Reggeli közben Hermione határozottan jól szórakozott.
Először is nagyon mulatatta, ahogy Harry viselkedett vele. Mintha nem ez a Harry Potter csókolta volna meg erőszakosan a klubhelyiségben egy-két napja, hanem egy másik, akit éppen elkapott az ötperc, ami félórára sikeredett. Mert EZ a Harry Potter kedves volt, előzékeny, sőt kicsit túl udvarias is.
- Kérsz még vajat, Hermione?
- Szeretnéd a Reggeli Prófétámat?
- Szedjek neked rántottát, Mió ?
- Figyelj, Harry - szólalt meg egyszer csak Ron, megelégelve barátja szövegét - Hermione már nagy kislány és kitudja magát szolgálni, hidd el nekem!
- Persze, persze - mentegetőzött hirtelen a szemüveges srác. - Csak úgy gondoltam, tudod, hogy izé... Malfoy, meg a ....
- Nyugi, Harry - mosolygott negédesen a lány. - Nem hat meg sem Malfoy sem más Mardekáros csipkelődése. Már volt elég időm hozzászokni!
- Igazad van. - sütötte le zöld szemeit a varázsló és elkezdte belapátolni maradék rántottáját.
És ha önmagában ez a jelenet nem lett volna elég a mulatságra, még ott volt Piton zavart arcképe, amivel hol Őt, hol Draco-t pásztázta. A denevér olyan gyorsan kapkodta a fejét ide-oda, mintha valaki rángatná, és mintha valamilyen hatást várna.
...hatás... - ez az! - gyúlt fény Hermione agyában, aztán gyorsan vissza is merült a beszélgetésbe Ginnyvel, nehogy "kedvenc" professzora kiszúrja különös viselkedését,
- Szerintem is jobban áll neked a kék, Ginny. - tette hozzá Mió, persze csak a látszat kedvéért, de közben eldöntötte, hogy még ma délután megfőzi az Ostentatum Miscicutom - ot.
Közben a Mardekáros asztalnál is folyt az élet.
Pansy megint Draco nyakán lógott, Blaise, az állítólagos szeretőjéről kérdezte, Crack és Monstro az utolsó szelet kenyéren veszekedett... egy szóval minden a réginek tűnt.
Egyedül a szőkeség tudta, hogy ez csak a látszat, de élvezte, hogy átverheti Piton-t a Legilimencia nagy mesterét.
Nagy duzzogva elfogadta Pansy dörgölőzését, és símogatását, bár magában átkozta Hermione Granger-t, amiért bele ment ebbe a baromságba. Gyorsan el is határozta, hogy ezt legközelebbi találkozásukkor könyörtelenül behajtja rajta....
Délután a könyvtárban Hermione éppen egy a bájital készítés nemes tudományával foglalkozó könyv felett görnyedt, amikor az egyik polc mögül ismerős hang ijesztette meg:
- Mit keresel, színésznők gyöngye?
A lány ijedten csukta össze maga előtt a könyvet, de aztán, amikor felismerte a hang gazdáját megnyugodva sülyedt a tartalmába.
- A szívrohamot hozod rám, Draco Malfoy. - mondta, és nagyot ásítva lapozott egyet.
- Ennyit megérdemelsz azért, a szenvedésért, ami a mai kis színjátékunk következményeként szakadt a nyakamba. Tudtad, hogy egész nap Pansy babusgatásától menekültem ? - lépett közelebb a mardekáros, majd társa válla fölött belenézett az írásba.
- Majd ha rá érek ígérem tele sírok érted egy vödröt, Draco - szólt közömbösen Granger, és újabb oldalt hajtott tovább. Ujjai éppen a kövekező lap szélére tapadtak, amikor csípás szemei elsiklottak a keresett szó felett. Ettől teljesen éber lett, majd a második sor után elégedetten bólintott. - Megvan!
- Ostentatum Miscicutom ? Minek ez neked? - kérdezte a szőkeség, míg egyre közelebb hajolt a griffendéles füléhez. - Ha megkérdezel, én szívesen megmondom neked, mi az álom-főzet ellenszere. - az utolsó szavakat már csak suttogta, közvetlenül Mió fülébe.
Hermione háta borsódzott az izgalomtól, amit a fiú lehellete keltett benne,legszívesebben hátrafordult volna, hogy megcsókolhassa a mardekárost, de ehelyett inkább nyelt egyet és megköszörülte a torkát.
- Ez kérlek szépen arra kell, hogy...- itt elakadt a szava, ahogy megérezte Malfoy hosszú ujjait magán, amint azok elhúzzák hajának függönyét, hogy utána érzékenyen a nyakába csókolhasson penge vékony, mégis érzéki ajkaival. - arra kell, hogy... - kezdett bele újra, de most sem tudta befejezni a mondatot.
- Hallgatlak- bizonygatta a szőkeség újabb csók utáni szünetben, és hajolt is volna vissza előbbi , szerinte igazán élvezetes elfoglaltságához, ha a lány fel nem pattan.
- Hagyd abba! - kiáltott rá Granger. - Most fontosabb dolgunk van!
- Hidd el, ennél nincs fontosabb - vigyorodott el Draco. Aztán kihasználva előfölényét, derekánál fogva magához húzta Miót és lassan, de szenvedélyesen megcsókolta.
A vágy elemi erőként söpört végig a lány testén, aki minden idegszálát megfeszítve küzdött ellene, mind hiába.
Végül feladta az értelmetlen harcot, és visszacsókolta a mardekárost. Bizonytalan ujjakkal cirógatta a tarkóját, és remegő testtel érzékelte a ránehezedő izmos, fiús testet.
Draco mind hevesebben csókolta a mézízű ajkakat, ölelte a tökéletesen nőies testet, és megkönnyebbülve érezte annak megadását.
- Egész nap erre vágytam - vallotta be, amikor elváltak ajkaik, hogy levegőt kapjanak.
- Tudom - bólintott kurtán, légszomjjal küzdve Mió. - De...
- De folytatnunk kell a színjátékot. - eresztette el lehangolódva a lányt Draco. - Hogy felidegesítsük Pitont.
- Így van. - szedte össze magát Hermione is. - Még ma délután megfőzöm ezt a bájital Mirtill vécéjében, aztán küldök neked belőle a baglyommal...
- Ellenszert akarsz nekem adagolni ? - kérdezte felvillanó szemmel Malfoy.
- Dehogy! Ez a bájital kimutatja, ha valamiben bájital van, érted már?
- Ahha!- esett le a tantusz Draconak is. - Szóval ki akarod találni, hogyan adják be nekünk a szerelem-idézőt?
- Igen. - másolta át egy lapra a receptet a griffendéles. - Ha egy cseppje valamilyen bájitallal keveredik rögtön rózsaszínné válik.
- Segítsek megfőzni ? - kérdezte a Szöszi, míg egy könnyed bűbájjal visszaküldte a helyére a könyvet.
- Nem, köszi, egyedül is elboldogulok. - utasította vissza az ajánlatot Hermi.
- Biztos? - nézett a mardekáros a barna szemekbe.
- Igen, biztos. - felelt kissé akadozó nyelvvel Granger. - Gyorsabban kész, ha nem.... - az előbbi csókra gondolt
- ha nem akadályozlak ? - mosolyodott el édesen Draco.
- Igen, akadályozol, ez a megfelelő szó . - mondta Mió és kivágtázott a könyvtárból, mintha ezer Basiliszkus üldözné.
A mardekáros kedvtelve nézett utána.
" Vajon a bájitaltól vagyok ennyire belezúgva, vagy tényleg szerelmes vagyok ?!" - tette fel magának a kérdést Draco, de aztán úgy döntött mégsem kíváncsi a válaszra.
A bagoly éppen akkor érkezett meg az ablakába, amikor indulni készültek vacsorázni.
- Már megint a szeretődtől? -kérdezte Blaise gúnyosan.
- Igen, - felelte Malfoy, míg feltűnés mentesen zsebre vágta az üvegecskét, és elolvasta a gyöngybetűkkel rótt levelet, " vigyázz a túladagolása gyomor bántalmakat okoz"- figyelmeztette a rövid iromány - Csak nem féltékenység süt a hangodból, Zambini fiacskám...
- Dehogy! - mordult fel megvetőn a mardekáros srác, - Egyszerűen igazságtalanságnak tartom, hogy mindig te fogod ki a legjobb csajokat.
- Ha gondolod átpasszolom neked Pansyt - ajánlotta fel lovagiasan Draco.
- Isten ments! Akkor inkább tényleg a zárda! - védekezett Blaise, aztán röhögve vették az irányt a Nagyterem felé.
A desszertnél Draco kezdett ideges lenni.
A levestől kezdve a sülteken, salátákon, gyümölcsön, sajton keresztül a pudingig, mindenbe csepegtetett ezt a kimondhatatlan nevű szérumot, de még mindig nem találta meg a bűnös étket.
Mi a fenében lehet? - tekintete végig futott az asztalon lévő finomságokon, majd megakadt a kupáján.
Hát persze a töklé!
Óvatosan ebbe is lopott bár cseppnyi szert, és várta a hatást.
Semmi.
Csalódottan tette volna vissza a kupát az asztalra, de keze félúton megállt.
A töklé örvényleni kezdett, majd szépen lassan az örvény közepétől a széléig rózsaszín árnyalatot vett fel.
Draco Malfoy diadalittasan elmosolyodott, és átnézett a griffendél asztalához.
Hermione ebben a percben éppen ránézett, az ő kezében is kupa volt.
A szőkeség észrevétlenül csiriót intett a poharával, majd kiitta a bájitalt tartalmazó rózsaszín löttyöt.
Mió ugyanezt tette, majd egyszerre pillantottak Perselus Piton helye felé a tanári asztalhoz.
De a Mardekár házvezetője nem volt a helyén....