- Az nem lehet! –dörögte Draco, miközben ő maga is tudta, hogy ez az egyetlen ésszerű megoldás.
- Figyelj, Malfoy – kezdte Hermione,- én nem átkoztalak el! Nem vagyok hülye! Ha azt akartam volna, hogy rémálmokat láss rád küldök egy álommanót, egy rémet vagy egy trollt! Bár még mindig fenn áll a lehetőség, hogy mégis te voltál az elkövető, csakhogy valahol hiba csúszott a számításaidba…
- Ne sértegess, Granger! – kapta fel a vizet a fiú is. – Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de utálom a Mágikus lények gondozása- tárgyat, főleg mióta az a behemót, szakképzetlen erdész tartja. Egyébként is, ha én akarnálak kinyírni, nem álmot használnék, hanem szemtől szembeni párharcot, még ha egy sárvérű is vagy! – fejezte be önelégülten Draco.
Semmit sem változott- állapította meg Hermione csalódottan. – Még mindig az a sznob, felfuvalkodott hólyag, aki eddig volt! Hogyan is remélhettem, hogy legalább egy kicsit kedvesebb lett, és hogy talán…
Áll! Hermione állj! – állította le magát fejben a lány, mielőtt még kimondta volna a szavakat.
Te vagy a világ legnaivabb lénye! – szidta össze magát Hermi.
- Igazad van Malfoy! – vágott vissza önkénytelenül is. - Én csak egy sárvérű vagyok, tehát semmi szükségünk egymásra az álom elűzésében! – ezzel hátat fordított a kissé megszeppent mardekárosnak és visszaindult a Roxfortba. Már csak az hiányzik, hogy itt találják ezzel a nagyképű majommal és még meg is, büntessék!
- Menj csak! – hallotta a háta mögül.- De ne gyere vissza hozzám térden csúszva, segítségért könyörögni!
- Ne aggódj nem fogok! – kiáltott ellenségének egy gúnyos intés társaságában.
Majom! –füstölgött másnap reggel a reggelinél Hermione, amint meglátta a terembe lépő, fáradt, karikás szemű fiút. - Persze! Ő sem, aludt egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem, de a híres Malfoy gőg nem engedi neki, hogy segítséget kérjen egy sárvérűtől!
Egy olyantól, mint én vagyok.- nyelt nagyot a lány s szemeit keserűség könnyei égették, ha a mögötte álló hat évre gondolt. Az „együtt” töltött évek során a mardekáros nem mulasztotta el egyszer sem megemlíteni származását, amikor találkoztak, és mindentudó, gunyoros pillantással végig mérni őt. – Rendben! –emelte fel fejét a lány és állát magasra szegte. – Ha harc, hát legyen harc!
- Bocsi Hermione, de nem értettem pontosan mire célzol! – nézett furcsán a mellette ülő Harry barátnőjére.
A lány csak ekkor eszmélt rá, hogy „csata kiáltását” hangosan is kimondta.
- Semmi, semmi! – nyugtatta meg barátját, és fáradtságra hivatkozva elhagyta a Nagytermet.
- Valami nincs itt rendben! – töprengett Harry hangosan. - Nem gondolod Ron? - nézett barátjára, aki éppen egy csirke combbal küzdött.
- Igazad lehet.- morfondírozott amaz. – Miért nem adnak hétköznap is ilyen ínycsiklandozó sült csirkét? Ez így tényleg nincs rendben!
- Javíthatatlan! – forgatta a szemét Potter.
Ebben a pillanatban tekintete találkozott örök ellensége, Draco Malfoy szürke szemeivel.
A mardekáros pedig szokatlan dolgot művelt.
Elfordította a fejét.
Persze, ez önmagában nem szokatlan tényező, mert ez eddig is így volt, tekintve nem túl rózsás viszonyukat. Azonban a mai napig sosem mulasztott el lekezelő, fölényes vagy csak simán nagyképű pillantást vetni rá.
Különös! – állapította meg Harry, és közben azon gondolkodott, kit is látott ma már ilyen álmos és fáradt szeműnek, mint Malfoyt??
A megoldás nem jutott eszébe, pedig az kézen fekvő volt: Hermionet.
Aznap délután Hermione a bájitaltan leckére hivatkozva a könyvtárba vonult.
Persze ez nem tűnt senkinek sem furcsának, hiszen Hermione ha éppen nem órán ült, (vagy segített McGalagony professzornak valamiben, aludt, evett, esetleg Harry és Ron társaságában nyomozott vagy kalamajkába keveredett), akkor a könyvtárban volt és olvasott rendíthetetlenül.
A legkülönfélébb témákat válogatta.
Hol Mágia történetkönyveket lapozgatott, ezek hasonlóak a mugli krónikákhoz, hol gyógynövény-enciklopédiákat forgatott, máskor egyszerű, pár ezer oldalas olvasmányokban merült el, amik a legveszélyesebb varázslatokat írták le.
A könyvtár volt a menedékhelye és a második otthona, nem csoda hát, hogy könyvmolynak titulálták.
Hermi aznap azért telepedett be kedvenc helyére, hogy információkat gyűjtsön az álmokról, azok előidézéséről, s nem utolsó sorban pedig, hogy megnyugodjon. Általában nem volt egy ideges alkat, de az utóbbi idők eseményei még a leghiggadtabb embereket is kihozták volna a sodrából.
Végre egy kis csend és béke! – hálálkodott Hermi, - Muszáj lesz találnom valamit az álmokra! Ez nem mehet így tovább! Nem mintha nem bizseregne itt bent a szívem egy icipicit, amikor éjjel Draco, még ha nem az igazi is, de kimondja, hogy…hogy…
Hermione Granger! –figyelmeztette önmagát a griffendéles, - Már megint hülyeségeket zagyválsz össze! Próbálj a feladatra koncentrálni! Találnod kell valamit! Muszáj és kész!
Hermione illedelmesen köszönt a könyvtárosnak, aki mosolyogva, ismerősként viszonozta a kedvességet, és segítőkészen felvilágosította kedvenc látogatóját, hogy hol találja az általa keresett köteteket.
Épp csak azt felejtette el közölni, hogy a 7. sorban nem lesz egyedül.
Egyikőjük sem lepődött meg a találkozáson, és a lelkük mélyén valahogy várták is, hogy újra összefussanak.
Draco, meglátva a lány nyúzott arcát először megsajnálta, de gyorsan észrevette magát, felkapta pókerarcát, és egy színtelen lenéző vigyort eresztett meg sorstársa felé.
Álmomban, - kalandozott el az éjszaka történtek felé, - az arca nem ilyen sápadt! Nem! Ott kifejezetten piros! A szeme pedig csillog! A nagy, barna szeme! Hé! Már megint hol jársz , te bolond! – intette magát Draco – Kezdesz teljesen bedilizni ettől a kis sárvérűtől!
- Szia! – köszönt neki a lány barátságtalanul, majd az egyik polcon hirtelen keresgélni kezdett.
- Hiába! – világosította fel cseppet sem kedves hangnemben a mardekáros, - csak annyi könyv van az álmokról, amennyit itt látsz előttem az asztalon, és biztosíthatlak, egyik sem, ér fabatkát sem.
Alapesetben Hermione dühös lett volna a fiúra, amiért a könyveket gyalázza, most inkább bántódott volt.
- A francba! – dünnyögte maga elé.
- Persze átolvashatod őket, de úgysem találsz bennük semmit, - folytatta Draco, - egyébként, ha nem ismernélek, Granger azt hinném, hogy az előbb káromkodtál.
Gyenge sértésére gyenge fintor válaszát kapta, majd rögtön utána egy bosszús sóhajtást is.
- Ezt a pechet! – szólalt meg elgondolkodva Hermi, - Mert még ha az álmokban egy jó pasit látnék, olyat mint mondjuk…- itt kicsit elgondolkodott,
- Mint Krum?- segítette ki gunyorosan Malfoy
- Igen! – vágta rá helyeslőn a lány, - Mint pl. Krum , rögtön jobban tűrném az éjszakákat, de így! – háborgott, mire Draco felpattant a székéből és két lépést közelített ellenségéhez.
- Hidd el én sem repesek a boldogságtól, hogy egy koszos kis sárvérűvel álmodom! – replikázott
- Végre valami, amiben egyetértünk, - szegte fel az állát harciasan Mio, miközben hátrált egyet.
A mardekáros mosolyogva vette tudomásul, hogy Hermione fél tőle, ezért csak azért is követte a menekülő lányt.
- Draco! – kiáltott rá a lány.
- Mi az, már nem Malfoy? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
- De igen! Malfoy! Ha még egy lépéssel közelebb jössz, biztos, hogy sikítok! – fogadkozott Hermi.
- Ne aggódj! –fordított hátat kelletlenül az, majd elindult a kijárat felé.
- Hé! – szólt utána Hermione.
- Tessék?
- Várj már egy percet!
- Tudod, - fordult ismét a griffendéles felé a srác, - jobb dolgom is van, mint veled cseverészni!
- Ja, Pansyvel hetyegni például! – vágott vissza gondolkodás nélkül a lány.
- Csak nem féltékenyek vagyunk?- nézett rá döbbenten Malfoy.
- Ugyan! – nevetett fel Hermi, bár enyhén látszott hogy ez csak mű mosoly. – De ide figyelj! Nekem sincs ínyemre a dolog, de mint a mai délután is mutatja, ugyanaz a célunk, elűzni az álmokat.
Draco aprót bólintott.
- Akkor pedig, - vett mély levegőt Mio, - akkor, a legkézenfekvőbb megoldás, ha…- nem bírta befejezni a mondatot, nem akart megalázkodni ezelőtt a tetű előtt, de mindketten tudják, hogy csak együtt van esélyük.
- Ha összedolgoznánk. – találta meg a megfelelő szót Draco.
- Pontosan.
- Igazad van, Granger – felelte a lány nagy megrökönyödésére a mardekáros. – Ez csak egyszeri alkalom és soha többé nem lesz ilyen, megértetted! – kérdezte még.
- Természetesen. – felelte amaz, majd kezet ráztak.
Milyen puha, forró a tenyere! – gondolta Draco – A kézfogása viszont határozott erős! Nem mindennapi lány, az egyszer biztos!
Hé! Haver! Én most Grangerről beszélek, a koszos kis sárvérűről?! – kissé megrázta a fejét, aztán mintha tűz égetné, engedte el a griffendélest.
- Remek, - nyugtázta a lány.
- És?
- Mit és?
- Hol folytatjuk a keresést? – kérdezte a fiú, - Hiszen itt nem sokra jutottunk.
- Be kellene néznünk a zárolt részlegbe is! – gondolkodott hangosan Hermi.
- Azt meg hogy gondoltad? Odamégy McGalagonyhoz, hogy bocsánat tanárnő de valami barom megátkozott minket és most bemennénk egy percre a zárolt könyvek közé? Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – gúnyolódott Draco.
- Hülye! Persze, hogy nem így! Éjszaka kell belógnunk. – viszonozta a sértést Hermione. Alig egy perce dolgozunk közösen ez a felfuvalkodott majom már is sérteget! Egyszer csak azt veszi majd észre , hogy kap két szép malac fület, arra szőke fejére! – duzzogott magában a lány. – Egyébként Harryvel már nem egyszer szétnéztünk ott éjszaka!
- Ja, igen! A Szent Potty! – folytatta Draco.
- Csakhogy most nincs láthatatlanná tévő köpeny! – morfondírozott tovább a griffendéles fel sem véve az előbbi megjegyzést.
- Ezt meg honnan veszed? – nagyképűsködött a mardekáros, - Nem csak a te sebhelyes barátodnak lehet köpenye!
- Ezek szerint neked is van? – csillant fel a remény a lány szemeiben.
- Képzeld, van!
- Csodás, ma éjszaka pontban éjfélkor várlak a Nagyterem előtt! – mondta Hermione, azzal felkapva könyveit távozott a könyvtárból.
- Honnan veszi ez a koszos kis griffendéles, hogy én majd minden szavára ugrok? – zsörtölődött Malfoy, de azért visszament a hálókörletébe, és aludt egy keveset.
- Hosszú éjszaka elé nézünk, - motyogta magának útban a pince felé