Mikor Dumbledore odaért a két diákhoz, azok ijedten kapták fel a fejüket a léptekre. Hermione annyira megijedt az igazgató láttán, hogy le akart szállni az ágyról, de úgy hogy hátrafelé kezdett el gurulni. Mielőtt még nagy fájdalmak között leérkezett volna, Draco elkapta a derekát a takaró alatt, és visszahúzta.
-Öhm.... jó reggelt, igazgató úr....- nyögte meglepetten a lány.
-Jó reggelt!- válaszolt Dumbledore és leült az ágy végébe.- Látom, jól aludtatok!- mondta, mire Hermione elpirult. Draco keze a takaró alatt még mindig a derekát fogta. Az igazgató köszönésére a fiú csak bólintott.
-Nos, csupán azért zavartalak meg titeket, hogy megbeszéljük a tegnap történteket. Weasley úr most egy elkülönített szobában heveri ki az Imperius átok okozta fáradalmakat. Előre kérem önöket, hogy senkinek ne szóljanak a történtekről. Ha mégis megtennék, az sok ember számára nem épp kellemes következményekkel járna. A barátjuk -ennél a szónál Draco felmordult- , mint már mondtam, Imperius alatt volt, ennek hatására cselekedett....
-Dumbledore professzor, lehet már tudni, hogy ki volt, aki megbűvölte Ront?- kérdezte halkan Hermione.
-Nem, Miss Granger, az emlékek törölve lettek a memóriájából, a varázslat pillanatában, így az első emlék a vacsora után az, hogy megtámadja Mr. Malfoyt.
-De ugye azért jól van?- aggodalmaskodott a lány.
-Természetesen. Holnap reggel már ki lesz engedve, Malfoy úrral szemben. Az ön sérülései súlyosabbak, így csak két nap múlva jöhetnek ki.
-Igazgató úr!- szólalt meg, most először Draco.- Nem tudná legalább addig levenni rólunk a kapocs bűbájt, amíg itt vagyok? Hermionénak biztosan nagyon unalmas lesz, hogy itt kell ülnie mellettem. Ráadásul aludni sem tud hol.
-Azt hiszem, azt megoldották már.- mosolygott az igazgató, de a két diák dühös szemeit látva inkább elrejtette mosolyát, és komolyan folytatta.- A bűbájjal viszont nem tudok mit kezdeni...
-Micsoda????- kiáltott fel egyszerre Hermione és Draco.
-Öhm... nos igen....- motyogta Dumbledore.- Szóval én ezt nem tudom levenni magukról idő előtt.
-Mi az hogy idő előtt?!- Draco kétségbeesetten nyögött fel, és a takaró alatt elengedte Hermione derekát.
-Azt, hogy a Kapocs bűbájnak megvan a maga időtartama.... Milyen távolságra tudtok már egymástól elmenni?- kérdezte hirtelen.
-Már majdnem három-négy méterre bővült a távolság.- válaszolta lehangoltan a lány.
-Oh, csodás!- mosolygott az igazgató, és felállt az ágyról.- Kellemes délutánt!- szólt még hátra, majd kiment a gyengélkedő ajtaján.
Hermione és Draco egy percig csendben , gondolataikba mélyedve néztek az igazgató után, majd a lány szólalt meg elsőnek.
-Nem hiszem el, hogy még egy csomó ideig leszünk kötve.....
-Kösz, látom nagyon meg akarsz tőlem szabadulni....- morogta a Mardekáros fiú.
-Jó, de nem arról van szó! Hallottad, nem tudja levenni rólunk Dumbledore a varázslatot, akkor mi lesz? Örökre azért mégsem szeretnék már veled maradni! Élni akarom az életemet! A barátaimmal sem tudtam már mióta beszélgetni rendesen!!!- hangja elkeseredetten csengett.- És édesapám is nagyon hiányzik. Anyukámnak sem tudok most segíteni, mert ott vagy mindenhol.....
Draco erre nem tudott mit válaszolni, így újabb hosszú percekig feküdtek egymás mellett csendben. Nem tudták, hogy igazgatójuk végig az ajtó mögött állt, és onnan hallgatta beszélgetésüket. A lány szavait meghallva kissé bűntudata támadt, hiszen mégiscsak ő szakította a el a barátaitól a varázslatával.
-De ha tudnák a teljes igazságot....- suttogta halkan az igazgató, míg az irodája felé sétált.- Ha tudnák, hogy mi a lényege a Kapocs bűbájnak.... Remélem, még év vége előtt egymásba szeretnek, különben addig fognak együtt menni mindenhova, míg ez meg nem történik.... Már látszik, hogy sokkal bizalmasabb viszony van köztük, mint kezdetben, különben nem nőtt volna a távolság....
Az igazgató a kőszoborhoz érve elmotyogta a jelszót, és kissé reményvesztetten fellépett a mozgólépcsőre.