Hermione Jesszel ment vissza a táborba. Alan már körülbelül másfél órája visszakísérte Dracot a szálláshoz, de ők még maradni akartak. Mostanra sikerült megunniuk a napozást, és Selton Sandro vicceit. A többiek még maradtak, és beszélgettek. Jessica már elég fáradtnak tűnt, ezért Hermione nem erőltette a beszélgetést. Nem is akart igazán ő sem megszólalni. Még mindig Draco járt a fejében. Az, hogy miért csinálta mégis ezt… miért pont őt? Volt a parton még legalább hat lány, miért pont engem kellett becipelnie a vízbe? Különben is… hogy mert egyáltalán hozzám érni? Nem félt, hogy bepiszkolja a drága, hófehér, aranyvérű kezecskéjét? Hermionenak eszébe jutott más is, amit eddig végig tagadott. Nem is volt olyan rossz… sőt. Aranyos volt, ahogy játszott…

Észre se vette, de már a tábor kapuján mentek be. Még volt húsz percük vacsoráig. Bementek a házukba. Hermione le akart zuhanyozni, ezért összeszedte a törölközőjét és a tiszta ruhát, és elindult a fürdőszoba felé.

- Vannak bent – szólalt meg Alan, amikor becsukta maga mögött a ház ajtaját.

- Jaj, ne… - dőlt neki háttal az ajtó melletti falnak Hermione.

- Nem mondtam, hogy ne menj be, csak azt, hogy van bent valaki – mondta hamiskás vigyorral a fiú.

- Ki?

- Kit nem látsz?

Hermione fáradtan körbenézett a szobán, és mire mondhatta volna, hogy ki nincs bent, kinyílt a fürdőszoba ajtaja. A lány már meg sem lepődött a szőke fiún. De magán annál inkább. Érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről.

Gyorsan beslisszolt az ajtón, és ledobta a polcra a ruháit és a törölközőjét. Belenézett a tükörbe. Egy zavart szempárral találkozott. Mély levegőt vett, és levette a ruháit. Beállt a zuhany alá. Remélte, hogy sikerül felfrissülnie egy kicsit, és elfelejti a tónál történteket. Nem tudott kiigazodni Malfoyon. És magán se igazán. Egyre csak az járt a fejében, hogy a fiú majdnem megcsókolta, és ha Jess nem ott „akar” beesni a vízbe, akkor talán sikerül is neki. És akkor most mi lenne? Akkor azon törné a fejét, hogy miért tette a fiú… de tényleg – jutott eszébe. – Miért akart megcsókolni? A többi lány biztosan úszna a boldogságban, de ő inkább megijedt.

Csak tíz percet állt a zuhany alatt, nem akarta lekésni a vacsorát. Felöltözött és kiment az udvarra. Nem látta sehol sem Jesst vagy Alant, így egyedül ment át a vacsorára. A diákok többsége már ott volt. Jess szokásos asztaluknál ült, és Alannel mélyedt beszélgetésbe. Amikor Hermione leült hozzájuk, elhallgattak.

- Milyen nagy titokról beszéltek, amiről én nem tudhatok? – kérdezte mosolyogva tőlük.

- Miről beszélsz? – kérdezett vissza ártatlanul Jess.

- Csak épp befejeztük témát, nem miattad hallgattunk el – magyarázta tárgyilagosan Alan.

- Aha, persze… - motyogta Hermione maga elé, és hozzákezdett a kihozott ételhez.

- Ne hidd el – vont vállat a fiú.

- Semmi kedvem vitatkozni. Elég betegnek érzem magam… Legszívesebben már aludnék – panaszolta lehangoltan Hermione.

- Arra még várnod kell… de… mitől lennél beteg?

- Valami állat bedobott ma a jéghideg vízbe. Rémlik?

- Ó, hogy azért – bólintott a fiú. – Apropó, hol mi hős hercegünk?

- Biztos belenézett a tükörbe, és világgá ment – vont vállat Hermione.

- Vagy valami boszorkány békává változtatta, és most csak a te csókodra vár – lódította Alan. Jesszel összevigyorogtak.

- Kötve hiszem.

- Amikor elmentél zuhanyozni, ő még írt valamit az ágyán – mesélte Jess. – egy szál törölközőben.

- A kisasszony nagyon odavan a meztelen férfiakért… főleg ha az Draco.

- Hé, a többi lánynak is ugyanúgy bejön Draco, mint nekem! – Hermione felköhintett. Két barátja nem tett különösebb megjegyzést a dologra. – Egyébként meg… - mérte végig a fiút. – Te se panaszkodhatsz.

- Mi? – kerekedett el a szeme Alannek. – Ö… ezt hogy érted?

- Jaj, Alan! A mi házunkban van a tábor két leghelyesebb pasija! Egy szőke és egy fekete… - vigyorgott rá kajánul Jess. – Ha nem vetted volna észre, a legtöbb lány ugyanúgy rád van kattanva, mint Dracora. Csak Draco ezt élvezi, te meg nem törődsz vele. Azok a lányok meg, akik ott voltak ma a parton egyenesen el vannak ájulva tőled. Mitől vagy ilyen izmos? Nagyon jól áll! – mosolygott rá ugyanazzal a kaján kifejezéssel, mint az előbb.

- Na szép! Le lehet szállni rólam – mosolygott vissza komolytalanul. – Legalább te – Hermione ismét köhintett. – Már te is kezded? – fordult most a barna hajú lány felé.

- Én? Nem… nem vagy az esetem.

- Ő a szőkékre bukik – kacsintott rá Jess.

- Á, értem. Visszatérve, igen, engem ez egyáltalán nem izgat.

- De miért nem? Csak nem… - csillant fel a lány zöld szeme. – Meleg vagy?

- Mi?! Dehogy is! Nem, egyáltalán nem… Idefigyelj, azért mert hosszú a hajam, még nem vagyok homokos – Jessica felnevetett.

- Tudom. Csak kíváncsi voltam, hogy hogy reagálnál.

- Értem… Szóval, azért nem izgat, mert Draco és köztem van egy egetverően hatalmas különbség nőügyben.

- Mégpedig?

- Csak annyi, hogy nekem van egy barátnőm, akit imádok, és akit az istenért nem csalnék meg. Draco viszont szabad préda, csajok.

- Komolyan? – kapcsolódott be Hermione a beszélgetésbe. – Mióta van neked barátnőd?

- Oké, hanyagoljuk a témát – legyintett a fiú.

- Miért?

- Mert nem akarok róla beszélni – a két lány kérő pillantására hozzátette. – Nagyon hiányzik, és ha beszélek róla, akkor még jobban – Jess és Hermione összemosolyogtak. – Egyébként, Jess, te tehetsz arról, hogy Draco egyedül van – terelte el a témát.

- Miért? Most miért kened rám?!

- Nem rád kenem, tényleg így van – tárta szét a karját a fiú. – Figyu. Ma ugyebár lenn voltunk a tónál…

- Igen, tudom… és Draco bedobta Hermionet a vízbe – Alan bólintott. Mindketten nagyon komolyan beszéltek. – Tudom.

- Igen, na, és ha tudnád, hogy mit zavartál meg, amikor úgy döntöttél, hogy csobbansz egyet mellettük… - Jessica Hermionera nézett, aki dühösen meredt Alanre.

- Hagyd abba, Alan – motyogta halkan elszorult torokkal a lány.

- Ö… oké.

- De… - emelte fel a tekintetét a fiúra. – Honnan tudod? – kérdezte homlokráncolva.

- Láttalak titeket – válaszolta egyszerűen. – Nagyon aranyosak volta…

- Hallgass! – fojtotta belé a szót Hermione.

- Na! Mit csináltatok? – kíváncsiskodott Jess.

- Semmit! – vágta rá dühösen.

- Játszottak – felelte Alan.

- De mit?

- Elegem van – fakadt ki Hermione reménytelenül. Felállt az asztaltól, és visszament a táborba.

- Kissé feldühítettük – jegyezte meg bűnbánóan Jessica.

- Nem, nem mi. Draco.

- De… mi történt?

- Hát… - Alan közelebb hajolt a lányhoz, és halkan szólalt meg. – Draco majdnem megcsókolta.

*

Hermione dühösen csapta be maga után a szobájuk ajtaját. Mérgesen végigmasírozott a helységen, és beledobta magát az ágyába.

- Szólok valamelyik tanárnak, hogy nem kívánok egy elmebeteggel együtt aludni – szólalt meg mellette egy gúnyos, de vontatott hang. Hermione fel se emelte a szemét a párnájából.

- Dugulj be, Malfoy!

- Ugyan, miért, Granger?

Hermione lassan felemelte a fejét, felkelt az ágyáról, és elindult a szőke fiú felé.

- Ha tudnád, milyen gyönyörű vagy, amikor ilyen dühös vagy – jegyezte meg Draco csillogó szemekkel, és egy gúnyos félmosoly kíséretében.

A fiú az ágyán ült, hátát a falnak és a párnának vetve, a lábai fel voltak húzva, és ölében egy fekete könyvecske lapult. Térdei fölött nézett a vele szemben álló, dühtől kipirult arcú Hermionera. A lány kajánul elvigyorodott, és kihívóan pillantott a fiú szemébe. Előrehajolt, és négykézláb elkezdett Draco felé mászni. Még soha nem érezte magát ilyen… rossznak. A fiú furcsálló – sőt, csodálkozó – tekintettel nézte, de nem szólt semmit. Amikor a lány elérte a lábát, megtörte a csendet.

- Nem jellemző rád ez a vadság – jegyezte meg.

- Nem jellemző rád, hogy gyönyörűnek tartasz – felelte.

Draco letette a könyvet és a pennát az éjjeliszekrényére, és kinyújtotta a lábát. Hermione odamászott a bal oldalára, és hanyatt lefeküdt mellé. A plafont bámulta hosszú percekig.

- Ki nem állhatlak – mondta végül fátyolos hangon. Draco oldalára fordult, és kezével támasztotta a fejét. Pár percig nézte a lányt, amikor az ismét megszólalt. – Az egész tábor rólunk beszél.

- Mit beszélnek? – suttogta lágyan a fiú. Hermione nem nézett rá, de Draco szemei szaporán mozogtak mindenfelé, hogy minden apró vonást lásson.

- Hogy mi történt a tónál – felelte továbbra is a plafont bámulva.

- Mi történt a tónál? – kérdezte ugyanazon a hangon.

- Semmi – felelte üveges tekintettel Hermione.

- Semmi? – kérdezett vissza némi kételkedéssel a hangjában a fiú. Hermione felé fordította a fejét. A fiúnak még mindig vizes volt a haja a zuhanytól. Kicsit kócos volt, ezen Hermione elmosolyodott. Draco szemei még mindig furcsán csillogtak.

- Mire gondolsz most? Mi jár a fejedben? – kérdezte hirtelen a lány, most már ő is suttogva. Draco nem válaszolt, csak hamiskásan elmosolyodott.

- Nem tudok róla, hogy olyan lenne a kapcsolatunk, hogy megosztjuk egymással a gondolatainkat.

- Szeretnéd, hogy olyan legyen? – kérdezte hirtelen ötlettel Hermione.

- Szeretnéd, ha szeretném? – játszadozott Draco mosolyogva.

- Nem tudom. Most szeretném tudni, hogy mire gondolsz.

- Ha elmondom, te is elmondod?

- Ha érdekel – Draco néhány pillanatig némán nézte a lányt, miközben ő az arcát fürkészte. A fiú bólintott.

- Azon gondolkoztam… hogy miért jöttél ide. Mert… elvileg mi utáljuk egymást… illetve…

- Illetve?

- Te utálsz engem.

- És te is engem – tette hozzá a lány bólintva.

- Nem – rázta meg a fiú a fejét. Szőke haja szinte meg sem moccant.

- Te nem utálsz? – kérdezte közömbösen.

- Kellene?

- Nem tudom… Igen, mert sárvérű vagyok.

- Ezért nem utállak – nevetett fel halkan a fiú. – Téged nem. De azt utálom, hogy sárvérű vagy.

- Értem… - felelte a lány, bár nem teljesen értette.

Néhány percig néma csendben nézték egymást. Hermione eltűnődött, vajon most miért ilyen kedves vele a fiú. Mi történhetett, hogy civilizáltan – bár cseppet sem hétköznapian – beszélgettek. Aztán elgondolkozott, hogy mit is mondjon.

- Tehát. Minek jöttél mellém? – kérdezte végül a fiú. Hermione belenézett a szemébe. Néhányszor kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de csaj negyedik próbálkozásra sikerült hangnak is kijönnie.

- Elvileg el akartalak átkozni.

- Igen? – vonta fel a szemöldökét a fiú. Kicsit meglepődött a válaszon.

- Igen… és még most is ez a szándékom.

- Ajaj… várj, amíg elkezdek félni – mosolyodott el Draco.

- Nem kell. Túl fáradt vagyok még egy egyszerű bűbájhoz is, nem hogy téged átkozzalak. Mert tudod… ha megátkozlak, akkor valami erőset szórok rád, nem valami kis gyenge… valamit – ásított egyet a lány. Draco ismét elmosolyodott.

- És az ellenséged ágyában fogsz aludni? – vonta fel a szemöldökét a fiú, és cinikusan elmosolyodott.

- Nincs más választásom – hunyta le a szemeit a lány. Draco megigézve bámulta az arcát, és kedvesen mosolygott. – Fáj a fejem – mondta, mikor újra kinyitotta.

- Mitől?

- Hát… tudod, valami kis görény ma bedobott az öt fokos tóba, és egy kicsit átfagytam.

- Micsoda emberek vannak – sóhajtott fel színpadiasan a fiú. – Egyébként nem is volt olyan hideg – habozva felemelte a kezét, és a lány homlokára tette. – Nem tűnsz lázasnak.

- Ettől függetlenül pocsékul érzem magam. Ezt bizonyítja az is, hogy veled fekszem egy ágyban, és neked panaszkodom.

- Tényleg nagyon beteg lehetsz – jegyezte meg a fiú komolyan.

- Igen… és fázom is.

- Becsukjam az ablakot? – pillantott a fiú a lány mögött lévő nyitott ablakra. Hermione meglepődött Draco figyelmességén, és tétován bólintott. A fiú áthajolt a lány fölött, és megpróbálta bezárni az ablakot. Hermionet megcsapta a fiú illata. Halványan elmosolyodott, és mélyen magába szippantotta a citromos illatot.

Amikor Draco visszafeküdt – közelebb Hermionehoz, mint előtte – a lány elgondolkozva meredt rá.

- Mi az? – kérdezte szelíden a fiú. Hermione nem válaszolt azonnal, csak továbbméregette az arcát.

- Miért csókoltál majdnem meg? – Draco némán nézett a lány szemébe.

- Gyere közelebb, különben leesel – mondta végül kissé rekedten, nem válaszolva Hermione kérdésére.

A lány azonban nem mozdult, csak szemével némán ismételte a kérdést: Miért? Amikor Draco már több perce nem felelt, Hermione felkelt az ágyról, és kiment a szobából.

Draco némán nézte, ahogy a lány kisétál. Utána már átkozta magát, amiért elszalasztotta a lehetőséget. El kellett volna mondania… meg kellett volna csókolnia… annyira megkívánta a lányt, ahogy ott feküdt mellette. Olyan jó lett volna magához ölelni és… hagy abba! – szólt magára. – Kezdesz egyre nyálasabban gondolkozni… Mi lenne, ha utánamennék?

Azonnal elvetette az ötletet. Megrázta a fejét, és megfogta a fekete könyvecskét, és a pennát, és írni kezdett.

*

Hermione tizenegykor ment csak vissza a szobába. Addig kint sétálgatott. Akkorra már mindenki ott volt. Draco írt éppen, Alan Jess ágyán beszélt a lánnyal, Valeri és Josh csókoltak, ő meg elindult… Valeri és Josh csókolóznak? - nyilallt belé a felismerés. Elmosolyodott, és folytatta az útját az ágyához. Elővette a hálóingét, és bement a fürdőszobába, és átöltözött. Visszament a szobába, eltette a ruháit, és lefeküdt az ágyába. Néhány perc után Radin bement, és mindenkit aludni küldött.

Draco ismét letette a könyvet és a pennát az éjjeliszekrényre. A tanár lekapcsolta a lámpát, amikor mindenkit a saját ágyában tudott. Hirtelen senki nem látott semmit. Amikor a férfi kiment Josh visszamászott Valerihez, és tovább szeretgették egymást. Hermione megpróbált elaludni, de nem sikerült. Akaratlanul is mindig a csókolózó-ölelkező Josh és Valeri sötét sziluettjére tévedt a tekintete, és valami felülmúlhatatlan hiányérzett lett úrrá rajta. Most érezte igazán, hogy mekkora szüksége lenne egy srácra, aki szereti, és akit szerethet. Viktorral még levelezett, de személyesen már nagyon régen nem találkozott vele. Nem hitte, hogy bármi is lehet belőle. Egyre ritkábban jöttek és mentek a levelek is. Ron pedig csak barát volt a számára, nem tudta volna úgy szeretni, ahogy a fiú szereti őt.

Már mindenki csendben feküdt, és szuszogott. Mindenki alszik – gondolta, és elmosolyodott. Most már Josht és Valerit sem látta, mindketten a saját ágyukban aludtak.

Hermione átfordult a másik oldalára. A mellette fekvő fiút nézte. Alig húsz centire feküdt tőle, arccal felé fordulva. A szemei lehunyva voltak, és békésen, egyenletesen szuszogott. Már néhány perce nézte az alvó fiút, sőt, el is mosolyodott (Ilyenkor tényleg aranyos!), amikor az lassan kinyitotta a szemét, és egyenesen Hermione szemébe fúrta a tekintetét. Olyan áthatóan nézte, de a lány semmit nem tudott kiolvasni a szürke szempárból. Minden szó nélkül hosszan bámulták egymást. Egyikük se érezte úgy, hogy meg kellene szólalniuk. Már éjfél is elmúlhatott, amikor Hermione úgy érezte, hogy mindjárt leragad a szeme. A több órás szemezgetés és egymásra mosolygás után óvatosan visszafordult a másik oldalára, és elaludt. Draco még néhány percig nézte a hátat fordító lányt, aztán ő is nyugovóra tért.