Hermionét Draco felkísérte a gyengélkedőre, ahol kapott egy kis nyugtatót, addig Dumbledore összehívta a tanárokat. A varázslatot Dumbledore nem vette le róluk, így Malfoy ott maradt Hermionéval együtt. A lány teljesen ki volt idegileg, de a végén már csak nézett maga elé. Madam Pomfrey itala gyorsan hatott, de Mione még mindig rosszul érezte magát.
(A tanárok nagy része elment még az éjszaka folyamán, a környező országokba, értesítették a minisztert, és minden Rend tagot, hogy erősítést szerezzenek az esetleges háborúhoz.)
A javasasszony két ágyat összetolt, így a két diák tudott pihenni rendesen, a kapocs-bűbáj ellenére is.
Végig feküdtek az ágyon, és órákig csak bámulták a plafont, végül Hermionénak sikerült elaludni, és idővel Draco is követte őt.
Másnap reggel Hermione viszonylag kipihenten ébredt, bár ágya kissé kemény volt. Úgy érezte, mintha figyelnék őt. Körbenézett, mire egy érdeklődő, mondhatni kedves szempárral találta szemben magát.
-Szia...- mondta halkan Mione.- Mit keresel te itt?
-Jó reggelt, és téged vártalak.- mondta a szőke fiú.
-Mi? Engem? Miért?
A lány zavartan felült, de tovább menni nem bírt. Aztán derengeni kezdett minden.
-Mondjuk, mert ki szeretnék menni vécére.
Teljesen komolyan, tárgyilagosan közölte. A lány halványan elmosolyodott Draco arcára nézve. Már eszébe jutott Herminénak a kapocs-bűbáj is.
-Akkor menjünk.
Feltápászkodtak az ágyról, és a szobájuk felé indultak. Csendben baktattak végig a folyosókon, némelyik ablakon ki-ki pillantgatva a hajnali, felkelő napra. A szobájukhoz érve megérintették a falikárpiton a megfelelő formákat, és beléptek a helyiségbe. Mindketten letusoltak, átöltöztek és visszamentek a klubhelyiségbe.
Draco a saját íróasztalánál ült, és egy vastag bőr borítású könyvet olvasott, eközben Hermione szótlanul ült a fotelban -az álmán gondolkozott-, mikor egy barna papírt látott meg a sarokban.
-Hát... nem álom volt...- nyögte halkan, és legördült arcán egy könnycsepp.
-Szóltál?- kérdezte Draco ismét felvéve a közömbös arcát.
A lány úgy érezte, nehezebben veszi a lebegőt, aztán megszólalt:
-Tegnap.... mi történt? Mit csinált Dumbledore?
Malfoy felvonta a szemöldökét, és csendben Hermionéval szemben letelepedett.
Miután Draco néhány perben elmagyarázta, hogy mit csináltak a tanárok (már amennyit elmondott neki Dumbledore- hiszen mégiscsak egy Halálfaló fia) Hermione kicsit szédülni kezdett a háború gondolatára, és ismét beállt a zuhany alá. Miközben folyatta magára a vizet, akkor kezdte érezni csak igazán, hogy mennyire magányos. Nagyon vágyott egy fiú ölelésére, vigasztalására, hogy most ebben a szomorú pillanatban is ennyire egyedül van....
Ááá, megőrültem!- mondta ekkor magának. Gyorsan kimászott a zuhanyzóból, megtörülközött és felöltözött. Utólag vette csak észre, milyen lett a ruha összeállítása. Fekete nadrágot vett fel, fekete garbóval, rá a talárt, valamint unalmában még a körmeit is kifestette- feketére. (bocsánat a Hermione-rajongóknak, ha ez nem tetszik nekik, de a fekete köröm nem is olyan brutális, legalább is nekem tetszik:))
Mikor kiment a nappaliba, Draco a gondolataiba mélyedve bámulta a plafont. Hermione leült az asztalához, és csendben neki kezdett a mágiatörténet dolgozatának, de gondolatai folyton elkalandoztak édesapja felé, és ilyenkor szeméből egy-egy könny csepp csurgott végig arcán.
-Nem megyünk le ebédelni?- szólalt meg később a Mardekáros.
-Menjünk.- suttogta kábán a lány. Csendben sétáltak egymás mellett a Nagyteremig. Mikor kinyitották az ajtót, hogy belépjenek, minden szem rájuk szegeződött. Bár a téli szünet miatt sokan mentek haza, így is minden házból legalább tízen húszan itt maradtak. Hermione lehajtott fejjel ment végig, így nem vette észre az őket bámuló diákokat sem. Mikor felemelte kezét, hogy kisöpörjön szeméből egy tincset, néhányan felfedezték fekete körmeit, és meglepetten suttogni kezdtek.
-Kérlek, most a Griffendél asztalához menjünk, ne a Mardekáréhoz. -suttogta rekedten Draconak.
-Rendben.- válaszolt. Hermione rögtön Harry mellé sietett, és leült mellé. Malfoy pedig a lány mellett foglalt helyet.
-Szia, Mione!- köszöntötte a lányt Harry.- Mi a ba.....- kezdte, de Ron közbe szólt.
-Hé, Harry! Te még hozzá szólsz azok után, hogy majdnem egy hónapig ránk se bagózott? -mondta fintorogva.- Ráadásul minden idejét azzal a görénnyel töltötte!
Hermione megdöbbenten felnézett, majd miután leesett neki, hogy barátja mit mondott, tétován indult meg egy könnycsepp az arcán. Körmeit belemélyesztette a padba, hogy visszatartsa kitörni készülő keserűségét. Pillanatok alatt lett az arca nedves a könnyektől, már csupán elmosódott foltokat látott mindenkiből.
-Ron! Hogy lehetsz ennyire.... ennyire szívtelen! Nem látod, hogy Hermione milyen rosszul van?- szólalt meg Harry.
-Na, jól van, asszem nekem már nincsenek barátaim, úgyhogy megyek is!- Ron felemelt fejjel, gőgösen ment ki a teremből.
Mikor becsukódott mögötte az ajtó, Hermione nem bírta visszatartani sírását, és némán zokogva borultaz asztalra. Harry bátorítóan simogatta a hátát, majd Hermione észre vette, hogy Draco megérinti görcsbe rándult kezét óvatosan.
-Mi történt, Hermione?- tudakolta csendesen Harry.
-Draco.....- nyögte a lány fájdalmasan.- Kérlek....
Mione szomorúan megfogta a Mardekáros kezét, és kissé megszorította. A fiú meglepődött, hogy keresztnevén szólította őt, de végül háta mögött áthajolt, hogy Harrynek elmondja, mi történt. Csendesen, suttogva és röviden vázolta fel az eseményeket "Potternek", aki a rövid sztori végére teljesen komor lett. Sok gondolat cikázott elméjében, de a legfurcsábbnak azt tartotta, hogy Malfoy ennyire kedves Herminéhoz.
Aztán csendben elkezdtek ebédelni. Ennek befejeztével a két diák elindult közös hálószobájukba. Odabent Hermione és Draco egy-egy könyvet lapozgattak, de egyikük sem igazán tudta, miről is szól a könyv, amit "olvasnak". Jó néhány óra telt el így, mikor lementek vacsorázni. Szerencsére most alig volt néhány tanuló a Nagyteremben. A Mardekár asztalánál csendben elfogyasztották vacsorájukat, majd ismét visszatértek a szobájukba.

Hermione észrevette, hogy egy fehér, gyűrött boríték van az asztalon. Odarohant és olvasni kezdte.

Kedves lányom!
Nem tudom, hogyan közöljem veled, de édesapádat néhány napja megtámadták.
A sebesülése súlyos volt, a kórházban
nem tudtak mit csinálni a sebével, ami folyamatosan vérzett. Légy erős, bátor, okos és tanulj! Január tizedikén lesz a temetése.
Kérlek gyere el.
Anyád