Másnap reggel mindkét diák arra ébredt fel, hogy a gyengélkedőn elhelyezett óra tizenkettőt üt. Habár előző este Draco volt az, aki komolyabban megsérült, mégis most a lány volt az, aki rosszabbul érezte magát.
A fiú kikászálódott az ágyából, és megkerülte a paravánt. Lehajtott fejjel ment, döbbenten vette észre, hogy lelkiismeret furdalása van. Tegnap este képtelen volt megmenteni szobatársát, és ezért most biztosan nagyon mérges lehet rá, és…
Ám ekkor megpillantotta Hermionét. Lány már ébren volt, és nem úgy nézett ki, mint aki teljesen egészséges. Dupla vastagságú takaró volt a reszkető testén, és alóla csupán az orra és a szemei látszottak ki, annyira behúzódott a meleg takaró alá. Mikor meglátta a fiút, kissé kijjebb csúszott a takaró alól, így Draco megláthatta a kékes száját is.
-Úristen!- suttogta döbbenten, és közelebb lépett a lány ágyához.
-Én… én nagyon fá-fázom Dra… Draco…- vacogta a lány. Lassan kicsúsztatta a kezét a takaró alól, és elkapta vele a fiú tenyerét. A Mardekáros fiú majdnem visszarántotta a kezét, annyira hideg volt a lány, hogy szinte őt is megfagyasztotta.
-Madam Pomfrey…- kezdte, ám a lány közbe vágott.
-Va.. valamikor hat óra körül e-elment, azt mondta, csak… csak délután jön, és adott még egy.. egy takarót.- didergett.
-Ezt nem hiszem el! Egy gyógyító nem hagyhatja el a betegeit! Ez benne van a Gyógyító Törvényekben is és…- mondta felháborodottan Draco.
-Nyugodj meg! Semmi ba... baj… csak egy kis… kis hideg…- Hermione becsukta a szemét, és kissé megszorította a fiú kezét.- Nagyon jó… meleg a kezed…
A fiú elmosolyodott, majd hirtelen eszébe jutott valami. Lerúgta a papucsát, majd a lányhoz fordult.
-Emeld fel a takarót.
-Tessék?
-Emeld fel.
Hermione kerek szemekkel felemelte a vastag dunyhát, mire Draco felült a lány mellé, majd bemászott mellé.
-Na… de hát… Draco!- döbbent meg.
-Nyugi… a testem melege majd… öhm…- a srác kissé kényelmetlenül érezte magát. Habár egy lány ágyában eddig sosem érzett ilyet.- Szóval… felmelegítelek.
Izgett-mozgott egy kicsit az ágyban, mivel nem tudta, hogyan helyezkedjen el, végül szembe fordult a lánnyal.
-Öhm…
-Nyugodtan karolj át…- mondta a lány, látszólag minden zavartság nélkül.- Úgyis túl kicsi ez az ágy.
Így Draco kezét lassan a lány dereka köré fonta, és immár magabiztosabban, magához ölelte a didergő testet.
-Ah… Merlinre!- nyögött fel a lány, és ő is szorosan magához ölelte társát, a fejét bele fúrta a mellkasába.
Néhány perccel ezelőtt egy fiú sétált a gyengélkedő felé. Megigazította az orrán levő szemüveget, és éppen belépni készült, mikor majdnem bele ütközött valakibe. Az ajtó résnyire volt tárva, és a magas illető azon keresztül lesett be. Aztán hirtelen megfordult.
-Áh, Harry!- suttogott Dumbledore. Majd kissé zavarba jött.- Neked most nem órán lenne a helyed? Menj szépen tanulni!
-Miért?- kérdezte mosolyogva a kócos fiú.- Csak magának szabad leskelődni?
-Hát… hm… szóval… na jól van. De ide figyelj! Senkinek nem mondhatod el, amit most itt hallasz vagy látsz. Értetted?- kérdezte az igazgató, és az ajtó felé bökött. Így mindketten a réshez léptek, és benéztek rajta. Draco ekkor lépdelt oda Hermione ágyához.
-Úristen!- szólalt meg a Mardekáros fiú, Hermione állapotára célozva. Ám csupán suttogott, mégis minden szavát tisztán hallhatták.
Néhány perc múlva, mikor már Draco és Hermione is békésen aludtak egymás karjában, a két leskelődő kiegyenesedett, és egymásra nézett. Dumbledore Harryre kacsintott.
-Tudod: hét pecsétes titok! Még Weasley barátodnak sem mondhatod el!
-Rendben.- mosolyodott el a fiú, és gondolataiba merülve sétált az ebédlő felé. Dumbledore nagyon zavarban volt, amikor meglátta őt, még azt is elfelejtette, hogy szombat van, ma nem is kell tanulni. Észre sem vette, hogy idő közben már megérkezett az ebédlőbe.
-Na, mi van Hermionéval?- kérdezte nem törődöm hangon Ron, miközben a levest kanalazta. Harry halványan elfintorodott barátja hangját hallva, így dühösen rávágta:
-Tudd meg, hogy nagyon rosszul!- mondta mérgesen.- Több réteg takaró alatt is fázik, a szája kék és egyáltalán nem érzi magát jól!
-Öh… - a vörös hajú fiú megilletődve pillantott fel.
-Ja, és nem szabad őket meglátogatni!- jutott eszébe Harrynek, hogy mi lehetne, ha Ron meglátná Hermionét Draco karjaiban aludni.- Majd kiengedik őket, ha jobban lesznek!
-Oh, már el is felejtettem, hogy ott van a kis Draco-cica is!- sziszegte Ron, majd kanalát levágva az asztal túloldalára vonult.
Legközelebb mindketten este nyolc körül ébredtek fel. Hermione megremegett álmában, mire mindketten felébredtek. A lány szeme kitágult, ahogy tekintete találkozott az alig öt centire levő fiú szürke szemeivel.
-Deja vue.- suttogta.- Eddig akárhányszor a gyengélkedőn aludtunk, mindig egymás mellett. Nem furcsa?- kérdezte mosolyogva a lány. Draco ekkor vette észre, hogy visszatért a szín az arcába, és a szája sem kék már. Lassan felemelte a kezét, és végig simított Hermione arcán.
-Maguk mégis mit képzelnek?!- rontott be a gyengélkedőbe a javasasszony.- Hogy… hogy merészelik?? Azonnal szólok az igazgaónak!
-Nem kell, Poppy, mert már itt vagyok.- szólalt meg Dumbledore mögüle.
-Azonnal tennie kell valamit, Albus! Ez így nem mehet tovább! A gyengélkedő nem holmi… kupleráj!- tajtékzott a nő. Hermione az utolsó mondatot meghallva dühtől szikrázó szemekkel kicsusszant a takaró alól, és megállt a javasasszonnyal szemben.
-Ha maga szerint ez egy kupleráj, akkor én mi vagyok? Ha? Én vagyok itt a kurva?- a lány már ordított. Mégis hogy feltételezhetnek ilyet róla?- Szerintem inkább meg kéne dicsérnie Dracot, amiért nem hagyott engem megfagyni! Vagy legalább örülnie, hogy meggyógyultam! Mellesleg meg a gyengélkedőt Tilos elhagynia, amíg beteg tartózkodik ott!- dühöngött a lány.
-Ah… de hát…- lepődött meg a nő.- Mégis hogy képzeli? Velem nem beszélhet így!
-Legyen szíves, mindketten nyugodjanak meg! Semmi baj, Poppy, csak a kisasszony nagyon ideges, ez meg is érthető...
-Én akkor sem engedhetem meg, hogy a betegeim gyerekkel a hasukban hagyják el a gyengélkedőt!- szakította félbe az igazgatót a nő.- Én…
-Kérlek, most menj vissza a szobádba, addig én elrendezem Ms. Grangert.
-De hát…- az igazgató pillantása belé fojtotta aszót, és mérgesen bevonult a szobájába.
-Dumbledore professzor, mi nem csináltunk semmit!- fakadt ki hisztérikusan Hermione. Visszaroskadt az ágy szélére, amelyben a döbbent Draco feküdt.
-Tudom, Ms. Granger, én hiszek magának. De azért lehetne tisztelettudóbb is Madam Pomfrey-vel.
-Igenis, igazgató úr.- mondta halkan a lány. Dumbledore ezután néhány kérdésben megtudakolta tőlük hogylétüket, majd távozott. Hermione és Draco sem feküdtek már vissza az ágyba, egymással szemben törökülésben leültek, és beszélgetni kezdtek. Először a fiú mesélte el, mikor és hogyan tanulta meg az animágiát, majd az év végi vizsgákra terelődött a szó… Este immár mindketten a saját ágyukban aludtak, majd a javasasszony reggel kitessékelte őket a gyengélkedőről a Roxmortsi kirándulás miatt, amit már hetekkel ezelőtt vasárnapra tettek.
Gyorsan elrohantak a szobájukba, letusoltak, felöltöztek, majd siettek a bejárati csarnokba. Ott pont elérték még Fricset, aki kihúzta a nevüket a listán, majd…
-Áh, Miss. Granger, Mr. Malfoy!- szólalt meg valaki mögöttük. Mindketten kissé hangosan szuszogtak még a rohanástól. Dumbledore folytatta.- Örülök, hogy még elértelek benneteket. Arra kérlek, hogy a többi diákkal együtt ne vegyetek magatoknak ünnepi talárt vagy báli ruhát. Rendben? Akkor, viszlát!- mondta, és felment a márványlépcsőn.
A két diák csak hápogni tudott. Majd Roxmorts felé indultak. Közben beszélgettek az igazgatóról, de egyikük sem tudott értelmes magyarázatot adni arra, hogy mit miért mondott az igazgató.
A faluban aztán céltalanul sétálgattak, majd betértek egy-egy boltba. A Mézesfalásban vettek néhány különlegességet, aztán egy ajándékboltba mentek be. Hermionénak fogalma nem volt arról, miért jöttek be ide, de amint Draco kifizette, amit akart, már indultak is vissza az iskolába.
-Hát így nem volt semmi értelme Roxmortsnak.- morgott Hermione.- Csak azért jöttem volna le, hogy ruhát vegyek…
Több szó nem esett közöttük a bálról, kivétel másnap reggel. Elmentek reggelizni, majd mikor visszaértek a klubhelyiségükbe, Draco leült olvasni, Hermione meg felment a szobájába néhány pergamenért, mire sikítva rohant vissza.
-Merlinre! Draco!- szinte ugrándozott örömében.- Annyira szép ruhát kaptam!
-Tessék?- nézett fel az említett felvont szemöldökkel.
-Nézd meg, te nem kaptál?- kérdezte Hermione, és a felvezető lépcsők felé lökdöste szobatársát. Mint kiderült utóbb, mindketten kaptak egy-egy báli ruhát a bálra, Dumbledore-tól. Draco dísztalárja sötét vörös volt, arany szegénnyel és arany gombokkal. Ezek után Hermione ruhája természetesen zöld volt, az alján ezüst szegéllyel, és két ezüst pánt tartotta a vállán…
Másnap délután az egész iskola lázban égett, mindenki az esti bálra készülődött. Hermione is a szobájában volt. Megmosta a haját, letusolt, majd leült a tükör elé, és a Parvatitól kapott könyv alapján, varázslatokkal kisminkelte magát. A szemhéját a ruhához illő zöldre festette, a szája csak szimplán csillogott, majd egy igézettel teljesen simává varázsolta az arcát. Aztán a hajának látott neki. Egy reggel elkészített főzettel teljesen kiegyenesítette a haját, majd szimplán csak leengedte.
Már csak a ruha volt hátra. Lassan magára vette, és a tükör előtt megállapíthatta, hogy tökéletesen illik rá. A mell résznél V-alakban volt kivágva, és a vállán is csupán két vékonyka pánt volt. A hátsó résznél a háta közepéig ki volt szabva, és a térde alá ért.
Mikor lelépdelt a lépcsőn a klubhelyiségbe, párja már lent várta. Draco elismerően füttyentett egyet, majd mikor leesett neki, mit csinált, lehajtott fejjel a kezét nyújtotta Hermionak, majd halkan megjegyezte, hogy jól néz ki. A lány is végig mérte párját, és meg kellett állapítania, hogy nagyon… hm… szexi a vörös dísztalárban.
-Köszönöm.- mosolygott Hermione boldogan, és elindultak az Előcsarnok felé. Ott már nagyon sokan álltak, arra várva, hogy bemehessenek a bálra feldíszített ebédlőbe. A hatalmas ajtók lassan, nyikorogva feltárultak, utat engedve nekik. A diákok betódultak a terembe, és helyet foglaltak a kis kör alakú asztaloknál. Hermionéék szerencsére találtak egy asztalt, ami a terem sarkában volt, mégis a hatalmas táncparkett mellett. A lány ismét végig mérte párját. Új érezte, alig bírja róla levenni a szemét. „Na, most megbolondultam, vagy mi?”- kérdezte magától, miközben a srácot bámulta.
-Mi a baj?- kérdezte Draco, mikor észrevette a lány pillantásait.
-Semmi, csak azon gondolkoztam, hogy a lányokat úgy kell majd levakarnom rólad, ha azt akarom, hogy ma este a párom maradj.- Hermione elmosolyodott, ahogy leesett neki mit is mondott, és elpirult. Ez határozott célzás volt arra, hogy a fiú szerinte is jól néz ki. Draco szája sarkában furcsa mosoly jelent meg.
Néhány perc csendes ücsörgés után egyszer csak megjelent az ajtóban Harry. Rögtön megpillantotta az asztalnál magányosan üldögélő párost, így egyenesen feléjük indult el. Mellette Ginny lépkedett egy igazán csinos halvány rózsaszín dísztalárban, mögötte, pedig Ron, és párja, Lavender követték őket.
Harry mosolyogva lehuppant melléjük, ám Ronnak szüksége volt egy kis biztatásra. Ezt Lavendertől kapta meg, egy szájra puszi képében, majd ő is morogva leült. Hermione felvont szemöldökkel nézett barátjára. Ő nem hallott arról, hogy összejöttek volna.
-Hello, hogy vagytok?- kérdezte Harry. Hermione Dracora nézett, hátha válaszolna, ám a kifejezéstelen arcra nézve csak lemondóan sóhajtott egyet, és mosolyogva válaszolt barátjának, hogy köszöni szépen jól. Mire kimondta, hirtelen nagy csend lett a teremben. Ennek oka az igazgató volt, aki szólásra emelkedett.
-Üdvözöllek benneteket az 1997. évi Valentin napi bálon!- tárta szét a karjait, és körbe nézett a teremben.- Köszönöm, hogy ennyien megtiszteltek a jelenlétetekkel. Remélem, az este maradandó élmény lesz majd mindannyiótoknak, éppen ezért bátorkodtam készíttetni nektek egy kis különlegességet.
Intett egyet, mire az üres arany tányérok mellett kis arany serlegek jelentek meg, illatos, rózsaszín folyadékkal töltve.
-Kérek mindenkit, hogy kóstolja meg ezt a frissítőt, nagyon finom… Kicsit hasonlít az íze a cukorpennához.- mondta mosolyogva, távolba meredő szemekkel az igazgató.
Hermione felvont szemöldökkel nézett Dumbledor-ra.
-Höh, teljesen lökött!- szólalt meg Ron, ám hangjában több volt a büszkeség, mint a „lenézés”.
A teremben szinte mindenki bizonytalanul emelte szájához az italt. Ám mikor bele kortyoltak, elismerően pislogtak az igazgatóra. Mikor Hermione látta, hogy egyöntetűen, mindenkinek ízlik az ital, lassan felemelte, és óvatosan megkóstolta. Aztán hirtelen, egy hajtásra kiitta.
-Ez nagyon finom!- sóhajtott fel és barátaira nézett.- Kóstoljátok meg!
Így a teremben pillantokon belül minden serleg kiürült.
-Remélem, mindenkinek ízlett. Nos, miután ezen túl vagyunk, be szeretném jelenteni az együttest, mely ma este szórakoztatni fog minket. Köszöntsétek hát nagy tapssal Bardelle nevű együttest.
-Az nagyon jó! Én szeretem a számaikat!- kotyogott közbe Lavender.- Nagyon eredetiek.- mondta, miközben hevesen tapsolt a színpadra lépő három, fekete ruhába öltözött srácnak, akik meghajoltak a közönség előtt, majd beálltak a helyükre. Egy fiú leült a dobok mögé, a másik kettő, pedig gitárt ragadott.
-Abszolút nem eredetiek.- morgott oda Hermione a lánynak. Az mérgesen kapta föl a fejét.- Nem tudom, mennyit szoktál hallgatni mugli zenét, ugyan is ők csupán lemásolják azokat, és előadják, mint a saját szerzeményeiket. Mivel a mulik nem tudnak erről, így semmi törvénybe ütközőt nem csinálnak… de…. azért mégsem eredetiek.
-Mi? A Bardelle csupán a mugli zenéket másolja?- kapta fel a fejét a Mardekáros fiú. Eközben már az első dallamokat is hallhatták.
-Naná! Ez, például, ami most megy, a Foo Fighters nevű mugli együttes dala. Asszem, valami All my life a címe. Szeretem ezt a számot, de az énekes srácnak nem illik hozzá a hangja.- mondta, és fejével a színpad felé nézett. Csendesen, ülve hallgatták őket, majd a második számnál Lavender felállt, és fölrángatta Ront is.
-Na, Kicsim, lécci menjünk táncolni.- Hermione döbbenten látta, hogy Ron engedelmeskedik neki és a táncparkett közepe felé mennek, ahol már néhány páros volt.
-Ajjaj! Nagy lehet a szerelem, ha Ron táncra vetemedik!- nevetett fel Hermione. Ginny is elmosolyodott a fiúkkal egyetemben, majd csendben ültek tovább. A második szám után inkább lassabb számokat adtak, így Normálisan is tudtak táncolni. Néhány perc múlva Ginnyék is eltűntek a táncoló tömegben. Húsz perc csendes ücsörgés után –amit már mindketten nagyon untak- hirtelen Draco szólalt meg.
-Tudsz táncolni?- nézett Hermionéra.
-Igen.- mosolyodott el a lány.
-És szeretnél is?
-Igen.
-Akkor gyerünk!- Draco felpattant, mintha csak egy rakétát dugtak volna hátsófelébe, és energikus mozdulatokkal a karját nyújtotta a lány felé. Az elfogadta azt, majd ők is beálltak a többiek közé. A fiú lassan Hermione dereka köré fonta két karját, ő, pedig Draco nyakát karolta át. Néhány számot végig táncoltak így, mikor valaki felkiáltott az együttesnek a színpadra. Mint utóbb kiderült, Dean volt az.
-Valami pörgősebb számot tudtok játszani? –kérdezte, ahogy Angelina derekát szorosan átkarolta. A legelöl álló, hosszú, barna hajú gitáros bólintott, majd hátra suttogott a barátainak valamit. Pillanatokon belül a hátul helyet foglaló fiú erőteljesen elkezdte verni a dobokat, mire a két gitáros is csatlakozott. Úgy hangzott, mint egy igazi rock koncert. Alig hallottak valamit a mágikusan felerősített zene miatt, és mindenki vadul táncolni (vagy inkább pogózni?) kezdett.
Hermione és Draco is elengedték egymást, és a zene ritmusára táncolni kezdtek. Idővel több helyről is hallani lehetett, ahogy az Incubus nevet ismételgetik. Végül az akkor melléjük sodródó Patil-Seamus páros világosította fel Hermionéékat, hogy ez is egy mugli dal, csak átdolgozva, sokkal zúzósabb hangulatúra. Wish you were here.
Nem volt Senki- a tanárokon kívül- aki ne táncolt volna. A rózsaszín löttyben enyhe energia bomba volt, ám ezt csupán a tanárok tudták. Dumbledore találta ki, Alannal együtt, hogy fel kéne egy kicsit dobni a hangulatot a bálon, így kérték meg a mogorva bájitaltan tanát, hogy készítse el a bájitalt (fekete orchidea felhasználásával). Az ital hatása mindössze annyi volt, hogy az embereket mozgásra, beszédre késztette, felszabadulttá tette őket.
Hermione és Draco majdnem egy órán keresztül táncoltak, mire kikeveredtek a tömegből. Mivel az Előcsarnokba vezető ajtónál lyukadtak ki, így azt gondolták, ha már itt vannak, kimennek egy kicsit a levegőre. Leültek a lépcsőre, ami felvezetett a tölgyfaajtóhoz, és a csillagokat nézték. Hermione enyhén kába tekintettel nézett előre, közben egy dallamot dúdolgatott. Kicsit előre hajolt, hogy nagy levegőt vehessen, ám hirtelen megszédült, és majdnem orra esett. Mikor felegyenesedett, nevetgélve nézett föl.
-Hú, hermione, te most nagyon nem érzed magad jól!- szólalt meg Draco, és bárgyún rámosolygott a lányra.
-Mintha te jobb állapotban lennél!- pirított rá a lány, majd ismét felnevetett.
-Na jó, szerintem menjünk be enni, éhes vagyok!
Így a fiú tanácsát megfogadva egymásba kapaszkodtak és elindultak befelé. Bent már nem táncoltak annyian, néhányan ültek az asztaloknál. Harryék a táncparkett szélén álltak, mikor Dracoék odaértek melléjük, a fiú pont akkor ment el innivalóért.
-Szia, Giniiiiiiii!- mosolygott rá Hermione.- Hogy ééérzed magaaaad?
-Én, nagyon jól, köszönöm.- húzta széles mosolyra a száját a lány.
-Elnézést…- hallottak meg egy hangot maguk mellett. Odakapták a fejüket, és Alan-t látták meg.- Elrabolhatnám a kisasszonyt egy tánc erejéig?- mutatott Hermionéra.
-Persze!- válaszolt egyszerre mosolyogva Draco és Ginny. Mikor a páros távolabb ment tőlük, Draco hirtelen egy kis ellenállást érzett, mintha valami húzta volna őt Hermione felé. A hülye bűbál, már megint!- csapott a fejére. Hermione is megérezte, így könyörgő szemekkel fordult hátra. Tekintete Ginnyre csúszott, amit a fiú rögtön megértett, így a Griffendéles lány karját elkapta, és Hermionéék után húzta őt.
-Hé, te őrült!- szólalt meg Ginny idegesen.- Hova viszel??- kezét ki akarta rántani Dracoéból, de az erősen fogta.
-Lécci, maradj itt, csak egy tánc erejéig! Nem tudok elmenni Hermione közeléből!- Ginny már épp megkérdezte volna, miről beszél a fiú, mire leesett neki, és odaadóan simult Draco karjaiba. Most egy kellemesebb szám ment, a párok lassan keringtek körbe-körbe a teremben. Hermione és Alan is szorosan karolták át egymást, lágyan ringtak, miközben folyton egymás szemébe néztek…