A beosztási ceremónia Alan besorolásával kezdődött. Hermionenak eszébe se jutott, hogy a fiút is be kell osztani, teljesen beleélte már magát, hogy egy házba járnak. Amikor Alan leült a székre, és a fejére tették a süveget, behunyta a szemét, és úgy szurkolt neki. Imája úgy tűnik, meghallgattatott: Alant a Griffendélbe osztották be. Boldogan tapsolt a fiúnak, és nézte, ahogy lehuppan vele szemben.
- Na, ezen is túl vagyunk… Még a kicsiket is meg kell várni? – érdeklődött azonnal a fiú.
- Igen, de csss, mert ilyenkor nem illik beszélni – suttogta vissza Hermione.
A beosztás folytatódott, s sok pici tökmag sorban állt a tanári asztal előtt felállított székhez. McGalagony egymás után olvasta a neveket, és a kis boszorkány és varázslócsemeték váltották egymást a széken. Amikor az utolsó diákot is beosztották a Hollóhátba, Dumbledore emelkedett szólásra.
- Köszöntöm minden kedves tanulónkat és tanárunkat a tanév első napjának estéjén! Mielőtt belekezdenénk a lakmározásba, el szeretnék mondani néhány tudnivalót a következő tanévről. A prefektusok már tudják a dolgukat, ezért erről csak annyit mondanék, hogy iskolánk legjobbjai éjjelente járőröznek a kastélyban. Kérek mindenkit, hogy este kilenc órától már a klubhelységükben foglalják el magukat. Akiket az éjszaka folyamán engedély nélkül a folyosón találnak, pontlevonással sújtjuk. Nos, egy valamivel örömtelibb hírem is van. Hallowe’en estéjén bált szervezünk, amin az iskola minden tanulója részt vesz. Itt természetesen dísztalárban kell megjelenni. Iskolánk azon az estén vendégül lát néhány minisztériumi varázslót, akik ellenőrzik az iskola működését, és tanulóink itt zajló életét. Az ünnep után az őszi szünetben, és az azt követő héten ezek az emberek még itt lesznek, megfigyelik az egyes órákat, jegyzetelnek. Emiatt nektek nem kell aggódnotok, csak egy afféle felmérés az iskola teljesítményéről. Néhány évente megrendezik.
Az igazgató egy kis szünetet tartott beszédében. Hermione magához képest kevésbé figyelt, a Mardekárosok asztalát pásztázta. Kedvese is épp rápillantott, és elmosolyodott, aztán mindketten visszafordultak az ősz varázslóhoz.
- További változásokról és részletekről még a későbbiekben lesz szó, egyelőre ennyi elég. Jó étvágyat mindenkinek! – ült le csillogó szemmel mosolyogva Dumbledore.
Az asztalok roskadásig teltek a legfinomabb étkekkel, italokkal. Az éhes Griffendéles banda tagjai telepakolták tányérjaikat mindenféle finomsággal, és öntöttek maguknak a friss sütőtökléből is. Hermione szedett magának rizst és húst, majd elgondolkozva enni kezdett. Boldog volt, hogy ismét a Roxfortban lehet, azonban sajnálta, hogy nem ehet együtt szerelmével, nem beszélhet vele akkor, amikor szeretne, nem mutatkozhat vele. Eszébe jutottak a táborban töltött idők, a közös játékok, beszélgetések, az, amikor a fiú bedobta a tóba… Sok kellemes emlék.
- Hermione… merre jársz?
- Sehol… csak egy kicsit elgondolkoztam, ennyi.
- Émmin? – érdeklődött teli szájjal Ron
- Semmi különös. Csak… az elmúlt éveken. Olyan furcsa, hogy ez már az utolsó.
- Hát, igen, meglehetősen furcsa. És milyen furcsa lesz holnap korán kelni, és beülni az első dupla bájitaltanra Malfoyékkal… - Hermione elmosolyodott.
- Ugyan! Jövőre már ez is hiányozni fog.
- Ettől félek – fintorgott vörös hajú barátja.
Folytatták az evést. Alan rá-rápillantott Hermionera, ilyenkor mind a ketten elmosolyodtak. A fiú, amikor befejezte a vacsorát, türelmetlenül dobolt az asztalon, és várta, hogy mehessen. Ginny vigyorogva nézte kedvesét, aztán sokatmondó pillantást váltott Hermioneval.
Dumbledore - amikor már úgy látta, hogy mindannyian befejezték az evést - megint felállt.
- Nos, ha jól látom, mindannyian jól laktatok. Gondolom néhányatoknak feltűnt, hogy két tanár hiányzik az asztaltól. Ők hamarosan megérkeznek, ezért kérem néhány percig a türelmeteket.
Hermione furcsállón kapta az asztal felé a fejét. Nem is értette, hogy nem tűnt fel neki: se Piton, se Nett nem volt az asztalnál. Aztán eszébe jutott, hogy nem is biztos, hogy a nő lesz az idei sötét varázslatok kivédése tanár. Mindennek ellenére azonban kíváncsi volt, hogy hol maradhat Piton.
Nem kellett sokáig várniuk, míg a sötét taláros férfi belépett a Nagyterem ajtaján a feltűnően szép Melanie Nett társaságában. A nő egy mély bordó talárt viselt, alatta egy hasonló színű ruhával. Szemmel láthatóan jó kedve volt, ugyanis ragyogott az arca, kecses szája pedig boldogan ívelt felfelé. Valamit súgott a mellette unott képet vágó férfinak, majd mindketten a tanári asztal felé sétáltak.
Amikor helyet foglaltak, Dumbledore folytatta a beszédet.
- Idén ez a gyönyörű fiatal hölgy fogja oktatni a sötét varázslatok kivédésének tantárgyát. Ő Melanie Nett professzor – a barna hajú nő mosolyogva biccentett egyet, majd végigjáratta tekintetét az asztalokon. Piton azonban olyan képet vágott, mintha egy jó viccet hallott volna, látszott az arcán, hogy most nagyon tudna nevetni valamin. – Köszönöm a figyelmeteket, most már mehettek az ágyatokba! A prefektusok kísérjék fel az elsősöket. Jó éjszakát.
A teremben nagy robajjal felálltak a tanulók, a sok pöttöm gyerek egy tömegbe csoportosult, és várt az említett diákokra. Hermione és Ron segítettek a frissen sült Griffendéleseknek az eligazításban.
Alan Harryvel ment fel a klubhelység bejáratáig, és ott a többiekkel együtt várták meg a prefektusokat és az elsősöket. Ők pár perc múlva meg is érkeztek, Hermione épp lelkesen magyarázta a kicsiknek, hogy merre célszerű menniük, hogy ne tévedjenek el. A fiúk nem tudhatták, hogy a magyarázás közben eszébe jutottak azok az idők, amikor még ő volt ilyen kicsi, és ő hallgatta a hasonló tanácsokat – hasztalan. Ugyanis másnap a reggelihez igyekezve ő is eltévesztette az irányt, és a negyedik emeleten lyukadt ki.
- A klubhelységbe pedig egy jelszóval tudtok bejutni. Ez az idén a Mandragóra. Mindannyian jegyezzétek meg, te is Neville – fordult évfolyamtársához mosolyogva a lány.
A fiú pironkodva elmosolyodott, majd bement a kinyíló portrén. Harry, Ginny, Ron és Alan követték, Hermione pedig betessékelte az újdonsült gólyákat. A klubhelységben még elmondta, hogy ki hol találja a szobáját, aztán fáradtan lehuppant az egyik kényelmes fotelba, szembe barátaival.
- Ez nagyon király! Tökre tetszik ez az egész kastély… baromi jó!
A régi Griffendélesek büszke, egyetértő pillantásokat váltottak. Ginny átmászott szerelme ölébe, és halkan beszélgetni kezdett vele. Hermione, Ron és Harry is csevegni kezdtek, végre kicsit nyugodtabban és lazábban, mint ahogy a vonaton tudtak volna. Aztán Ron feltett egy kérdést.
- Mit akart még McGalagony tőletek?
- Ó, hát… nem olyan fontos…
- Na, de… érdekel – Hermione már nyitotta a száját a válaszra, de Ron folytatta. – Mindegy, ne válaszolj… Viszont szeretném, ha Hallowe’enkor velem jönnél a bálba – mondta rezzenéstelenül.
Hermionenak összeszorult a szíve. Bár ne kellene nemet mondanom, Istenem… Szegénykém, pedig annyira aranyos, és most tényleg igent mondanék, ha McGalagonynak nem ígértem volna meg.
- Sajnálom, nem lehet… pedig olyan szívesen mennék veled. De… McGalagony… Szóval, azt akarta mondani, hogy az iskolaelsőknek együtt kell menniük.
- Értem – felelte elgondolkozva Ron. A lány látta a szemében a csalódottságot és a szomorúságot. Aztán hirtelen hitetlenkedővé vált. – MALFOYJAL KELL MENNED A BÁLBA?
- Ron, kérlek, ne ordíts… - nyugtatta a lány. – Egyébként igen…
- Őszinte részvétem – nyújtotta felé a kezét Harry. Hermione kuncogva elfogadta.
- Túlélem. Csak annyira rossz, hogy ezért nem mehetek veled. Annyira sajnálom…
- Ugyan, ezen én túlteszem magamat, majd máskor… de, hogy te és Malfoy… Merlinre… Szegény. Nem lehet megkérni McGalagonyt vagy valakit, hogy ne vele kelljen?
- Nem hiszem.
- Megfigyeltétek egyébként, hogy Malfoy még nem piszkált minket? Máskor már a vonaton pattog, most meg… - ráncolta Harry a homlokát. Hermione megint elmosolyodott, és ránézett Alanre és Ginnyre. Ők őket nézték, és somolyogtak.
- Igen, ez nekem is feltűnt! – bólogatott hevesen Ron. – Még amikor arra a prefi gyűlésre mentünk, akkor sem volt egy rossz szava sem! Viszont láttad, Hermione, hogy mit műveltek Parkinsonnal?
- Mit? – kérdezte érzelemmentesen a lány, de közben elszorult a torka.
- Az a csaj ott vihogott végig a nyakában, görényke meg rá se hederített… - a lány fellélegzett. – Undorítóak mind a ketten, nem? Egyik róka másik görény… kész állatkert a Mardekár. Van két gorilla is – Hermione felnevetett.
- Muszáj nekünk mindig róluk beszélni? Inkább meséljetek valamit! Bármit, mondjuk… Van barátnőtök?
- Nincs – felelte Ron.
- Van – mondta vigyorogva Harry. Hermione mosolyogva felvonta a szemöldökét.
- Tényleg? Hogyhogy? Ki?
- Luna Lovegood… - felelte pironkodva a fiú. – Ott volt velünk a nyáron…
- És megtalálták a közös hangot. Két idióta – vigyorgott Ron barátjára. Harry viszonozta.
- Na, ez tök jó!
- És Fred meg George miket hordtak össze arról, hogy bepasiztál?
- Semmit… - válaszolta feszengve Hermione.
- Tehát igaz? – kérdezte Ron.
- Nem számít…
- Neked semmi nem számít… Ez nem jó. Miért titkolózol?
- Nem titkolózom, tényleg. Megyek aludni, fáradt vagyok – ásított egyet a lány a nyomaték kedvéért, és felállt. Adott egy-egy puszit barátainak, majd felsétált a szobájába.
- Alan… Te tudsz valamit?
- Honnan tudnék? – vigyorgott a fiú, majd megcsókolta Ginnyt.
*
Másnap reggel a reggelinél mindannyian megkapták az órarendjeiket. Ron idén is tökéletesen jósolta meg, hogy dupla bájitaltannal kezdenek. Ráadásként legendás lények gondozása volt a harmadik óra, ebéd után pedig dupla sötét varázslatok kivédésére kellett menniük – mindenhová a Mardekárosokkal. Hermionenak nem volt semmi baja az órarendjükkel, tökéletesen meg volt elégedve. Mondjuk, ha egy éve is ezt kapták volna, valószínűleg a falra mászott volna mérgében. Így azonban derűsen tette le maga mellé a papírlapot, és kezdett a rántottájához.
- Hogy bírsz ilyen nyugodt lenni? – vonta kérdőre azonnal Ron, miközben összegyűrte saját órarendjét.
- Honnan fogod tudni, hogy milyen óráid lesznek holnap? – érdeklődött vidáman a lány.
- Kit érdekel, majd megkérdezlek téged. De könyörgöm, van négy óránk, amikor nem a Mardekárosokkal vagyunk összezárva: jóslástan, az egyik esvéká, mágiatöri és az egyik bűbájtan. Ki az az idióta, aki ilyen órarendet állít össze?!
- Az igazgatóhelyettes – válaszolta segítőkészen Hermione, majd öntött magának egy kis narancslevet, és átpillantott a Mardekáros asztalhoz.
Szőke kedvese épp a Reggeli Prófétát olvasta, azonban mintha megérezte volna, hogy nézik; felpillantott az újságból, és bögréje fölül rápillantott őt figyelő szerelmére. Egy kedves mosollyal köszöntötte őt, majd sokatmondóan az ajtóra pillantott. Hermione összeráncolta a homlokát, és elmosolyodott. A Mardekáros fiú letette az újságát és a bögréjét, és urasan felállt az asztalától, majd távozott.
- További jó étvágyat – állt fel ő is. Ron és Harry biccentettek, és hozzáláttak a tányérjukra halmozott pirítós és tojáshalmokhoz.
Hermione kiment az előcsarnokba, és körülnézett. Sehol nem látta Dracot. Elindult a lépcső felé, de ott sem talált senkit. Néhány Hugrabugos lépdelt csak fel rajta, majd tűnt el a sarkon.
- Keresel valakit? – érdeklődött egy kellemesen csengő hang mögüle. Hermione elvigyorodott, és megfordult.
- Végre! – kiáltott fel boldogan, és ugrott Draco nyakába. A fiú átölelte a derekát, és megcsókolta szerelmét. – Már annyira hiányoztál! Tudod mennyire rossz nézni…
- …és tudni, hogy nem érhetek hozzád? Nem, fogalmam sincs – csókolta meg ismét a szőke herceg Hermionet.
- Tök jó az órarendünk!
- Ja, egész héten össze vagyunk zárva – bólogatott derűsen a fiú. Összemosolyogtak a lánnyal, majd magához húzta. – Olyan jó lenne gyakrabban látni, és veled lenni… csak veled.
- Igen.
- Elég viccesek vagytok – hallották Alan hangját az ajtóból. – Ez az első nap, máris úgy viselkedtek, mintha egy éve nem láttátok volna egymást.
- Szia – köszönt neki Draco mosolyogva.
- Mert teljesen olyan – felelte Hermione, és hozzábújt kedveséhez.
- Értem.
- Harryék ugye még nem jönnek? – kérdezte riadtan a lány.
- Nem, csak az egyik középső asztaltól pár csajszi.
Hermioneék szétváltak, amíg néhány Hollóhátas lány elment. A távozók gyanakodva méregették őket, valószínűleg azt hitték, hogy újabb Griffendél-Mardekár összeütközés van. Nem is sejthették, mekkorát tévednek…
- Most viszont már jönnek.
- Akkor szia! Szeretlek – csókolta meg búcsúzóul Draco párját, és elindult a bájitaltan terem felé.
- Még mindig itt vagytok? – kérdezte a kilépő Ron.
- Csak megvártunk titeket – felelte somolyogva Alan.
*
Hermione leült barátaival a hátsó padokba. Érezte, hogy bármennyire is messzire ülnek Pitontól, a tanár úgyis őket fogja célpontba venni. Halkan beszélgettek, amíg be nem csöngettek, és hőn szeretett tanáruk meg nem érkezett. A fekete taláros férfi egy pálcaintéssel a táblára varázsolta az aznapi bájital hozzávalóit, és helyet foglalt. Egy másik suhintással kinyitotta a hozzávalókat tartalmazó szekrény ajtaját, és felszólította a tanulókat, hogy alkossanak párokat. Hermione és Ron dolgoztak együtt, Harry pedig Alannel tevékenykedett. Jó tíz perc múlva már mindenki a bájital hozzávalóit vagdalta – vagy a saját ujját - és már minden üst alatt égett a tűz.
Piton egész óra alatt az asztala mögött ült, és jegyzetelt. Hermione elképzelni sem tudta, mit írhat, hiszen neki is ez az első órája, tehát dolgozatokat nem javíthat. Az első óra vége előtt öt perccel két paddal előrébb hatalmas robbanás hallatszott, és egy legalább akkora sóhaj.
- Takarítsanak össze – hallották a bájitaltan tanár mélyen búgó hangját.
Neville és Seamus néhány varázslattal eltakarította a romokat, de nem tudtak tovább dolgozni, így hát mind ketten a helyükön ülve várták az óra végét. Amikor az ezt jelző csengő megszólalt, Piton is beszélni kezdett.
- Húsz pont a Griffendéltől – mondta a férfi szenvtelenül, majd ugyanazon a hangon folytatta. - Még tíz percig forralják a főzetet, utána fiolázzák be őket. Utána jegyzetelünk – határozott.
Hermione és Ron Harryékhez ment, és velük beszélgetett az esetről.
- Nem változott semmit – mondta élesen Ron.
- Hát nem.
- Hát de – vigyorgott Alan a tanárt figyelve. Egyikük sem értette, mi üthetett belé, Hermionenak azonban volt egy tippje. Ő is elmosolyodott.
- Amikor te ismerted, akkor is ilyen volt?
- Úgy érted, hogy ennyire rideg? – a lány bólintott. Alan vállat vont. – Egyáltalán nem. Ha ilyen lett volna, nem szerettem volna.
- MICSODA? – kiáltott fel hüledezve vörös hajú barátjuk. Harry is ugyanezt kérdezte, csak Ron hangja elnyomta az övét. A teremben lévők mind feléjük fordultak; a Mardekárosok gúnyosan mosolyogva, Piton pedig felvont szemöldökkel. Alanből kitört a nevetés. Hermione látta, hogy kedvese arcán is vidám mosoly terül szét.
- Halkabban – intette le Alan. – Régebben járt hozzánk… tanítgatott egy darabig spanyolul. És akkor nagyon rendes volt. Ennyi.
- Úristen – foglalta össze tömören Ron véleményét.
*
Legendás lények gondozásán végre találkoztak kedvenc vadőrükkel, Hagriddal. Harry bemutatta neki Alant, mire ő csak ennyit jegyzett meg:
- Hasonlítasz édesanyádra.
- A fenébe – vigyorgott a fiú.
Első órájukon félóriás barátjuk egy hatalmas ládát hozott, tele apró szőrgolyókkal. Az apró valamik pityegő hangokat hallattak, és ide-oda gurultak a nagy dobozban. Hatalmas kék vagy zöld szemük volt. Hagrid elmondta, hogy mik ezek a pici állatok, és a főbb jellemzőiket. Nem kellett semmi mást csinálniuk, mint jegyzetelni, és megfigyelni az állatkák viselkedését.
Hermione Dean mögé ment, és nézte a fiú kezében lévő papírt, amire lerajzolta az egyiket. Nagyon élethűre sikerült, és gratulált is hozzá. Mosolygott egy darabig a rajzon, és modelljükön, majd visszasétált Ronékhoz.
Az óra végén még ott maradtak Hagridnál, hogy beszéljenek egy kicsit barátjukkal.
- És mi újság? Milyen az első végzős napotok?
- Ne is mondd… olyan szörnyű, hogy ez az utolsó évünk – mondta kicsit elszontyolodva Hermione. Hagrid enyhén érdes kezével megsimogatta a lány arcát.
- Ugyan. Használjátok ki – javasolta az óriás.
- Tényleg, te ismered Miss. Nettet? – érdeklődött Harry. Alan megforgatta a szemeit.
- Hát persze! Nagyon jóban volt a szüleiddel. Lily volt a legjobb barátnője. Gyakran jöttek ám hozzám teára, vagy csak, hogy kísérjem be őket az erdőbe… nagyon rendes hölgy. Akkoriban kitűnő tanuló volt, akárcsak Hermione… Ő is olyasmi könyvmoly volt.
- Köszi, ez jól esett – mosolygott az említett lány, barátai elvigyorodtak.
- Ugyan, ezt dicséretnek szántam – mentegetőzött hatalmas barátjuk.
- Tudom – bólintott kedvesen.
- Nem is értem, miért lett halálfaló… hiszen annyira kedves volt mindig, és soha nem hittem volna, hogy ő is…
- Nem azért lett az, mert gonosz akart lenni – mondta Alan.
- Gondolom. Ani nem olyan…
- Persze, hogy nem – vont vállat a fiú. – Csak ember, és hozott néhány rossz döntést. Mással is előfordul.
- Jaj, de szeretem, amikor mentegetőzöl! – nevetett fel Hermione.
- Most miért? Tök komolyan mondtam.
- Ez benne a vicces! Te és a komolyság, istenem, ne nevettess!
- Jól van na – motyogta bűnbánó képpel a fiú, majd az ő arcán is széles vigyor jelent meg.
- Nekünk mennünk kellene ebédelni… utána vele lesz óránk – mondta Ron.
- Ó, értem, menjetek csak.
A négyes visszaindult a kastélyba, és az előcsarnokból beléptek a Nagyterembe. Minden asztal tele volt, mindenki nagyban ebédelt már. A Griffendéles csapat lehuppant a helyére, és szedett magának az ételből.
Ebéd után felsorakoztak a sötét varázslatok kivédése tanterem előtt, és várták új tanárukat. Hermione egyáltalán nem izgult, hátát a falnak vetette, és nézte Ront és Harryt, miközben Alant faggatták édesanyjáról. Elmosolyodott rajtuk.
Draco nesztelenül állt meg mellette, és figyelte a három fiút. Aztán Hermionera emelte a tekintetét, de nem szólt hozzá, csak nézte. Hermione elmosolyodott, de nem fordította kedvese felé a fejét. Pár pillanat után hallották a becsöngőt; egyikük sem mozdult. Miss. Nett hamarosan megjelent, és beengedte a hetedéveseket. Hermione Draco mellett lépett be a terembe.
Leült a második padba, és ott várta barátait. Alan még mindig beszélt a két fiúhoz, akik feszülten figyelték őt.
- Készek… mindig ennyire félnek az új tanároktól?
- Eddig nem halálfaló tanított – szabadkozott Ron.
- Most sem – válaszolta Alan. – Már nem az, értitek?
- Persze – bólintott a két fiú, és leültek egymás mellé. Alan Hermione mellett foglalt helyet.
- Köszöntelek benneteket az első órán… Mint azt már az igazgató úr elmondta, Melanie Nett vagyok – kezdte mosolyogva a nő a bemutatkozást. – Gondolom, már többen hallottátok, hogy egykor halálfaló voltam – folytatta közlésszerűen. Néhányan meglepődtek, főleg a nő nyíltságán. Ebbe a néhányba Harry, Ron és Hermione is beletartozott. – Ez nem jelenti azt, hogy meg akarlak titeket támadni, vagy valami hasonló, szóval ne aggódjatok. Így talán hasznosabb dolgokat tudok nektek megtanítani, mivel tudom, hogy miféle veszélyek leselkedhetnek rátok odakint. Ha jól tudom, tavaly Lupin professzor elég sok mindent megtanított nektek, és azt hiszem, hogy csak ismételnünk kell az elmúlt hat év anyagát. A varázslényeket kihagyjuk, ha év végén belefér, akkor esetleg kiegészítő anyagként átvesszük – mondta elgondolkozva, majd elhallgatott. Úgy tűnt, átgondolja, hogy még mi mindenről kell tájékoztatnia a diákokat. Mindenki türelmesen várta a további információkat. – Nos, azt hiszem, a lényeget elmondtam. Nem kérem, hogy mutatkozzatok be, a nyáron próbáltam megjegyezni az arcokat és neveket – pillantott Harry-Ron-Alan-Hermione négyesre a nő. –, és nagyjából sikerült is. Az ismétlést talán a főbenjáró átkokkal kellene kezdenünk. Aztán valószínűleg a patrónus bűbájt volna érdemes megtanulni, hiszen Voldemort maga mellé állította a dementorokat – a teremben néhány diák hangosan nyelt, vagy érezhetően abbahagyta a légzést. – A többi az már karácsony utánra esik, azt majd akkor kitalálom – mosolyodott el derűsen.
Hermione elvigyorodott. Ezek szerint nem tanterv szerint tanulnak, hanem amit a nő éppen a fejébe vesz, azt beszélik meg. Érdekes. Nett az asztala mögé sétált, és elvett róla néhány papírt, és belenézett.
- Nos, akkor a főbenjáró átkok… Jegyzeteljetek minél többet, mert dolgozatírás terén elég szigorú vagyok… - mosolygott hamiskásan ismét. – Csak sokat kell írni. Na… szóval. Neville, kérlek sorold fel a főbenjáró átkokat, és a hatásaikat – fordult a halálra vált arcú fiúhoz a tanárnő.
Neville nagyon sokat fejlődött az elmúlt két-három évben, mind tanulmányilag, mind külsőleg. Már csak szeme tükrözte a félelmet, ahányszor egy tanár – de legfőképp Piton – felszólította. Arcának vonásai megerősödtek, teste is szálkásabbá, férfiasabbá vált – mint legtöbb kortársának.
- Az egyik a Crucio, ez a kínok átka – Nett helyeslően bólintott. – Aztán… az Imperio a kiszolgáltatottságé… és az… Adava Kedavra… a halálé.
- Igen, helyes. Ha jól tudom, Mr. Kupor mindhárom átkot bemutatta, tehát ettől most megkíméllek benneteket. Nos, a halálfalók a Cruciot általában információ szerzés céljából használják. Nem sokszor van ugyanis idejük kiélvezni az áldozatuk szenvedését, ezért ha valakit meg akarnak ölni, arra azonnal az Adava Kedavrat küldik. Imperiot pedig… a terveikhez alkalmazzák bizonyos célszemélyeken. Viszont minden varázslat végül halállal végződik, mert megtudják a keresett információt, vagy a tervet véghez vitették. Jó tisztában lenni azzal, hogyha halálfalók támadnak meg, hogy mit akarhatnak tőletek. Így valamennyire kiszámíthatóvá válik, hogy milyen átkot akarnak rátok küldeni.
A nő a padok között járkálva beszélt, mintha csak egy történetet mesélne. Az óra további részben a főbenjáró átkokon kívül leggyakrabban használt varázslatokat mutatta be egy-egy egéren, és ezeknek a hatástalanítását is elmagyarázta.
- A következő órára kéttekercses dolgozatban fejtsétek ki az óra anyagát, írjátok össze az elhangzott igéket, és ellenigéket. Szerdán találkozunk!
A diákok összecsomagolták a holmijukat, és mindannyian elhagyták a termet. Hermione, Alan, Ron és Harry felballagtak a klubhelységbe, ahol néhány alsóbb éves – köztük Ginny – már a házi feladataival foglalatoskodott. Alan egy csókkal üdvözölte barátnőjét, és lehuppant hozzá. Ron és Harry a kanapéra dőltek ki, Hermione pedig felment a szobájába letenni a táskáját. A szobában átöltözött valami kényelmesebb mugli ruhába, és leült az ágyára. Kicsit elmerengett a mai napján. Pillantása az éjjeli szekrényén lévő prefektus beosztásos papírra esett. Szerda éjjel Ronnal és Dracoval együtt ő fogja róni a hatodik és hetedik emeleti folyosókat. Hannah Abott és két Hollóhátas prefektus az alsóbb szinteken fog járőrözni. Már nagyon kíváncsi volt, hogy hogy fog viselkedni a két fiú, és hogy ő hogy fog bánni velük. Visszaballagott a klubhelységbe, ahol barátai pihentek.
- Milyen óráitok voltak ma? – kérdezte Ginnytől a lány.
- Hát… bűbájtan, dupla bájitaltan, utolsó órán meg aludtunk.
- Aha… nekünk Alan anyjával volt az utolsó kettő. Tök jó volt, ismétlünk, de mégis tök sok újat hallottam – jegyezte meg elismerően Ron.
- Csak nem szimpatizálsz az anyámmal? Váó – nevetett fel Alan. Hermione elmosolyodott. – Gyere, ülj le – mondta neki a fiú az ölébe mutatva.
- Az Ginny helye.
- Nekem leckét kell írnom – felelte a lány. Hermione ránézett Alanre, és fáradtan felsóhajtott. Odament a fiúhoz, és óvatosan ráült a combjára.
- Nem vágok valamit – kezdte a hosszú, fekete hajú srác. – Miért van heti hét esvéká, három átváltoztatástan, négy bájitaltan, egy mágiatöri, egy számmisztika meg… fú, mi is? Ja, három legendás lények gondozása. És akkor a bűbájtanról meg az asztronómiáról még nem is beszéltem! Meg még valamit tuti kihagytam. A lényeg az, hogy minek van ennyi esvéká? Anyám nem tud tanítani…
- Biztos edzeni akarják – vont vállat Harry, miközben Pitonnak kezdte írni a dolgozatát.
- Sötét idők járnak mostanában – felelte bölcsen Hermione.
- Igaz, de akkor miért egy ilyen hülye libát vett fel Dumbledore tanárnak, mint az anyám? Soha életében nem dolgozott…
- És ezért hülye?
- Nem, alapjában hülye – rázta nevetve a fejét a fiú. – Úgy értem, hogy… nem elég komoly ehhez.
- Tőle örökölted – állapította meg Hermione.
- Mindent tőle örököltem, csak a rossz tulajdonságaimat nem.
- Tudom… már mondtad.
- Ezt is gondolom apámtól. Mármint, hogy ismétlem magam.
Vidáman beszélgettek egy darabig, aztán ők is hozzákezdtek a házi feladatuk írásához.
*
Vacsora alatt Ron és Harry ismét gyereknek képzelték magukat; az étellel játszadoztak. Hermione lekicsinylő pillantást vetett rájuk, azonban mikor Ron nevetni kezdett, belőle is kitört a heherészés. Evés után a két fiúval sétálni indult a kastélyban. Alan visszament a klubhelységbe Ginnyvel (Ron ezt meglehetősen rossz szemmel nézte, de nem szólt semmit).
A kis trió felsétált a második emeletre, és ott bolyongott. Harry mesélt egy kicsit Lunaról, bár Ron ezt eléggé unottan hallgatta. Amikor Hermione ezt szóvá tette, ezt válaszolta:
- Egész nyáron ezt hallgattam. Azt hiszem, meg lehet érteni, hogy már kívülről fújom, és ezért kicsit unom.
- Akkor mesélj… neked miért nincs barátnőd? – vigyorgott rá a lány.
- Hármat találhatsz – morogta keserűen. Hermione magában megbánta, hogy megkérdezte.
- Ugyan Ron, csak van egy olyan lány ebben az iskolában, aki érdekel téged.
- Van.
- Úgy értem, rajtam kívül.
- Nincs – mosolygott. Harry úgy tűnt, kicsit zavarban van, mert köhintett egyet, és feltűnően gyorsan előrébb sétált.
- De, biztosan van. Csak nyisd ki a szemed, és amikor rám nézel, akkor csukd be.
- Akkor nekimegyek ennek a falnak – mondta a fiú, miután behunyta a szemét, és elindult.
- Átvitt értelemben gondoltam – mosolygott Hermione.
- Sejtettem.
- Harry! Gyere már vissza! – mondta a lány a szokottnál egy kicsit hangosabban. – Hány óra lehet?
- Olyan fél kilenc – felelte a visszaérkező hollófekete hajú fiú az órájára pillantva.
- Induljunk el szépen lassan vissza. Kilencre már bent kell lennünk.
- Mikor kell Malfoyjal őrködnünk? – kérdezte kelletlenül Ron.
- Holnap után.
- Alig várom – mondta kaján mosollyal a vörös hajú fiú, és összedörzsölte két kezét.
- Szerintem ő is – jegyezte meg Harry. Hermione csak mosolygott rajtuk.
- Esküszöm, ha egy rossz szava is lesz… én nem is tudom, ráküldöm azt az izom-összehúzódást elősegítő bűbájt, amiről Nett beszélt…
- Malfoyon van minek összehúzódnia – tette szóvá halkan Hermione. Ron és Harry szemöldöküket kérdőn felvonva megálltak a lány két oldalán, és úgy nézték. Hermione zavartan legyintett, és továbbhaladt.
- Szerinted normális?
- Kötve hiszem.