A könyvtárban Hermi megkereste szokásos helyét, a legbelső sor, legbelső sarkának legbelső asztalának legbelső sarka.
Ú! Ez most tök értelmes mondat volt! Na, mindegy! Ez a kesze-kusza állapot tökéletesen tükrözi a mi kis főhősnőnk lelki-állapotát.
Zavar a köbön.
Ez az év kezdett már túl tenni mindenen, és kezdett már túl sok lenni mindenkinek, kiváltképp Hermione Grangernek.
A lány, aki joggal pályázott a Roxfort-első címre, most magába roskadva ült egy könyv fölött, amit már legalább 6-szor kiolvasott.
Valami történelmi kronológia lehetett, királyokkal, az udvari varázslókkal, és a Mágia megteremtőjével, Merlinnel.
Hermionera abban a pillanatban épp a " nézek-de-nem-látok" mondás illett a legjobban, mert bár nézte, minden erejéből nézte a könyvet, de valahogy egy betűnek se volt igazán értelme.
Az álmok, Draco és most még Harry is!
- Granger! - lépett mellé Draco feltűnően kedvesen kiejtve a nevét. - Jól vagy?! Kicsit nyúzottnak tűnsz...
- Nyúzottnak?! MÉg hogy én nyúzottnak?! - Hermionéban a pumpa, ha lehet ezt így kifejezni, túlpörgette magát, és most kifog borulni!
Figyelem! A következő sorokat csak erősidegzetűeknek ajánlom, és 12 év alatti gyerekeknek is csak felnőtt felügyelet mellett!
- NA, NE MONDD DRACO MALFOY! ÉS SZERINTED NINCS RÁ OKOM, HOGY NYÚZOTT LEGYEK?! - kelt ki magából Hermi. Felpattant a székből és minden szónál dühös lépteket tett szerelme felé, aki ijedve hátrált egészen a falig, ahol is beszorult a lány villogó szemei és a fehér fal közé.
Életében először, Draco azt szerette volna, ha szellem és nem ember, és életében először akart elmenekülni Hermione, vagy bármelyik másik ellensége elől. - HM?! MINDENKI AZT VÁRJA, HOGY A JÓ, OKOS, KEDVES HERMIONE GRANGER MAJD MEGOLDJA HELYETTE A PROBLÉMÁIT! DE AKÁR HOGY IGYEKSZEM MÉG A SAJÁTAIMMAL SEM TUDOK MEGBÍRKÓZNI!
- Nyugi, Hermi, - nyögte Draco félénken.
- MOST MEG NYUGODJAK MEG! - háborgott tovább a griffendéles lány. - TE IS OLYAN JÓL TUDOD, MINT ÉN, HOGY MIN MENTEM KERESZTÜL AZ UTÓBBI 2 HÓNAPBAN MIATTAD! MOST VÉGRE VALAHÁRA ELMÚLIK AZ ÁLOM, A NYAKABA SZAKAD A BŰNTETŐ MUNKA, MEG TE, MEG HARRY, MEG A HÜLYESÉGE, HOGY SZERELMES BELÉM, NEM SZÁMÍTVA A KÉKEN-ZÖLDEN VIRÍTÓ TESTEM, AMIN VAGY AZÉRT VAN FOLT, MERT A LEGJOBB BARÁTOM, AKI ÁLLÍTÓLAG SZERELMES BELÉM, MAJDNEM ELTÖRI A CSUKLÓM, VAGY AZÉRT, MERT A LEGNAGYOBB ELLENSÉGEM, AKIBE VISZONT ÉN VAGYOK SZERELMES, SIKERESEN RÁESIK EGY ÉJSZAKAI KALAND UTÁN! ELEGEM VAN! EGYSZERŰEN ELEGEM VAN!- sikította még utoljára a teljes idegösszeomlásban Hermi.
Barna szemében könnyek gyűltek, hevesen zilált, és ennél gyengébbnek még sosem érezte magát, mint most.
Draco egy percig csak némán bámulta a lányt, aki az előbb határozottan kiborult,a tetejébe, még elpanaszolta, hogy Harry Potter zaklatja, amiért legszívesebben a következő pillanatban rohant volna jól elverni azt a szemét ládát, de Ő inkább maradt, és óvatosan közeledve Hermionéhoz, mint aki egy vadmacskát akar beidomítani gyengéden átölelte a szipogó griffendélest.
- Elegem van, elegem van, elegem van, elegem van...-ismételgette egy őrült hangnemében Mió, könnyei elapadtak, Draco karjai között lágyan, idegbetegen ringatózott.
- CSssss!- csitította Draco. A nagy izgalomban arra se emlékezett mikor oldotta fel a kiábrándító bűbájt. CSak Hermi szavai csengtek a fülébe újra, meg újra egyre hangosabban, minden egyes szóval fokozva haragját eddigi ellensége ellen.
- Most már, minden jó lesz! - ígérte bizonytalanul a fiú, aki nem volt teljesen biztos benne, hogy jól csinálja a vígasztalást. Igazából mindig is utálta a bőgő lányokat, mert a gyengeséget, fájdalmat látta bennük, de Hermione más...
Nem tudta miért...
Vagyis hát tudta, csak nem merte kimondani....
Tudta,hogy miért......
- Draco! - nézett fel most a lány a szőkeségre, a barna szemekben értetlenség tükröződött. - Hogy kerülsz te ide?!
- Én itt voltam...
- Nem láttalak. -felelte hűvös nyugalommal Hermi.
- Kiábrán...
- Értem!- bólogatott Mió, majd kilépett a puha, meleg nyugtató ölelésből, pedig szíve szerint egész életében ott maradt volna. - Bocsáss meg, én nem... én nem akartalak... se téged, se Harryt... - kezdte a lány a magyarázkodást.
Ebben a pillanatban nyílt meg előtte megint a világ. Eddig egy fekete ködben utazott, és most, hogy kiadta dühét, lassan mindent feledő nyugalomba süllyedt....
- Hagyd! - legyintett Malfoy. - Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de ... megértelek, Hermione...
- Köszönöm. - mondta lesütött szemmel a lány, mert tudta, miket hordott össze.
- Semmiség!- ezzel Draco megindult a polcsor vége felé.
- Draco... - állította meg a lány
- Igen?!
- Ugye , - és állhatatosan nézett szőke lovagjára. - ugye, nem akarod bántani Harryt?!
- Hermi, - sóhajtott nagyot a mardekáros. - Ugye nem véded még most is azt a szemetet?!
- Draco! - a lány odaszaladt hozzá, és jobb karjára fonta gyenge, a sírástól reszkető ujjait. - Ígérd meg, hogy nem bántod őt!
- Nem tehetem..
- De...
- Nem tehetem, - fejezte be mégis a mondtatot Draco,- mert ma éjfélkor párbajoznom kell vele.
- Igen, de...
- Nem! - rázta szőke fejét határozottan Draco. - Nem fogom megölni, ahogy ő sem engem! ahhoz túlságosan félünk mindketten az öregtől! - mutatott Malfoy felfelé, az igazgatói irányába. - Viszont most már jól elpáholhatom, mert bántotta a lányt, akit szeretek! - az utolsó szavakat sokkal inkább elharapta, mint mondta, és vissza se nézve az értetlenül bámuló Grangerre, határozott léptekkel elhagyta a könyvtárat.
- Harry! Harry! - sietett be Hermione a Griffendél portréján át a klubhelyiségbe.
- MI az?! - kérdezte a varázsló, aki szokásos helyén, a kanapén ült. Télen általában a tűzbe meredt, most azonban szemeit a belépő lányra szegezte.
Harry mellett ott dekkolt Ron, szokásos fintorával, csakhogy mintha egy kicsit furcsán nézett volna barátjára.
" VAjon mi történt?!" - töprengett el egy percre Mió.
- Mi történt?! - mondta ki hangosan is a kérdést.
- Semmi. - vágta rá cikeszeket megszégyenítő gyorsasággal Harry.
- Semmi?! - pattant fel felháborodva Ron, és eddigi ütődött arckifejezését dühös, feszült képpel cserélte fel. - TE ez semminek nevezed Harry?
- Igen, miért minek nevezzem?! - felelte hűvös nyugalommal a szemüveges. - Tragédiának?! Kezdek sokkal inkább hálát adni!
- Hálát?! - vöröskénk keze ökölbe szorult, de mielőtt lesúlytott volna, Hermi a pálcájával megállította, és a sóbálványhoz hasonló átokkal súlytotta, amitől a Weasley fiú úgy nézett ki, mint aki egy görög szoborhoz áll modelt.
- Valaki elárulni mi folyik itt?! -tette fel újra a nyitott mondatot Hermione.
- Hai akítot a ugoma! - nyögte Ron a szobor átokban.
- Szakítottál Ginnyvel?! - fordult a még mindig nyugodtan üldögélő fiúhoz Granger.
- Igen, - vont vállat az. - És?
- És?!!!!!!!! Alig 2 hete, hogy szaladtál utána, nehogy Neville elhalássza tőled, most meg dobod!? Eszednél vagy, Harry Potter?! - Hermi csipőre vágott kézzel torpant meg a bazsalygó barátja előtt.
- Oh, nem hiszem! - lépett hirtelen Harry a barna hajú szépség elé, aki a gyors mozdulattól, majdnem hátraesett. - De te is pontosan tudod, ki vette el az eszem! - lehelte Harry, nem törődve a koppanással, amit Ron álla hallatott, amikor leesett.
- Ezt már megbeszéltük! - dadogta alig hallhatóan Mió, egy lépésnyit hátrálva a sebhelyes elől.
- jah, - Harry szája teljes vigyorra húzódott. - Te, Hermione, ugye te nem vagy szerelmes?!
- ÉN?!!
- Igen, te. - a távolság köztük megint csökkent.
- Honnan veszed? - Hermione nem is tudta, hogy riadt, őszinte tekintete, és mozdulatai mennyire elárulják őt.
" Hol vagy ilyenkor valaki?! - rimánkodott. - Ginny, Kathi, Parvati vagy akár az ikrek is jók lennének, csak jönne már valaki!"
- Mostánság gyanúsan sokszor láttalak Malfoyyal. - folytatta a gyanúsítást a fiú. - Ott van rögtön a tegnap este, aztán a könyvtáros jelenet...
- Mi köze mindehhez Dra... Malfoynak?! - próbálta terelni a témát nem túl sok sikerrel Granger.
- És már Draconak hívod! CCC! - ciccegett Harry, - Drága, kicsi Mió, te fülig belezúgtál Draco Malfoyba! - vonta le a konzekvenciát Harry, és barátnője riadt arckifejezését látva hátborzongatón, túl világian felnevetett. - Igaz?
- Nem! - tagadta erőtlenül Hermi. - NEM!
- Csakugyan?! Akkor nem bánod, ha ma éjszaka megölöm a mi kis mardekáros barátunkat?! - szorította sarokba kíméletlenül a lányt Harry.
- Ne! - sikított fel a gondolatra, Hermione, és tudta, ezzel elárulta magát.
- Se baj! - Potter felemelte a kezét, s lágyan végig símogatta vele a remegő lány arcát. - Ne izgulj! Megszabadítalak attól a halálfaló-tanonctól!ÉS utána, amikor már szabad a pálya, és nincs más hódolód...
-akkor?!
- akkor az ENYÉM LESZEL!!!! - lelhelte Harry, majd megfordult és lassú, elégedett léptekkel elhagyta a klubbhelyiséget, a szobája irányába.
- emi! Emi! - dadogta Ron, aki páholyból nézhette végig a történteket, szobor-stílusban.
- Jaj, bocsi, rólad el is feledkeztem! - sóhajtott Mió.
Ezzel feloldotta az átkot, s mielőtt még vöröske elfuthatott volna törölte emlékeit.
Elég, ha én tudom, mi folyik itt....