" Griffendél szakállára, ez a...." - nyögte magában Mió, amikor felismerte a bájitalt.
Hermione megdermedt a felismeréstől, és egy pillanatra elkapta Draco kezét.
Majd a következő percben már eresztette is el, nehogy a tanára észrevegyen belőle bármit. Hiszen most szerepet játszanak, és a szerep szerint utálja ezt a felfuvalkodott hólyagot!
Szerencsére Piton éppen az asztala mögé indult, és mintha csak királyként foglalná el a trónját leült.
- Elhozták a növényket amit kértem? - kérdezte nem túl kedves hangnemben Piton, bár mit is várhattunk kedvenc denevérünktől. Látszólag nem izgatta magát a bájital miatt, így a két diák sem mert megjegyzést tenni rá.
" Miért nem dugta el?" - filózott Mió.
- Igen, tanárúr!
- Itt van, professzor.
Felelték a diákok, és az asztalra tették a két zsákot.
- Most pedig - mondta a professzor, miután belenézett mindkettőbe, ellenőrizve a mennyiséget - halljam, miért veszekedtek maguk a folyosón?!
- Malfoy miatt.
- Nem igaz! Granger volt a hibás!
- Ja, persze! - forgatta a szemét Hermione - Csak mert én griffendéles vagyok, tuti, hogy én leszek lecseszve! Igaz ? Csak mert a drágalátos Draco Malfoynak 3 percet siet az órája!
- Egyáltalán nem siet! Az enyém a pontos! Te vagy az, aki állandóan késik, Granger- vágott vissza Draco, rosszallóan méregetve a lányt.
- Elég! - állt fel Perselus, elhallgattatva ezzel diákjait. - Engem nem érdekelnek a locsogásaik, a veszekedésükre meg végképp nem vagyok kíváncsi!
A professzor arcán megfeszült egy izom, állkapcsa ideges görcsbe rándult , és szeme is szikrákat szórt. Keze remegésbe kezdett, amit úgy palástolt, hogy a háta mögé rejtette,de nem elég időben ahhoz, hogy Draco ne vegye észre! A szőke mardekáros elégedetten raktározta el a tényt emlékei közé,hogy később megbeszélhesse Hermionével.
- A büntető munkát elvégezték! Remélem, mindkettejük számára tanúságos volt, és ezentúl óvatosabban kezelik....khm...khmm... magánügyeiket!- a denevér kilépett asztala mögül.
Itt Draco képletesen felhorkantott, mutatva, hogy nincs mit intézniük, majd tekintetét megint tanárára függesztette.
- Elmehetnek - mérte őket végig a professzor utoljára. Sötét szemeinek árnyéka fel vette a versenyt a Roxfort éjszakai világításával.
Draco érezte, ahogy a tanár elméje ránehezedik, és megint kutakodni kezd, de pár pillanat múlva feladta, és inkább az ajtó felé terelte őket. - Menjenek már! Ha valaki meglátja magukat éjszaka kóborolni,annak nem lesz jó vége! Nem mindenki olyan elnéző, és főleg titoktartó, mint én!
- Ja, persze, mintha lenne itt bármiféle titok! - motyogta Mió epésen, és fitymálva pillantott a mardekáros felé.
- Nocsak, Miss. Granger, - húzta fel szemöldökét a denevér - hova tűnt hangjából a szerelmes sóvárgás, amint Mr. Malfoyra néz?!
- Szerelmes?! Inkább hányinger fog el! - fintorgott a griffendéles lány.
- Király, legalább valamiben hasonlítunk okostojáskával! - vetette közbe Draco is.
- Fogd be, te idióta mardekáros! - fordult villogó szemekkel a szőkeség felé Hermi.
- TE fogd be, hülye griffendéles!
- Elég! - mennydörögte Piton az nap este harmadjára. - Legyenek szivesek nézeteltéréseiket a szobámon kívül megtárgyalni! Fontosabb dolgom is van, mint a maguk locsogását hallgatni!- láthatóan sietős volt neki....
- Elnézést.
- Bocsánat.
Dörmögték a gyerekek majd az ajtó felé somfordáltak.
- Jó éjszakát.
- Jó ét!
Köszöntek el illedelmesen, majd behajtották maguk mögött az ajtót.
" Szükség szobája" - susogta Mió a srácnak, aki egy bólintással jelezte,hogy ott lesz.
Gyorsan hátat fordítottak egymásnak, és egyikük jobbra, másikuk balra indult el a folyosó árnyas elágazása felé.
Az ajtón kileső Perselus már csak azt láthatta, hogy Draco a pince, míg Hermione a torony irányába tart.....
- Ezt nem hiszem el! - háborgott Hermione. - Alig két perce láttuk a főzetet, amitől mindketten hónapok óta szenvedünk...
- Csak 3 hónap, és ki mondta, hogy szenvedek? - vonta fel szemöldökét kérdőn Draco.
- Nekem ez a 3 hónap is bőven sok volt! Hogy-hogy nem szenvedsz?
- Kezdem egyre jobban élvezni, hogy veled, öhmmm... dolgozhatok. - a mardekáros alattomosan elmosolyodott, és nem először az éjszaka folyamán csúszott végig tekintete Mión. - Meg kell hagyni, Granger, egész tűrhetően festesz.
- Oh, köszönöm a kedves bókot Draco Malfoy! - gúnyolódott a griffendéles nem minden fennhang nélkül. - De mi lenne, ha nem a szoknyám hosszával törődnél, hanem azzal, hogy mi a fenéhez kezdjünk?!
- Miért? - Malfoy kényelmesen végig nyúlt a kanapén, ami kivételesen kék színben játszott, majd előhúzott egy szál cigarettát.
- Draco!
- Most meg mi a baj?!
- Ugye nem akarod meggyújtani azt a koporsószöget?!
- Apám is így hívja a cigit. - keresgélt az öngyújtója után Draco - Furcsa, mi mindenben egyetértetek ti ketten.
- Ne merészelj összehasonlítani, egy.... - Hermione elharapta a mondat végét, és inkább lesütötte a szemét.
- Egy halálfalóval?! - fejezte be a fiú, mielőtt könyörtelenül beverte volna azt a bizonyos szöget.
- Nem, a gyilkos szó jutott eszembe! - vágta hozzá a lány.
Mione dühösen kivágtatott az erkélyre, ami a Roxfort éjszakai égboltjának látványát nyújtotta elé.
A sötétkék bársonytakaró óvón terpeszkedett az égen, ezernyi, sőt milliónyi ezüst és aranyszínű csillagdíszét villogtatva a világra. Csendes, langyos szellő símogatta meg Hermi fáradt tagjajait, és túrt bele bozontos hajába.
A lány nagy levegőt vett.
Draco mélyet szívott a cigiből, és hagyta hogy a nikotin elárassza szintén fáradt, és meggyötört izmait. Körülnézett a szobában.
Aznap este hagyta, hogy Mió képzeletében lévő helyiség jelenjen meg.
Kellemesen csalódott benne.
Ha arannyal és bordóval bevont bútorokat várt, meg egy nagy Harry Potter posztert a kandalló fölé, esetleg egy vigyorgós képet a Weasley családról az említett kandalló párkányára, hát csalódnia kellett.
A szoba egyszerű volt, szép és annyira jellemző Hermionéra.
A jobb falon, ahová saját fantáziája ágyat rakott volna, most egy hosszú könyvespolc húzódott, ezzel szemben a kandallóbarlang ontotta feketeségét. A földön zafírkék szőnyeg, amin akár meztelen talppal is lehetett volna közlekedni, olyan puha és vastag volt. Középen dohányzó,-vagy olvasó asztalka, egy kanapé és két fotel, szintén a kék egy szép árnyalatát idézték.
- Be kell ismernem, van ízlésed, Granger. - szólalt meg Draco olyan hirtelen a griffendéles mögött, hogy szegény Mione ijedtében beverte a fejét az egyik alacsonyan lógó csillagba.
- Hm ?
- A szoba! - mutatott a helyiség felé Malfoy a sötétben - Nagyon szép.
- Köszönöm.
- Akárcsak te. - a mély, torokhangba Hermione beleborzongott.
- Köszönöm.
- Ne köszönd - folytatta a fiú - nem is akartam kimondani.
- Akkor miért mondtad? - fordult hátra dühösen Hermi. - Inkább tartsd meg magadnak a hülye megjegyzéseiddel egyetemben!
- Feltett szándékod, hogy összevessz velem ma este?
- Mert neked?!
- Nekem ez volt a szándékom - mormogta a szőkeség, mielőtt lehajolt, hogy birtokba vegye a lány ajkait.
A csók kivételesen lágy volt, és édes. Nem követelőző, nem sürgető, nem rohanó. Nyugodtan, bizalmasan csókolták egymást, minden szégyenérzet, vagy ellenérzés nélkül. Most nem voltak Draco meg Hermione, az örök elleségek, nem voltak mardekárosok meg griffendélesek a házuk lekötelezettjei, amik azt mondják, muszáj utálniuk egymást.
Nem!
Most egyszerűen csak egy lány meg egy fiú voltak, akik szeretik egymást (hogy a bájital miatt, vagy nem az édes mindegynek bizonyult) és ki akarják használni ezt a békés pillanatot, hogy kifejezzék érzelmeiket. Bonyolult, elcsépelt szavak nélkül, gyengéd érintésekkel.
Hermione kissé közelebb húzódott a fiúhoz, és lábujjhegyre állt, hogy szája még erősebben nyomódjon Dracoéra.Kezeit annak nyaka köré fonta, ujjait a lehetlenül szöszi hajba süllyesztette.
Draco örömmel vonta magához az odaadó női testet, csókolta mélyebben a felkínálkozó lányt. Erős karjaival a vékony derekat támasztotta, és beszívta Hermione illatát.
- Nézd, egy hullócsillag! - mutatott az égre Mió pár perccel később, amikor ölelkezve álltak az erkélyen, mint Rómeó és Júlia. - Kívánjunk!
Egy aranyszínű planéta valahol a messzeségben, talán nem is ugyanabban a galaxisban, utolsó útját tette meg lefelé a boltozaton.
- Mit csináljunk?
- Kívánjunk! - ismételte a lány. - Ha hullócsillagot látsz, kívánhatsz egyet, és a kimúló csillag ereje valóra váltja.
- Tényleg?
- Nem tudtad?
- Nem - vallotta a mardekáros, állát a lány fejebúbjára támasztotta, majd erősen koncentrált, gyorsan kívánt egyet, hogy még elkapja Hermi kívánságát.
Jó legilimentor lévén sikerült úgy beférkőznie Grangerünk tudatába, hogy az észre sem vette az akciót.
Szerencsére!
Senki sem tudja, mi történt volna, ha rájön a "csínyre". De Draco biztos volt benne, hogy nem úszta volna meg egy Petrificus Totalus-sal.
" Bárcsak igazán szeretne" - ezt gondolta Hermione.
Hogy érti azt, hogy igazán szeretne?! Hisz én szeretem! - dühöngött Malfoy. - Vagyis talán. Honnan tudjam,lehet, hogy Piton löttye miatt!
És vajon, Ő igazán szeret?!