Hermione álmosan kikászálódott az ágyából, és elbattyogott a fürdőszobába, akárcsak minden nap. Beállt a zuhanyzó alá, és élvezte, amint a forró víz végig folyik rajta. Zúgó fejjel a falnak dőlt, és valamilyen dallamot kezdett el dúdolgatni. Valamiért most kivételesen jó kedve volt, vidáman tusolt, engedte, hogy haja is vizes legyen. Lassan törülközött, hiszen tudta, hogy még rengeteg ideje van órakezdésig. Még arra is volt ideje, hogy felpróbálja az egyik legújabb melltartóját is, amit még egy hónapja kapott, csak a ládája mélyén volt. Állt a tükör előtt egy szoknyában és a sötétkék melltartóban. Oldalt fordult, és kritikus szemekkel nézett végig magán. Fintorogva megbökdöste ujjával a hasát, majd kipróbálta, hogy milyen, ha kihúzott háttal megy.
Ekkor rontott be hirtelen az ajtót Draco. A fiú az ajtófélfának támaszkodva lihegett, ingje is félre csúszott rajta, annyira sietett. Eddig le volt hajtva a feje, ám most felemelte, és megdöbbenten vette észre a félmeztelenül álldogáló lányt.
Hermione nagyon meglepődött a hirtelen berontáson, megdermedve nézett a fiúra. Draco szemében furcsa fény csillant, majd gyorsan megszólalt. Hangja még kissé akadozott a futástól.
-Azért jöttem, mert… az órák mostantól… háromnegyed órával hamarabb kezdődnek a meg növekedett óraszám… miatt.- nyögte, majd kirohant az ajtón, hangosan becsapva maga mögött.
Hermione elpirulva felemelte az ágyon levő ingjét, közben pillantása az éjjeliszekrényen álló órára vándorolt. Elkerekedett szemmel rángatta magára az ingjét, mivel aszerint már hét óra tíz volt, tehát öt perc múlva kezdődik az első órájuk. Amennyire csak tudta, begombolta a felsőjét, magára kapta a talárját, és táskáját megragadva rohanni kezdett lefelé a lépcsőn. A kijáratnál Draco várt rá toporogva. Meg sem szólaltak, hanem csak kirohantak a portrén keresztül.
Végig futottak a folyosókon, így kifulladva bár, de megérkeztek a Nagyterembe pontosan mikor becsöngettek. A teremben mindenki ott volt, még javában ettek, így Hermionéék is leültek a Griffendél asztalának végébe, közel a tanárokhoz. Éppen elkezdtek enni, mikor egy eddig nem látott nő emelkedett szólásra. A diákok felemelték a fejüket.
-Üdvözöllek benneteket! Az én nevem Reyna Jereni és a Mágikus Testedzést fogom nektek tanítani. Az első órán keddenként a hetedikesekkel lesz. Mivel egy ház egyetlen évfolyamába nem járnak tizenkettőnél többen, így remélhetőleg elbánok majd valahogy a negyven diákkal, mivel egy órán a teljes évfolyam jelen lesz.- kissé félénken elmosolyodott, majd folytatta.- A terem, ahol edzeni fogunk, a könyvtár melletti teremben lesz. Elég nagy szoba, hogy negyvenen bőven elférjenek benne. Mostantól mindenkinek megváltozik az órarendje, mivel most plusz tizenhárom órája lesz a hetedikeseknek, a többieknek csupán három. Az új órarendeteket most kapjátok meg.- szólt a nő, majd a tanári asztalról felemelkedtek az eddig ott tornyosuló papírok, majd minden asztalhoz odarepült egy-egy papírtömeg.
Öt perc múlva már minden hetedikes izgatottan toporgott a könyvtár mellett, a tanárnőt várták, aki pillanatokon belül már meg is érkezett. Kinyitotta az ajtót és betessékelte őket. Egy folyosón találták magukat. Jobbra három ajtó nyílt, balra kettő, a folyosó, pedig öt méter múlva balra fordult.
-Jobbra vannak az öltözőik.- mutatott a lány-és fiú emblémákkal ellátott ajtókra.- Mindenki talál majd az öltözőben a méretnének megfelelő ruhát. Az utolsó szoba az enyém. Balra a mosdókat találják. Kérem siessenek az öltözéssel, már mennie kéne az órának!- mondta szigorúan és a szobájába vonult.
A fiúk és a lányok bevonultak az öltözőkbe. Belül teljesen egyszerű volt. A terem négyzet alakú volt, a falaknál öltözőszekrények voltak, előttük padok, azokon pedig ruhák, szépen összehajtogatva. Minden lány megkereste a nevét a ruhákon, majd leültek.
Hermione egy Hollóhátas és egy Hugrabugos lány mellé ült le. Mindneki kicsit meg volt illetődve, többen megszeppenve, halálfélelemmel néztek körbe.
-Mégis milyen egy testnevelés óra?- kérdezte egy alacsony, fekete hajú lány a sarokból.- Meg fognak kínozni minket?
A lányokon izgatott, félelemmel teli moraj futott át, mire Hermione lemondóan felsóhajtott. Oh, istenem! Itt senki sem járt mugli iskolába?!?!
-Semmi ilyesmi nem fog megtörténni.- morogta a lány.- Egyszerűen csak edzeni fogunk, hogy fittebb legyen a testünk… azt hiszem…- a végét már suttogta, így senki nem hallotta. Megfogta az odakészített ruhát, és kiterítette a térdén. Az egy egyszerű vörös póló volt, az elején a nagy Roxfort címerrel (és a nevével). Volt hozzá egy sort, ami viszont arany volt. Kissé szemérmesen, magát takargatva átvette a ruhát. Az elsők között volt, akik ezt meg merték tenni, több Mardekáros lány a terem túloldalán hangosan nyavalyogtak, hogy bizony erről majd írnak az apukájuknak!!! Kissé rossz előérzete volt, de nem foglalkozott vele.
Hermione kinyitotta az ajtót és kilesett rajta. A tanárnő pont akkor zárta be a saját szobáját.
-Légy szíves, és szóljál a lányoknak és a fiúknak, hogy jöjjenek!- szólt, és elindult a folyosó eddig ismeretlen vége felé. Hermione engedelmesen kihívta a lányokat, majd a fiúkhoz kopogott be. Seamus nyitott ajtót, kezében egy köteg pénz volt, és eszelősen vigyorgott.
A lány belesett a háta mögött, és meglepetten vette tudomásul, hogy Ron és Draco a földön püfölik egymást. Griffendéles társát félrelökve berontott az öltözőbe, majd egy rántással sikerült lehúznia Ront a földön fekvő társáról. Néhány Hollóhátas segített Hermionénak lefogni Ront, addig ő nyugodtan foglalkozhatott Dracoval. A fiú arca rettenetesen nézett ki.
-Na már! Hermione!- csattant fel gyerekes elkeseredettséggel Seamus.- Most miért kellett elrontanod a mókát? Ha Ron győz, egy csomó pénzt nyelhettem volna!- lobogtatta meg a pénzeket a kezében. A lány dühös pillantást vetett rá, és figyelmét újból szobatársának szentelhette, aki hunyorogva nézett fel rá.
Pálcájával lassan gyógyítani kezdte a temérdek véres sebet Draco arcán. A fiúk közben elkezdtek kiszállingózni az ajtón.
-Szóljatok a professzornak, hogy itt maradtunk… Malfoy-jal, mert segítek neki… öhm… rendet rakni!- mondta dühösen Griffendéles társainak.- Mindjárt megyünk!
Néhány perc múlva már csak egy vékony piros csík jelezte a szája sarkában és a szemöldökénél, hogy az imént verekedett. Draco még mindig a földön feküdt, ám a zöld-ezüst póló immár lassabban emelkedett fel-le.
-Köszönöm.- suttogta. Hermione halványan elmosolyodott, majd lassan felállt a fiú mellől.
-Itt az idő, hogy mi is menjünk órára.- felhúzta Dracot, és együtt mentek ki az ajtón. A folyosó végén balra fordultak, és rögtön egy nagy terem előtt álltak. Mindenki a terem közepén ült, kör alakban, középen, pedig a tanárnő ült, csendben.
-Áh, végre megérkeztek!- mondta a nő összepréselt ajkakkal.- Húsz pont a Mardekártól és griffendéltől.
A két diák megsemmisülten leült a körbe.
-Nos, mivel, most már mindenki megérkezett…- jelentőségteljes pillantást küldött Hermionéék felé.- most már elmondhatom, mit is fogunk a közeljövőben csinálni.
A tanárnő összecsapta a kezeit, és magyarázni kezdett. Mondandójában nagy szerepet kapott az, hogy a mai varázslók nagyon eltunyultak, és nem igazán fürgék, ha harcról van szó. Szégyen a futás, de hasznos - mondta a tanárnő és széles mozdulattal körbe mutatott a teremben, jelezve, hogy itt fognak körbe-körbe futkorászni.
-Ma egyenlőre csak felmérlek titeket. Egyszerűbb gyakorlatokat végzünk, ami bizonyára senkinek nem fog a nehezére esni.- jegyezte meg, majd Crak-ra és Monstro-ra pillantott.
A tanárnő valóban egyszerű dolgokat kért tőlük, legalább is Hermione szerint, ugyan is sokan származtak aranyvérű családból, így ők csak nyavalyogni tudtak olyan egyszerű dolgokon, mint a felülés.
Az óra után a tanárnő elmondta, hogy a következő órán nem fognak edzeni, hanem mugli módszereket tanulnak, hogyan menthetnek meg valakit, ha nincs pálca kéznél. Minden diák lassan felöltözött, és elvánszorogtak a következő órájukra. Hermionééknak bájitaltan volt. Mindketten pillekönnyűvé varázsolták a táskájukat, mivel annyira fáradtak voltak a –szadista- tanárnő gyakorlatai miatt, hogy azt sem tudták vinni.
A bájital tanterem elé érve minden Griffendéles és Mardekáros leült a földre, hátát a falnak vetve. Pitonnal az órán elkezdték készíteni a százfűlé-főzetet, méghozzá egy másik tanteremben, mint eredetileg, hogy ott érlelődjön egy hónapig…
Miután túlvoltak a két bájitaltanon, és a legendás lények gondozásán, már kevésbe izgatottan mentek a nyelv terem felé. Hermione és Draco is az olasz nyelv mellett voksoltak (habár Hermione szívesebben tanult volna franciát –amit Draco már tud- de megígértette szobatársával, hogy megtanítja őt franciául.) A terem előtti folyósón Hermionéék egyaránt találkoztak mind a négy ház tagjaival. Harryék is köztük voltak. (a többi diák, akik másik nyelvet választottak, azok máskor, másik teremben tanultak).
Ahogy megérkeztek a teremhez, Alan rögtön ott teremett, és kinyitotta az ajtót. Hermione a legelső padba ült le, így Draconak is mellé kellett ülnie, aki előre mogorva arccal nézett a fiatal tanárra. Az óra elején bemutatkozott, elmondott néhány apróságot, majd névsorfelolvasást tartott. Néhány diák nevénél megállt, és elmondta mit jelent (Többek között: Harry= hadsereg uralkodó; Ron= tanácsadó). Aztán tanulni kezdtek.
Hermione nagyon élvezte az órát, és amit csak Alan felírt a táblára, azt ő szorgalmasan lemásolta. A három óra (kedden ennyi volt) hamar elröppent. A diákok már szállingóztak ki a teremből, mikor a lány úgy érezte, hogy muszáj valamit megkérdeznie a tanártól, csak hogy hozzá szólhasson. Az ajtóból visszafordult, és a papírjait rendezgető tanárhoz fordult, és elindult felé.
-Öhm… elnézést, Mr. Devlin…- motyogta bizonytalanul, közben az emelvény felé sétált.
-Nyugodtan szólíthatsz Alan-nek.- mosolyodott el.
-Köszönöm… szóval, én csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy…- miközben a tanár felé tartott, annyira koncentrált arra, hogy ne csináljon hülyeséget, és hogy értelmeset mondjon, h nem vette észre az emelvény előtti lépcsőt, és megbotlott benne. Megijedt, és elkezdett előre dőlni. De a tanár előre nyújtotta két karját, így Hermione azokban landolt. A lány Alan karjaiban kötött ki, így megdöbbenve, elpirulva nézett föl tanárjára. Így álltak jó néhány másodpercig, egymás szemébe nézve, majd föleszméltek, és Alan gyorsan felhúzta Hermionét.
-Öhm… bocsánat.- nyögte a lány.
-Semmi baj… megesik az ilyen… mit szerettél volna mondani?
-Nem… nem fontos… viszlát!- mondta Hermione lesütött szemekkel és kiviharzott az ajtón, az eddig ott ácsorgó Draco karját megragadva. Hihetetlen gyorsasággal sietett a szobájába. Draco alig bírt lépést tartani a szinte már futó lánnyal.
Ott elkezdték csinálni a másnapra való házikat, majd mindketten gondolataikba mélyedve ültek a kanapén, egymással szemben. Hermione lelki szemei előtt tanárja ragyogó kék szemei voltak. De amint arra gondolt, hogy esetleg lehetne valami köztük, gyorsan megrázta a fejét...
Draco az incidensre gondolt, amit szobatársa „bénasága” okozott, hiszen ha odafigyelt volna, nem esett volna el! Maga sem vette észre, hogy mennyire dühös arcot vág.
Este mindkét diák álmodott. Hermione Alannal, Draco, pedig Hermionéval.
Reggelre egyikőjük sem emlékezett már, milyen boldog volt álmában…