Reggel mind fáradtan ébredtek, de ahogy beléjük nyilallt a felismerés, hogy bizony ma van az utolsó nap, mind életre keltek. Alan kedves csókkal ébresztette szerelmét, majd Ginny kérésére elmesélt mindent, ami az éjjel történt.

Hermione és Draco párnákkal csapkodták egymást. A csatába egy idő után Jesst is belekeverték, majd az egész szobát. A játéknak aztán Gradhild vetett véget, aki egy „gyerekesek” megjegyzés mellett elmondta, hogy tíz perc múlva reggeli, addigra legyen minden összepakolva.

Így hát a négyes csapat szedte a sátorfáját, és tíz perc múlva már mindannyiuk bőröndje az ajtó mellett sorakozott. Mind körbenéztek egy párszor, hogy biztos mindent eltettek-e.

Elindultak utolsó tábori reggelijükre. Útközben Hermione Ginnyvel beszélgetett egy kicsit. Elmesélt pár dolgot, ami vele és Dracoval történt, és kijelentette, hogy szerelme megváltozott, és most már teljesen másmilyen, mint eddig volt. Idáig jutottak, ugyanis ahogy befejezte a mondatot, az említett szőke fiú felkapta a karjaiba kedvesét, és csak az étterem bejáratánál tette le ismét.

Megszokott asztalukhoz most már Ginnyvel együtt ültek le. Alan vidáman kezdte tömni magába a melegszendvicseket, és a narancslevet.

- El fogsz hízni – szólalt meg Jess, mikor a fiú már a hatodik szendvicshez kezdett hozzá. Alan vállat rántott, és Ginnyre pillantott. A lány mosolyogva megrázta a fejét, és ivott egy kortyot.

- Nem gond. Évközben úgyis le fogok fogyni… - felelte Alan.

Mikor már majdnem mindenki befejezte az evést, a tanárok ismét szólásra emelkedtek. Végül csak közölték, hogy ideje lenne elindulni a tisztásra, hogy kihirdessék a tábor végét.

A táborlakók mind búslakodva köszöntek el attól a helytől, amit a nyáron az otthonuknak tartottak. Hermione és Draco tett egy rövid búcsúsétát a kis erdőrészben. Egyikük sem szólt egy szót sem, mégis tudták, mire gondol a másik. Annyira nyomott volt minden, mintha a levegő is megállt volna, mintha a nap se sütött volna. Hallották, hogy a tanárok hívnak mindenkit, így hát ők is visszaindultak.

Amikor megérkeztek a búcsúzó diákokhoz, még egyszer utoljára körbepillantottak, és Alanéket követve ők is kiléptek a tábor kapuján.

A réthez vezető úton senki nem mondott semmit, csak csendesen ballagtak. Jess szomorúan lépdelt Alan és Ginny mellett. Hermione összekulcsolta ujjait Dracoéval, és követték őket.

A tisztáson aztán mindenki leült, Hermione szerelme lábának dőlve. Amíg vártak, hogy az utolsók is megérkezzenek, a tanárok halkan beszélgettek egymással. Ginny is Alan ölében ült, és beszélgetett a fiúval.

- Nos, elérkezett ez a nap is. A busz hamarosan megjön, addig elmondanánk, hogy nagyon örülünk, hogy ilyen jól összerázódtatok – pillantott Mrs. Thompson először Hermionekra, majd Joshra és Valerire, utána a többi táborban összejött párocskára, legvégül pedig saját kollégáira: Adelheidre és Radinra. Hermione elmosolyodott, és vele együtt még jó pár diák is. – Ennek a tábornak, és ezzel a nyárnak is vége van. Reméljük, hogy sok kellemes és vidám percet töltöttetek itt, és hogy jövőre is találkozunk.

Néhány perc némaság után, míg a gyerekek kicsit magukba fordulva töprengetek a hallottakon, Radin folytatta.

- És mivel vége van a tábornak, így megszületett a végeredmény is. A legtöbb pontot a kettes csapat érte el, így ötszázhuszonkettővel ők nyertek. Ezért őket jövőre ismét várjuk ide, méghozzá teljesen ingyen – a kettes csapat ünneplésbe kezdett. Felpattantak a helyükről, és egymás nyakába ugrándoztak. Hermione mosolyogva nézte őket. – A második a négyes csapat lett ötszáznégy ponttal, a harmadik és a negyedik holtversenyben az egyes és az ötös csapat, a hármas pedig az ötödik lett. Gratulálunk mindenkinek, nagyon ügyesek voltatok.

Tíz perc múlva már a táborból érkező csomagokat pakolták be a busz aljába. Hermione és Jess mosolyogva nézte a két fiút, ahogy próbálják begyömöszölni a táskákat. Alan harciasan beleütött az egyikbe, hogy az beljebb menjen, de arra nem számított, hogy abban épp egy kemény fedelű könyv van. Odaszaladt Jesshez, és puszit kért rá. A lány mosolyogva adott is neki.

Amikor a két fiú befejezte a rámolást, névsorolvasást tartottak, majd mikor kiderült, hogy mindenki megvan, felszálltak a buszra. Alan Ginnyvel ült le, a mellettük levő két ülésen Draco és Hermione foglalt helyet, akik elé Valeri és Josh ült le. Jess Alan és Ginny előtt huppant le a táskájával. Hamarosan elindult a busz, és megkezdték az utat London felé, ott is a Foltozott Üstbe.

Hermione fejében újra lejátszódtak a táborban történtek. Valahogy egyáltalán nem akarta ezeket maga mögött hagyni. Lehunyta a szemét, és az ablaknak támasztotta a fejét. Örült is, mert láthatja megint a barátait, viszont ez azt is jelentette, hogy Dracoval nem lehet annyit, és a táborban megismert fiatalokkal sem találkozhat, hiszen ők nem roxfortosok…

*

A lány hatalmas nevetésre ébredt. Körülötte lévő társai arca vidáman ragyogott. Alan valamit magyarázott, a többiek meg valószínűleg rajta nevettek. Hermione mosolyogva belefúrta az arcát Draco vállába, aki ijedtében szökkent egyet. Hermione felnevetett.

- Szívbajt kapok, édesem – csókolta meg a lány haját a fiú. – Jól aludtál?

- Aha… Hol vagyunk?

- Úgy egy óra és megérkezünk. Kicsit hamarabb érünk elvileg oda… úgy egy fél órával korábban.

- Nekem tök mindegy, anya így is, úgy is két órával később jön… mire összeszedi magát, lemegy a nap – jegyezte meg vállat vonva Alan. – Na, tehát… mielőtt Hermione felébredt volna, azt meséltem, hogy… mit is?

- Jaj Alan… valami pattogó tanárról kezdtél beszámolót tartani.

- Ja, igen… hát az úgy volt, hogy haverokkal sétálgattunk kint az udvaron, és láttuk, hogy két gyerek épp egy kis elsőst piszkál. Szóval odamentünk, és leugattuk a fejüket, hogy mégis mit csinálnak. Aztán jött a mágiatöri tanárunk, és ő is kérdőre vonta őket. Aztán mondta nekik, hogy menjenek vele fel az igazgatóhoz… már indultak volna, amikor az egyik bandatagjuk meg akarta átkozni Martint. Ő az egyik haverom. De ő gyors kölök volt, úgyhogy eltérítette az átkot, és a tanárt találta el, aki elpattogott a bejáratig. Nagyon kész volt…

A buszon ülők közül mindenki felnevetett, aki hallotta Alan történetét. Néhány percig aztán senki nem beszélt, végül aztán Hermionenak eszébe jutott valami.

- Alan, az Abszol útra jössz majd vásárolni?

- Jaja. Miért?

- Mert akkor beszéljük meg, hogy mikor, és akkor mehetünk együtt. És akkor Ront és Harryt is megismerheted – Draco halkan megköszörülte a torkát. – Mi az? – kérdezte kedvesen a lány szerelméhez fordulva.

A fiú vállat vont, és kipillantott az ülések között. Hermione mosolyogva összevonta a szemöldökét, majd összeborzolta Draco szőke tincseit. A fiú kényszeredetten elmosolyodott, és elfordította a fejét.

- Na, mi a baj? – kérdezte ismét a fiútól, kicsit elkomorodva.

- Semmi.

- Látom – felelte Hermione. Elgondolkozott azon, hogy valami rosszat mondott-e, de nem értette, hogy mi lehet kedvesének a gondja.

- Semmi, tényleg. Csak szeretnélek látni a suli előtt… De a kedves barátaid nélkül.

Hermione elgondolkozva méregette Draco vonásait. Nem tudta, mit feleljen, de érezte, hogy ő is ugyanezt akarja. Tudta, hogy nem bírna ki a fiú nélkül egy teljes hetet. Halványan el is mosolyodott ezen: régebben örült, ha nem vele volt órája, most pedig már azon fáradozik, hogy hogyan lehetne vele együtt.

- Akkor te is gyere… de előbb, és akkor lehetünk együtt…

- Egy ideig. Amíg ők meg nem jelennek.

- Draco… egész nyáron együtt voltunk. Szerinted normális az, ha nem bírunk ki néhány napot egymás nélkül? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában a lány.

- Kérdezzük meg Alant. Ő már volt szerelmes – mosolyodott el a szőke. Alan feléjük kapta a fejét, és mosolyogva, kíváncsian kapkodta a tekintetét Dracoról Hermionera és vissza.

- Na, akkor úgy jó, hogy mi előbb odamegyünk, és leszünk egy kicsit kettesben?

- Nem.

- Miért nem?

- Mert én nem kicsit akarok veled kettesben lenni, hanem sokat – Hermione szemeit a busz tetejére emelte, aztán mosolyogva megpuszilta a fiút.

Nem telt el tíz percnél több idő, amikor is beértek a városba. Hermione kezdett izgulni, hogy vajon mi is lesz, hogyan fognak elválni egymástól. Vajon a szülei mit szólnak majd Dracohoz? És Draco szülei? Mi lesz, ha most azonnal kiderül minden? Ha Lucius Malfoy jelenetet rendez, vagy történik valami hasonló? Szorosabban hozzábújt a fiúhoz, és tovább töprengett. És Mrs. Weasleyék? Akkor Ronék is meg fogják tudni, ha ők meglátják őket együtt!

- Ginny – szólalt meg halkan. A lány úgy tűnt nem hallotta. – Ginny – mondta hangosabban.

- Hm? Tessék? – fordult felé mosolyogva a vörös hajú lány. Alan már nem ült mellette, az ülések között állt, és a tetőablak peremébe kapaszkodva himbálózott. Néhány lány hátrafordult, hogy nézze, ahogy fel-le húzza magát a rúdon, amivel az ablakot lehet kinyitni. Hermione is vetett rá egy pillantást, és megállapította, hogy milyen erős a fiú.

- Anyukádék jönnek érted?

- Nem, nem jönnek. Más dolguk van.

- Mi visszük – felelte Alan mosolyogva, miközben leugrott az ablakról.

- Oh… akkor megnyugodtam… Már féltem, hogy Mrs. Weasley megtudja a kapcsolatunkat…

- Nem fogja. A közelben sincsenek… mondta is, amikor kérdeztem tőle, hogy eljöhetek, hogy igen, de nem tudnak jönni értem, mert valami fontosat el kell intézniük.

- Értem.

A busz bekanyarodott az egyik utcába. Hermione felismerte a helyet. Még egy sarok, és megérkeznek arra az útra, ahol a Foltozott Üst található. Szaggatottan felsóhajtott, és rápillantott Dracora. A fiú gyengéden megsimogatta a lány haját, és finom csókot adott a homlokára, majd felemelte a fejét, és kinézett az ülés mellett. Hermione érezte, hogy a gyomra egyik pillanatban icipicire zsugorodik, egy másikban pedig olyan, mintha valami hatalmas labda lenne a helyében. A busz egyszer csak fékezni kezdett, és a lány már nem is érezte, hogy lenne bármilyen szerve is a hasában. Egy hatalmas csapódástól azonban annyira megijedt, hogy el is felejtette, mennyire izgul a nagy találkozás miatt.

Alan a fékezés hatására teljes erőből bevágta a busz tetőablakát. A buszon ülők mind hátrafordultak, hogy lássák, mi történt, aztán mindenki felnevetett, Alan pedig csak ártatlanul mosolyogva figyelte őket.

- Azt hittem, hogy nekimentünk valaminek, egy kukának, vagy nem tudom – mondta mosolyogva az egyik fiú előttük. Hermione is elhúzta a száját, aztán visszatért az izguláshoz.

Mielőtt azonban felálltak volna, és összeszedték volna az utazásra hozott holmijukat, Gradhild felállt, és megköszönte a részvételt, majd elköszönt, és távozott a buszról. A többi tanár ugyanígy tett, de a férfival ellentétben, ők a busz mellett megvárták, míg mindenki leszáll.

Hermione szíve még mindig zakatolt. Eszébe se jutott, hogy kinézzen az ablakon, csak ment előre, hogy elhagyja a buszt. Amikor lelépett az utolsó lépcsőről, meglepve tapasztalta, hogy senki nincs ott. Aztán eszébe jutott, amit Draco mondott a hamarabb érkezésről.

Szép lassan mindenki kiszedte a buszból a csomagjait, és egy kupacba hordták őket. Hermione Ginnyt figyelte, ahogy Alan fogdossa a táskáját. Ginny mintha már unta volna, de azért játékosan csapkodta a fiú vállát.

Draco odasétált szerelme mellé, és ő is követte a pillantását.

- Jó nekik, nem?

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza a szőke fiú értetlenül.

- Nem hiszem, hogy mi valaha is lehetünk együtt ilyen önfeledten. Nézd meg őket, hogy játszanak…

- Ha az minden vágyad, hogy játszunk, akkor arról szerintem tehetünk… - mondta hamiskásan a fiú, és lassan kedvese felé fordult.

Hermione elmosolyodott, és felemelte a fejét. Draco lassan közelebb húzta magához, és óvatosan hozzáért az ajka a lányéhoz. Ennyire futotta csak, ugyanis Alan abban a pillanatban rontott nekik teljes erőből, utána pedig Ginny rohant. A két fiatal nevetve fogócskázott. Draco dühösen lehunyta a szemeit, aztán mire felnyitotta, látta, hogy Hermione már a két futkározó után eredt. Mit volt mit tenni, a fiú is utánuk szaladt.

Egyikük sem törődött azzal, hogy hány ártatlan járókelőt löknek kicsit arrébb, vagy hogy a padokon ülők közül mindenki rajtuk mosolyog, vagy csóválja a fejét. Minden külső körülményt elfelejtve kergették egymást, már nem is tudva, hogy miért kezdték el. Hermione fel sem fogta mi történt, a busz mellett szaladt el éppen Alan után, amikor egyszer csak Dracoval összeütköztek, és a földön kötöttek ki.

Mind a négyükből egyszerre tört ki a nevetés. Hermione némán érzékelte, hogy hatalmasat roppant a lába, így megpróbálta megmozdítani, és megkönnyebbülve vette észre, hogy nem történt semmi komolyabb baja.

- Jól vagy, kicsim? – kérdezte Draco, és Hermione aggodalmat vélt felfedezni a szürke szemekben. Elmosolyodott, és válaszolt.

- Még jól. De ha így folytatod, életbiztosítást kell kötnöm.

- Ne haragudj…

- Semmi baj – nevetett a lány. Draco közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta. Hamarosan óvatosan elváltak, de épp csak annyira, hogy az orruk összeérjen. Hermione kicsit rázni kezdte a fejét, így az orruk a másikét cirógatta. Draco rámosolygott a lányra, aki elkuncogta magát. A fiú megölelte a lányt a derekánál, és lágyan belecsókolt a nyakába. Ajkai lassan a kulcscsontjára vándoroltak, és mentek volna tovább is, amikor halk, de határozott köhintést hallott maga mögül.

- Öhm… Mit csinál, Mr. Malfoy? – Hermione beleborzongott a bársonyos mély hangba. Lehunyta a szemét, és magában fohászkodott, hogy ne az legyen a tulajdonos, akire gondol. Márpedig ő volt, és ezt nagyon is jól tudta, hiszen jól ismerte ezt a mély, undorral és ridegséggel teli hangszínt. Draco hirtelen hátrafordult, így Hermione nem látta az arckifejezését.

- Én… hát… - dadogta halkan. Hermione észrevette, ahogy elcsuklott a hangja, és egy nagyot nyel. - ööö… És maga? – kérdezett vissza, mikor egy kicsit már összeszedte magát.

A fiú szinte felpattant, és azonnal segített Hermionenak is. A lány zavartan rámosolygott bájitaltan tanárára, majd a férfi mögött álló Alanre pillantott. A fiú épp Miss. Nettel beszélgetett. Piton is hátrafordult, majd szem forgatva tért vissza Dracohoz és Hermionehoz. A lány úgy döntött, hogy jobb lenne, ha meghúzná magát, így inkább kedvese mögé sétált.

- Szóval? Nem is hittem volna, hogy ennyire… összebarátkoznak – mondta a férfi, enyhe gúnnyal a hangjában.

- Perselus, hagyd már őket… - hallották megmentőjük hangját, aki Alan anyjának személyében jelent meg. A nő még mindig fiával beszélgetett, de úgy látszott, felfigyelt a tanárra.

Hermione elmosolyodott, egy kicsit fel is lélegzett, és kipillantott Draco válla fölött. Alan őket nézte, vagyis főleg Pitont. Mintha hasonlítgatni próbálná valakihez, úgy méregette. Hermione sejtette, hogy nem így képzelte a találkozást a férfival a nyolc év után. A fiú tekintete aztán találkozott az övével, és szélesen elvigyorodott. Elindult feléjük, magabiztosan, minden félelem nélkül.

- Szia – köszönt barátságosan, és kezet nyújtott a férfinak. Draco és Hermione érdeklődve figyelték őket. Piton arcáról félreérthetetlenül le lehetett olvasni, hogy nagyon nincs ínyére az, amit Alan művel, így hát kelletlenül fogadta el a kézfogást. Kimérten köszönt is a fiúnak.

Alan kisgyermeki kíváncsisággal és érdeklődéssel pásztázta a férfit, aki mintha ettől zavarba jött volna. Hermione mosolygott rajtuk, aztán Alan felé fordult, és hozzáment. A bájitaltanár pedig Miss. Nett felé indult. Alan vigyorogva gondolt egyet, és megölelte a lányt. Hermione kuncogva viszonozta, és a fiú fülébe suttogott.

- Na, még mindig jó fej?

- Naná! – válaszolta hangosan Alan, és felnevetett.

- Tényleg… mit keres itt? Csak nem…? – pillantott a lány a két felnőtt felé, akik egész derűsen beszélgettek. Legalábbis Miss. Nettnek fülig ért a szája, miközben társalgott a férfival.

- Nem hiszem – vont vállat Alan. – Arról tudnék. Anya mindenbe beavat.

- Én sem hiszem – rázta meg Draco is a fejét. – Biztos kíváncsi volt már Alanre.

- Nem, szerintem csak nem bírta lerázni anyát. Nagyon rámenős nőszemély.

Hermione és Draco egymásra mosolygott, majd a szőke fiú tovább pásztázta a fiatal nőt. Hermione elgondolkozva nézte kedvesét, majd hamiskásan elmosolyodott.

- Draco… itt vagyok…

- Hm? – kérdezett vissza szórakozottan a fiú. – Tudom, hogy itt vagy…

- Az anyád lehetne, ugye tudod? – kuncogott tovább Hermione.

- Vicces vagy, édesem – mondta a fiatalember, és lassan a lány dereka köré fonta a karjait, és magához húzta. – Hogy meglepődött, hogy együtt lát minket…

- Teljes okkal.

- Ez igaz, de furcsa volt így látni – somolygott hamiskásan.

- És amikor Alannel kezet fogtak? – nevetett fel Hermione is.

- Nem tudom, mi baja van… - szólt közbe elgondolkozva az említett fiú. – Mondjuk… igazából a nyakába akartam ugrani, de anya azt mondta, hogy nem ajánlja, legfeljebb akkor, ha ti nem vagytok itt.

- Képes lennél a nyakába ugrani?

- Simán.

- Akár most is? – faggatta tovább Hermione a fiút. Időközben Jess és Ginny is mosolyogva lépdeltek feléjük.

- Persze. De ha jelenetet rendez, az gáz lesz – vigyorgott Alan.

- Az az lesz… De megnézném – mondta ártatlanul.

- Nem, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Majd a Roxfortban. Többiek is hagy lássák.

- Ez nemes gesztus tőled – jegyezte meg büszke hangon Ginny, majd elmosolyodott.

- Tudom – felelte vidáman a fiú, és a két felnőtt felé fordította a fejét.

Néhány pillanat telt el csak, és néhány autó parkolt le a közelben. Hermione felismerte azt a nagy feketét is, amivel Draco érkezett a táborba, és a sajátjukat is, amiben a szülei ültek mosolyogva.

A lány szomorúan Dracora nézett, majd a többiekre. Látta, hogy a többi táboros is érdeklődve figyeli a többi érkező autót is, saját szüleiket keresve.

- Miért nem apukádék jöttek érted? – kérdezte meg a szőke fiútól Ginny. Draco felvonta a szemöldökét.

- Apukámék? – Draco hangosan felnevetett. – Kíváncsi vagyok, mit szólna, ha azt mondanám neki, hogy apu… Van nekik fontosabb dolguk nálam. Különben meg ők nem azok a tipikus családi szülők, akik megkérdezik, hogy milyen volt a tábor, hogy érezted magad, hasonlók. Csak otthon találkozunk, köszönünk, aztán ennyi. Ezért is nem ők jöttek, hanem ez a „nemtudomkicsoda”.

- Nem is tudod, hogy ki jött érted? – kérdezte nevetve Hermione.

- Hát úgy annyira nem – felelte vállat vonva. – Mindjárt jövök.

Draco elindult a fekete, elegáns autó felé. Abból kiszállt egy sofőrnek öltözött, fekete ruhás férfi, és mélyen meghajolt Draco előtt. A fiú váltott pár szót vele, majd visszament Hermioneékhoz, a férfi pedig a szőke fiú bőröndjeit vette föl, és pakolta be a járműbe. Hermione észre se vette, hogy szülei kiszálltak a kocsijukból, és elindultak felé, csak akkor, amikor anyja már megölelte.

- Szia, anya! – köszönt vidáman a lány, és a nő válla fölött rámosolygott Dracora. A fiú is elhúzta egy kicsit a szája sarkát, aztán elsétált a sofőrje felé.

- Szia! Úgy hiányoztál! Jól érezted magad? – kérdezte azonnal ragyogó arccal az asszony.

- Igen remekül – felelte Hermione, és tovább mosolygott. – Nézd csak… Ő Alan – mutatta a lány be a fekete hajú fiút. A nő vidáman rámosolygott, és megsimogatta az arcát. Alan viszonozta a mosolyt, és udvariasan köszönt. – Ő a barátnője Ginny, tudod, róla már sokat meséltem – mondta, miközben vörös barátnője arcán enyhe pír jelent meg. – Ő Jessica Thompson, őt is a táborból ismerem – fordult végül a lányhoz. - Ő Mrs. Thompson lánya. Draco meg most lépett le valahova… Ő pedig… khm… Szóval… - a lány édesanyja elmosolyodott, és bólintott. – Na, de nem tudom, hogy ő hol van… Az előbb még itt állt.

- Ott, nézd… - fordította Alan a lányt az autó irányába. Draco ismét a férfihoz beszélt, aki viszont hevesen magyarázott neki. Hermione elnézést kért, és odasétált szerelméhez.

- Nem jössz oda? Szeretném, ha megismernéd anyáékat… - mondta mosolyogva a fiúnak. Draco dühös képet vágott, de hangja nyugodt volt, mikor megszólalt.

- Ne haragudj, drága, de most nem lehet – felelte, és megcsókolta a lány homlokát. – Mennem kell. Apámék vacsorát adnak otthon, és sietnem kell, hogy odaérjek.

- Ja, ne… És akkor mikor tudlak bemutatni nekik? – kérdezte búslakodva Hermione. Draco lágyan megsimogatta az arcát, majd a kezébe vette, és gyengéden megcsókolta a lány finom ajkait. Hermione érezte, hogy szinte elolvad a fiút karjaiban.

- Szeretlek. Majd találkozunk – búcsúzott el a szőke, és egy utolsó gyors csókot adott a lány szájára.

- Én is téged – mondta a fiú hátának, miközben ő beszállt a hatalmas autóba.

Hermione szomorkodva nézte, ahogy az elgurul a kocsma elöl, és elhagyja a horizontot, (Csillu :DDDDDD) majd visszasétált szüleihez, akik barátaival ismerkedtek.

- Majd máskor bemutatom őt is, de most el kellett mennie. A szülei eléggé… befolyásos emberek, és most együtt vacsoráznak még egy pár vendéggel.

- Jól van – mosolygott édesanyja. Majd visszafordult Ginnyhez és Jesshez. Hermione Alannel odament két tanárához.

- Ez annyira kész… Azt hittem, hogy nem fogom látni Pitont a suli előtt, erre nem megjelenik? – mondta Hermione kuncogva.

- Én örülök, hogy itt van… bár tényleg úgy lenne az igazi, ha a nyakába ugranék – töprengett el Alan, miközben összeszűkített szemekkel nézte édesanyját és a bájitaltan tanárt. Szép lassan odaértek melléjük, és Hermione is hallhatta, hogy miről beszélnek.

- Menjünk – mondta tömören, de határozottan Piton. Ani felnevetett, és Megölelte Alant. Hermione elmosolyodott a pároson.

- Komolyan, rosszabb vagy, mint egy kisgyerek… Alan sose mondta, hogy menjünk már, még amikor bejártuk egész Párizst, akkor sem. Pedig akkor még csak hat éves volt. Úgyhogy ne nyafogj itt nekem.

- Tudod jól, hogy nem nyafogok, csak volna más dolgom is – felelte mély hangján a férfi.

- Na persze, hogy kuksolj bent a szobádban, és firkálgassál…

- Minek rángattál el ide?

- Tudod nagyon jól.

- Öhm… - köhintett közbe Alan. – Nyugi… Ginnyt is el tudjuk vinni?

- Persze – mosolygott a nő. – Egyébként hogy éreztétek magatokat? – pillantott vidáman Hermionera Miss. Nett. A lány viszonozta a mosolyt, és vállat vont.

- Tökre jó volt… Végigpoénkodtam az egészet – válaszolt büszkén Alan. Hermione és Miss. Nett nevetni kezdett. – Na, de most komolyan. Tényleg nagyon király volt. Még maradtam volna, csak hát Ginny…

- Már megint kezdi… - mondta halkan, mosolyogva Hermione. Alan vigyorogva vonogatta a vállát.

- A kis hős szerelmes – mosolygott az anyja is. – És Draco és te? – Hermionenak elszorult a torka. Erre most mit mondjon?

- Hát…

- Aranyosak, nem? – mondta Alan, látva a lány zavarát. – De azért szép volt, ahogy összejöttek… annyit bírtak bénázni, hogy ezért nem lehet, azért nem lehet, hogy nem igaz.

- Csak nem okkal? – szólt közbe Piton enyhén vontatott hangon. Hermione zavartan félrefordította a fejét.

- Mindig ilyen kedves? – kérdezte Hermionetól és anyjától Alan. Hermione bólogatott, míg Miss. Nett szavakba is öntötte válaszát.

- Most nyűgös, mert semmi kedve nem volt idejönni. Fél tőled, tudod… - vigyorgott a nő, majd ránézett a férfira. Piton arcán lehetett látni, hogy nagyon elege van már a társaságból, és legszívesebben tényleg otthon lenne. – De nem értem, miért.

- Ki fogjuk készíteni, van egy olyan érzésem… - mosolygott hamiskásan anyjára Alan. A nő is hasonlót produkált.

- Amúgy Hermione, szép pár vagytok nagyon. És ne foglalkozz ezzel, csak féltékeny Dracora – vigyorgott a nő, mire Hermione hangosan felnevetett. Úgy tűnt, nehezére fog esni, hogy abbahagyja. – Helyes, az a jó, ha nevetsz.

- Hogy vetted rá, hogy idejöjjön?

- Nem tudom… Nehéz volt egyébként. Tiszta idióta – nevetett a nő. – De egész évben őt fogom piszkálni, ezt már eldöntöttem. És azt hiszem, hogy ő is fog engem, rendesen.

- Jól hiszed. A Roxfortban találkozunk, én megyek – mondta a férfi, és már nyúlt a zsebébe a pálcájáért, amikor Miss. Nett megfogta a karját, és megakadályozta a mozdulatot.

- Nem mész te sehova. Még elvisszük Ginnyt, és… Tényleg, Alan. Jöjjön hozzánk, és akkor majd holnap hazavisszük, jó? Legalább megnézi a lakásunkat. Nagyon szép lett.

- Alig várom… Fogadok, hogy ezerszínűek a falak és a padló.

- Tényleg szép lett. Még Perselusnak is tetszik – a férfi megforgatta a szemei, és megpróbálta leoldozni a nő kezét a sajátjáról, nem sok sikerrel. – Ne is erőlködj – Piton kicsit erősebben szorította másik kezével a nő csuklóit, és lassan egy kisebb harc alakult ki közöttük. Hermione és Alan egymásra mosolyogtak, majd mikor a nő nekiesett a bájitaltan tanár mellkasának, Alan megjegyezte:

- Ezt otthon kéne.

- Mit? Képzeld, direkt megvártam, míg hazajössz… még egyszer sem aludtam otthon…

- Vele aludtál? – kérdezte vigyorogva a fiú. Piton kihasználta, hogy a nő nem figyel, és kihúzta a karját a kezéből.

- Nem… csak néha. Van saját szobám is a kastélyban.

- Nem hiszem, hogy pont rájuk tartozik, hogy mikor alszol velem.

- Ja, igen… nem kell félreérteni, nem történt semmi. Nem hagyja magát – kuncogott a nő. – Na, szedd össze a holmidat, hagy menjünk.

- Oké, két perc és itt vagyok.

Hermione meglepődve sétálgatott vissza Alannel a buszhoz, hogy összeszedjék a táskáit.

- Mondd, hogy most álmodtam… De komolyan, Piton és anyukád, egy ágyban?

- Nem nagy szám… anyánál ez nem jelent semmit. Nem tud egyedül aludni, ez valami betegség nála – Hermione összevont szemöldökkel nézte a fiút, ahogy egyik táskáját a vállára dobja. – Komolyan. Rémálmai vannak, ha egyedül alszik – mondta tárgyilagosan.

- Te meg elmebeteggé válsz, ha nem viccelődhetsz.

- Igen.

- Értem – válaszolta mosolyogva a lány, és ő is felemelte az egyik táskáját.

Alan visszasétált Miss. Netthez és Pitonhoz, Hermione pedig a saját szüleihez. Édesanyjával betették a kocsiba a táskáját, apja pedig elment a többiért. Amikor már minden készen állt, úgy döntött, hogy itt az ideje elbúcsúzni.

- Jaj, istenem, nem szeretek búcsúzkodni – mondta szomorúan Jessica. Hermione most még jobban sajnálta a lányt, valahogy érezte, hogy egyhamar nem találkoznak. Megölelte őt, majd puszit váltottak. – Hiányozni fogsz nagyon.

-. Te is. Majd írok neked – mosolygott rá azért bíztatóan.

- Gin! Hol van a táskád? – kiáltott oda Alan barátnőjének.

A lány elmosolyodott, és odaszaladt hozzá. Együtt megkeresték, és azt is odavitték Nettékhez. Alan mondott még valamit nekik félvállról, aztán visszamentek Hermionehoz és Jesshez.

- Na, hát akkor csá – mondta a fiú, adott két-két puszit a lányoknak, és már fordult meg, hogy menjen. Hermione elkapta a kezét, és visszahúzta.

- Ennyi?

- Nem szeretek búcsúzkodni. Az olyan szomorú… Nem olyan, mint én – mosolygott a fiú. Hermione somolyogva megcsóválta a fejét, mire a fiú magához ölelte. – Nemsokára találkozunk.

- Igen.

- Jaj, Jessicám… Mondd csak, te miért is nem itt laksz? Abszol útra jössz velünk?

- Nem, holnap reggel megyünk vissza Németbe – felelte a lány búslakodva.

- Kár – válaszolta a fiú, és őt is megölelte. Hermione látta, hogy suttog még neki valamit, mire Jess bólintott. Hatalmas puszit adott a lánynak, és megsimogatta az arcát. – Hiányozni fogsz, te dilis.

- Te nem – felelte a lány halványan mosolyogva, majd Ginnyre pillantott.

Tőle is elköszönt, két puszit adott neki, és őt is megölelte. Aztán Jess Hermionetól is elbúcsúzott, hasonlóan Ginnyhez, aztán édesanyjához ment. Ő egy férfival beszélgetett, aki valószínűleg a lány apja volt.

- Akkor szerdán? – kérdezte Ginny barátnőjétől. Hermione bólintott.