Draco a pultnak támaszkodva állt. Már ezerszer megbánta, hogy nem ment velük, de ezerszer rá is jött, hogy jól tette. Kért egy whisky alapú koktélt, és azt iszogatta. Borzalmasan érezte magát, mert nem tudta, hogy mit tegyen. Életében talán először bevallotta magának, hogy fél. Félt, mert nem tudta, mihez kezdjen Hermioneval. Félt, mert tudta, hogy többet érez iránta, mint bármelyik másik lány iránt eddig. Félt azért is, mert bizonytalan volt.

Elég pörgős számok mentek, és néha-néha azon kapta magát, hogy ütemesen dobol a lábával vagy a kezével. Eleinte szemével követte Hermionet, de aztán a lány eltűnt a tömegben a szeme elöl.

*

Hermione meghallotta az ismerős számot.

- Juj! Ez az egyik kedvencem! – kiáltott fel boldogan, mire Alan és Jess elvigyorodtak. – Mindjárt jövök.

Barátai értetlen tekintetétől kísérve elindult a pult felé, és egy szőke fiúnál megállt.

- Hé, táncolj velem! – fogta meg a kezét Draconak, és elhúzta a pulttól. Ő éppen le tudta tenni a poharát.

- Te nem vagy normális… - jegyezte meg a fiú.

- De te sem – felelte a lány.

Hermione berángatta az embermilliók közé, és táncolt a ritmusra. Draco egy ideig tétován nézte, aztán mély levegővétellel ő is ropni kezdte. Hermione vidáman elmosolyodott, és egyre jobban beleélte magát.

Több számon át nevetgéltek és szórakoztak együtt, amikor Alan hangját hallotta a fülében.

- Már negyed órája téged keresünk… á, sikerült rávenned? Gratulálok – Hermione bólintott.

Jess és Alan is folytatták a táncot, most már barátaik közelében.

Négy-öt, de lehet, hogy tíz szám után aztán nem várt dal következett. Alan és Jessica mosolyogva Hermionera és Dracora pillantottak, amikor meghallották, hogy lassú szám következik. Hermione egy ideig zavartan bámult Dracora, aztán egyszerre tettek egy bizonytalan lépést egymás felé. Draco kérdő tekintete belefúródott a lány zavaros szemeibe, amik felbátorították, amikor megcsillantak. Kezeit a lány dereka köré fonta, Hermione pedig a fiú nyaka köré tekerte a sajátjait, és a szám dallamára, kis lépésekkel táncolni kezdtek.

Draco kicsit közelebb húzta magához a lányt. Hermione mosolyogva az ajkába harapott. Kezeit elhúzta, és átölelte Draco felsőtestét, fejét pedig a vállára hajtotta. Most Dracon volt a mosolygás ideje.

A fiú kicsit szorosabbra fogta az ölelést, és gyengéden megsimogatta a lány derekát. Hermione nem tudta mire vélni sem a fiú viselkedését, sem a sajátját.

A fiú nyaka felé fordította az arcát Draco vállán, és magába szippantotta a citromos-mentolos illatot. Draco érezte a lány leheletét, és kellemes borzongás futott végig a testén. Hermione válla fölött látta, ahogy Jess és Alan együtt táncolnak. A fiú valamit mondott a lánynak, mire az elmosolyodott. Draco kezdte végre felfogni, hogy kivel táncol összeölelkezve. A gondolatra szíve hevesebben kezdett verni, és csak remélni tudta, hogy a lány ezt nem vette észre.

A zene lehalkult, majd mikor elnémult volna, egy gyorsabb, ritmusosabb szám következett. Draco és Hermione kibontakoztak egymás karjaiból, és nem szólaltak meg. Egyiküknek sem jött ki hang a torkán. Végül aztán Draconak sikerült hamarabb összeszednie magát.

- Gyere, igyunk valamit… - Hermione bólintott, és Draco kivezette a táncolók tömegéből.

A pultnál kértek két őszibaracklevet. Hermione szinte egy kortyra megitta. Draco elvigyorodott, és kért még két pohárral. Ő is megitta a magáét. A lány a második poharat már nem ürítette ki egyszerre, nem volt rá képes.

- Ö… szoktál járni egyébként ilyesmi helyekre? – kérdezte Hermione a fiútól, hogy megtörje a kínos „csendet”. Draco a fejét rázta.

- Nem, nem igazán. Apám szokott összejöveteleknek otthont adni… azok milyen unalmasak! Egész idő alatt ülsz az asztalnál, és hallgatod a sok titkosított beszédet. Az a legjobb, hogy nekem ott se kellene lennem rajtuk, de apám elvárja, hogy végigüljem.

- A… halálfalóknak? – kérdezte óvatosan a lány. Draco ezúttal bólintott.

- Mivel apám tisztában van vele, hogy valahogy nagyon nem izgat az, amiről ők beszélnek, el szokta hívni Pansyékat is – folytatta a mesélést.

- Ó, értem… ő a barátnőd? – Draco kerekre tágult szemekkel nézett rá Hermionera. Aztán elnevette magát.

- Már csak az kéne. Ha hiszed, ha nem, még veled is szívesebben járnék, mint vele – válaszolta.

- De állandóan ott lóg a nyakadon, és te is…

- Nem. Ő valóban mindig ott „lóg a nyakamon”, de csak, mert egyszerűen nem lehet levakarni magamról. Mondhatsz neki bármit, sértegetheted, nyíltan megmondhatod neki, hogy kopjon le, ő akkor is mindig marad. Ha mégis sikerül elérni, hogy lelépjen, visszajön…

- Ezek szerint nem nagyon bírod…

- Hát… nem az esetem, az biztos. Mondjuk… ha nem lenne ilyen kibírhatatlan, akkor talán még jó is lenne – vigyorodott el a fiú.

- Miért, milyen lány az eseted? – kérdezte mosolyogva. Draco farkasszemet nézett vele néhány pillanatig.

- Nem tudom. Eddig csak eggyel találkoztam, aki igazán tetszett.

- Tényleg? – döbbent meg Hermione. - Ezt nem gondoltam volna… azt hittem, hogy te minden lány után megfordulsz, aki jól néz ki…

- Összekevered a dolgokat. Külsőleg igazából sok lány bejön, de ahhoz, hogy az esetem legyen, ahhoz a belsőjének is stimmelnie kell. És eddig csak egy lány volt, akinek mind a külső, mind a belső tulajdonságai szimpatikusak voltak a számomra.

- Értem… és ki az?

- Nem mondom meg – felelte vigyorogva Draco.

- Miért nem?

- Mert nem tartozik rád.

- Miért? Kire tartozik?

- Hát… igazából senkire, csak rám.

- Nem hiszem el, hogy nem mered elmondani, hogy melyik lány jön be neked. Vagányabbnak gondoltalak, minthogy egy ilyen egyszerű kérdéstől megijedj…

- Nem ijedtem meg – tiltakozott azonnal. Hermione elvigyorodott.

- Úgy látom, nem szereted, ha gyávának titulálnak…

- Nem, mert nem vagyok az.

- Mi nem vagy barátom? – szólt közbe Alan, miközben ő is kért két pohár narancslevet.

- Szerinted Draco gyáva? – kérdezte Hermione.

- Örömmel hallom, hogy ö… „tegezitek” egymást. A kérdésedre a válaszom az, hogy attól függ. Igen is, és nem is.

- Menj a fenébe – válaszolta Draco nevetve.

- Most például kicsit meg van illetődve.

- Te ilyen jól ismersz engem? Én erről miért nem tudok? – kérdezte ismét a szőke.

- Csak azt nem tudod, hogy nagyon jó emberismerő vagyok. Anyámtól örököltem – vigyorgott rá Alan, és beleivott az italába.

- És most miért van megilletődve? – érdeklődött Hermione.

- Azért – kezdte Jess. – Mert beszéltek. Te is ugyanúgy meg vagy szeppenve.

- Nem értem… - rázta a fejét a lány.

- Eddig ősellenségek voltunk – magyarázta Draco. – most meg arról beszélünk, hogy nekem milyen lányok jönnek be.

- Tényleg Draco… - kapott a témán Jess. – Milyenek?

- Na jó, hagyjatok.

- Alan? Te biztosan tudod – kacsintott rá a fiúra Jessica.

- Igen, ugyanannyira, amennyire te is.

- Nem megyünk ki a partra? – terelte el a témát a szőke fiú.

- Hát ez meg hogy jutott eszedbe?

- Úgy, hogy itt baromi rossz a levegő, és nem akarok tüdőrákban meghalni…

- Értelek. Menjünk – mondta Alan.

Mind a négyen kifurakodtak a táncparkettről, és elindultak a tó felé. Hermione gyorsan hátrapillantott még az órára. Az hajnali egyet mutatatott.

- Kik vannak még itt? – érdeklődött.

- Nem sokan. A többség már vagy azért ment el, mert becsajozott vagy pasizott… - kezdte Alan.

- Vagy mindkettő – szúrta közbe Jess. Mind a négyen összekuncogtak.

- Vagy pedig ott táncikálnak. De van, aki már hulla fáradt volt, és azért ment csicsikálni.

- Értem… Valeriék…?

- Ők, kérlek, ott turbékolnak – mutatott Draco parton egy kisebb fekete foltra.

- Szerintetek megzavarhatjuk őket?

- Persze… úgy látom, fel vannak öltözve… - nevetett fel Alan.

Elindultak a párocska felé. Valeri Joshnak dőlve ült, a fiú pedig átkarolta a derekánál. Amikor meglátták a közeledőket, mindketten elmosolyodtak.

- Hát ti? – kérdezett rá a lány.

- Hát mi… erre jártunk. Idejöhetünk, vagy zavarunk? – kérdezte Alan.

- Maradjatok csak. Épp azt néztük, hogy van valami ott a túlparton. Mintha inna a vízből – mind a hatan a túloldalon kezdtek keresgélni a szemükkel. Valóban láttak valamit. Egy állat lehetett. Túl sötét volt, hogy megállapítsák, hogy milyen is, de annyira nem is tartották fontosnak.

- Nem fürdünk? – vetette fel Alan.

- Hülye vagy? – ütközött meg Hermione. Úgy tűnt, hogy csak ő tartja olyan ostoba ötletnek a dolgot, mert a többieknek felderült az arca.

- Most miért?

- Mert nincs olyan nagy kánikula…

- Hát és? Legalább nem süt a nap, és nem égek le – felelte Alan. – Bejön valaki?

Valeri és Hermione kivételével mind benne voltak a dologban.

- Jaj, lányok… ne csináljátok már.

- Semmi pénzért nem megyek be – jelentette ki határozottan Hermione.

- Makacs vagy… És te Valeri? Gyere, nem lesz semmi baj… tök jól elleszünk – Valeri tépelődve hol Hermionera, hol fürdőruhára vedlő barátaira tekintett. Végül az utóbbi látvány győzte meg, és ő is levette a pólóját és a nadrágját.

- ’Mio?

- Maradok – mondta biztosan a lány.

- Ahogy akarod – emelte fel a két kezét a fiú.

Összetalálkozott a pillantása Dracoéval. A fiú kérdőn tekintett rá. Hermione határozottan megrázta a fejét, és leült a homokba. Barátai beszaladtak a vízbe, és azonnal fröcskölni kezdték egymást, nem törődve azzal, hogy mennyire kihűlt a víz. Hermione mosolyogva nézte őket. Szívesen bement volna, de nem akart megfagyni. A törölközőik benn voltak a szekrényekben, és most nem volt Nap, ami felmelegítette volna őket.

Míg társai játszottak, látta, hogy néhányan az erdő felé sétálnak – már ők is mentek vissza a táborba. A táncolók is egyre fogyatkoztak, csupa ismeretlen alakot látott. Kicsit megijedt, mert eszébe jutott az a fiú az öltözőben. Úgy érezte, hogy örökké hálás lesz Draconak azért, hogy a segítségére sietett. Tényleg megváltozott. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ismertem. Egészen emberi… És egy rossz vagy bántó szava sem volt rám. Ez azért meglepő. Sőt. Egyszer sem hallottam, hogy azzal jött volna, hogy sárvérű vagyok. Azért ez furcsa. Az a legrosszabb az egészben, hogy… hogy tetszik az, hogy most ilyen kedves. És ez szörnyű érzés. Egyrészt, mert ő Draco Malfoy. Másrészt pedig azért, mert én soha az életben nem tetszenék neki, még egy icipicit sem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet az a lány, amelyik megdobogtatja a szívét.

Pár perc múlva látta, hogy valaki kijön a vízből, és felé fut. A sötétben szinte világított szőke haja.

- Elég volt? – mosolygott rá a reszkető fiúra.

- Aha… még k-ké-ét perc, é-é-és egy jé-égtömbbel együtt sze-ednek ki a tó-óból.

- Fázol? – kérdezte meg nyugodtan mosolyogva a lány. Draco sokatmondó pillantást vetett rá.

- Dehogy. Mindjárt megsülök…

- Látom – állt fel Hermione. Lassan felemelte a kezeit, és a fiú felkarját kezdte dörzsölgetni. Draco hálásan nézett rá. Közelebb lépett a lányhoz, és végül vizes teste hozzásimult a ruháihoz.

- Összevizezlek…

- Nem baj – mosolygott rá Hermione kedvesen, és egy kicsit szorosabbra fogta az ölelést.

Szép lassan a többiek is kimásztak a vízből. Draco és Hermione egyszerre fordították feléjük a fejüket. Mind a ketten zavartan pillantottak egymásra, de nem váltak el. Alan és Jessica vacogva futottak feléjük, Josh és Valeri inkább összeölelkeztek, hátha úgy nem fáznak annyira. Alan akadozva, de nevetve beszélt Jesshez, amin a lány ugyanúgy nevetett. Amikor Hermioneék közelébe értek, már ők is hallották, hogy min nevetnek.

- Neked a-akkor i-is v-viccesebb így a-a hangod… - mondta Jess dideregve.

- Szerintem nem.

- Ők legalább n-nem fá-áznak… - pillantott Hermionera és Dracora Jess.

Az ölelkezők elmosolyodtak.

- Tényleg nem – válaszolta Draco, és karjaival még közelebb húzta magához a lányt. Hermione nevetve-mosolyogva megcsóválta a fejét, majd a fiú vállára hajtotta.

- Négynél járunk… - súgta a fülébe a lány. Draco halkan felnevetett.

- Mi lenne, ha homokkal takaróznánk be? – érdeklődött Alan, két vacogás között.

- Akkor mehetnénk vissza a v-vízbe lemosni magunkról a sarat. Rossz ötlet – felelte Jess. Ő is megpróbált nem remegni.

- Gyere, már csak mi nem ölelkezünk – húzta magához Alan Jesst a derekánál. A lány átölelte a fiú testét, és fogai vacogását próbálta megakadályozni.

Hermione kicsit ferdeszemmel nézte őket. Tudta, hogy ők csak barátok, de valahogy… nem tudta megmagyarázni, miért, de Ginnyre gondolt, hogy ő mit szólna, ha látná a kedvesét, miközben épp Jesst ölelgeti, és a lány fülébe susmog.

- Szerinted Jess és Alan között van valami? – kérdezte Hermione nagyon halkan meg Dracotól. Azt hitte, a fiú nem hallotta, mert nem válaszolt azonnal. Már nyitotta ki a száját, hogy megismételje, amikor végül mégis megszólalt a fiú.

- Nem hiszem – felelte halkan. – Alan nem tenné meg Ginnyvel – Hermione megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Remélem…

- Biztos, hogy nincs semmi – húzta hátra a fejét Draco, hogy a lány szemébe nézhessen. Egymásra mosolyogtak.

- Na jól van… Eszembe jutott valami – emelte fel a hangját egy kicsit Alan. Valeri és Josh végre odaérkeztek melléjük a víztől. – Mi lenne, ha tüzet gyújtanánk, hogy ne fagyjunk ide?

- Remek… és hogyan? Összedörzsölöd a kezeidet?

- Neeem… Kérünk a büfés csajtól gyufát – Draco értetlenül pillantgatott jobbra-balra.

- Tüzet lehet vele gyújtani – magyarázta Hermione.

- Aha… persze, biztos.

- Na, oké?

- Jó, csak siessünk, mert nagyon hideg van… - felelte remegve Valeri.

- Oké… mivel Draco és Hermione nem fázik, ezért megengedem nekik, hogy szedjenek fát… Mi hozunk papírt meg gyufát – pillantott rájuk Alan. – Jó? – kérdezte, és most valahogy nem nevetett.

- Jó… - felelték egyszerre.

Mind megdöbbentek egy kicsit, hogy ilyen könnyen belementek a dologba, de aztán hamar elindultak a büfék felé.

Draco és Hermione kibontakoztak az ölelésből. A lány azonnal érezte, hogy fázik. A homokban találtak kisebb ágakat, és azokat szedték össze egy kupacba. Amikor már négy tűzre valót összehordtak a környékről, Draco szólalt meg.

- Nagyobbak nem kellenek?

- De, csak itt nem látok sehol sem…

- Talán arra… az erdő tövében csak van fa – fordult a fiú a tábort és a tavat elválasztó erdő felé.

Hermione kicsit megijedt, mert már nagyon sötét volt, és az erdő ilyenkor minden volt, csak nem biztonságos. - Gyere, ne félj… vigyázok rád – nyugtatta meg Draco, és megfogta a lány kezét.

Hermione és ő elindultak a fák felé. Ahogy közeledtek az erdőhöz, egyre több faágat találtak, kisebbeket, nagyobbakat. Amikor már nem fért több a kezükbe, visszavitték mindet a többihez. Ahogy odaérkeztek, látták a többieket is jönni feléjük.

- Á, király – bólintott elismerően Alan, amikor ránézett a fákra. – Még mindketten éltek.

Két barátja gunyoros vigyort villantott rá. Valeri és Jess törölközőbe voltak bújva, Josh pedig segített Alannek meggyújtani a tüzet.

- Itt a tiéd is – nyújtott Jess Draco felé egy sötétzöld törölközőt. – Hermione, a tiedet nem találtuk…

- Gyere – mondta a fiú Hermionenak, amikor elvette a darabot Jesstől. Hermione odament hozzá, és Draco ráterítette a vállára a törölközőt.

- Köszi, de… te jobban fázol…

- Nem érdekes… - nézte Alant és Josht, ahogy a tűzzel ügyetlenkednek. Odamentek mind hozzájuk, és segítettek nekik.

- Na, szuper, most már égni fog… - nyújtotta Alan a kezét az apró lángok fölé.

Körbeülték a tüzet, Jess Alan és Draco közé, Hermione Draco és Josh közé, Valeri Josh és Alan közé ült. Beszélgetni kezdtek, eleinte semleges témákról, mint például, hogy milyen hideg van, és hogy fáznak, hogy milyen jó volt bemenni a vízbe, aztán Alan megkérdezte Dracotól, hogy hogy tetszett neki a mai nap.

- Nagyon szuper volt, köszönöm… - nézett végig hálásan barátain, majd a szemét Hermionen hagyta. A lány elpirult, a tűznél ez jól látszott, és rámosolygott. – Ez a legjobb szülinapom, komolyan, srácok…

- Hát igen… az én ötletem volt – vigyorgott Alan. Mindannyian felnevettek.

Hermione a szeme sarkából Dracot nézte. Érezte a fiú pillantását magán, de nem akart szembe kerülni vele. Hallgatta, ahogy a többiek beszélgetnek, nevetgélnek, mesélnek egymásnak, de közben megint a szőke fiún járt az esze. Üveges szemmel bámult ki a fejéből, és azon gondolkozott, hogy mitől változhatott meg ennyire Draco. Draco… elképesztő… Draconak hívom! Ha Harryék megtudnák, hogy itt van, biztos, hogy azonnal azt mondanák, hogy menjek haza… De… nem is olyan szörnyű, hogy itt van. Sőt, még kellemes is… Ron biztos méltatlankodna, hogy hogy vagyok képes egy szobában aludni vele, hát még úgy, hogy alig van húsz centi az ágyaink között…

A valóságba az rángatta vissza, amit tágra nyílt szemével látott. Szemben vele Jess odabújt Alanhez, a fiú pedig simogatta, és… Hermioneban megállt a vér. Jess és Alan szája vészesen közeledett egymáshoz, és a végén egyikük sem kapta el a fejét. Ez nem lehet igaz… Alan… Hermione akkor hatalmasat csalódott. Nem szólt semmit, csak dühösen bámulta őket, ahogy csókolóznak. Draco is Jesszéket nézte, és ő is ugyanúgy megdöbbent. Bár rajta ez kevésbé látszott. Félve rápillantott Hermionera, és amikor látta a lány dühtől eltorzuló arcát, tudta, hogy Alan ezért még kapni fog. Ha mást nem, egy alapos fejmosást.

Jess lassan elhúzódott, és Alannel zavartan pillantgattak egymásra. Végül a lány hátrahajtotta a fejét Alan vállára, hátát a fiú mellkasának támasztotta. Alan a lány derekára tette a kezét, és simogatta az oldalát és a hasát, és a haját puszilgatta.

Hermione elfordította a fejét Draco felé. Egyetértő tekintettel találkozott. Valamennyire megörült annak, hogy nem csak ő gondolja átejtésnek, amit Alan művel. Ránézett a fekete hajú fiúra. Ő Jessnek mondogatott valamit, a lány pedig halványan mosolyogva bólogatott, és válaszolt.

Újra belemerült a kis csapat a beszélgetésbe, de Hermione kerülte Alan szavait, inkább nem is figyelt rá. Aztán Alan Joshsal kezdett vitatkozni a Kviddics Világkupán történtekről. Hermione ebből már rájött, hogy Alan is ugyanolyan fanatikus játékos, vagy legalábbis rajongó, mint legtöbb barátja.

Belefáradt a mai napba. Nagyon jól érezte magát, csak az a kis öltözői incidens nem kellett volna… Nagyot sóhajtott, és legszívesebben eldőlt volna a homokban. Ehelyett inkább Draconak dőlt. A fiú egyáltalán nem ellenkezett, sőt, közelebb húzta magához, és hagyta, hogy a mellkasán pihenjen. Hermione lehunyta a szemét, és elmosolyodott. Öt. Aztán Draco szólalt meg suttogva, mintha a lány gondolataiban olvasna.

- Már számolni sem érdemes – suttogta lágyan a fülébe. Hermione kinyitotta a szemét, és mosolyogva felemelte a fejét. Draco is rámosolygott, aztán elfordult.

Draco bal lábát felhúzta, a jobbat kinyújtotta, és Hermione a kettő közé beült, hátát Draco baljának vetve. A fiú kezével közelebb vonta magához, és így Hermione törölközőbe bugyolálva már az ölében feküdt. A lány is felhúzta lábait, hogy ne fázzon annyira. A feje a fiú vállán nyugodott.

Tíz perc múlva már Alan teljesen belemerült élete rejtelmeinek mesélésébe.

- … és akkor felültem a seprűre, és két másodperc múlva már a fára felkenődve találtam magamat… - mindenki hatalmas nevetésben tört ki, még Hermione se tudott elnyomni egy mosolyt. Sőt, meg is jegyezte:

- Veled mindig történik valami… vagy elesel egy gyökérben, vagy nekimész az ágynak, vagy egy fának ütközöl… Szörnyű vagy… Csoda hogy élsz még…

- Perselus is ezt mondta. Csoda, hogy élek… Igen, ez tök igaz.

- Perselus? – kérdezett vissza egyszerre Hermione és Draco.

- Ö… aha… - Alan rájött elszólta magát. – Tudjátok… ő tanított spanyolul…

- Tényleg? – Hermione a nyár folyamán most már legalább századszor döbbent meg. – Piton tud spanyolul?

- Persze – válaszolt most Draco. – Én hat éves korom óta ismerem. Mindig spanyolul beszélt hozzám, apám kérésére…

- Jó tudni…

- Ti ismeritek azt az embert, akiről Alan beszél? – vonta fel a szemöldökét Jessica.

- Aha, tanít minket… csak bájitaltanra – felelte Hermione. – És nekem nem épp a kedvenc tanárom… - Draco mosolyogva megforgatta a szemeit.

- Nem ismered őt igazán, csak azért nem szereted – mondta Draco. – Nagyon rendes szokott lenni, amikor beszélünk…

- Igen… mondjuk, velem csak rendes volt. Tök sokat hülyültünk… Tőle kaptam azt a seprűt is, amiről meséltem…

- Nem azt mondtad, hogy spanyolt tanított? Akkor miért ajándékozott neked egy seprűt? – kérdezte furcsállón Hermione.

- Na, jó, akkor kifejtem. Spanyolul is tanított. De igazából… három hónapos korom óta látogatott Franciaországban, és ha úgy vesszük, akkor nevelt… De csak nyolc éves koromig, azóta nem láttam. Meg hát… annyira nem is beszéltem róla senkinek. Egyre ritkábban jut eszembe is. De most a táborban említettétek, hogy a Roxfortban tanít, és azóta elég sokat jár rajta az agyam. Nagyon szerettem. Állati jó fej volt velem. Mindig, amikor jött hozott valami ajándékot, de a seprűt azt szülinapomra kaptam. Na mindegy…

- Milyen gyakran látogatott titeket?

- Hát… jött, maradt kábé két hónapot, bár volt, hogy csak tíz percet, és utána csak hetek, hónapok múlva jött megint. De nagyon jól elvoltunk… és mindig alig vártam, hogy jöjjön.

Hermione kicsit meg volt lepve – már megint. Nem gondolta volna, hogy Piton valaha is látogatott volna egy gyereket. Azt meg pláne nem, hogy rendszeresen. Azt gondolta, hogy a férfi ezer más dolgot ki tud találni, minthogy egy négy, öt vagy egy hat éves gyerekkel játsszon. De… Úristen… ő az a férfi, akiről Alan mesélt a múltkor…

- És utána miért nem ment többet? – kérdezte halkan Draco.

- Összevesztek anyával valamin…

- Ő az? – kérdezte hirtelen Hermione. – Ő az, akiről nemrég meséltél, igaz?

- Ö… aha… - felelte zavartan Alan. – De… ez most az jelenti, hogy nyolc év után szeptemberben megint láthatom – gondolkozott el. – Meg fog ölni, amiért elmondtam – nevetett fel hangosan.

- Igen, ez valahogy már pitonosan hangzik - mosolygott Hermione.

Nem beszéltek többet Pitonról, és Alan életéről. A fekete hajú fiú Jesszel susmogott, Valeri és Josh puszilgatták egymást, Hermione pedig fáradtan pislogva nézte őket. Ismét eszébe jutott, hogy Jess és Alan csókolóztak. Nagyon sajnálta ezért Ginnyt, de ahogy most elnézte két barátját, ez a gondolat furakodott a fejébe: Lehet, hogy ez csak egy pillanatnyi fellángolás volt… végül is most is barátként néznek egymásra… De lehet, hogy rosszul látom.

- Zavarnak? – hallott a fülében egy lágyan suttogó hangot.

- Nem… csak Ginnyre gondoltam… hogy ő hogy érezné magát, ha ezt látta volna – felelte Hermione suttogva.

- Értem… Nem hiszem, hogy látta volna. Ha itt lenne, Alan nem tette volna meg. Túlságosan is szereti ahhoz a barátnődet… - válaszolt a fiú. Hermione elmosolyodott. A végén még kiderül, hogy Draco Malfoynak vannak érzései…

Hermione lehunyta a szemét, és egy kicsit elbóbiskolt.

*

- Felébresszük?

- Vedd fel, és vigyük… Nincs messze a tábor.

- Szerintem keltsük fel…

- Nem szükséges – szólt közbe egy álmos hang. – Már megtettétek…

- Hopsz, ne haragudj…

- Nem, semmi baj… Megyünk? – nyitotta ki lassan Hermione a szemét. Egy mosolygó szürke szempárral találta szembe magát. Még mindig Draco ölében feküdt. A többiek körülöttük álltak, és nézték őket.

- Igen, elvileg… mindjárt három óra van, és már csak mi vagyunk itt – felelte lágyan a szőke fiú.

Hermione óvatosan megmoccant, majd Draco és Alan segítségével felállt.

- Hideg van…

- Nem, csak álmos vagy… Tessék – terítette rá Draco a lány hátára a törölközőt, ami leesett róla, amikor felállt.

- Köszi – ásított a lány.

- Mindenkinek megvannak a cuccai? Ja, Hermione, a te törölköződet Cathy elvitte már egy órája…

- Oké… Akkor nekem nincs semmim.

A többiek is bólogattak, hogy megvan mindenük, így hát elindultak a fák felé. Az erdőbe érve, Hermione már majdnem minden fának neki akart menni, olyan kába volt. Végül Draco a derekánál fogva ment mellette, és vezette. A tábor bejáratánál már Mrs. Thompson várta őket.

- Két perc múlva három… Jól van, akkor még időben vagytok. Na, nyomás aludni. Holnap kilenctől lesz a reggeli, addig pihenhettek.

- Köszönjük – mondták együtt.