bezárkózott a házába.
- A következő héten rendezek egy összejövetelt – Fantasztikus -, és szeretném, ha végre találnál valakit magadnak.

Már megint témánál vagyunk.

- Igyekszem apám – mondta Draco -, de tudod erről az álláspontom.

- Nem úgy látszik. Már el kéne egy nő a házban.

- Mintha nem lenne elég – hangzott a csípős válasz.

- Egy tisztességes, jó családból származó lányra gondoltam, nem ilyen… szajhákra – látszott Luciuson, hogy nem sok hiányzott neki, hogy kifakadjon fia viselkedésén.

- Meglátom, mit tehetek, és, ha most megbocsátasz. További jó étvágyat – azzal otthagyta az apját.

Tudta, hogy ez nem épp a legjobb cselekedet volt tőle, de holnapra remélhetőleg már el is felejti. Unottan tekintett körbe szobájában, majd levett egy könyvet a polcról, s az ágyán kezdte el olvasni. Egy óra múlva kopogtatást halott az ajtaján, majd félénken benyitott az a lány, aki a vacsorát felszolgálta.

- Elnézést uram, hogy zavarom, de az édesapját keresik.
- És akkor mégis miért nem neki szóltál ostoba?
- Mert az uram lent van a pincében, tudja hol, és ott tilos zavarni őt.
- És inkább rajtam töltse ki a dühét, nem igaz? – kérdezte ingerülten Draco. – Mindegy, nem számít, máris megyek.

Azzal felállt, lesietett a lépcsőn, majd le a pincébe és a folyosón is az utolsó cellába. Az apja megint annál a lánynál volt, s a jelekből ítélve most nem kínozta őt átkokkal. Most a másik módszert választotta a megtörésére. Az ajtót nyitva találta, így tökéletesen figyelhette az eseményeket, az apja kicsit féloldalasan állt. Látta, ahogy Lucius keze a lány blúza alatt vándorol, majd egyre feljebb csúszik, s hallotta az ő visszafogott, fájdalmas nyöszörgését. Az idősebbik Malfoyon már meg sem lepődött, viszont csodálkozott rajta, hogy a boszorkány nem szól semmit, tényleg nem könyörgött. Elviseli a rá mért borzalmakat, de ő senki előtt nem fog meghunyászkodni.

- Apám - szólalt meg Draco halkan, felkészülve a legrosszabbra.

Lucius összerezzent a hang hallatán, majd megfordult.

- Remélem, nyomós okod van rá, hogy zavarni merészelsz – felelte dühtől csillogó szemekkel.
- Keresnek – mondta a fiú -, odafent.

Látszott a ház urán, hogy legszívesebben az illető halálfalót is eltenné láb alól. Mielőtt elhagyta volna a helységet, erősen megszorította a lány derekát, aki ettől halkan felszisszent, és odasúgta neki:

- Még folytatjuk – s azzal elviharzott Draco mellett.

A fiú csak most vette észre a lány helyzetét. Karjai a feje fölé voltak bilincselve, s teste erőtlenül lógott a fal mentén, talpa alig érintette a földet. Nem csoda, hogy nem tett semmit, mozdulni sem tudott, teljesen kiszolgáltatott volt. Hajdanán fehér blúza most tiszta mocsok volt, legfőképpen a rászáradt vértől. Ruhája majdnem mindenhol el volt szakítva, így hasa szinte teljesen kilátszott. Régen karcsú lehetett, most viszont majdnem a csontjai is kilátszottak. Bőre nagyon fehér volt, s testét rengeteg zöldeskék ütésnyom borította, valamint hosszúkás sebek. Haja már a derekáig ért, s teljesen az arcába lógott. A padlón ételmaradékok hevertek szétszórva. A fiúnak eszébe jutott, hogy a szolgáló mindig panaszolta, hogy sose tudott neki ételt adni, mert legtöbbször mindig félrelökte. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen körülmények között találja ezt a foglyot, és ilyen állapotban. Az apja tényleg egy szörnyeteg. Az egyetlen dolog, ami megakadályozta abban, hogy halottnak higgye a lány alig halható akadozó lélegzetvétele volt.

Draco pár lépéssel közelebb ment hozzá. Maga sem tudja miért, de meg akarta érinteni, mágnesként vonzotta a lány. Két ujját végighúzta a fiatal nő karján, aki beleremegett az érintésbe, s talán a félelembe. Majd a fiú az útját az ajkán folytatta, amit eléggé cserepesnek érzett, valószínűleg kiszáradt a folyadékhiánytól. Hát inni sem adnak neki? Hirtelen erős fájdalom szúrt az ujjába, s ahogy maga elé kapta, látta, hogy vér szivárog belőle.

- Te átkozott! – mondta dühösen, majd legnagyobb meglepetésére mérgében arcon ütötte a lányt, aki egy hangot sem adott ki, még csak fel sem nézett.

Draco szikrázó szemekkel még egy utolsó lenéző pillantást vetett a boszorkányra, majd otthagyta. Később az ágyában feküdve már szinte szégyellte magát. Soha nem harcolt eddig védtelen emberrel, és nem támadott meg senkit hátulról sem. Ő tisztességesen játszott, még ha nem is erre nevelték. Most pedig megütött egy teljesen védekezésre képtelen fiatal nőt, akit Lucius is folyton csak gyötör és kínoz. Hát már az apja szintjére süllyedt? Pedig soha nem akart rá hasonlítani. Se külsőleg, se belsőleg, és most hová jutott...

A fiúnak hosszú órás forgolódás után csak hajnalban sikerült elaludnia.