Már hajnali három is elmúlt, amikor Hermione fáradtan megérkezett a klubhelységükbe. Ott csak a kandalló barátságos sárga fénye játszott, és a fölötte lévő faóra kattogott, semmi más nesz nem hallatszott.
Halkan felosont a szobájába, és fáradtan végigdőlt baldachinos ágyán. Hamar elnyomta az álom.
Másnap reggel barátnői hangos eszmecseréjére ébredt.
- Nem láttam, mikor visszajött.
- Biztos van barátja.
- Ez annyira aranyos – hallotta Parvatitól.
Hermione elvigyorodott szobatársnőin, majd megjátszva, hogy nem hallotta őket, nyújtózkodni kezdett. Nagyon örült, hogy hétvége van, és tud egy kicsit lustálkodni. Kinyitotta a szemét, és az éjjeli szekrényen lévő ébresztőórára pillantott. Az fél tízet mutatott. Lassan kikászálódott a pihe-puha, meleg ágyából, és felvette a mamuszát. Barátnői kérdő, kíváncsi tekintetétől kísérve a fürdőszobába ment, ahol megmosta az arcát. Elmosolyodott, mikor az előző éjszakára gondolt. Végre Dracoval tölthetett egy kis időt. Csak vele.
A klubhelységben nem találkozott senkivel, így egyedül ment le reggelizni. Jókedvűen huppant le a kómás Ron és a kicsit álmos Harry közé.
- Szép jó reggelt, fiúk.
Csak Harry viszonozta az üdvözlést, Ron búval vágva kavargatta a zabkásáját. Nem igazán foglalkozott vele, biztosan fáradt. Csak pár perc múlva jutott eszébe, a tegnapi incidens közte és Alan között. Fürkészve rá-rápillantott barátjára, de ő vagy nem akart ránézni, vagy nem vette észre, hogy keresi a tekintetét. Alan átlagos hangulatban reggelizett, Ginny viszont nem ült mellette.
- Hol van a húgod? – kérdezte meg Rontól. Alan lassan felemelte a fejét, és Hermione és Ron között járatta a tekintetét.
- Nem tudom – felelte rekedt hangon a fiú. A lány most már biztosan tudta, hogy valami baja van, és nem csak a fáradtság. Kérdőn nézett Alanre, ő megvonta a vállát.
- Szerintem még alszik – válaszolta.
Nem kérdezgette tovább egyiküket sem, megkent egy pirítóst, és öntött magának a narancsléből. Ekkor baglyok repültek be a nagyterembe, gazdáikat keresve. Hermione elé is leszállt egy, a Reggeli Próféta aznapi számával. Végig futotta az oldalakat, de nem talált benne semmit.
Miután elfogyasztották reggelijüket, visszasétáltak a klubhelységbe. Ott találkoztak Ginnyvel. A lány épp a kanapén ült, eléggé gondolataiba volt merülve. Alan egy csókkal üdvözölte, amit a lány igazából mintha nem is viszonozott volna, csak simán eltűrte. Alan viszont nem látszott meglepettnek. Ron megfogta az egyik könyvét az asztalról, és annak társaságában kiment. Harry leült Ginny mellé, és arcát tenyerébe temette. Hermione csak állt, és nézte.
- Na jó, mi ez az egész? Mindannyian olyanok vagytok, mint az aszott szilva. Mi történt, hogy mindenki ennyire rosszkedvű?
- Semmi – felelte Harry. – De tényleg, velem semmi. Csak Ron… Tudod, még a tegnapi veszekedésük – húzta el a száját a fiú. Hermione ebből már biztosan tudta, hogy a fiú is úgy gondolja, hogy barátjuknak nincs igaza.
- Ne törődjetek Ronnal. Majd lenyugszik – mondta a lány. Ginny ráemelte tekintetét, aztán megcsóválta a fejét, és Alanhez bújt.
- Amúgy tök jó volt ez a két hét. Kábé tíz napon át kellett azt hallgatnom, hogy hagyjam békén Ginnyt. És érted, nem is az a baj, hogy nem vagyok neki szimpi, mert oké, másnak se vagyok az… De ha a saját húgának így jó, akkor őt miért zavarja?
- Alan… Ron mindig is önfejű és makacs volt. Meg kicsit hisztis. De hidd el, legfeljebb egy hónap, és megint normális lesz.
- Kíváncsi vagyok, az milyen.
- Ezen most ne boruljatok ki, kérlek – folytatta Hermione. – Nem megyünk le inkább Hagridhoz? – vetette fel a lány az ötletet. Harry bólintott, hogy ő szívesen megy.
- Én nem hiszem, anyámhoz kell mennem.
- Mehetek veled? – kérdezte Ginny kedvesétől. Ő kedvesen bólintott, és megsimogatta a lány arcát.
- Persze.
- Rendben, akkor menjünk.
Hagridnál ültek, épp forró teáikat kortyolták. Ron természetesen nem tartott velük. Nem is látták, mióta kiment a klubhelységből. Félóriás barátjuk szóvá is tette, hogy miért nincs velük, mire ők elmesélték Ron ellenszenvét Alan iránt. A vadőr nem igazán tudott mit mondani a fiú viselkedésére, nem tudta megérteni, hogy mi lehet barátjuk problémája.
Hagrid mesélt nyári teendőiről, hogy milyen feladatokat kapott a Rendtől. Harryék kérdezgették Lupinról is, de ő nem igazán akart válaszolni a kérdésre, hogy hol és mit is kell megtennie vérfarkas barátjuknak.
- Na, Hagrid, kérlek. Kinek mondanánk el? – kérdezte Hermione. A vadőr megrázta a fejét, és mély, de kedves hangján felelt.
- Nem lehet, sajnálom. Majd ha visszajön, ő el fogja mondani.
- De ugye nem lesz semmi baja? – kérdezte aggódva Harry. Az óriás barátságosan megrázta bozontos fejét.
- Nem, nem lesz semmi baja.
A két fiatal aztán dél körül visszatért a kastélyba, Hagriddal együtt. Leültek saját asztalukhoz, ahol már a többiek mind ott voltak. A tanári kar egy kicsit fogytán volt, ugyanis se McGalagony, se Piton nem volt jelen. Miss. Nett viszont enyhén bosszús és elgondolkozó képet vágva falatozott.
Hermione arra gondolt, hogy talán a Rend gyűlést szervezett, és azért nincs jelen a két tanár. Elmerengett, vajon mi történhetett, amiről beszélniük kell, hiszen a Prófétában nem talált semmit. Végül elhessegette a kérdést, és hozzálátott ebédjéhez.
Ron is megérkezett közéjük, és Harry mellett foglalt helyet. Alan és Ginny most kicsit távolabb ültek hármuktól, nehogy zavarják őfelségét. Egyikük sem szólt egy szót sem egy ideig, végül Hermione megtörte ezt a kellemetlen hallgatást.
- Merre jártál? – kérdezte vörös barátjuktól.
- Könyvtárban – felelte a fiú fel sem pillantva az ételéből. Hangja halk és unott volt. Hermionenak akaratlanul is Draco jutott róla eszébe. Hová jutok így, ha még Ronról is ő jut eszembe?!
Hermione és Harry összenéztek. Mindketten meg voltak lepve. Ron. Könyvtárban. Egyedül. Önszántából. He?
- És mit csináltál ott? – kérdezte érdeklődve tovább a lány.
- Tanultam.
Ez a válasz is ugyanúgy hangzott, mint az előbbi.
- Nem vagy valami bő szavú – jegyezte meg Hermione.
Ron nem válaszolt. A lány most vette csak észre, hogy nem eszik, csak turkál az ételében. Tényleg valami baja lehet. Nem akart most rákérdezni, hiszen itt volt az egész iskola. Jobb lenne kettesben vagy hármasban megbeszélniük.
Ebéd után a kastélyban sétálgattak mindhárman. Harry és Hermione általános dolgokról beszélgettek, a fiú mesélt Lunáról, hogy milyen a kapcsolatuk, hogy mi mindent csináltak együtt a nyáron. Ron nem szólt a témához. Mikor kifogytak a szóból, Hermione Harry füléhez hajolt, és belesúgta, hogy beszélniük kell Ronnal. A fiú bólintott, és komoly arccal figyelte a lányt.
- Ron… Elmondanád, mi a baj? Miért vagy ilyen hallgatag? – kérdezte óvatosan Hermione. Ron nem válaszolt, csak ment tovább. – Ron…
- Semmi – mondta végül a fiú. Hangja rekedt volt, de mégis érzelemmentes. A lány Harryre pillantott.
- Ron, még mindig Alanéken rágod magad? – próbálkozott most a fiú. Ron megállt, és feléjük fordult.
- Van elég bajom nélkülük is.
- De… Ne haragudj, hogy ezt mondom, de te gyártod saját magadnak ezt problémát. Ha elfogadnád, hogy szeretik egymást, akkor…
- Hermione – kezdte Ron, és a lány szemébe nézett. A fiú barna szemei fájdalmat tükröztek. Óriási fájdalmat. Akkorát, amekkorát Hermione még sosem látott azelőtt bennük. – A húgom még kislány, nem kellene ennyire… szóval… szerintem ez nem helyes.
- Alan nem bántja – felelte a lány. – Semmi olyat nem tesz vele, amit nem akar.
- Épp ez a baj. Lehet, hogy akarja.
- Ron… - lágyult el Hermione hangja. Igazán édesnek tartotta így a fiút, hogy ennyire aggódik a húgáért. – Hidd el, nem csinálnak semmi rosszat. Ne aggódj Ginnyért, Alan imádja, és nem akar neki rosszat.
- Mitől vagy ilyen biztos benne? – kérdezte a fiú keserűen.
- Ismerem.
- Én meg nem.
- De te nem is vagy kíváncsi rá, hogy milyen igazából.
- Ez látod igaz. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy tegnap éjjel kivel enyelegtél kint a parkban – felelte csípősen a fiú, és szemeiben most irigység, féltékenység, harag vegyült el. Hermioneban megállt az ütő. Érezte Harry döbbent pillantását a hátán. Egy pillanatra szólni sem tudott, csak Ron arcát fürkészte, és majdnem eltátotta a száját is.
- Honnan… honnan tu…? – kérdezte akadozva, nehezen véve a levegőt. Torka is teljesen kiszáradt.
- Láttam. Kimentem a parkba, miután volt az a kis… veszekedés – mondta. Hangja gúnyosan és lenézően csengett. Hermione mély levegőt vett, és lehajtotta a fejét.
- És miért baj, ha van barátja? – kérdezte végül homlokráncolva Harry. Hermione felkapta a fejét. Ron hirtelen nem tudott mit mondani. Harry csak kérdő tekintettel meredt barátjára. Tudta, hogy miért baj, de ha egyszer Hermione nem őt szereti, nem tud mit tenni ellene. – Viszont érdekelne engem is, hogy ki az… - mondta a fiú, és most a lányra pillantott. Hermione újra lehajtott fejét megrázta.
- Nem lehet – mondta halkan.
- Rendben – sóhajtotta Harry. – Most viszont elég ebből. Ne hozzuk többet fel, oké? – Hermione legszívesebben megölelte volna Harryt, és kisírta volna magát a fiú vállán. Ron nem mondott semmit néhány pillanatig.
- Én most inkább elmegyek – szólt végül. Határozott léptekkel elindult az ellenkező irányba, míg Harry és Hermione esetlenül álldogáltak ugyanott. A lány nem mert ránézni barátjára.
- Ez így nem lesz jó.
- El kell, hogy felejtsen, Harry – mondta szomorúan a lány.
- Exmemoriam? – kérdezett vissza a fiú lemondóan. Hermione mosolyogva megcsóválta a fejét.
- Az nem segítene. De jó volna, ha megértené, hogy barátként tudok rá tekinteni, máshogy nem.
- Mondd meg neki – javasolta Harry.
- Már megtettem egy párszor tavaly. Nyáron nem is találkoztunk, hogy lehet, hogy ennyi idő nem volt neki elég? – kérdezte kétségbeesetten.
- Fogalmam sincs. Viszont jól teszed, hogy nem mondod el, ki az. Csak ő szívná meg, hidd el. Ron nem hagyná békén, az holt biztos.
- Tudom – válaszolta a lány. Nem hitte volna, hogy Harry meg fogja érteni. Nem is tudta, hogy mitől lett ilyen. Elgondolkozva, homlokát ráncolva figyelte a fiú vonásait, akinek arcán halvány mosoly jelent meg. – Köszi.
- Nincs mit – felelte. Hermione közelebb lépett hozzá, és hálásan megölelte. Pár pillanatig maradtak így, aztán a lány nagyot szipogott barátja fülébe. – Nehogy sírj – figyelmeztette a fiú, és kicsit távolabb tolta magától, hogy láthassa a lány arcát. Hermione szemében apró könnycseppek sorakoztak arra várva, hogy legördülhessenek a lány arcán, és ajkaiban meghaljanak. A lány lehunyta szemeit, így útnak indulhattak. Harry magához húzta, a lány pedig a mellkasára hajtotta a fejét.
A hétvége elég komor hangulatban telt el. Nem nagyon voltak mindannyian együtt, kerülték a másik társaságát. Ron egész estig nem került elő, még vacsorázni se vacsorázott, csak nyolc körül jelent meg a Griffendél toronyban. Akkor is lepakolta a holmiját, és felment a hálójukba, és nem látta őt senki. Reggel korán kelt, és azonnal kiment a Griffendélesek közül. Vasárnap este viszont összegyűlt az egész bagázs a klubhelységbe, és az utolsó pillanatra hagyott leckéket írták. A hetedik évfolyamnak a hétfő volt a kedvenc napja: dupla bájitaltan, egy legendás lények gondozása, és délután még dupla sötét varázslatok kivédése – mind a Mardekár kellemes társaságában.
Némán írták mind a dolgozataikat. Ron sápadtan hajolt a könyve és egy pergamen fölé, Hermioneéktól távol. A lányt nagyon bántotta barátja viselkedése, viszont átérezte, hogy mi megy benne most végig. Iszonyú rossz lehet, hogy az egyetlen, akit teljes szívből szeret, mással jár. Olyasmi, mint Jess és Alan helyzete. Sajnálta Ront, de nem tudta irányítani az érzéseit.
Úgy döntött, hogy amint befejezik a tanulást, négyszemközt beszél a fiúval. Így is tett este tízkor, amikor Ron becsukta a könyveit, egy kupacba rakta őket, és felállt a helyéről. Hermione is gyorsan letette a pennáját, és a fiú után ment, aki a hálókörlet felé vette az irányt.
- Ron – szólt utána. A fiú megállt, és hátranézett. – Szeretném, ha beszélnénk.
- Miről? – kérdezett vissza minden érdeklődés nélkül.
- Rólunk. Nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak – mondta őszintén a lány, és érezte, hogy elcsuklik a hangja. Talán ezt Ron is észrevette, mert közelebb ment hozzá.
- Akkor beszéljünk – bólintott elgondolkozva.
- Sétálunk egyet?
- Sétáljunk, de ne a parkban – mondta a fiú, aztán vonásai ellágyultak, és halványan el is
Másnap reggel Hermione vidáman ébredt. Múlt éjjel sikerült Ronnal megbeszélnie mindent, és végre szent volt a béke. Igaz, nem mondta el neki, hogy Dracoba szerelmes, és hogy vele látta pénteken, de nem is kellett. Ron csak annyit mondott, hogy reméli, hogy boldog vele. Hermione biztosította, hogy az, és megpróbálta a fejébe ültetni, hogy felejtse őt el, és barátként nézzen rá. Ron elhúzta a száját, és nem felelt. Aztán a fiújáról kezdte kérdezgetni, hogy hol ismerte meg, mióta tart a kapcsolatuk, hasonlók. Hermione óvatosan válaszolgatott, nehogy kiderüljön bármi is. Végül aztán éjfélre visszaértek a toronyba, és mindketten nyugovóra tértek.
Reggeli után már a bájitaltan teremnél sorakoztak a sötét folyosón. Hermione egy pergament nézegetett, amin az őrködők beosztása állt. El is felejtette, hogy ma is ők vannak besorolva. A fejébe véste, hogy szóljon majd Ronnak is, de a fiú most épp Harryvel beszélgetett, és nem akarta megzavarni őket. Várta, hogy becsöngessenek, és Piton beengedje őket. Kíváncsi volt, hogy ezen az órán vajon hány pontot fog majd levonni kedvenc tanára.
- Mi újság? – kérdezte Alan mosolyogva, miközben mellé sétált.
- Semmi – válaszolta a lány. Most tűnt csak fel neki, hogy nem is beszélt már a fiúval majdnem három napja. Túlságosan el volt foglalva Ronnal és Dracoval. Elhatározta, hogy még aznap elmesél neki mindent.
- Min vesztetek össze Ronnal? – kérdezte Alan, mintha csak a lány gondolataiban olvasott volna.
- Már kibékültünk szerencsére. Csak… Pénteken éjjel találkoztam vele – kezdett bele a történetbe, a vele szónál óvatosan a szőke mardekárosra bökve a fejével. – Kint sétálgattunk…
- Oh… Akkor titeket láttunk az ablakból – vigyorgott a fiú, Hermione kérdőn felvonta a szemöldökét. – Ginnyvel még a klubhelységben voltunk, és néztük a parkot. Láttuk, hogy ketten épp nagyban smárolnak…
- Hoppá… - pirult el Hermione.
- De más nem hiszem, hogy látott volna. Na, igen?
- És… Ron kint volt, és észrevett… De nem ismerte fel. Csak engem.
- Uh, ez mázli.
- Az… de szombaton meg kérdőre vont, és elég rosszul érezte magát ő is, meg én is.
- Hát, mondjuk megértem – válaszolta a fiú.
- Én is… De annyira rossz volt.
Még folytatták volna, de Piton suhogó talárral mellettük termett, és kinyitotta az ajtót. Mind bemasíroztak, és a hátsó padokban foglaltak helyet. Nem sokára csatlakozott hozzájuk Harry és Ron is. A tanár ledobott néhány könyvet az asztalára, melyek hatalmas puffanással érkeztek a fadarabra, kisebb porfelhőt okozva.
- Mivel nem áll szándékomban a közeljövőben restauráltatni a termet, mostantól megszabott párokban fognak dolgozni az órákon – mondta fagyosan a férfi. Elővett egy pergamentekercset, amin feltehetően a párok voltak. – Mindig ugyanezek a párok lesznek, nem lehet variálni.
Azzal olvasni kezdte a neveket. Végül elég érdekes társak alakultak ki. Voltak, ahol azonos házból jövő diákok kerültek párba - ők voltak a szerencsésebbek –, de a többség Griffendél-Mardekár duó lett. Harry – hálát adott a világnak – Alannel került párba, Ron – kitörő „örömére” – Dracoval, Hermione pedig – ugyancsak úszva a boldogságban – Parkinsonnal. Érezte, hogy ez a nap nem is lehetne már jobb. Így hát a párok egymás mellé ültek – illetve álltak –, és hozzáláttak az aznapi bájitalhoz.
- Piton se gondolta komolyan, hogy egy sárvérűvel fogok együtt dolgozni – finnyáskodott szinte azonnal Pansy. Hermione sóhajtott egyet, és szeletelni kezdte a mandragóragyökeret. A rókaképű lány azonban folytatta. – Tudja jól, hogy Draco mellett a helyem – Hermione ránézett a lányra, oldalra döntötte a fejét, és tágra nyílt szemekkel, felhúzott szemöldökkel bámulta, mint egy nem normálist. Végül is Parkinson az volt, nehéz lett volna máshogy nézni. – Ne nézz így rám, te kis sárvérű.
- Miért, mi lesz? – kérdezte nyugodtan Hermione, miközben visszatért a szeleteléshez. Érezte magán Parkinson dühös tekintetét, és ahogy egyre inkább felmegy a lányban a pumpa.
- Idefigyelj, te kis mocskos…!
- Miss. Parkinson, Miss. Granger. Valami probléma van? – szólalt meg egy jeges hang a tanári asztaltól. A férfi ült, kezében pennát tartott.
- Semmi, taná… - kezdte Hermione, de a másik lány közbe vágott.
- Igen, professzor úr – mondta nyávogó hangon Pansy. – Szerintem eltévesztette a párosztást. Nekem nem Dracoval kellene dolgoznom?
A szőke fiú eddig is őket nézte, de erre a megállapításra felhúzta a szemöldökét, és úgy figyelte a lányt, mintha az most szökött volna az elmegyógyintézetből. Hiába, Pansyra csak így lehet tekinteni, valószínűleg ezért nézett nemrég kedvese is hasonlóan a lányra. Ahogy Hermione észrevette a fiút, majdnem kitört belőle a nevetés, hát még, amikor Ron elkezdett grimaszolni mögötte. Utánzásnak gondolta a vörös hajú fiú, hogy mellkasát kidüllesztette, orrát felhúzta, és mint egy nagyúr, pöffeszkedett. Hermione elfordította az arcát, de érezte, hogy így is tiszta piros lett a visszafojtott nevetéstől. Piton egyszer csak Ron felé fordította a fejét, de a fiú nem vette észre az őt figyelő tanárt, és tovább utánozta kedvenc társát.
- Mr. Weasley, abbahagyná a bohóckodást? – vonta fel a szemöldökét a professzor.
Ronban meghűlt a vér, ez tisztán látszott rajta. Engedelmesen bólintott, és lehajtott, vörös fejjel visszatért a bájitalukhoz. Piton még mindig furcsa, kérdő tekintettel nézte a diákot, majd Dracora pillantott, aki vállat vont. Hermione már tényleg nem bírta, fájt már a hasa is. Tudta, ha kinyitja a száját, hatalmasat fog nevetni, és talán abba se fogja tudni hagyni. De szerencséjére Alan hamarabb elvesztette az önuralmát, és kezdett kacagni. Az egész terem betelt a hangjával, és a többiek is kicsit felszabadultak, és nevetni kezdtek. Mindenki látta Ront is, és azt a képet is, amit Draco vágott, amikor Pansy felhozta a nevét.
Talán mindenki meglepetésére, Piton nem kezdett el azonnal ordítozni, és csendre inteni őket. Várt pár percet. Akkor aztán mély hangján tiszteletet parancsolóan szólalt meg.
- Most már elég legyen. Mr. Weasley, magának azt hiszem, jobb lett volna, ha a cirkuszba megy tanulni – mondta a professzor. Ron még mindig vörös arccal az üstjüket pásztázta. – Miss. Parkinson, maga meg tökéletesen jó helyen van. Miss. Grangerrel talán megtanulja elkészíteni a kicsinyítő főzetet – nézett jelentőségteljesen a két lányra. Hermione azt hitte rosszul hall, de más is így volt ezzel. Piton csak nem megdicsérte? Vannak még csodák. – Dolgozzanak tovább.
Ennyi lett volna? Semmi pont levonás, semmi kiabálás, semmi belekötés? Mi üthetett Pitonba? [Jót tett neki az aktív szexuális élet – by Zsu] Hermione elmerengve kavargatta a főzetüket, de sehogy sem tudott napirendre térni ezzel a különös jelenéssel. Jelenés, mert nem hitte, hogy ez a valóság.
Még jobban összezavarodtak a gondolatai, amikor a kicsöngetés után – és miután fiolákba tették a bájitalukat – az ajtó felé indulván észrevette, hogy a tanár arcán halvány mosoly jelenik meg, és megcsóválja a fejét. Kisietett a teremből, és Harryékkel együtt sétált ki a szabadba, ahol Hagriddal volt következő órájuk.
Ebédig a bájitaltanról beszélgettek, de egyszerűen egyikük sem tudta megfejteni, mi történhetett Pitonnal, hogy egy árva pontot nem vont le tőlük, sőt, még ő is mosolygott a végén. Mosolygott. Alannek nem volt furcsa a dolog, hiszen – elmondása szerint – vele mindig jókedvű volt, és értette a tréfát.
- Ha én kezdtem volna nevetni, biztosan nem így reagált volna – gondolkozott el Hermione.
- Meglehet. De mindegy, felesleges ezen törnünk magunkat.
Már ebédnél ültek, de még most se hagyta egyiküket se nyugodni az óra. A professzor ott ült a tanárok között, és Miss. Nett szóáradatát hallgatta. Hermione figyelte őket egy darabig, és eltöprengett rajtuk. Látta, hogy nagyon jól kijönnek egymással, és tényleg ismerik is a másikat. Egyértelmű volt, hogy nagyon jó barátok, és mindent tudnak egymás életéről. A professzor úr unott képpel hallgatta a nőt, akit ez egyáltalán nem zavart, sőt, egyre jobban beleélte magát a mesélésbe. Hermione elmosolyodott rajtuk.
A lány elfordította a fejét, és visszatért az ebédjéhez. Furcsa érzése támadt, mintha elfelejtett volna valamit. Ki nem állhatta ezt az érzést. Addig töprengett, míg eszébe nem jutott.
- Ron - hajolt kicsit át az asztalon vörös hajú barátjához. – Nem akarlak elkeseríteni, de ma megyünk megint őrjáratra.
- Lehet, hogy nem akarsz, de mégis sikerült – grimaszolt a fiú. Innentől kezdve már csak turkált az ételében, teljesen elment az étvágya. – Most komolyan Malfoyjal kell töltenem az éjszakám elejét?
- Igen – felelte Hermione.
- De miért nem tud egyedül menni? Egyszer megölöm azt, aki összeállította a beosztást.
Hermione elmosolyodott barátján, megcsóválta fejét, és visszatért az ebédjéhez. Őt egyáltalán nem zavarta, hogy ma megint láthatja Dracot, méghozzá nem csak pillanatokra.
Befejezték az evést, és lassan felálltak az asztaloktól. Alan elköszönt Ginnytől, és a trió előtt lépkedve együtt mentek a sötét varázslatok kivédése terem felé. A fiú eléggé gondolataiba volt merülve, de senki nem tette szóvá hallgatását.
Sorba álltak a terem előtt, Alan hátát a falnak vetette, a többiek pedig beszélgettek. Hermione a szeme sarkából látta, hogy Alan gondol egyet, ellöki magát a faltól, és a Mardekárosok felé indul. Direkt nem tette szóvá barátai előtt, nehogy még egy okuk legyen a bizalmatlanságra. Sajnos nem jött be a dolog, Ron észrevette, hogy Alan Dracoval beszélget. A fiú meglepett képet vágott, és szúrós tekintettel méregette a két beszélgetőt.
- És akkor ezek után szeressük – sóhajtott fel Ron. Hermione nem szólt semmit, nem volt kedve veszekedni. – Hogy bír azzal a görénnyel beszélgetni? Nézzétek meg, milyen jóban vannak! Ott vigyorog mindkettő – folytatta tovább. Alan és Draco valóban vidámnak tűnt, mintha valami nagyon jó dolgot mesélnének a másiknak. Aztán átváltottak valami komolyabb témára, mert mindkettőjük arca komorrá vált, Alané pedig még gúnyossá is. A fiú aztán keserűen felnevetett, és Draco mondott valamit. – Merlinre.
- Ron, hagyd már abba – szólt rá halkan Hermione.
- De… Látod, hogy mit csinál?
- Miért ne beszélhetne Malfoyjal? Az ő dolga.
- Ismered a szólást, nem? Madarat tolláról, embert barátjáról. Alan barátai nem nagyon jönnek be.
Hermione reménytelenül megcsóválta a fejét, és inkább nem fűzte tovább a szót. Ron közben mély levegőt vett, és kifújta, aztán egy utolsó megjegyzést tett.
- Jobb lenne, ha Alan menne helyettem őrjáratra, úgyis jóban vannak Tetű Görénykével.
- Lehet, hogy tényleg jobb lenne – válaszolt sötéten Hermione.
Ron erre nem mondott semmit, csak nagy szemeket meresztett. Hermione elsétált a terem ajtajához, és amellett a falnak dőlt. Nagyon felhúzta magát Ron miatt. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy mitől ennyire konzervatív és makacs. Még inkább elvesztette a reményt, hogy egyszer mindannyian elfogadják, hogy kit szeret. Ron legalábbis soha nem fog megbékélni Dracoval a lány mellett.
Miss. Nett nemsokára megérkezett, és beengedte őket termébe. Hermione nem nézett senkire, ahogy a saját helyére ment. Most Harry és Alan két oldalára ült, hogy ne kellejen Ronnal beszélnie, még ha csak annyit is, hogy hányadik oldalon kell kinyitni a könyvet.