Hermione és Alan épp belépett a tábor bejárati kapuján. Jess odafutott hozzájuk.

- Radin most mondta, hogy este kilencre mindenki legyen kint a házak előtt. Azt mondta, melegítőben menjünk.

- Mit fogunk csinálni?

- Nem mondta. De szerintem játszani.

- De király! Végre egy kis éjszakai progi! - ujjongott nevetve Alan.

- Tök jó – felelte minden lelkesedés nélkül Hermione. – Pont hulla fáradt vagyok. Hány óra van?

- Háromnegyed hat.

Mindhárman bementek a négyes számú házba. Alan ledobta magát Draco mellé, és a fiúval kezdett beszélgetni. Hermione elment a mosdóba, aztán kiment egy kicsit. Pár perc múlva a többi csapatból és a sajátjából is követték, és Jesszel együtt elindult vacsorázni. A lány közben mesélt a régebbi éjszakai játékokról.

Evés közben már nem igazán beszélgettek, Hermione valóban nagyon fáradt volt. Múlt éjjel nagyon rosszul aludt.

Vacsora után volt még két órájuk. Hermione úgy döntött, olvas egy kicsit.

*

Draco vacsora után azonnal célba vette az előtte Jesszel nevetgélő Alant.

- Gyere, öregem, beszélnünk kell! Bocs, Jess!

- Semmi… - felelte halkan a lány, és a fejét csóválva félmosolyra húzódott a szája, amíg nézte, ahogy Draco elrángatja mellőle Alant.

Egészen az erdő mélyére vezette a fiút, úgy, hogy senki ne lássa őket. Alan, mikor megálltak, lihegve megkérdezte barátját, hogy mi olyan egetverően fontos.

- Üljünk le – javasolta a szőke.

- Oké… Szóval – folytatta Alan, mikor leültek egy padra. – Mi van? Történt valami, vagy beszívtál, vagy mitől vagy így bepörögve?

- Nem, dehogy – legyintett Draco. – És nem történt semmi. Csak… Szóval, nem tudod, hogy mi ez az izé, amit ma kilenctől játszunk? – Alan látta a fiún, hogy valamennyire biztosan tudja a játék részleteit is, mert valamire nagyon célozgatott.

- Nem t’om – vont vállat, és folytatta. – Jess azt mesélte, hogy máskor is volt már hasonló, és szerinte az lesz. Állítólag össze lesznek kötve a csapatok, és úgy kell eljutnunk a tábor különböző részeire.

- Ö… mennyire leszünk összekötve? – pillantott kissé feszülten Alanre a szőke.

- Á, értelek – csillant fel a fekete hajú sötétkék szeme, és vigyorogva folytatta. – Passz, de ha akarod, megkérem a tanárokat, hogy kössenek össze téged szemtől szembe Hermioneval. Jó szorosan…

- Biztos úszna a boldogságban – jegyezte meg sötéten Draco.

- Jaj istenem… Komolyan, neked mindig ennyi önbizalmad van? Eddig nem ilyennek ismertelek! Azt hittem olyan vagy, mint az apád: kőkemény, határozott és gúnyos – Draco felvonta a szemöldökét.

- Honnan veszed, hogy ilyen az apám?

- Nem fontos… Mondd csak, udvaroltál már úgy igazán egy lánynak?

- Nem, és fiúnak sem. De ha gondolod, akkor rajtad szívesen gyakorolok… - húzta fel a szája sarkát. – Különben sem volt rá szükségem.

- Jesszus! És akkor még te cikizel, amiért szűz vagyok… - nevetett fel diadalittasan Alan.

- Nem vicces - morogta sértődötten Draco.

- Dehogynem.

- Nem!

- Oké, akkor nem – hagyta rá Alan, de még mindig mosolygott, és úgy beszélt tovább. – Ez volt az a fontos dolog, amiért elráncigáltál Jess mellől?

- Igen. Hermione mellett akarok lenni, amikor megyünk.

- Aha, értem. Ez már malfoyosabb volt. Határozottabb – Draco megforgatta a szemeit. – Na, mindegy, rajtam nem múlik.

- Dehogynem. Hermione állandóan és Jesszel van, és…

- És ez téged baromira zavar – fejezte be helyette Alan. Draco lehajtotta a fejét.

- Hihetetlen vagyok – mondta halkan néhány percnyi csend után. – Egy Malfoy nem viselkedik így. Az apám sem ilyen érzelmes, mint én… Egyik lány becserkészésével sem törődtem ennyit…

- De nem is voltál nyakig belezúgva!

- Most se vagyok! – tiltakozott hevesen Draco. Ezzel a reakcióval pont az ellenkezőjét sikerült elérnie.

- Ja, persze… Tudod kinek meséled ezt be.

*

Hermione, Alan, Jess, Valeri és Josh kint álltak a megbeszélt helyen. Még volt ötször hatvan másodpercük kilencig. Halkan beszélgettek, és Jess vidáman mesélt a feladatról. Kilenc előtt egy-két perccel Draco is odasétált hozzájuk.

Pontban kilenckor a tanárok is kiléptek a házukból, és megálltak a nagy csapat gyereksereg előtt. Felváltva magyarázták a játékot: A csapatokat egyenként összekötik, egy érintésre látható mágikus, szakíthatatlan fonallal, és összekötve kell eljutniuk bizonyos helyekre. A tábor területén van öt állomás, ezeknél egy-egy felnőtt van, és hogy könnyebb legyen megtalálni őket, mindnél van egy gyertya is. Az állomásokon a csapatoknak különböző elméleti vagy gyakorlati feladatot kell megoldaniuk. Ha a csapatok a feladatot a szabályoknak megfelelően elvégzik, akkor kapnak egy kis plusz mágikus fonalat a sajátjukhoz, így könnyebben tudnak ők is menni. Van egy mozgó állomás is, ahol nem kell elvégezni feladatot, de ha találkoznak vele, akkor kapnak tőle egy extra fonalat. Ennek az állomásnak nem feltétlenül kell minden csapattal találkoznia. De van egy másik mozgó személy is. Ha hangosan közlekednek, vagy beszélgetnek, és észreveszi őket a sötétben, akkor át kell adniuk egy fonaldarabot. Míg a mozgóállomással csak egyszer találkozhatnak, az utóbbi felnőttel többször is, így az bármennyiszer elvehet tőlük egy-egy szálat. A játékot az a csapat nyeri meg, amelyik a legtöbb fonallal rendelkezik. A fonalat ők maguk nem tudják levenni magukról, csak a tanárok, és a feladatok elvégzésénél ezt a felnőttek meg is teszik. Aztán amikor végeztek, újra összekötik őket, és folytatják az utat.

A csapatok összetömörültek. Hermione balján Jessica állt, mögöttük Alan és Draco, ő mögöttük pedig Valeri és Josh.

- Nem akartok helyet cserélni egymással? – fordult Hermione Dracohoz és Alanhez. A fiúk a fejüket rázták. Hermione felsóhajtott, és elfordult. Mr. Gradhild közeledett feléjük a pálcájával.

- Álljatok egy kicsit szorosabbra – morogta kedvetlenül a férfi. – Így nem tudlak összekötni titeket.

A csapat egy kissé összébb nyomódott, de Hermione nem túlozta el a dolgot. Amikor Gradhild rájuk tette a bűbájt, kicsit hátrálnia kellett. Érezte, hogy hozzá-hozzáér Dracohoz. Behunyta a szemét, és megpróbálta száműzni magából a gondolatot, miszerint a Mardekáros fiú áll mögötte. Ránézett Jessre, aki hátradőlt Alanre. A fiú magához ölelte, és a fülébe súgott valamit, mire a lány hangosan felnevetett. Találkozott Dracoval a pillantása. Semmi jelét nem látta a fiún, hogy nagyon érdekelné, hogy mit művelnek mellette, és arról sem tett tanúságot, hogy zavarná, hogy folyton-folyvást találkozik a keze az előtte álló lány hátával.

Pár perc múlva elindulhattak. Minden csapat más felé ment. Ők az erdő mélyére indultak. A korom sötétben nem igazán láttak semmit. A táborban levő összes lámpát is lekapcsolták, ezért csak a csillagok és a félhold adott fényt. Halkan lépdeltek és bukdácsoltak, amikor tíz perc után Hermione halkan megszólalt.

- Malfoy – suttogta hátra a vállának. – Nem mehetnénk úgy, hogy nem érünk egymáshoz? Nekem mindegy, hogy hogy oldod meg, de légy szíves…

- Sajnálom, lehetetlent kérsz – vigyorgott rá. Hangjából semmi sajnálat nem érződött, és nem is próbált bármit is tenni a dolog ellen.

Jess és Alan összemosolyogtak.

Elérkeztek egy állomáshoz. Ott egy számukra ismeretlen férfi várta őket. Feloldotta a varázslatot, Hermione fellélegzett, és arrébb állt. Minél messzebb Malfoytól. Elméleti feladatokat kellett megoldaniuk, a varázslat minden teréről. Voltak a mágiatörténeti kérdések, bűbájtani, átváltoztatástani, legendás lények gondozása, mugliismeret és kettő bájitaltani. Utóbbi kettőt Alan elvállalta. Egyetlen hiba sem volt a megoldásukban, sőt kaptak egy plusz pontot is. Ezt a férfi lejegyezte egy füzetbe a négyes csapathoz. Hozzá bájolt egy darabot a fonalukhoz, és újra rájuk tette a varázslatot. Hermione még mindig érezte Malfoy leheletét a nyakán.

- És mi lenne, ha mi cserélnénk helyet? – fordult suttogva Jesshez, de ő csak mosolyogva, némán rázta a fejét. Hermione csalódottan magába merült, és lázasan gondolkozni kezdett.

- Álljunk meg egy percre – ezúttal a háta mögött levő szőkeség szólalt meg. Mind a hatan megálltak, Hermione kissé bosszúsan. A többiek szeme kérdőn csillogott. Draco suttogva folytatta. – Gyere Alan mellé.

Hermione meglepetten pillantott hátra. A fiú bólintott, és oldalt fordult. Hermione is így tett, és kicsit egymáshoz simulva a lány hátra, Draco pedig előre ment. Alan értetlenül figyelte két barátja ténykedését, aztán hirtelen ő is szólt Jessnek, hogy cseréljenek. Amikor végre elindultak a két hímnemű vezetésével, Alan fojtott hangon, hogy csak ő és Draco hallják odahajolt a fiúhoz.

- És ez most mire volt jó?

- Nem tudom. Nem megyek így semmire.

- Miért, így igen?

- Nem t’om – sóhajtott fel Draco, ezt már mind hallották.

A kis csapat elfordult balra, és lejteni kezdett az út. Néhány gyökér állt ki a földből, és az aljnövényzet is dúsabb volt. Volt egy kisebb meredek rész, ahol Alan megállt, és segített Jessnek lejönni. Draco kérdőn, és résnyire nyílt szájjal Hermionera pillantott. Bizonytalanul kinyújtotta a lány felé a kezét. Hermione tudta, hogy a segítségre mindenképp szüksége van, de miért pont Dracoéra?! Lehunyta a szemét egy pillanatra, majd mikor kinyitotta, óvatosan megfogta Draco kezét. A fiú erősen tartotta, és várta, hogy lemásszon. Hermione – ugyanúgy, ahogy Jess – kis lendülettel érkezett le, így Draconak egy kicsit vissza kellett húznia, nehogy nekiszáguldjon egy fának. Josh pedig Valerinek segített. Ismét összezsúfolva sétáltak előrefele. A síri csendben aztán egy rövid, éles zajt hallottak.

- Hallottátok? – torpant meg Valeri az ágreccsenésre. Igen, mind hallották. Megálltak, és tágra nyílt szemekkel fürkészték a vaksötétet. Egyikük sem látott semmit, végül Hermione törte meg a félelmetes, kísérteties csendet.

- Szerintem, már elme… - ebben a pillanatban egy kéz termett a szája előtt, így hallgatatva el őt. Hermione értetlenül nézett Dracora, akinek másik keze a saját szája előtt pisszt jelzett. A többiek is csendben álltak, mind hallottak valamit, amit Hermione nem. Draco lassan elhúzta a kezét, a lány szájától, de a szemét nem vette le róla. Hermione még mindig értetlenül nézett a szürke szempárba. Valami különös csillogott bennük.

- Mi történt? – formálta a szájával a szavakat. Draco megrázta a fejét.

Halk szöszmötölést lehetett hallani, mint amikor valaki a fűben vagy a leveleken sétál. Valaki közeledett. Jessica kihajolt a mellette álló fa mögül, hogy kinézzen. Abban a pillanatban hatalmasat sikított.

Alan mögélépett, és magához húzta, amikor ő is szembetalálta magát a valamivel.

- Mi az? – kérdezte halkan Valeri.

- Egy… egy… - dadogott Jess, és eszeveszettül kapaszkodott Alanbe, mintha az élete múlna rajta.

Hangos morgást hallottak. Most már mind odagyűltek, hogy lássák mi az. Egy hatalmas nőstény párduc állt előttük, fogait rájuk villantva. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon jól van lakva.

- Hogy kerül ez ide? – kérdezte remegő hangon Hermione. Már meg se próbált suttogni, de így sem volt túl hangos. Az állat most felé fordította vérszomjas pofáját, és rávicsorgott. Hermione ijedtében Draco nyakába ugrott. A fiú meglepettségében majdnem hátraesett, de végül sikerült megtartania magukat.

- Talán animágus – felelte higgadtan Alan, miközben próbálta megnyugtatni Jesst. – Elvégre ez egy tábor, és szerintem Angliában nincsenek is feketepárducok. Jess, anyukád, vagy valamelyik tanár nem…?

- Nem! Egyik tanár sem animágus!

- Biztos?

- Persze, ezer százalék. Legfeljebb egy diák, de kötve hiszem… - hebegte alig hallhatóan.

Az állat eléggé párduc módra viselkedett. Amikor Alan óvatosan elengedte Jesst, hogy mindketten eltávolodjanak az állattól, az nekiugrott a fiúnak, és a földre terítette. A macska egészen közel hajolt hozzá, Alan elfintorodott.

- Moshatnál fogat, vagy rágó, vagy valami… - motyogta irtózva az állattól.

Az a szavakra mintha dühösebb lett volna, még közelebb hajolt hozzá. Hermione belebújt Draco mellkasába, és félszemmel bírta csak nézni, ahogy Alan próbálja lelökni magáról az állatot.

- Szállj már le rólam!

Draco úgy tűnt megelégelte a dolgot, elengedte Hermionet, és elindult, hogy segítsen végre barátjának. Alan azonban rákiáltott.

- Ne, hagyd! Mindjárt megvan… - bizonygatta.

Draco habozott néhány másodpercet. És valóban: az állat megnyalta Alan arcát, és visszahúzódott a fa tövébe, és leült. Egyenes háttal nézett végig a gyerekeken.

- Fúj… a francért kellett megnyalnod… - törölgette le az arcáról a nyálat. Köhögött egy kicsit, aztán hosszan kifújta a levegőt. – Nem vagy normális – az állat lehajtotta a fejét, Alan pedig elmosolyodott. A fiú fejcsóválva a többiekre nézett. – Nyugi, jól vagyok… Pár napig asszem, nem kapok majd levegőt, de minden oké. Tudok végül is bánni vele…

Hermione elindult a fiú felé, de Draco megállította, és közben fejével az Alantől tíz-tizenöt centire ülő macskára bökött. Hermione megértette, és belekapaszkodott a fiú karjába. Ő magához húzta.

- Hogy érted azt, hogy tudsz bánni vele? Majdnem megölt! - méltatlankodott falfehéren Jess. Ő is szívesen odament volna Alanhez, de a macskától tartva inkább maradt.

- Dehogy ölt! – nevetett fel a fiú. – Gyere ide! – mondta az állatnak. Az engedelmesen felállt, és odament a fiúhoz, és az ölébe hajtotta a fejét.

- Ezt meg hogy csináltad? – hökkent meg Jessica.

Alan helyett azonban Draco szólalt meg.

- Tehát tényleg animágus. És te ismered. Ki ez? – mondta halkan, és minden érzelem nélkül, egyszerű megállapításként.

- Hát… - ránézett az állatra, az azonnal felpattant, és ügetve eltűnt a sötétben. – Mindegy. Egyébként is, csak játszott. Csak… nem tudom, hogy kerül ide – ráncolta a homlokát.

- Mi történt, gyerekek? – futott feléjük Mrs. Thompson. – Jess, jól vagy? – kérdezte halálra vált lányára tekintve. Ő üveges tekintettel bámult Alanre.

- Aha… - bólintott lassan, aztán hirtelen felkapta a fejét, és anyjára bámulva hangosan folytatta – Alant megtámadta egy párduc! Azért sikítottam!

- Jól vagy, Alan? Hol sérültél meg? – guggolt le a fiúhoz a nő. Aggodalmasan pásztázta az arcát. Furcsamód Alanen mintha nem lett volna egy sérülés sem, csak a ruhája gyűrődött össze a nagy hercehurcában.

- Egy karcolás sincs rajtam – jelentette a fiú, és feltápászkodott a földről. – Valeri és Josh merre vannak?

- Elfutottak arra – mutatott Jess a tábor felé. Ott már égtek a lámpák. – Úgy tűnik, feloldódott a varázslat.

- Hermione… - fordult Mrs. Thompson Dracohoz. Hermione üres tekintettel ránézett a nőre. – Minden rendben? – a lány habozva bólintott. – Draco?

- Igen, semmi gond. Ő is csak megijedt.

- Rendben. Menjünk vissza a házakhoz.

Mind az öten elindultak a világosság felé. Hermionet Draco támasztotta. Oldalról nekidőlt a fiúnak, ő pedig átölelte a vállánál.

- Hé, nyugi… minden rendben van – simogatta meg a lány arcát útközben. Hermione kétségbeesetten megállt, és ránézett a fiúra. Draco is megállt, és lemaradtak a többiektől.

- Köszi – mondta nagyot nyelve, de elhalóan a lány. Draco halványan elmosolyodott.

- Nincs mit. Gyere, menjük… - húzta a lányt, de ő meg se moccant. – Mi az?

Hermione felemelte a fejét, és belenézett a fiú ezüstös szemeibe, amiben még most is látta az ismeretlen csillogást. Kezdte visszanyerni a tudatát, ezt jelezte az is, hogy kezdte zavarban érezni magát. Draco és közte alig néhány centi volt. Hosszú percekig néztek farkasszemet, mire Draco elmosolyodott. Igazi, meleg mosoly volt, nem egy hideg, undok viccsor. Hermione is próbálta viszonozni.

Dracoban elolthatatlan tűz lángolt. Átjárta az egész testét a vágy, amiről tudta, hogy nem képes kielégíteni. Olyan közel volt hozzá… Mély levegőt vett, félretette minden gátlását és félelmét, és odahajolt a lány arcához. Hermione már sejtette, hogy mi következik, és legjobban azon lepődött meg, hogy nem ellenkezik. Draco egyre közelebb volt, végül ajkaik összeértek. A lány lehunyta a szemét. Kellemes borzongás futott végig rajta, amikor megérezte a fiút. Úristen! Draco Malfoyjal csókolózok! Draco nyelve gyengéden játszott a lányéval, keze a derekára tévedt, és egyre lejjebb csúszott. Hermione felemelte a karjait, és a fiú nyaka köré fűzte. Ajkaik szelíden harapdálták a másikét, mígnem lassan elváltak egymástól. Szemeik értetlenül pásztázták a másikat. A varázst végül mégis megtörte valami. Valami, amit Hermione Draco mögött pillantott meg.

- Ott van az a párduc! – kiáltott fel.

Draco megfordult, és látta, ahogy az állat kifut a tábor kapuján.

- Nyugodj meg… már elment… - csitítgatta Hermionet, aki ismét félősen odabújt hozzá.

Elindultak a többiek után. Rövid idő után újabb hangot hallottak.

- Hol a fenében voltatok?! – kérdezte dühösnek szántan Alan, miközben majdnem hasra esett egy kiálló ágban. Úgy tűnt, visszafordult, hogy megkeresse őket. Halkan elkáromkodta magát.

- Itt volt megint a drága kiscicád – felelte sötéten Draco. Hermione meg se moccant.

- Hol van? – kérdezte csöppnyi ijedelemmel a fiú.

- Kint valahol. Láttuk, ahogy elfutott – Alan fellélegzett.

- Ugye nem bántott titeket, és ti sem őt?

- Nem… - Draco folytatta volna még, hogy mi a fenéért érdekli annyira Alant az a macska, ami majdnem megölte őt. És, mi van, ha megsebesült? Semmi, majd meggyógyul… Ehelyett azonban Alan folytatta.

- Hermione, jobban vagy? – fordult a lányhoz. Ő kibontakozott Draco karjaiból, és sebes léptekkel berohant a házukba. – Mi baja van?

- Még meg van ijedve… sosem láttam még ilyennek…

*

Hermione az ágyán hason feküdt, és zokogott. Örült, hogy Alannek kutya baja sincs, de nagyon megzavarodott Dracotól. Túl sok kaland volt ez neki egy napra. Valahol éjfelet ütött egy óra. A szoba üres volt, mindenki a tanárokat hallgatta odakint, akik elmagyarázták a történteket.

Miért csókolt meg? A fenébe is, miért? Teljesen össze vagyok kuszálva… pedig olyan jó volt… és olyan kedves is volt, azonnal megnyugtatott. De… ő csak játszik minden lánnyal. Nem, nem akarom, hogy tetsszen! Csak fájna… - gúnyosan elmosolyodott a következő gondolatra. – Legutóbb pont azon törtem magam, hogy mi lett volna, ha a vízben megcsókol. Hát most már tudom. Kellett ez nekem?

- Hermione? – a lány felkapta a fejét.

- Alan? – kérdezett vissza. Hangja rekedt volt a sírástól. A fiú sötét sziluettje jelent meg az ágya bal oldalán.

- Minden rendben? – kérdezte halkan Alan, és leült mellé az ágyra. Hermione megfordult, és felhúzta magát, így ő is ült.

- Úgy tűnik? – keserűen elmosolyodott. Alan tétovázva megfogta a kezét.

- Nincs semmi baj, ne aggódj…

- Ezt nem mondanám…

- Miért? Mi történt? Miért sírsz, kicsim? – Alan dédelgető pillantással pásztázta a lány arcát, aki elmosolyodott a jelzőre.

- Jól vagy? Nem fáj semmid? Az a macska meg is ölhetett volna…

- Semmi bajom… És igen, megölhetett volna. Ha meg akart volna ölni. De nem akart, csak játszott. Senkit nem akart bántani.

- Ki volt az? – kérdezte szipogva a lány.

- Lényegtelen. Az a fontos, hogy nem esett senkinek semmi baja… Egy-két lelki gondon kívül.

- Nem… ki volt az? Kérlek, mondd el…!

- Nem, nem mondhatom meg. Még a tanároknak sem. De… nem animágus, ezt jó, ha tudod.

- Akkor mi?

- Jaj, ’Mio! Tök mindegy, hogy ki volt az! Inkább mondd el, mi a baj! Bántott valaki? Miért maradtatok le? – Alan szeme megcsillant.

- Szemét vagy – mosolygott könnyektől csillogó szemmel Hermione. – Mi a fenét akar tőlem Malfoy?!

- Tőle kérdezd… De… miért vagyok szemét? – vonta fel furcsállón a szemöldökét a fiú. Még mindig szorítgatta a lány kezét.

- Mert összebeszéltél Malfoyjal. Nem cseréltetek helyet, amikor kértem…

- De ő nagyon kedves volt, és segített rajtad… Egyébként… Történt valami köztetek? – kérdezte gyanút fogva, és szája széles vigyorra húzódott. Hermione kimerülten rápillantott. Néhány csendes perc után megrázta a fejét.

- Nem, semmi.

Hosszú csend következett, amit végül a többiek törtek meg. Draco sértődötten nézte végig Alant és Hermionet, akik közül utóbbi ezt nem vette észre. Elengedték egymás kezét, és Alan Dracoval elment zuhanyozni. Hermionenak semmi ereje nem maradt. Bedőlt az ágyba, és azonnal elaludt.