Néhány óra múlva Hermione az óra csörgésére ébredt fel. Az hét órát mutatott. Szerencsére aznap nem volt első órájuk, így volt majdnem fél órája, hogy elkészüljön. Lassan kikászálódott az ágyból, akkor vette észre, hogy a tegnapi ruhájában aludt, ami igen különleges színösszeállítás volt…
Ásított egy nagyot, majd a fürdőszoba felé csoszogott, közben, pedig lerángatta magáról a ruhákat. Beállt a zuhany alá, ami kissé felébresztette, de még mindig ólomsúlyúnak érezte a szemhéjait. Hosszú perceken keresztül folyatta magára a vizet, majd kicsit hidegebbre tekerte. Összekoccantak a fogai, ahogy a majdhogynem jéghideg víz a bőréhez ért. Néhány másodperc múlva aztán gyorsan elzárta azt.
Maga köré tekerte a törülközőt, és úgy ment ki a szobájába. Komótosan felöltözött, majd vállára vette a táskáját. Ám mikor leért a klubhelyiségbe, Draco még nem volt ott. Az óra pedig már hét óra harminc percet mutatott. Felsietett a lépcsőn, és a fiú ajtajához lépett. Kopogás nélkül, halkan kinyitotta az ajtót. Mikor belesett a résen, látta, hogy a fiú még alszik. Csendesen odalépkedett az ágyhoz, miközben a fiút nézte. Az hason feküdt az ágyon, a tegnapi ruhájában. Habár a dísztalárt levette magáról, az alatta levő bordó ing és nadrág még rajta voltak. Arca a párnába volt fúródva, és halkan szuszogott.
Hermione most kifejezetten édesnek találta Dracot. Leült mellé az ágyra, és kezét végig húzta a hátán.
-Draco… ébredj!- mondta, miközben a hátát simogatta. A fiú morgott valamit, majd fejét kiemelte a párnából, és elfordítva Hermionéra pislogott.
-Hmm… ezt ne hagyd abba!- nyögte a hátsimogatásra célozva. A lány kissé elmosolyodott, majd tovább simizte a hátát.- És ha lehet kérni, egy kicsit erősebben!
Hermione ciccegett egyet, majd feljebb mászott az ágyon, mellé térdelt, és masszírozni kezdte Draco hátát.
-Ah… igen… ez nagyon jó…- sóhajtozott.- Ott… egy kicsit jobbra… igen!
Hermione még néhány percig masszírozta a fiú hátát, majd játékosan ráütött, és felállt az ágyról. Ám Draco továbbra is ott feküdt, és újból lecsukta a szemeit.
-Draco Malfoy!- szólalt meg hangosan a lány.- Most azonnal kelj fel!
-Brrr…. Most pont olyan voltál, mint az anyám. Ő szokott így ébreszteni… „Most azonnal kelj fel!”- vékonyította el a hangját Draco, majd lassan kimászott az ágyból. Hosszú, szőke haja kócosan lógott mindenfelé, így egy laza mozdulattal kisöpörte a szeméből, hogy legalább Hermionét láthassa. A lány mosolyogva nézett rá, és tetőtől talpig végig mérte. A tegnap még elegáns ruha immár gyűrötten lógott rajta, szemei félig még csukva voltak, valamint a haja is olyan volt, mint a szénakazal.- Mi olyan érdekes rajtam?- kérdezte, és ő is végig nézett magán.
-Most olyan aranyos vagy…- csúszott ki a lány száján, ám rögtön meg is bánta. Zavartan lesütötte a szemét.
-Nahát!- szólalt meg a fiú s magabiztosan mosolyogva Hermione felé lépdelt.- Még tőled sem hallottam ilyen szépet! Ezt most bóknak veszem!
A Griffendéles lány kissé megijedt, és hátra felé kezdett hátrálni. Közben felnézett, ám pillantását immár nem tudta levenni Dracoról. „Úristen, mint egy félisten!”- gondolta kétségbeesetten, miközben egyre közelebb ért hozzá a fiú.
Hermione háta a hideg falnak simult, kezeivel tapogatózni kezdett azon, hátha talál ott valami titkos ajtót, minek segítségével elmenekülhet „üldözője” elől. Szemeit tágra nyitotta, mikor már csupán fél méterre volt tőle a fiú, és úgy nézett fel rá.
-Mint egy védtelen kis őzike.- nevetett fel halkan a fiú, és még egy lépéssel közeledett hozzá. Immár közvetlen előtte állt, mosolyogva nézett le az ijedt lányra. Tenyerével végig simította a nyakát, majd az állkapcsát megfogva közelebb húzta magához a lányt. Hermione képtelen volt ellenkezni (ki bírna?), így hagyta, hogy Draco lassan megcsókolja őt… Halkan bele nyögött a csókba, és lábujjhegyre állva próbálta magát közelebb tornászni a fiúhoz.
Nem érezte a pillangókat a gyomrában, melyekről Parvati beszélt folyton, inkább egész testében remegett, ahogy szobatársa érzéki csókjába belemerült…
Ám hirtelen leesett neki, mit is csinál valójában, és halkan sóhajtozva elkapta a fejét. Gyorsan kibújt Draco karjai alatt és a lépcső felé sietett.
-Öt perced van elkészülni, mindjárt kezdődnek az órák!- szólt még hátra, majd lerohant.
-Ohm… nők…- morogta a fiú, majd elkezdte lehúzni magáról a gyűrött inget…
Habár kedd volt, de az első órájuk (testnevelés) elmaradt, így rögtön indulhattak a dupla bájital órára. Ebben az évben már nem voltam olyan sokan órán, mint mondjuk ötödikben, mivel az R.B.F. vizsgákon sokan megbuktak. Így a terem előtt csupán Hermione, Draco, Harry, Ron és néhány Hollóhátas várakozott.
A tanár pillanatokon belül megérkezett, és felvarázsolta a táblára az aznapi receptet. Hermione és Draco csendben dolgoztak, a munkájuk teljesen össze volt hangolva, habár azóta nem szóltak egymáshoz, hogy a fiú „letámadta” Hermionét. Kicsöngetés előtt fél órával már kész volt a bájitaluk, így elkezdték összepakolni a hozzávalókat, és kis fiolákba tettek az italból.
Mikor már mindenki csak arra várt, hogy kicsengessenek, hirtelen Piton a csoport felé fordult.
-Nos, remélem, emlékeznek arra, hogy mi történt tegnap.- mindenki felkapta a fejét, mikor a tanár megszólalt.- A bájitalnak, melyet az önök kelyhei rejtettek, az összes hatása csupán annyi lett Volna, hogy élénkebbé teszi magukat, ám… egy sajnálatos hiba miatt a hatása sokszorosára nőtt. Mr. Devlin feladata lett volna, hogy a fekete orchideát időben elhozza, de ő elkésett, és a határidőn kívül kerül bele a főzetbe a hozzávaló. Mint már említettem, az ital hatása erősebb lett, így akár a mugli drogokhoz is lehetne hasonlítani. Az igazgató kért meg rá, hogy közöljem a diákokkal, hogy többek között ez az ő ötlete volt, a hogyan-békítsük-ki-a-diákokat program keretében.- morogta, majd visszafordul az asztalához, és nem szólt többet a diákokhoz.
Mindenki döbbenten nézett körbe, majd mikor kicsöngettek, egyszerre kezdtek el beszélni. Csupán Hermione és Draco bandukoltak csendesen, gondolataikba mélyedve. Hirtelen valaki megragadta a lány karját, és hátra rántotta. Mikor Hermione feleszmélt, Ronnal találta szemben magát.
-Valami baj van?- kérdezte barátjától.
-Mione… csak azt szeretném megkérdezni, hogy ugye… ami tegnap történt a Hollóhátasok klubhelyiségében…- a lány kissé elpirult, most először gondolt arra, hogy a fél iskola látta, amint megcsókolta Dracot.- Szóval, ugye az a csók nem volt komoly a kis görénnyel?- fintorgott.
Még mikor beszélni kezdett, Hermione azt hitte, valami értelmesebbet fog kérdezni, de mire befejezte, a lányt elöntötte a pulykaméreg. Egyrészt, azért, mert eszébe juttatta a tegnap este történteket, másrészt, mert ócsárolta Dracot.
-Mit érdekel az téged?- kérdezett vissza utálatos hangon.- Tudomásom szerint téged sem érdekelt különösebben, mikor tegnap Lavenderrel csókolóztatok, és én még csak nem is kérdezősködtem, pedig akkor még józan voltál!- köpte a szavakat, majd az alig két méternyire álló Dracohoz vágtatott, és bele karolt. Mérgesen hátra pillantott, majd a következő pillanatban a döbbent Mardekáros szájára tapasztotta ajkait.
Néhány másodpercig tartott csak, amikor is elszakadt a fiú kívánatos ajkaitól, és kirángatta őt a sötét pincefolyosóról.
-Te… öhm… Hermione! Jól érzed magad?- kérdezte óvatosan Draco. Valami nem stimmel ezzel a lánnyal- gondolta kétségbeesetten.
-Hát persze! Miért ne lennék jól? Jobban nem is lehetnék! Ez életem legszebb napja!- válaszolt Hermione hisztérikus hangon, miközben a klubhelyiségük felé tartottak, hogy elhozzák onnan a következő órára szükséges tanszereket.
Draco döbbenten rohant a lány után, sietnie kellett, hogy beérje. Végül összekaparták a könyveiket, és siettek gyógynövénytanra….
Ez egyszerűen hihetetlen… mostanában olyan, mint egy tüzelő oroszlán. Hozzá szólni nem lehet, különben leordítja a fejemet, és nagyon ideges. Valami biztosan történt vele, vagy talán csak most jön ki rajta úgy igazából az apja elvesztése? Márpedig én ezt nem értem- gondolkozott Draco néhány hét múlva egy éjjelen Hermionéról. Rettenetes természete lett… ő nem ilyen volt… vagy csak szeretethiányos? Lehet. Talán… megpróbálhatnék segíteni rajta…
Halványan elmosolyodott, mikor eszébe jutott az a néhány csók, ami elcsattant közöttük. Azóta nem történt semmi, sőt, egyre távolabb kerülnek egymástól. Hermione végképp a tanulásba temetkezett, nem egyszer fordult elő, hogy az asztalnál aludt el tanulás közben. És már beszélni sem tudott másról, csak a vizsgákról, pedig még csak most kezdődik Április, és a vizsgák júniusban lesznek.
Ha nem akarja, akkor is segíteni fogok rajta!!!!- határozta el Draco végérvényesen, és nyugodtan aludt el…
(Április 1.)
Másnap reggel szinte egyszerre ébredtek, és kezdtek el készülődni. Szerda volt, így bűbájtannal kezdtek. Az órán Flitwick professzorral különböző tárgyak átszínezését vették.
-Igazán egyszerű varázslat!- sivította a pöttöm tanerő.- Csupán rámutatnak a változtatni kívánt tárgyra, egy színre gondolnak, és kimondják a varázsigét!
Ezek után elmondta, hogy ezzel bárminek a színét meg lehet változtatni; majd a varázsigét felírta a táblára, azután körbe-körbejárt a gyakorló diákok között.
Draco és Hermione a pennájukon gyakoroltak, mindkettőjüknek elsőre sikerült a varázslat. Ezek után csendben leültek a padjukba, és a többieket nézték. Egy idő után Draco összeráncolt szemöldökkel megszólalt.
-Valahonnan olyan ismerős ez a varázslat! Tudom, hogy egyszer már hallottam ezt…- tűnődött, mire Hermione halkan elnevette magát.
-Én tudom, honnan ismerős.- kuncogott, majd kis komolyságot erőltetett magra, és folytatta.- Év elején ezzel színeztem öhm…- újabb nevetés.- Szóval ezzel színeztem kékre a hajadat! Emlékszel?
-Brr…. Már beugrott… naná, hogy emlékszem! Életem második legcikisebb élménye volt, Mordon után…- morgott a fiú, és az óra további részében csendben maradt.
A következő órájuk átváltozástan volt, ott végre az állati transzformációkat kezdték el tanulni, de még csupán az elméletet. Egész órán jegyzeteltek, és figyelték McGalagonyt, aki különböző tárgyakat varázsolt el. Óra végén természetesen megkapták a házi feladatot is. A követelmény ötven centi volt, az állati transzformációk fajtáiból.
Ez után Sötét varázslatok kivédésére mentek, Lupin professzorhoz. Az órán –akárcsak az elmúlt egy hónapban- a sötét varázslatokról volt szó, valamint rengeteg sok pajzs bűbájt is megtanultak. Aztán egy nyugalmas Mágiatörténet órájuk volt, amin összesen a tanár monoton hangja, és Hermione pennájának a sercegése hallatszott.
Lementek ebédelni, hogy aztán beülhessenek a nagyon nagy népszerűségnek örvendő -főleg a lányok körében- Mr. Devlin órájára. Még Draconak is be kellett vallania, hogy tényleg nagyon jó tanít a tanár, mivel még csak két hónapja tanulják az olaszt, heti tíz órában, és mégis mennyire gyorsan haladnak. Mindenki élvezi az órákat, és senki sem akar azzal kitűnni a tömegből, hogy nem tanul, így még Harry és Ron is kivételesen jól beszélnek olaszul. A Valentin napi bál óta Hermione órán kívül egyszer sem találkozott Alan-nel, gondolatai inkább a tananyag, mint a tanár körül forogtak.
Az óra is hamar eltelt, majd mindenki ment a klubhelyiségébe tanulni. Hermione és Draco is már órák óta írták a házikat, mikor a fiú hosszasan ásított, és nyújtózott egyet. Általában ő volt az, aki hamarabb feladta.
-Nem akarsz pihenni egy kicsit?- kérdezte a lánytól.
-Nem.- hallatszott a szűkszavú válasz.
-Miért nem?- húzta tovább a lány agyát.
-Csak.
-Naaaa… gyere, beszélgessünk egy kicsit!- kérlelte őt Draco.
-Huh, nem gondoltam, hogy megérem a napot, amikor Draco Malfoy fog nekem könyörögni.- mondta Hermione, miközben felemelte a fejét. Majd ugyanolyan gúnyosan folytatta.- Azt várom, mikor fogsz már térden csúszni.
Draco idegesen sóhajtott egyet, és lassan felállt a székből, Hermione felé indult.
-Hidd el, nem ártana, ha pihennél egy kicsit!- folytatta a srác, majd gonoszan elmosolyodott. Mikor odaért Hermionéhoz, egy hirtelen mozdulattal elhúzta előle a pergament, és hátra lépett néhányat.
-Jaj, könyörgöm, Draco!- forgatta meg idegesen a szemeit Hermione.- Nekem most nincs időm játszadozni! Add ide a dolgozatom!
-Neeeeem!- vigyorgott a fiú.- Csak akkor, ha megígéred, hogy ma lazítasz egy kicsit.
-De hát muszáj tanulnom! Még nincs kész péntekre a Mágiatörténet, és az SVK dolgozatom is csak félig van meg!- válaszolt Hermione, és felállt a székből, Dracoval szemben helyezkedett el.
-Akkor sem vagyok hajlandó odaadni! Mivel velem vagy összezárva, kötelességemnek érzem, hogy megvédjelek! -mondta a fiú játékosan.- És most határozottan látom, hogy a dolgozatok szellemei az életedre törnek! -színpadiasan kihúzta magát és az égre emelte tekintetét.- Én pedig vitézül állom majd az ostromot, és megvédelek téged a…
Hermione érezte, ahogy egyre jobban elönti őt a méreg, és amíg a fiú nem nézett rá, előhúzta a pálcáját. Miközben Draco monológját hallgatta, lassan kinyújtotta a karját, és fejében kutatott a megfelelő varázslat után. Becsukta a szemét, koncentrált, majd kimondta az első eszébe jutó varázslatot.
-Imperio!- susogta. A fiú tekintete elhomályosult, befejezte a beszédet, és Hermionéra nézett. Hozd ide nekem a pergament!- sugallata Draconak gondolatban, remélte, sikerült. Meglepetésére a fiú elindult felé, és odanyújtotta neki a dolgozatot. Hallotta, hogy Draco halkan nyöszörög, küzd a varázslat ellen, majd egy pillanat múlva az lehullott róla.
-Te észnél vagy? –tört ki a fiú.- Mégis mit csinálsz?? Nem szórhatsz, csak úgy, kedved szerint Imperio-t az emberekre!
Ám mintha a lány meg sem hallotta volna, diadalittas arccal visszaült, és folytatta az írást. Draco ezzel szemben mérgesen dohogva felsietett az emeltre. Az ágyán feküdve elmélkedett az „új” Hermionén, aki cseppet sem tetszett neki. Ráadásul még a varázslat is határozottan erős volt, alig bírtam megtörni! Végül két óra gondolkodás után visszament a klubhelyiségbe, a lány még mindig írta a házi feladatokat.
-Megyünk vacsorázni?- kérdezte színtelen hangon tőle.
-Persze, egy pillanat!- válaszolt Hermione, majd gyorsan letette a tollát, és Draco kíséretében kisétált a szobából.
Egész közel voltak a nagyteremhez, mikor Draconak eszébe jutott valami.
-De hiszen ma van a Bolondok napja, és mégsem csinált senki semmi különöset!
-Miért, szeretnél valami különöset?- kérdezte a lány kihívóan.
-Jó lenne végre nevetni valamin, olyan sötét idők járnak mostanság…- morogta, mire Hermione töprengő arccal sétált tovább.
Már a márványlépcsőnél jártak, mikor a lány hirtelen berántotta őt egy szobor mögé. Draco értetlen arccal nézett Hermionéra, aki szorosan a falhoz simult, és az egyik folyosó felé nézett. Idővel megjelent Piton is, aki megszokott fagyos tekintetével sétált a nagyterem felé. Hermione mosolyogva nézett fel Dracora, és ujjával mutatta, hogy ne szólaljon meg. Mikor a tanár melléjük ért, a lány pálcáját előretartva suttogni kezdett. Draco nem értette, milyen varázsigéket használ, és a végeredményt sem látta sajnos, mert Piton befordult egy sarkon.
-Huh, ez nagyon jó lett!- lelkendezett Hermione, és a fiút egy falikárpithoz húzta.- Gyere, és előzzük meg! Kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatása.
Gyorsan félrehúzták a falikárpitot, és lerohantak a lépcsőn, majd besiettek a nagyterembe. A legközelebbi asztal a Griffendélé volt, így ismét oda ültek le, pont Ronékkal szemben. Mintha teljesen jóban lennének, Hermione izgatottan hajolt oda Harryékhez.
-Hú, olyat fogtok most látni! Lefordultok mindjárt a székről!- kuncogott, és az ajtó felé nézett. Néhány másodperc múlva az feltárult, és belépett rajta Piton. Jó néhányan felnéztek a félelmetes tanárt meglátva –aki most cseppet sem volt rémisztő, sőőőt!
Ő még valószínűleg nem vette észre a változást, mert nyugodt arccal haladt el az asztalok között, ám egyre többen nevettek fel, és kezdtek el sugdolózni. Valószínűleg soha többé nem fogják így látni a tanárt, ahogy most megjelent előttük.
A talárja deréktól lefelé kanárisárga volt, a vállától a csuklójáig, lila, és a hajában neon zöld csíkok voltak (elég sűrűn). De ez még nem minden! Mikor elhaladt Ronék mellett, azok meglátták a hátát, is ami nem volt éppen egyszerű. A hátul fekete taláron három hatalmas, és több kicsi rózsaszín szívecske volt, a háta közepén két angyalszárnyacska helyezkedett el.
Mikor mindezte Ron felfogta, éktelen kacagásba kezdett, amire az egész terem felfigyelt. Természetesen Piton is a Griffendélesek felé fordult. Ron megpróbált lenyugodni, és Harry felé fordult. Mentem, ami menthető-alapon.
-Jaj, Harry, az a vicc a trollról nagyon jó volt!- mondta Ron minél hangosabban, hogy Piton is meghallja. Majd szerencsére a bájitaltan tanár tovább sétált a tanári asztal felé.
-Azt még nem is láttátok, hogy a körmei pirosak!- suttogott át az asztal fölött Hermione.
Harry prüszkölve felnevetett, és ismét a tanárra pillantott. Per pillanat az egész terem az egyenes testtartással lépkedő férfit figyelte.
-Nahát, Perselus! Ma látom, nagyon vidám kedvében van!- mondta neki hangosan Dumbledore, hogy lehetőleg mindenki hallja, mikor az asztalhoz ért.
-Ugyan miből gondolja ezt, igazgató úr?- kérdezte Piton gyanakodva, és helyet foglalt Dumbledore bal oldalán. Miközben húzta be a székét, akaratlanul is a lábaira pillantott, amik szokásos fekete helyett rikító sárga talárba voltak öltöztetve. Idegesen felpattant, körbe nézett a teremben, majd sietős léptekkel elhagyta azt.
Ez a nap jóformán bekerült a Roxfort történetébe, még sokáig járt „szájról-szájra” a mogorva bájitaltan tanár esete.
Ám csupán négy diák volt, aki tudta, ki volt az elkövető…