Hűvös szél fújt odakint. Hermione az ablaknál állt, Csámpással a kezében, és a viharos szél játékát figyelte. Szombat éjjel volt, már régen elmúlt éjfél is, mégsem jött álom a szemére. Az október még nem érkezett meg, de az erősödő hideg már utalt rá, hogy nem sok kell, hogy tényleg eljöjjön az ősz. A fiúk egy hét múlva kezdték a kviddics edzéseket.
Ronnal a helyzet nem sokat változott, még mindig piszkálta Alant, most már azzal is, hogy Dracoval beszél. A fiú nem mondott erre semmit, csak hogy semmi köze nincs ahhoz, hogy kivel barátkozik. Hermione épp jelen volt ennél a szóváltásnál; Alan pedig úgy hagyta el a klubhelységet, hogy hosszan rápillantott, míg ki nem lépett a portrélyukon. Ő lehajtotta a fejét, és mélyet sóhajtott akkor.
Nem értette vörös hajú barátját. Az őrjáratok sem teltek épp kellemesen, Ron ott is szóba hozta Malfoynak Alant, de őt mintha vidította volna ez. Mindig csak kajánul mosolygott, ha megemlítette a fiút, de nem fűzött hozzá mást. Ha viszont valami egyébbel kezdte ócsárolni, akkor régi jó szokásához híven visszavágott. Egyszer ő is hasonló megjegyzést tett, mint Alan régebben Ronnak. Valamit magyarázott arról, hogy sokkal jobban érezné magát, ha keresne magának egy barátnőt, és nem egyfolytában Alanen élesítené a karmait. Ron erre csak nézett, nem mondott semmit. Sokatmondó pillantást váltott Hermionéval, aztán a lány elfordult, egyenesen a Mardekáros szürke szemei középpontjába.
Hermione az ablaknál állva elengedte cicáját, mire az minden nesz nélkül a kandalló közelébe osont. A lány még mindig a viharos szelet figyelte. A park – a maga módján – nyugodt és békés volt. Egyetlen állat sem moccant. Furcsa volt, hogy megnyugtatta őt a kint dúló heves zivatar és szél. Úgy érezte, szívesebben lenne kint, mert odabent, a klubhelységben, még ha egyedül is volt, szinte megfulladt. Marta Draco hiánya. Azóta a péntek óta nem találkozott vele, csak az őrjáratokon. Félt, hogy nem jelent már neki semmit. Próbálta nyugtatgatni magát, hogy ez az egész csak azért van, mert ő Draco, egy mardekáros, a barátai ellensége, és ezért nem tud érdeklődni utána, és találkozni vele. Remélte, hogy így van. Fáradt és gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait. Úgy döntött, ideje lefeküdnie.
Másnap reggel két barátjával a Griffendél asztalnál fogyasztották reggelijüket. Nem volt fáradt, inkább csak kótyagos, ami lehetett attól is, hogy nem aludt sokat az éjjel, de attól is, hogy nem volt éppen jókedve – Draco miatt. A Mardekáros asztal felé esett a pillantása, és örömmel vette észre, hogy szerelme is épp őt stíröli. Rámosolygott, de csak halványan, nehogy Ron megint szóvá tegye, aztán a tanári asztalt nézte. Piton nem evett. Mármint ott ült az asztalnál, de nem evett. Olvasott valamit a tányérja mellett. Miss. Nett ott ült a jobbján, és ő is kíváncsian tekintgetett felé. Végül aztán látta, hogy a székével közelebb húzódik a bájitaltan tanárhoz, és ő is a fölé a valami fölé hajol, és ő is olvas.
- Szerinted van köztük valami? – kérdezte Alan, mikor észrevette, kiket néz a lány. Hermione a fiú felé fordult, elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét.
- Nem hiszem. Barátoknak tűnnek.
- Kár, reméltem, hogy rosszul látom – vont vállat a fiú. – Meg anya is mondta, hogy nincs semmi, de azért poén lenne.
- Igen, az lenne – mosolygott a lány. Alan is így tett. A lány örült, hogy megint mosolyogni látja. Egyre ritkábban fordult ugyanis elő, mióta Ronnal veszekedtek.
- A poént azt úgy érted, hogy vicces lenne? – kérdezte Harry. Ő is mosolygott. Alan fejét rázta, és közben megint vállat vont.- Szerintem az lenne. Kíváncsi vagyok, melyik nő állna le Pitonnal – erre aztán már Ron is feléjük fordult, és érdeklődve hallgatta a kibontakozó beszélgetést.
- Mármint mire lennél kíváncsi? – kérdezte kissé értetlenül Alan.
- Hát… mondjuk arra, hogy milyen, mikor csókolózik – felelte Harry, és arcán elég hamis mosoly terült el, ami már-már gúnyossá vált, de azért aranyos volt.
- Én láttam már – vigyorgott Alan. – Nincs benne semmi extra.
- Mit nem tudsz még Pitonról? – kérdezte Ron. Hangja furcsán elismerően csengett, de némi élt fel lehetett benne fedezni. Alan ezt vagy nem vette észre, vagy nem akarta. Szerényen mosolyogva megint a vállát vonogatta. Az ember azt hihette volna, hogy valami görcs állt bele.
- Kevés olyan dolog van. Bár az elmúlt nyolc évéről gőzöm sincs.
- Jó neked. Az a pasi kész rejtély – szállt be Parvati is. Megrebegtette hosszú szempilláit Alan felé, és rákacsintott. A fiú félmosolyra húzta a száját, mire Hermione felvonta a szemöldökét.
- Pasi? – kérdezett vissza Ron.
- Most hiába tagadnánk, hímnemű – rázta a fejét a lány. Alan mosolya kiszélesedett, elővillantak fogai is.
- Ron, jobb, ha tudod, hogy a nők körében elég népszerű pasi.
- Ezt hogy érted? – tette fel kérdését a vörös hajú fiú, előre félve attól, amit hallani fog. Ez arcán is tükröződött, egy különleges, egyedi grimaszt vágott, amilyet rajta kívül más nem tudott volna még egyszer megcsinálni.
- Ahogy mondom. A legtöbb korabeli nőnek bejön. Sőt… - vigyorgott Alan, szemei komolyan csillogtak.
- Merlin… Most szaladok ki a világból… - dőlt hátra megsemmisülten Ron a székén. Alan felnevetett.
- Miért hangzik ennyire képtelenségnek?
- Ki bírna egy ilyen aljas, gúnyos, mindig mindenkibe belekötős, tök vámpíros emberbe beleszeretni, vagy egyáltalán hozzáérni?
- Érdekel? – kérdezett vissza tényleg kíváncsian Alan. Hermione szeme csak ide-oda cikázott kettejük között. Most végre mintha megtalálták volna a közös hangot, értelmesen beszélgettek. Haladás.
- Naná. Mondj példát.
- Mondok… De anya meg fog ölni érte…
- Komolyan…? Lefeküdtek? – kérdezte Hermione tágra nyílt szemekkel.
- Nem mondtam még? – vigyorgott Alan. Harry, Ron és Hermione óriási szemekkel bámultak rá. Parvati már visszatért Lavenderhez így nem hallhatta. Harry a „Jézusom” szót tátogta, Hermione szóhoz sem jutott, Ron pedig… hát őt hagyjuk. Teljesen lehidalt a dologtól. – De csak egyszer. Nem nagy kunszt.
- Uh…
- Most jutott csak eszembe – gondolkozott el Harry. – Sose gondolkoztunk ezen… Szerintetek a tanároknak milyen a kapcsolata egymással? Úgy értem… jóban vannak? Vagy vannak ellenségeskedések, mint nálunk, diákoknál?
Alan vállat vont. Hermione is elgondolkozott a kérdésen, és látta, hogy Ron is. A vörös hajú fiú üveges tekintettel bámult a tányérján maradt fél pirítósra. Lehet, hogy mégsem ezen gondolkozott.
- Asszem elment az étvágyam – mondta a Weasley-fiú. – Hol érdekel engem Piton nemi élete? Szent szalamandra sza…
- Ron! – torkollta le Hermione, mielőtt a teljes szót kimondhatta volna barátja. Ő vállat vont.
- Kaki – javította kicsit szebbre. – De akkor is… Ó, fúj! Soha többé ne mondj példát… Hogy fogok ezek után Miss. Nettre tekinteni?
- Mint eddig? – próbálkozott Alan ártatlan arccal. Harry és Hermione egymásra vigyorogtak. A lánynak sokkal jobb kedve támadt, mint mikor leült az asztalhoz.
- Ne fárassz. De ugye most csak vicceltél?
- Ron, nem. Ilyenekkel nem viccelek – emelte égnek komolytalanul Alan a tekintetét. Hermione kezdett kételkedni abban, hogy a fiú tényleg komolyan mondta az egészet. – Na jó, hagyjuk.
- Kérdeztem valamit – szólalt meg ismét Harry.
Hermione még mindig elgondolkozó tekintettel meredt rá, aztán a tanári asztalnál kezdte fürkészni a professzorokat. Ahogy jobban megnézte Pitont és Nettet, ahogy a nő magyaráz valamit a férfinak a papír fölött, rá kellett jönnie, hogy egész jól néznek ki együtt. Elmosolyodott gondolatain, és azon, hogy érezte magán Alan pillantását. Tovább figyelte a többi tanárt. Egyszer sem gondolt arra, hogy vajon nekik milyen a viszonyuk.
- Sinistra és mondjuk… ö… Flitwick? – kérdezte Alan mosolyogva.
- Ilyen hülye párosítás is csak neked juthat eszedbe – jegyezte meg Ron.
- Ezt bóknak veszem – válaszolta vigyorogva a fiú, és a tanárok asztalához fordult.
- És mi van Trelawneyval? – találgatott most Harry.
- Ki akarna egy rovart a szeretőjének? Úgy néz ki, mint egy szitakötő – gúnyolódott a vörös hajú fiú.
Jó volt találgatni, hogy vajon ki kivel milyen viszonyban van, a végére már tömeges szerelmi három- illetve sokszögek alakultak ki. Akár szappanoperát is írhattak volna belőle. Csak a Piton Nett párossal nem foglalkoztak, őket meghagyták egymásnak.
- De azért tényleg milyen furcsa lenne látni Pitont, ahogy mondjuk elköszön anyádtól reggeli után… Felállnak, smárolnak, és mennek tanítani – mondta Ron. A gondolatra fel kellett nevetnie. Alan csak mosolygott rajta, szerinte ez nem volt vicces, inkább aranyos. Örült volna, ha van valami köztük.
- Ron, szerintem Alannek épp az a célja, hogy összehozza őket – mondta Harry. Mindkét fiú kérdőn pillantott a még mindig mosolygó Alanre. Ő még a reggeliző tanárokat figyelte. Harry és Ron egymásra pillantottak, és komoran bólintottak. Hermione, látva őket, nevetni kezdett.
- Igen, Alannek épp ez a célja – válaszolta a hosszú, fekete hajú fiú, miközben elmerengve nézte édesanyját, és bájitaltan tanárát. A nő éppen felnevetett, és a férfi vállába fúrta az arcát.
- Azért nézd meg őket… Ez már felér egy öleléssel – mondta komolyan Ron. Ő is a két tanárt figyelte. Miss. Nett szinte megölelte az asztalnál a férfit, amit a professzor úr nem nagyon méltányolt, és eléggé ellenkező arccal visszanyomta Anit a székére.
A Griffendél asztalánál a négy barát mosolyogva nézte őket, végül aztán úgy döntöttek, visszamennek a klubhelységükbe. Felálltak az asztaluktól, és a nagyterem ajtaja felé vették az irányt.
- Hermione! – hallotta a lány. A Hollóhátas asztaltól szólt neki Terry Boot. A fiú koszos szőke, borzolt tincsei belelógtak arcába, ahogy a lány felé igyekezett. Ő megállt, így lemaradt barátaitól. Ron, Harry és Alan épp egy nagyon bonyolult, ám annál látványosabb kviddics-technikát elemezgetett, így fel se tűnt nekik, hogy barátnőjük lemaradt.
- Szia, Terry.
- Szia. Bocs, hogy így leszólítottalak, de szükségem lenne a tavalyi bűbájtan könyvemre – mondta a fiú vigyorogva. Hermione is rámosolygott; Terry nagyon jó volt bűbájtanból, ő volt Flitwick egyik kedvence. A lány úgy tudta, hogy egy ilyen iskolában is szeretne továbbtanulni. Tavaly évvégén a fiú odaadta neki a könyvét, mert a sajátját Csámpás kicsit szétszedte (jó, mondjuk ki: azt használta karomélesítőnek), és neki még szüksége volt rá a nyárra, mert nem volt valamiben biztos.
- Jaj, persze… Ö… fent van a szobámban. Nagyon sürgős?
- Nem, nem… de holnap oda tudod majd adni?
- Persze… sőt, ha nem felejtem el, hozom ebédhez – bólintott mosolyogva Hermione.
- Az jó lenne – viszonozta a kedves gesztust a fiú.
- Hermione! – kiáltotta megint valaki a nevét. Ezúttal Ron ordított rá az ajtóból. – Gyere már!
- Mennem kell – mondta a lány. Terry csak bólintott, aztán visszaült a helyére, és onnan nézte, ahogy a lány sietős léptekkel Ronékhoz megy.
- Na, én készen vagyok – jelentette ki Alan, és mint aki jól végezte dolgát, kényelmesen hátradőlt a székén. Ron sötét pillantást mért rá, majd a hosszú, három tekercs teleírt pergamenre, ami a fiú előtt pihent. Utána lemondóan saját féloldalnyi, ló betűkkel írt kis esszéjére esett a pillantása, és beletörődötten megrázta a fejét.
- Nekem fel kell mennem a könyvtárba. Vissza kell vinnem ezt a könyvet – pattant fel Hermione. Végre túl volt az utolsó kötelező olvasmányán is, éppen két perce olvasta el az utolsó sort is.
- Menj – felelte Harry és Ron, majd egyszerre hajoltak vissza a házi dolgozatuk fölé. Ginny elkuncogta magát rajtuk, aztán kedvese ölébe fészkelte magát.
Hermione mosolyogva megrázta a fejét, felkapta a könyvét az asztalról, és kilépett a klubhelységből. A könyvtár felé vette az irányt. Ekkor tudatosult benne először, hogy idén még nem is volt Madam Czvikkernél. Magában gúnyosan arra gondolt, a nő nagyon boldog lesz, hogy ismét látja őt.
Terry könyvét sikeresen elfelejtette visszaadni a fiúnak, és még vacsorára se vitte magával. Ezen nagyon kiakadt ő maga is, eddig sosem felejtett el ilyen dolgokat. Direkt felírta az egyik könyve elejére, hogy reggel ne menjen már ki a fejéből, és ki is készítette a pergamentekercsek és pennák mellé.
Benyitott a könyvtárba. Ott csak néhány diák tartózkodott, hiszen már majdnem nyolc óra volt. Mind az asztalok körül ültek, és olvasgattak, vagy éppen szorgalmasan jegyzeteltek egy-egy könyvből. A lány odavitte a könyvtáros nőhöz a könyvet, és megköszönte, hogy megkaphatta a nyárra. Ezután úgy határozott, megnézi, mi van még a polcokon, hátha talál valami érdekeset.
Gyógyszerekről, és olyan bájitalokról és növényekről szóló könyvek mellett haladt el, amelyek gyógyító hatással vannak az emberre. Nem sokkal mellettük már a különböző betegségeket elemezték a kötetek.
A Gyógyíthatatlan mágikus betegségeken siklott át a tekintete, amikor majdnem szívrohamot kapott. Csak annak köszönhette, hogy nem sikoltott fel, hogy egy erős, de gyengéd kéz a szájára tapadt. A lány tágra nyílt szemekkel fordult meg, és meredt támadójára. Szemei ismét felvették szokásos méretüket, és boldog ráncok jelentek meg a szélükön. A kéz eltűnt a szája elől, és vidám mosollyal hajolt kedveséhez. Csókjukat nem láthatta senki, a sok könyv elrejtette őket a kíváncsi szemek elől. Draco kezébe vette Hermione arcát, és így próbálta még szenvedélyesebbé, meghittebbé, közelibbé tenni a pillanatot. Amikor már nem kaptak levegőt, szétváltak, és vágytól égő tekintettel nézték a másikat.
- Bárki megláthat – húzódott el egy kicsit Hermione. Draco elvigyorodott, és a csípőjénél ölelve át a lányt, közelebb húzta magához. Alig volt közöttük két centi.
- Most az se érdekelne – válaszolta suttogva a fiú. Hermione elmosolyodott, és megforgatta szemeit. – Minden rendben van? Olyan ritkán látlak. Annyira rossz, hogy nem tudunk kettesben lenni – folytatta panaszáradatát a fiú, és a lány nyakába csókolt. Utána a füle tövét kezdte puszilgatni, és úgy beszélt tovább. – Az őrjáratokon ott van Weasleyke, és egyfolytában mondja a hülyeségeit, és még nézni se tudlak nyugton… - Hermione halkan felkuncogott, amikor meglátta Draco kisfiús kifejezését.
- Tudom… És nekem is nagyon rossz… De majd csak lesz valahogy, nem igaz? – suttogta most a lány.
- De, igaz. De akkor is… nem bírom ki, hogy ne legyek veled, hogy ne csókoljalak meg – puszilta meg a lány ajkait. -, hogy ne érintselek meg, amikor akarlak, hogy ne beszéljek veled…
- Ki kell találnunk valamit – határozott Hermione komolyan, majd mosolyogva, pátyolgató arccal közelebb hajolt a fiúhoz. Játékos csókot váltottak, nyelveik vidáman tekeregtek a másikéval. Mindkettejük ugyanazt érezte: végre együtt vannak, és most nem számít semmi más. Mikor végül rávették magukat, hogy elszakadjanak a másiktól, aprókat sóhajtozva figyelték a másik vonásait.
- Akkor mi legyen? – kérdezte meg aztán Draco. Hermione mosolygó arccal megrázta a fejét. – Hüm… Csinálsz valamit az éjszaka? – A lány kissé meglepett arcot vágott. Vajon mit csinálhatna? Leugrik Roxmortsba bulizni, vagy mégis mire gondolt Draco? – Úgy értem, kell még tanulnod?
- Oh, nem… mára már befejeztem.
- Remek. Nincs kedved… khm… - köhintett kicsit zavarban a fiú. – Szóval… Nem lenne kedved velem aludni? – tette fel végül kérdését. Hermione elgondolkozva meredt rá. Vajon mit akarhat? – Akkor végre kettesben lehetnénk egy kicsit.
- Nem is tudom… Ronék kérdezgetnének, hogy hol voltam, és…
- Értem… szóval akkor nem – válaszolta a szőke mardekáros, és elhúzódott kedvesétől. Hátát a könyvespolcoknak vetette, jobb kezével a homlokát fogta. Gondolkozott.
- Ezt nem mondtam – rázta a fejét Hermione. Közelebb lépett Dracohoz, és végigsimított az arcán. – Draco…
- Hermione, figyelj… megértem, ha nem bízol bennem, de én csak veled szeretnék lenni.
- Bízom benned – mondta azonnal a lány. Draco elmosolyodott, és megcsókolta. Hermione komolyan gondolta, amit mondott, de akkor is félt. Tudta, hogy ha mégis történne köztük valami az nagyon meg fogja változtatni a dolgokat. Egyelőre abban sem volt biztos, hogy a fiú szereti őt… hiszen alig találkoznak. Amikor elváltak egymástól, ismét megszólalt. – Mit gondoltál, miért nem akarok veled aludni?
- Hát… - A szőke fiún látszott, hogy tényleg zavarban van. Arcán halvány pír jelent meg, de állta a lány tekintetét.
- Hát?
- Azt, hogy azért nem akarsz velem lenni, mert félsz, hogy valami olyat teszek veled, amit nem szeretnél.
- És tennél olyat? – kérdezte komolyan Hermione. Draco határozottan megrázta a fejét.
- Soha.
- Miss. Granger, Mr. Malfoy – hallották Madam Czvikker rekedt, szigorú hangját. – Mit keresnek még mindig itt? Elmúlt kilenc óra! Menjenek vissza a hálókörletükbe!
Mindketten egyszerre ugrottak el a másiktól, mintha a nő valami undorító dolgot dobott volna közéjük. Szórakozottan bólintottak, és egyszerre indultak a kijárat felé. A folyosón aztán halkan nevetni kezdtek a nőn.
- Szóval akkor jössz velem, vagy sem? – kérdezte meg aztán újra Draco. Arcáról eltűnt a mosoly, halálosan komoly képet vágott. Hermione nagyot sóhajtott, és elgondolkozva nézte barátját. Végül is mi bajom származhatna belőle? Beszélgetünk, együtt leszünk… Nem bántana…
- Jól van. Megyek – A fiú arcán diadalittas, boldog mosoly jelent meg. – De ha hozzám mersz érni… - vigyorgott játékosan a lány. Draco felnevetett, és arcán ott maradt egy kaján vigyor.
- Ugyan, én? – kérdezett vissza komolytalanul. – Megígérem, hogy jó leszek – tette szívére a kezét, és mélyen meghajolt Hermione előtt.
- És mégis hol akarsz aludni?
- Ö… - Draco úgy tűnt, elgondolkozik, összeráncolt homlokkal válaszolt. – Talán nálam.
- Észre fognak venni – felelt azonnal Hermione.
- Nem, nem fognak. Elég nagy tiszteletben tartanak nálunk engem. Majd felküldök mindenkit aludni, és akkor könnyű dolgunk lesz.
- Ja, hogy a társaid már megszokták, hogy nőcskéket hordasz fel magadhoz… - mondta csípős-gúnyosan a lány. Draco azonnal tiltakozni kezdett, de akkor Hermione lepisszegte. – Jön valaki.
Lépteket hallottak a lépcső felől. Tilosban jártak, így jó lett volna, ha nem buknak le. A hangok egyre erősödtek, és megpillantották a sarkon beforduló professzort.
- Mit csinálnak itt? – kérdezte rideg hangján. Hermione megnyalta a száját, mivel az teljesen kiszáradt, amikor meglátta Pitont. Draco azonban nyugodtan viselkedett.
- Könyvtárban voltunk – válaszolta.
- Már a hálókörletükben kellene lenniük – mondta a bájitaltan tanár szenvtelenül.
- Épp oda indultunk, tanár úr – felelt ismét a fiú. Hermione csak állt mellette, nem szólt semmit. Jobbnak látta, ha csak külső szemlélőként követi nyomon a beszélgetést.
A professzor nem válaszolt, csak biccentett a fejével, hogy menjenek. Draco kézen ragadta barátnőjét, és együtt elhúzták a csíkot. Némán siettek a Mardekárosok klubhelysége felé. A pincébe érve Hermione megborzongott, elég hideg volt odalent. A klubhelység bejárata előtt megálltak, és Draco egy perc türelmet kért a lánytól, míg elküldi a társait. Nem kellett sokáig várnia, de míg egyedül volt, elgondolkozott. Végül is, aludt már Dracoval… De akkor nem kettesben voltak. Valahogy félt tőle, ugyanakkor tudta, hogy nincs rá semmi oka. Tényleg bízott benne.
- Gyere, kicsim – mondta a fiú, amikor visszatért.
A helység tökéletesen tükrözte a Mardekár házat: zöld függönyök, szőnyegek, kanapék, ezüst fali óra a kandalló fölött. Hermione elmosolyodott a látványon. Minden üres volt: Draco valóban elküldött mindenkit. Egyetlen könyv vagy porszem se volt az asztalokon, vagy bárhol máshol.
- Na? – foglalta kérdésbe gondolatait a fiú, miközben hátulról átkarolta a lány derekát, és a vállára tette az állát. Hermione mosolyogva felé fordult, kezeik megtalálták egymást.
- Szép. Kicsit hideg, de szép – mondta. Draco elhúzta a száját, arca a tipikus Malfoy-büszkeséget tükrözte.
- Menjünk fel. Ott biztosan nem fog senki zavarni.
- És a szobatársaid? – érdeklődött a lány, közben a fiú mondatán töprengett. Megijedt egy kicsit.
- Crakot és Montrot elküldtem a konyhába – vont vállat flegmán. Megragadta kedvese kezét, és elindult vele a fiú lépcső felé. – Más meg nem alszik velem. Blaiset már elsőben kiutáltuk a szobából – Hermione sajnálkozó mosolyt eresztett meg, miközben Draco után lépdelt.
Felmentek a lépcsőn, melyen ezüstkígyók mintázta zöld szőnyeg volt. Beléptek az egyik heted éves szobába, ahol Draco ágya is volt. A szoba tipikus fiúlak volt: a ruhák, könyvek, pergamenek szanaszéjjel hevertek a helyiség legkülönbözőbb pontjain. Egy fél zokni például a szekrény tetejéről lógott le. Elég porosnak tűnt.
- Bocsi a rendetlenségért… Elég ritkán takarítunk.
- Látszik – felelte a lány. Draco rámosolygott.
- Az az én ágyam – mutatott az egyik fekhelyre, melynek függönyei el voltak húzva. Azon csak egy fekete könyvecske feküdt.
- Úgy látom, te egész rendet tartasz.
- Szeretem megtalálni a holmiimat.
Hermione közelebb sétált a fekhelyhez, végigsimított az ezüstkígyókkal díszített selyem ágyneműn, és a könyvhöz ért a keze. Kíváncsian felemelte, és megforgatta az ujjai között. Nem volt rajta se szerző, se cím. Kinyitotta, és lapozgatni kezdte. Az oldalak sötétzöld tintával voltak teleírva, és mindegyik felső sarkában egy kígyó mintája sziszegett rá.
- Napló? – kérdezte rá sem pillantva kedvesére. Ő mellé lépett, és bólintott. – Nem is hittem volna rólad.
- Tudod, drágám, ha az embernek nincsenek barátai, akkor is valahova ki kell öntenie magából az érzéseit és a gondolatait. Én ezzel a naplóval osztom meg – felelte közömbösen.
- És Alan?
- Ő Griffendéles, és elég ferdeszemmel néz így is rá mindenki… Nem kell még neki az is, hogy velem piszkálják. Gondolj csak bele, Weasley még jobban utálná.
- De azért a barátodnak tartod? – kérdezte tovább a lány. Még mindig a könyvecske lapjait forgatta, de nem mert beleolvasni. Nem is akart.
- Persze – válaszolta őszintén Draco, és közelebb lépett a lányhoz. Finoman kihúzta a kezéből a naplóját, és becsukva az éjjeliszekrényre tette. Visszafordult Hermionehoz, megfogta a kezét, és az ujjaival játszott.
- Olyan jó végre együtt lenni – sóhajtotta a lány. Közelebb ment szerelméhez, és a mellkasára hajtotta a fejét. Kezeik még mindig érintették egymást. Pár pillanatig álltak így, aztán a lány kihúzta az ujjait kedveséiből, és átölelte a karjával a fiú derekát.
- Igen – suttogta Draco a fülébe, és egy puszit lehelt a hajára. Szorosan ölelték át egymást, és hallgatták a másik légzését és szívverését.
- Hogy jutott eszedbe, hogy itt aludjak?
- Baj, hogy eszembe jutott? – hajolt hátrébb a fiú, hogy belenézhessen kedvese csokoládé barna szemeibe.
- Nem, dehogy – rázta a fejét.
- Akkor jó – hajolt ismét közelebb a fiú. – Nem tudom, hogy juthatott eszembe; elég képtelenség így, hogy a nap huszonnégy órájából harmincat rád gondolva töltök el. És ennek is a javarészében azon töprengek, hogy hogyan találkozhatnék veled.
- Komolyan? – mosolygott rá meghatottan Hermione. Ez a mosoly egy ötéves kislányra emlékeztette a Mardekárost.
- Ezek szerint, te nem gondolsz ennyit rám – mondta enyhe sértődöttséggel a hangjában a fiú.
- De! Vagyis… Tényleg nem, de engem lefoglal Harry, Ron meg Alan… Állandóan kitalálnak valamit… És Ginny is… Lefoglalják a gondolataimat. De minden éjjel rád gondolok, mielőtt elalszom.
- Jól van. Ron ugye nem mászik rád? – kérdezte meg a fiú kicsit zavartan. Hermione meglepetten felnevetett.
- Tessék? Szerinted hagynám? – kérdezett vissza. Egy ideig csak tátogni tudott, aztán végül hang is jött ki a torkán. – Nem szokott. Ron nem az a fajta, aki gondol egyet és leteper.
- Meg is ölném. Tehát még mindig szerelmes beléd?
- Igen, sajnos – válaszolta. Egy ideig nem szólt egyikük sem. A csendben egymás arcát fürkészték, végül a lány megkérdezte: – És te?
- Még szép! Hogy kérdezhetsz ilyet? Soha senkit nem szerettem úgy, mint téged – mondta őszintén, és kicsit meghökkenve a Mardekáros.
- Ennek szívből örülök. Én is hasonlót érzek – tette hozzá a lány, és szégyenlős mosolyra húzódott a szája.
- Akkor megnyugodtam. Viszont azt még mindig nem értem, hogy ha ennyire szeretsz, akkor miért nem akartál itt aludni, velem?
- Jaj, Draco…
- Nem bízol bennem?
- Már kérdezted, és még mindig bízom benned! Ez az egész nem erről szól!
- Hát akkor miről? – kérdezte értetlenül a fiú. – Tudod, hogy sose bántanálak, hogy nem tennék olyat, amit nem akarsz.
- Tudom. És sajnálom, de akkor is bennem vannak a kétségek. Te sokkal tapasztaltabb vagy nálam – kezdett hadarni zavarában Hermione. – és ráadásul fiú is vagy… Sokkal könnyebben mennek az ilyen dolgok… mármint… Te nem vagy olyan… hm… gátlásos, mint én.
- Tudom – felelte a fiú, és közben kicsiket bólintott. – Rendben, értem.
- De… most haragszol?
- Dehogy… Itt vagy velem, nem igaz? – mosolygott rá szelíden szerelmére a fiú. - Miért haragudnék? Csak… kicsit ideges vagyok mostanában… Nem minden megy úgy, ahogy szeretném. Nem lehetsz velem minden nap.
- Nekem se olyan könnyű, hidd el.
Hermione a fiú nyaka köré fonta a karjait, és közelebb bújt hozzá. Draco a derekánál vonta magához, amilyen szorosan csak tudta. Szenvedélyes ölelésükben végül az ajkaik is összeértek, és forrón összeolvadtak. Igazán olyan volt, mintha már évek óta nem csókolták volna egymást.
Draco óvatosan lépkedni kezdett a lánnyal, úgy, hogy még mindig csókolták egymást, amikor pedig az ágyhoz értek, szétváltak. Óvatosan hanyatt fektette a selyem ágyneműn kedvesét, és fölé mászott. Végignézett az alatta fekvő testen, tekintetével végigsimítva a lány bőrét, mire Hermionen kellemes borzongás futott végig. A fiú lepillantott a lány finom, kívánatos ajkaira, majd mélyen belenézett azokba a gyönyörű szemekbe, melyek most vidáman, sőt, boldogan csillogtak. Egymásra mosolyogtak, lehunyták mindketten a szemüket, és ajkuk összeért. Eleinte csak finoman mozogtak, majd egyre vadabb táncot lejtettek nyelveik. Nem is észlelték az idő múlását, csak egymással törődtek. Draco végigsimított Hermione oldalán, majd kezei elkalandoztak a derekánál. Egy pillantás erejéig elváltak, nagyot szippantottak a levegőből, és újra egymás ajkaiba temetkeztek. A fiú most már a blúz alatt kényeztette a lány selymes bőrét. Hermione nem tiltakozott. Hagyta magát ellazulni. Draco ujjai a lány blúzának gombjaival babráltak, majd szépen sorban mindet kigombolta, így téve láthatóvá a lány formás testét. Pár hosszú pillanatra ismét összekapcsolódott a tekintetük, majd Hermione egy apró sóhaj kíséretében picit bólintott. Draco végighúzta az ujját kedvese meztelen bőrén, majd kezét ajkai is követték.
- Draco – suttogta halkan Hermione. A fiú épp a vállát csókolgatta. Hangjára lassan felé fordította a fejét. Kedvese lehunyta a szemét, és nem szólt semmit egy ideig. Aztán megnyalta az ajkát, és egy kicsit megrázta a fejét. Draco összevonta a szemöldökét. – Ne – mondta még halkabban végül.
A fiú nagyot nyelt, és bólintott. Talán, hogy zavarát leplezze, újabb szenvedélyes csókot váltott kedvesével. A lány megkönnyebbülten viszonozta; félt, hogyha visszautasítja a fiút, akkor megsértődik, ezért is nem szólt hamarabb. Nem akarta elsietni.
Amikor elváltak, a fiú a lány mellé mászott, és átölelte a derekát. Sokáig maradtak így, végül aztán Draco levette magáról a ruháit, és egy szál boxer alsóban feküdt a lány mellé. Hermione az oldalára fordult, és hagyta, hogy szerelme átölelje hátulról. Érezte nyakán a fiú meleg leheletét, és azt, ahogy belecsókol a nyaka és a válla közötti kis gödröcskébe. Beleborzongott a kényeztetésbe. A fiú felé fordult, és megcsókolta.
Sokáig figyelték egymás arcát a sötétben, mikor már nem bírták tovább és egymás karjaiban aludtak el.