Draco reggel egy kis fejfájásra ébredt. Az első dolog, amit észrevett, hogy mikor megmozdult, az oldala kissé fájt és.... a hasára hajtott fejjel ott aludt Hermione. Egyik kezével Dracoét markolta, másik keze pedig a fiú combján volt. A Mardekáros srác kicsit meglepődött a helyzeten. Miután kigyönyörködte magát a lányban, felpillantott. Az ablakon a hold fénye szűrődött be, ebben a pillanatban a gyengélkedő falára szerelt óra halkan kattant egyet, jelezve, hogy elérte az éjfélt.
Kincsit kinyújtóztatta a karjait, és nyakát, mert már kissé elzsibbadt az egy helyben fekvéstől. Hermionéra nézve elmosolyodott. A szívét valahogy boldogság öntötte el. Egyetlen dolgot akart csak, hogy közelebb lehessen a lányhoz. Félig felült, gyengéden arrébb tette Hermione kezeit, majd a hóna alá nyúlva valahogy sikerült felemelnie az ágyra. Kissé nehézkesen sikerült a székről felhúzni a lányt, de szerencsére nem volt annyira ügyetlen.
Mikor a lány testét sikerült felhúznia, az álmosan végig dőlt Draco mellett. A fiú arrébb húzódott. Felemelte a takarót, betakargatta Hermionét, és közel húzódva hozzá becsukta a szemeit. Örült, hogy nem ébredt fel a lány, valószínűleg elég meglepett lett volna, és felpattant volna. Alig húsz centiről szemlélte a lány arcát, ami egy-egy pillanatban idegesen megrándult.
Hirtelen felnyögött egyet, és mocorogni kezdett. Végül jobb kezével megmarkolta Draco hálóingjét a nyakánál, majd megnyugodott, mint a kisgyermek, aki megkapja a pelusát... Kicsit közelebb húzta magához a fiút, majd csendesen a nyakába szuszogva pihent tovább. Draco kissé remegve bár, de sikerült valahogyan elaludnia.
Draco mostanában meglepően sokat álmodott a leendő beavatásáról. Apja elég keveset mesélt el neki róla. Csupán néhány elejtett információból sejthette, hogy milyen kínokat kell majd átélnie. Megfigyelte, hogy mikor apját a Sötét Jegy beégetéséről kérdezte, eddig mindig megrándult egy kis izom az arcán. Ebből megtudhatta, hogy nagyon fájdalmas lehet a dolog. Állítólag ahhoz, hogy valaki méltó legyen a Halálfalóságra, rengeteg nehéz próbát kell kiállnia, mint egy mugli vetélkedőn... csak itt az élete a tét. Édesapja már előző nyáron elkezdte a felkészítését. Több száz újabb átkot kellett megtanulnia, és akkor édesapja próbái alkalmával rengeteg sebre tett szert.....
Jelenlegiálma úgy indult, hogy egy virágos parkban sétál, körülötte gyermekek rohangálnak, de amint közelebb ér hozzájuk, azok nagy körben kikerülve őt, elszaladnak. Addigi jókedve már szertefoszlott, helyét szomorúság vette át. A hely hirtelen változott, immár egy kihalt utcán sétált, ahol minden felé holttestek feküdtek. Lenézett magára, és látta, hogy talárja szakadt és véres, pálcája a kezében volt. Sokáig sétált az utcán, közben rengeteg sérült embert látott, de nem segített nekik, csak előre ment. Egyszer csak világosság terített be mindent és megjelent előtte valaki. Egy fekete taláros-csuklyás férfi.
-Köszönöm Draco a segítségedet! Nélküled nem sikerült volna! Édesapád büszke lenne rád, ha még élne.... Ezúttal jól jött, hogy csatlakoztál, a kis árulásod és az a kis fruska is jól jött......
Draco hirtelen felébredt. Érezte, hogy kissé megizzadt, és remegett az idegességtől. Tudta, hogy az álmában szereplő férfi Voldemort volt, és hogy a "kis fruska", pedig Hermionét takarta. A Mardekáros fiú hitt az álmok valóságalapjában, így most is töprengeni kezdett, mit csinálhatna rosszul, hogy az egész világ ilyenné válhat.... Oldalra nézett a még mindig csendesen alvó lányra, és ujjára tekerte egy hajtincsét. Halkan játszott vele egy kicsit, majd nyugodtabban újra elaludt. Remélte, hogy az álma sosem fog valóra válni, hogy sosem kell majd Halálfalóvá válnia, hogy sosem fog senkit elárulni, és hogy Hermionét nem keveri bele......


A lányomat Május huszadikán szültem délután hat óra körül, ám a fiamat egy sokkal hidegebb napon szültem. Március kilencedikét mutatott a naptár, mikor éjjel fájdalmakra ébredtem. Először nem igazán tudtam, hogy csak fantom fájdalom-e vagy tényleg jön a gyerek. Az ágyamban érzett nedvesség után (magzatvíz) már idegesebben kezdtem el készülődni.
Első dolgom az volt, hogy földhöz vágtam egy vázát, ami Tomnak volt egy jelzés. Lassan magamra vettem a kikészített ruhákat, az ágy mellé tett táskát felvettem, és egy zsupszkulccsá varázsolt könyvvel eljutottam a Szent Mungóba.
Még a terhességem elején megbeszéltem Tommal, hogy ha jön a gyerek, minden féleképen ott szeretnék szülni. A csarnokba érve rögtön a nyegyedik emeletre indultam, mivel tudtam, hogy a mérgezések mellett a bal szárnyban van a nőgyógyászat és a szülészet.
Egész gyorsan haladtam, lehagytam egy férfit, akinek arcát kis sárga virágok borítottak, majd siettem tovább. Valahogyan a fájdalom adott erőt, hogy tovább menjek. Mire elértem a szülészetnél levő recepciót, már szinte járni sem tudtam. Lerogytam egy székbe, és kétségbeesetten néztem fel a recepciós boszorkányra.
-Nos, mi baja van?- kérdezte, fel sem nézve a Szombati Boszorkányból.
-Maga szerint?- kérdeztem úgy, hogy szinte már nyögtem.- Jön a baba.
-Oh, csodás, de biztos benne? Mert elég kellemetlen lenne, ha feleslegesen ébresztené fel a gyógyítót.
-Igen, tuti, elfolyt a magzat víz.
-Rendben.- felelte és kelletlenül becsukta az újságját.- Hívom az orvost.
Hamarosan már egy ágyon feküdtem, hálóingben, az orvos éppen vizsgált.
-Oh, látom a kishaver nagyon ki akar má' jönni a mamából.- mosolygott az idős úr.- Nyugodjon meg, vegyen mély levegőket, mindjárt itt vagyok. Hív a természet.
Dühöngeni akartam, de csak mosolyogni tudtam az orvoson. Míg visszaért, volt néhány fájásom, de komolyabb még nem....
Fél óra múlva már a kezemben tartottam a csöppséget. Elragadtatva bámultam őt, úgy gondoltam, hogy ő legszebb kisfiú a világon- de hát melyik édesanya ne gondolná ezt a gyermekéről?
Három nap múlva már haza is engedtek, sugárzó arccal lépdeltem fel a lakásomba. Karomon gyermekem csendben alukált. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és belibbentem rajta. Különös illatot éreztem meg bent, amiből már tudtam, hogy....
-Anabell! Hogy vagy?- kérdezte egy izgatott hang a sötétből.
-Köszönöm, drágám, jól.- mosolyogtam, és a szoba sötét sarka felé nyújtottam a bepólyált csöppséget.- Ő a kisfiunk.
-Hmm...- éreztem, ahogy óvatosan elveszi tőlem.- Mi a neve?
-Tudod, hogy sokáig gondolkoztam, és mindenféle képpen különleges nevet szerettem volna, így... Caden Ryan Grandell lett.
-Igen.... különleges név....- motyogta, míg a napfénybe kilépve megszemlélte az arcát.


Pontosan hét órát ütött az óra, mikor Draco újból felébredt. Még csukott szemmel feküdt, mikor elmosolyodott. Eszébe jutott, milyen kis akciót hajtott végre hét órával ezelőtt. Kicsit megmoccant, így érezte, hogy a lány meleg teste még mindig mellette fekszik.
-Min mosolyogsz?- hallotta Hermione hangját. Kipattantak a szemei és megdöbbenve nézett rá.
-Nem vagy mérges?- kérdezte kisfiúsan megbánó szemekkel.
-Dehogy is!- mosolyodott el a lány. Bár kissé kényelmetlennel érezte, hogy testük összesimul, hiszen a keskeny ágyon csak így férhettek el.- Egyébként sem tudtam volna hol aludni, elemenni meg ugye a Kapocs bűbáj miatt nem tudtam....
Csendben beszélgettek egy kicsit, mikor az ajtón halkan besurrant az igazgató. Meglátva a két vidáman beszélgető diákot, szívéba akaratlanul is boldogság költözött. Hátha még nem késő... hátha még ki lehet békíteni az ellenségeket.... a Griffendélt és Mardekárt.... Még nézte őket egy ideig, majd odalépett hozzájuk, hogy megbeszélje Dracoval is a tegnap történteket.....