Másnap reggel egy óra csörgésére ébredtek fel. Hermione automatikusan felemelte a kezét, hogy rácsapjon az órára, de erre csak egy csattanást hallott.
-Oh, köszi, ennél szebb ébresztést el sem tudtam volna képzelni!- morgolódott Draco, míg fejét simogatta, ahol a lány rácsapott.
-Bocsi, de megszoktam, hogy a kastélyban a jobb oldalamon csörög az óra és....- Hermione kinyitotta a szemét, és kissé elakadt a lélegzete.
Most vette csak észre, hogy az éjjel folyamán Draco annyira uralni akarta az ágyat, hogy szegény Hermionét szinte felnyomta a falra. A lány dereka kissé fázott már a hideg fal miatt, és remegve nézte a fiú szemeit, amik alig néhány centire voltak tőle.
-Azt hiszem, túlságosan elfoglaltad az ágyamat.- suttogta Hermione, majd miután megjött a hangja, folytatta.- Az ágy szélén talán még elférne egy ember, olyan sok helyet hagytál, de engem azért fel kellett préselni a falra, nem?
-Bocsi, bocsi!- mentegetőzött a fiú, és felpattant az ágyról.
-Semmi baj.- morogta Hermione, és derekát masszírozva feltérdelt az ágyon.- Legalább a suliban nem kell együtt aludnunk. Különben már nem is élnék, előbb megöltem volna magamat és....
-Már mondtam, hogy bocsánat! Nem kéne ennyit baszogatni! Éjjel nem tudom kontrollálni magamat!
-Oh, milyen hivatalos vagy! Hú, kontrollálni?- gúnyolódott a lány, és a egy gúnyos mosolyt villantott a fiúra.
-Most meg mi bajod van velem?
-Nem csak most, úgy általában van bajom veled, mert.....- újabb gúnyos mondatát Hermione már nem tudta befejezni, mert édesanyja hangját hallotta lentről.
-Hallom, hogy éren vagytok, gyertek le reggelizni!- szólalt meg egész halkan, alig hallották. Draco kinyitotta az ajtót, és kiszólt:
-Egy pillanat, kérem, mindjárt megyünk!
Visszapillantott Hermionéra. A lány üveges szemekkel nézett előre.
-Meghalt az apám, nem érted?- suttogta olyan halkan, hogy Draco szinte csak a szájáról tudta leolvasni a szavakat. A fiú tanácstalanul állt a lány fölött.
Hermione mereven bámult maga elé, és lassan hintázott előre-hátra.
-Öhm... tudod, nagyon hideg van, az ablak is nyitva.... nem mászhatnék vissza?- kérdezte Draco dideregve. Nem jutott eszébe semmi, amivel megnyugtathatta volna Hermionét.
A lány lassan felemelte fejét, és bólintott. Hátra csúszott a falig, helyet hagyva Draconak, aki nyakig felhúzta magára a takarót. Azért egy rövid nadrágban azért mégis csak fázott.
Mindketten csendben, a takarójukba gubóckodva ültek az ágyon. Hermione halkan szipogott, és a könnyeit törölgette.
-Szerintem menjünk le reggelizni.- suttogta a lány, és lehúzta magáról a takarót, hogy kikászálódjon az ágyból. Draco hirtelen elkapta a karját, és magához húzta. Még saját maga sem tudta, mit akar csinálni. Hermione döbbenten nézett fiúra. Végül csak esetlenül magához ölelte a könnyes szemű lányt. Egymás vállára hajtották a fejüket.

Eközben néhány ezer kilométernyire, valahol Európa keleti részén, egy vörös szemű férfi várakozott fekete karosszékében ülve. Hívei Hatalmas kört alkotva állták körbe őt. A körben néhány éve még sok hely üresen maradt, mára azonban négyszeresére növelte híveit a sötét varázsló. Most csupán egyetlen foghíja volt a sornak. Jobbra tőle, két tagbaszakadt fekete csuklyás varázsló között nem állt senki. A férfi ujjait dörzsölgetve várta, hogy az óriási faajtó kinyíljon, ami vele szemben volt. Nem kellett sokáig várnia, öt perc elteltével két izmos, csuklya nélküli ember egy harmadikat vonszolt végig a földön. A férfi fehér haja ziláltan lógott szemébe, és döbbenten tűrte, hogy berángassák, és Ura elé dobják a földre.

-Halljam. Lucius, mi ez a balhé a fiad körül?- kérdezte kimért hangján a Nagyúr. A térdeplő férfi szemében félelem csillant. Mit csináljon, hogyan mondja el urának, hogy eddig hazudott neki, mert nem akart megszégyenülni előtte?

-Tudja uram... én csak.... nem akartam ilyen apróságokkal zavarni.....- nyögte bizonytalanul és gyöngyöző homlokkal Lucius.

-Crucio!- sziszegte Voldemort. A fehér hajú férfi némán ordítva rogyott a földre. Látszott rajta, mennyire kínlódik. Olyan erősen szorította öklét, hogy körmei nyomán vékony vér csík kezdett el csorogni. Lassan előre dőlt, és a földön elnyúlva folytatta kínlódását. A Nagyúr levette róla a varázslatot.

-Szóval, próbáljuk meg még egyszer! Mit csinál a fiad mostanában?

-Azzal a mocskos sárvérű Grangerrel van most valahol London külvárosában.- Mikor látta Ura szemében a dühöt, gyorsan hozzá tette.- És ez mind Dumbledore miatt! Ő találta ki ezt a képtelen békítési akciót! Hah! De ne is reménykedjen, hogy egy aranyvérű be fog neki hódolni... még csak az kéne!- az utolsó mondatot már csak inkább magának mondta.

-Miért nem mondtad el nekem? Nem büntettelek volna meg, nem a te hibád!- mondta és közben fintorgás szerű mosolyra húzta a száját. Lucius megkönnyebbült, hallva, hogy nem fogják megkínozni.

-Csupán nem szerettem volna a Nagyurat zargatni ilyesféle dolgokkal.... hiszen van fontosabb dolga is.- válaszolta alázatosan, lehajtott fejjel.- De amint megszűnik körülöttük ez a varázslat, Draco azonnal jönni fog a beavatására.

-Remélem is.... de aggig is, mivel nem mondtad el hamarabb.... CRUCIO!- Lucius még sosem érezte még, milyen mikor Voldemort teljes varázserejét felhasználva mondta ki a varázsigét. Egyszerűen rettenetes. Érezte, amit felszakadnak a hátán levő sebek. Még mindig tisztán emlékezett arra a napra, mikor hosszú évekkel ezelőtt elvesztette a Nagyúr kegyeit....

Az egyik gyűlésen ugyan így kínozta meg őt, mindenki előtt. Akkor keletkezett a hátán keresztbe futó fél tucat seb. Az akkori ok az volt, hogy egy kicsit megfuttatták pár halálfalóval a Nagyúr legújabb fruskáját. Az volt a legfurcsább, hogy egy gyerek volt nála. Lehet, hogy a nagyúr gyermeke volt? Minden esetre már régen nem látta és még csak nem is hallott a lány felől, lehet hogy már nem is él....

Reggeli után a két diák csendben összepakolta a cuccokat, és percek alatt indulásra készen is álltak. Szépen elbúcsúztak Hermione édesanyjától, és táskájukat vállukra vetve indultak el a közeli kis parkba. Az út alatt nem igazán szóltak egymáshoz. Mikor megérkeztek a kijelölt helyre, keresgélni kezdték a zsupsz kulcsot, amit Dumbledore rejtett el az egyik bokorban. A kulcsot Draco találta meg, ami egy megrepedt síszemüveg volt.
Az egyik közeli padon ülve várták meg, míg a zsupszkulcs működésbe lépett, és elröpítette őket az iskolába. Egy harmadik emeleten levő szobor mögé érkeztek. Csendben felbaktattak egy emeletet, majd mikor átmentek a falikárpiton, mindketten a kanapéra vetették magukat.
-Érdekes nem is volt hosszú séta, mégis tökre kifáradtam!- nyögte Draco, és szemeit lecsukva relaxálni kezdett.
-Mondjuk, ha nem számítógépeztél volna hajnali egyig, nem is lennél álmos.- a fiú elmosolyodott Hermione kijelentésén, majd komoran megszólalt.
-De aztán nehogy bárkinek is elmerészeld mondani, hogy én hozzányúltam azokhoz a mugli szerkentyűkhöz, értetted? Ha valaki is megtudja, oda a jóhírem!
-Neked olyan is van?- kérdezte flegmán a lány, bár szívesebben vágott volna vissza Draconak. Aztán minden folytatás nélkül felállt, és felsétált a szobájába.
Ebédig olvasgatott még egy kicsit, majd újra lesétált a klubhelyiségükbe. Draco ekkor az asztalnál ült, és éppen levelet írt. Hermione remélte, hogy eláshatják a csatabárdot, és barátságosan megkérdezte.
-Hello, Draco, mit írsz?
-Levelet.- morogta a fiú.
-Oh, értem.- a lány kissé lelombozódott.- Nem megyünk enni?
-Mindjárt.
Három perc múlva már az ebédlő felé tartottak. Minden megbeszélés nélkül a Griffendél asztalához ültek le. Idővel Harryék is megérkeztek.
-Hello, Hermione!- köszönt Harry majd Dracora siklott a pillantása, aki szokásos merev tekintetével bámult előre.- Hello, Malfoy.
Ron minden szó nélkül néhány székkel arrébb foglalt helyet.
-Még mindig dühös.- morogta lemondóan Harry.- Mi történt tegnap?
-Öhm... tudod, meséltem, hogy lesz édesapám temetése. Arra mentünk el Dracoval.- a név hallatán Harry kicsit elfintorodott. Hermione végül is néhány mondatban felvázolta a csütörtökjét- természetesen kis homályos foltokkal.