Alan mikor felkelt már sokkal jobb színben volt, és már szinte teljesen biztosra mondta, hogy az ebédtől lett rosszul. Pár nap múlva mind vidáman sétálgattak az erdőben. Hermionenak valahogy eszébe jutott a „tetűs” incidens.

- Ugye most nem akarsz kioktatni, hogy milyen neveletlen vagyok? – kérdezte előre félve Alan. Hermione elvigyorodott, és megrázta a fejét.

- Nem, sőt, nevetnem kell rajta. Olyan furcsa. Teljesen megváltoztam ezalatt a másfél vagy két hónap alatt.

- Ha Harryék most látnának – mondta Draco gúnyosan, olyasmi hangon, ahogy Hermione mondaná.

- Igen… de most komolyan, szerinted nem? – fordult szerelme felé a lány. Draco mosolyogva vállat vont.

- Nekem mindegy, én így is szeretlek – felelte, és egy gyengéd puszit nyomott kedvese szájára. – Nem akarok hazamenni – bukott ki a szőke fiúból keserűen.

- Én sem – felelték a többiek is. Felnevettek.

- Ezt megbeszéltük. Mi itt maradunk, a többiek meg leléphetnek – jelentette ki Alan. – Bár nem, mert nekem látnom kell Ginnyt – kezdett rá megint kedvenc témájára a fiú.

- Leállhatnál, már kezdem unni – sóhajtott Jess.

- Ez van. Én sosem unom meg.

- Én igen… már úgy a második alkalomnál elegem volt, és a hideg futkosott a hátamon, ahányszor meghallottam azt a nevet, hogy Ginny. Húú… - mondta kicsit dühösen a lány, és inkább megszaporázta a lépteit. Hermione sejtette, hogy a Jessből kezd feltörni a Ginny iránt érzett féltékenység, de mintha nem akarná. Ránézett Dracora, akinek az arca értetlenséget tükrözött. Alan Jess után ment, és beszélni kezdett vele. Hermione elgondolkozva nézte őket.

- Szerinted Alan normális? – kérdezte meg végül. Draco felvonta a szemöldökét, majd határozottan megrázta a fejét. Hermione elkuncogta magát. – Úgy értettem, hogy szerinted normális az, ha valaki ennyire tökéletes? Nézd meg… nincs olyan ember, aki ne imádná, a lányok is mind odavannak érte, és még sorolhatnám…

- Szerintem nem az. Biztos neki is vannak gondjai.

- Hát… de nem ilyen tinédzser gondjai – felelte Hermione. – Látod, simán, minden zavartság nélkül képes jártatni a száját, és bármiről… Ez egyáltalán nem megszokott szerintem.

- Biztos ilyennek nevelték – vont vállat sóhajtva Draco.

- Erről meg most az anyja jutott eszembe…

- Nem hétköznapi ő sem – bólintott Draco. – láttad milyen jó lábai vannak? – Hermione megpróbálta visszatartani a nevetését, és sértődött képet vágni, de nem nagyon ment neki. – De most komolyan. Harmincakárhány éves, és tök fiatalos… Mint egy tini.

- Talán ezért is ilyen jó a kapcsolatuk. Én soha nem beszélnék így az anyámmal. Nem tudnék egyszerűen – Draco keserű-gúnyos nevetést hallatott.

- Én sem – mondta.

- Szerinted mi most kibeszéljük őt?

- Nem, csak elmondjuk a véleményünket – felelte komolyan a fiú.

- Erről beszélni fogok vele. De most tényleg… kíváncsi vagyok, hogy neki milyen problémái vannak. Tök felhőtlennek tűnik… Csak ez a folytonos Ginnyzése.

- Amivel Jesst az őrületbe kergeti… Na, itt egy gondja, látod? Ginny… Hiányzik neki – Hermione elmosolyodott.

- Világ vége.

- Neki az.

- Én hiányoznék neked, ha mostantól nem láthatnál? – kérdezte mosolyogva a lány.

- Őrülten – bólogatott hevesen Draco. – Nem is tudom, mi lenne, ha nem láthatnálak… Pedig ha hazamegyünk, akkor még van majdnem egy hét a suliig. Rossz rágondolni.

- Igen – válaszolta halkan Hermione.

Az iskoláról eszébe jutott más is. Mi lesz ott? Harryék előtt nem lehet Dracoval, és mások előtt sem… abból hatalmas botrány lenne, ha kiderülne, hogy mi van köztük. Némán ballagtak tovább az ösvényen, és szép lassan kiértek egy tisztásra is. Arra a tisztásra, ahol Alan legutóbb megbolondulva futkározott. Hermionenak eszébe jutott az emlék, és kellemesen elmosolyodott, majd visszafordult komor némaságába. Draco észrevétlenül sétált mellette, aztán Hermione arra eszmélt, hogy a fiú a derekánál fogva magához öleli. Érezte a nyakán, ahogy beleszuszog, és felkuncogott.

- Mi az, kicsim? – kérdezte tőle a fiú értetlenül.

- Semmi, csak olyan édes voltál, ahogy így belelihegtél a nyakamba… - Draco mosolyogva megcsókolta a lányt, majd mindketten Alanék mellé sétáltak. Jess és a fiú elég komoly hangon beszélgettek, amin Hermione kicsit meglepődött.

- Te tudsz komoly is lenni? – kérdezte döbbenten a lány Alantől.

- Néha… nagyon ritkán.

- Oh… Mily történelmi pillanat – mondta Hermione vigyorogva.

- Már azt hiszem, befejeztük a komoly részét. Igaz, Jessica? – mosolygott rá a fekete hajú lányra Alan. Jess szája széles mosolyra húzódott, és vidáman bólintott.

- Annyira bírom, ahogy azt mondja, hogy Jessica… Olyan… nem is tudom…

- Jó a hangsúlya, nem? – bólogatott az említett lány is. – Én is imádom. Meg mondjuk az egész gyereket imádom – mosolygott Jess.

Alan szerénykedve vonogatta a vállát. Hermione szájára is mosolyféle ült ki, de igazából sajnálta a lányt. Rossz lehet neki, hogy szerelmes valakibe, de ő nem viszonozza az érzéseit. Draco újfent magához húzta barátnőjét, és a fülét puszilgatta. Hermione felé fordította az arcát, és megcsókolta.

Mind a négyen lehuppantak a fűbe, és derűs beszélgetésbe kezdtek. Valahogy a jövő tanévre terelődött a szó, mikor Hermionenak megint eszébe jutottak a Dracoval való kapcsolatának problémái. Beledőlt a fiú ölébe, és elmélázva simogatta kedvese lábát.

- Min gondolkozol? – hallotta Draco halk hangját. Beleborzongott.

- Csak azon, hogy… Hogy fogunk a Roxfortban úgy találkozni, hogy Harryék ne sejtsenek semmit?

- Nem tudom… nem hiszem, hogy nehéz dolgunk lenne – simogatta meg szerelme arcát a fiú. – Emiatt ne aggódj, láthatsz eleget.

- Igen, láthatlak, de nem biztos, hogy bármikor veled lehetek – motyogta szomorúan Hermione.

- Megoldjuk. Majd keresünk egy helyet, ahol senki nem zavarhat.

Hermione halványan elmosolyodott, de nem igazán nyugodott meg.

- Juj, milyen hülye vagyok – mondta izgatottan Alan. – Mondtam már, hogy holnap le kell lépnem?

- Miért, hova? – kérdezte egyszerre három társa.

- De jó, hiányozni fogok nektek… - mosolygott aranyosan a fiú. Hermione és Jess elkuncogta magát. – Megyek felvételire – felelte komolyabban.

- Holnap?!

- Igen, holnap. Asszem, McGalagonnyal. De nem a Roxfortba. Csak ide a közelbe, meghallgat, kérdezget egy-két dolgot, és annyi. Csak ilyen formaságok… Egyébként ezermillió-billió százalék, hogy évfolyamtársak leszünk. Tudjátok, protekció… - vigyorgott a fiú.

- Mármint anyukád?

- Igen, ki más? Olyanokat mesélt arról, amikor ő roxfortos volt… Elég szemetek voltak vele az osztálytársai, és McGalagony is eléggé olyan nem is tudom… szerette, de szigorú volt vele.

- Mindenkivel ilyen – vont vállat Hermione. Draco heves köhögésbe kezdett. – Meg ne fulladj, édesem – mosolygott kedvesére a lány.

- Szeret? Már ne is haragudj, de engem, ha jól tudom, ki nem állhat.

- Téged senki sem szeret – felelte Hermione lenéző hangon, de közben mosolygott.

- Kösz – Draco sértődötten elfordította a fejét. Hermione a füléhez hajolt, és úgy suttogott.

- Naa… tudod, hogy én szeretlek.

Draco még mindig az erdő fáit bámulta. Vonásai merevek voltak. Hermione elgondolkozva elhúzta a száját. Ajkaival óvatosan megérintette a fiú nyakát, és csókolgatni kezdte. Fél pillanat múlva Draco szája megtalálta az övét, és mosolyogva csókolóztak.

- Kíváncsi vagyok, milyen lesz ott – mondta végül Alan.

- Nagyon jó. Remélem, Griffendéles leszel.

- Remélem, Mardekáros leszel.

- Bármelyik lehetek – felelte a fiú mosolyogva.

- Anyukád Mardekáros volt… - kezdte Draco.

- Igen, viszont Alan nagyon rendes gyerek, és nem való oda.

- Anyám is rendes gyerek volt – szúrta közbe a fekete hajú srác.

- De te bátor is vagy, én tudom – nevetett Hermione.

- Ja, az is… legalábbis tudok mondani neked négy embert, aki mondta, hogy bátor vagyok…

- Mitől vagy te bátor? Mert hozzá mersz érni egy békához?

- Nem emlékszel arra a párducra? – szólalt meg Jess is.

- Na, az tényleg bátorság volt – nevetett fel Alan. Barátai értetlenül nézték. A fiú csak a fejét rázta, majd az erdő felé bökött.

Hermione nem akart hinni a szemének. A macska ott állt a fák alatt, és őket nézte. A lány értetlenül Alanre pillantott, de a fiú csak bíztatóan bólogatott, hogy figyeljen. A lányban kellemetlen érzések kezdtek összegyűlni. Draco nyugtatóan simogatta a hátát.

A párduc ügyet sem vetett rájuk tovább, fogta magát, és elvágtázott. Alan szemöldökét ráncolva nézte az eltűnő állatot.

- Még mindig nem értem, hogy mi a frászt keres itt.

- Én meg azt, hogy honnan ismered.

- Ezt később megbeszéljük, ígérem. Jó? Jó? Jó??? – kérdezte gyors egymásutánban a fiú.

- Jó.

- Vissza kéne mennünk, nem? – vetette fel Jess. Arca falfehérre váltott, de már kezdte visszanyerni egészséges színét.

*

Vacsora után Hermione Jesszel sétálgatott az erdőben. Alan és Draco még néhány sráccal a kviddicspályát célozták meg, és ott játszottak. Jess mesélt a lánynak az érzéseiről Alannel kapcsolatban, és Hermione igencsak megijedt annak hallatán, hogy a lány azt mondta, soha senkihez nem vonzódott annyira, mint a fiúhoz. Ugyanakkor Jess azt is elmondta a lánynak, hogy örül, hogy Alan nem ellenséges vele az érzései miatt. Beszélt az egyik barátjáról, akibe pár hónap után beleszeretett, és elmondta, hogy az a fiú folyton belékötött onnantól kezdve, hogy megtudta, hogy tetszik neki. A beszélgetés aztán másik – általánosabb - mederbe terelődött. Arról beszélgettek, hogy hogyan fogják tartani a kapcsolatot a tanév alatt. Már is kezdődik az iskola előtti láz – gondolta Hermione, mikor eszébe jutott, hogy Dracoval is erről beszélgettek.

Kilenckor már elég sötét volt, így a két lány úgy döntött, hogy bemennek a szobájukba. Meglepetésükre a fiúk már ott voltak, és Draco ágyán beszélgettek. Valeri valószínűleg zuhanyozott, legalábbis Hermione hallotta, hogy folyik a víz a fürdőszobában.

Jesszel együtt a fiúkhoz sétáltak, és köréjük álltak. Hallgatták, ahogy a kviddicsről beszélgetnek. Hermionet nem igazán kötötte le a dolog, de arra jó volt, hogy eszébe jusson Ron és Harry. Elszégyellte magát, amiért nem gondolt rájuk annyit, mint ahogy a tábor elején hitte, hogy fog. Kíváncsi volt, hogy barátainak hogy telik a szünet, és hogy ők vajon mit csinálnak a Grimmauld téren. A téren fekvő házról pedig a Rend jutott eszébe, és az, hogy Draco előtt ezt is titkolnia kell, hiszen ő egy halálfaló fia. Elmosolyodott. Már megint Draconál lyukadt ki a gondolatmenete végén. Már nem is tűnt annyira hihetetlennek, hogy a fiúval szeretik egymást. Inkább csak zűrösnek és bonyolultnak. Viszont ha másik oldaláról nézi, akkor izgalmas is a kapcsolatuk. Legalábbis az lesz a Roxfortban. Valahogy nagyon nem akaródzott neki, hogy megtudja, mit szólnának a barátai, ha meglátnák őt és Dracot csókolózni valamelyik folyosón, vagy ha eléjük állna, és kijelentené: szerelmes vagyok Draco Malfoyba.

A fiúk hangosan felnevettek, és ez Hermionet is visszarázta a valóságba. Jess időközben leült közéjük, és úgy hallgatta a történeteiket. Draco megfogta barátnője kezét, majd a derekát, és az ölébe húzta. Hermione mosolyogva karolta át a fiú nyakát, majd hagyta, hogy szerelme egy apró csókot leheljen az ajkaira.

Újabb hangos nevetés hallatszott a szobában. Valeri is épp megérkezett, és somolyogva pillantott Joshra, mintha mondani akarna neki valamit. A fiú felállt Draco ágyáról, és barátnőjével a sajátjába bújtak. Hermione követte őket a pillantásával, és látta, ahogy egymás felé fordulnak a paplan alatt, és csendesen beszélgetni kezdenek. Elképzelte, hogy ő és Draco is ilyen nyugalomban pihennek egymás mellett, és ilyen összhangban csevegnek. Kellemes lehet – gondolta.

Jó fél óra múlva Alan és Jess is elhagyta a szőke fiú ágyát, és a sajátjába mászott. Alan még írogatott valamit az ágyán - Hermione sejtette, hogy Ginnynek ír levelet -, Jess viszont magára húzta a takaróját, és szinte azonnal elaludt.

Draco hanyatt feküdt az ágyán, Hermione pedig a fiú vállára téve a fejét ugyanígy tett. Szerelme magához húzta, és az oldalát simogatta.

- Jó így… olyan nyugodt – mondta végül halkan a lány.

- Igen… félek, nem sokáig lesz ez így – válaszolta kissé lehangoltan Draco. Hermione hosszan sóhajtva bólintott. Pár percig egyikük sem szólalt meg, csak elmélázva simogatták a másikat.

- Gondolod, hogy titokban tudjuk tartani?

- Igen… azt hiszem. De ha jól tudom, csak a barátaid nem tudhatnak a dologról.

- Meg senki sem… a te apád például kitekerné a nyakunkat…

- Ne nevetess… nem lenne semmi baja a kapcsolatunkkal. Hidd el. Addig legalábbis, amíg ki nem találom, hogy mondjuk legyél a feleségem.

- Az még messze van… addig még szerintem össze is fogunk veszni, és ki tudja, lehet, hogy Ronhoz megyek feleségül… kár is ilyeneken gondolkozni.

- Pontosan. Tehát, apám kilőve, ő nem árthat nekünk. Csak a barátaid azok, akiktől te félsz.

- Te nem?

- Kellene? Mivel bánthatnának engem? Hogy nem szólnak hozzám, mert besértődnek? Micsoda büntetés…!

- Nem, de Ron képes lenne megölni – suttogta a lány.

- Féltesz? – kérdezte kedvesen, de inkább afféle fölényes cinizmussal a hangjában Draco.

- Igen, és Ront is.

- Őt jobban kell… nem hiszem, hogy képes lenne megölni.

- Én igen. És nem feltétlenül pálcával… Hidd el, lenne olyan butus, és puszta kézzel neked rontana. Ismerem.

- Nagyon beléd lehet zúgva… már az őrület határait súrolhatja.

- Ezek szerint te nem… - motyogta elszontyolodva Hermione, és átfordult az oldalára, háttal Draconak. A fiú gyengéden játszadozni kezdett a lány néhány tincsével, majd a nyakát kezdte cirógatni.

- Én már átléptem azokat a határokat – susogta szinte a szavakat. Hermione beleborzongott a fiú érintésébe, egyszerre futott végig a testén a hideg és a meleg.

Draco is az oldalára fordult, hátulról átölelte a lány derekát, és magához szorította. Belecsókolt a nyakába, mire Hermione összehúzta a vállait. A fiú elmosolyodott, és a kulcscsontját kezdte puszilgatni. A lány derekát ölelő kezével följebb vándorolt, és végighúzta Hermione behajlított karján. A lány és az ő ujjai összekulcsolódtak, és úgy is maradtak egész éjjel.

*

Hermione álmosan nyitotta ki a szemét. Eleinte nem látott szinte semmit, aztán mikor kinézett az ablakon, és csak sötét foltokat pillantott meg, rájött, hogy még nem kelt fel a Nap. Az éjjeliszekrényre pillantott, amin az óra öt negyvenötöt mutatott.

Érezte a kezén a fiú szorítását. Elmosolyodott, amikor ránézett az ő vállán nyugvó szerelme arcára. Olyan békésnek tűnt, mint egy kisfiú. Szőke tincsei össze-visszaálltak, és lógtak bele arcába; szemei olyan nyugodtan voltak zárva. A lány fejébe önkéntelenül is belemászott a gondolat, hogy most majdnem olyan, mint egy angyal. Egy kis, szőkefürtös angyalka.

Lehunyta a szemét, hogy megpróbáljon visszaaludni, de egyáltalán nem sikerült neki. Pár perc után le is tett mindenféle próbálkozásról, némán bámulta a falat, és a szembe levő Josh ágyát. Abban még mindig ott feküdt Valeri és a fiú is, akik egymás karjaiban aludtak el. Hermione úgy döntött, hogy azt fogja csinálni, amit csinálhat: képzeleg, gondolkozik az életéről.

Nem tudta, hogy mi vár még rá, de sejtette, hogy nem lesz éppen egyszerű az útja. Még ha nem is Dracoba lenne szerelmes, akkor is elgondolkozhatna azon, hogy vajon megéri-e ő azt, hogy felnőtt legyen, családja legyen. Hiszen itt van Voldemort, akit eddig képtelenség volt megállítani. Amikor először gondolt erre életében, megijedt, és félt. El akart bújni, meg akart hátrálni. Most azonban eldöntötte magában, hogy bármi is lesz, ő mindig Harryék mellett lesz, és velük fog harcolni. Remélni tudta csak, hogy Draco is segít neki, és nem lesz olyan, mint az apja, nem válik ő is halálfalóvá. A gondolatra enyhén oldalra fordította a fejét, hogy egy ártatlan pillantást vethessen pihenő szerelmére.

Ahogy nézte egyszerre eltűnt minden gondolat, minden gond a fejéből. Csak a nyugalom maradt benne, és az volt a legnagyobb problémája egy pillanatra, hogy nem csókolhatja meg Dracot, mert akkor felébredne. Visszatért Josh ágyának a bámulásához. Valahogy eszébe jutott Alan, és a tökéletessége. Nem igazán volt ideje elgondolkozni rajta a tábor alatt, ugyanis legtöbb álmatlan éjszakáján Draco járt a fejében, és nem ő. Kíváncsi volt, hogy mi van a fiúban, ami ennyire jóvá teszi, amitől ilyen kisugárzása van. Amikor ránézett, mindig vidámabb lett egy kicsit, bármilyen rossz kedve is volt. Üres tekintettel gondolkozott, amikor bevillant neki, amit tegnap mondott Alan. Ma el kell mennie a felvételi miatt. Erre rögtön eszébe jutott, hogy akkor idejön McGalagony, vagy Alannek kell valahova mennie, vagy mégis mi és hogy lesz. Ezen agyalt egy darabig, aztán úgy döntött, hogy feleslegesen járatja ezen az eszét, úgyse tud meg semmi biztosat, amíg el nem jön az ideje.

Épp azon kezdte törni a fejét, hogy mi lenne, ha írna Ronnak és Harrynek, amikor elnyomta az álom.

*

Legközelebb kilenckor ébredt fel, amikor már mindenki nyüzsgött. Alan épp a cipőjét húzta fel, miközben Jess kérdéseire válaszolgatott; Josh Valerinak adott egy reggeli csókot, Draco pedig őt simogatta.

- Jó reggelt, drágám – köszöntötte a fiú, mikor észrevette, hogy Hermionenak nyitva van a szeme.

- Neked is – felelte kicsit rekedten a lány. – Alan mit csinál?

- Készülődik. Tudod, megy McGalagonnyal.

- Ő is itt van?

- Azt hiszem… Adelheid nemrég jött be szólni Alannek, hogy öltözzön… szóval gondolom, a tanárokkal beszélget.

- Értem… Remélem, minden rendben lesz.

- Emiatt nem hiszem, hogy aggódnod kellene – felelte Draco, miközben Alant és Jesst figyelte, ahogy a fiú kiveszi a lány kezéből a lapot, amiről a kérdéseket olvassa, és megöleli.

- Királyság. Ne kívánjatok szerencsét, mert felesleges: én már szerencsétlennek születtem – simítgatta ki a ruhája ráncait Alan, majd mikor ezt befejezte, kihúzta magát, és viszlát-ot intett. - Na, pásztok!

Hermione és Jess egymásra mosolyogtak, majd a kifelé ugrándozó fiút követték a szemükkel. Hallották, hogy becsapódik az ajtó, és valaki lezúg a lépcsőn.

- Jól vagyok – kiáltott be Alan, mire a szobában lévők nevetni kezdtek.

*

Reggeli alatt Jess elmesélte, hogy mennyi mindent kikérdezett Alantől, és hogy mindenre tudta a választ, csak az utolsó kérdésre nem.

- Mi volt az a kérdés? – kérdezte Hermione.

- Hát… az, hogy hány éves Dumbledore – felelte a lány, mire barátnője olyan pillantással illette, mintha nem hinné túl épeszűnek. Hermione bele se mert gondolni, hogy mi volt a többi kérdés.

- A legjobban az ment neki, hogy melyik ház kviddics csapatának van a legtöbb kupája. Azonnal rávágta, hogy a Griffendélnek… Nem értem, hogy a fiúk többsége, hogy bír ennyire rajongani egy sportért…

- Én se nagyon… de ha nekik ez jó, minek szóljak bele? – vont vállat Hermione is, és megpuszilta kedvese arcát, aki csak merev arckifejezéssel ette a reggeli pirítósát.

A beszélgetést, és a kellemes reggeliző hangulatot egy bagoly zavarta meg, ami az asztalukra pottyantott egy levelet. Hermione meglátta rajta a saját nevét, így felvette, és kibontotta. Átfutotta a szemével a sorokat, majd a kezébe hullott egy apró aranyjelvény.

- Kíváncsi volnék, hogy miért nem ezüstből csinálják ezeket a jelvényeket… Mármint a tiédet. Az enyém ezüst-zöld… Sokkal jobban néz ki – szólalt meg egykedvűen Draco, miközben a szereleme kezében tartott iskolaelsői jelvényt figyelte. Aztán a lány arcára kapta a tekintetét, amin örömmel fedezte fel a meglepettség és meghatottság minden egyes megnyilvánulását.

Hermione képtelen volt megszólalni, szeme pedig elidőzött édesanyja mondatán: