A faluba gyalog mentek. A csapatoknak együtt kellett sétálniuk, és ezt a tanárok rendszeresen ellenőrizték is. Hermione és Jess megvoltak ketten, végigbeszélték az egész utat. Hermione néhányszor rápillantott csapattársaira, főleg a Malfoy-Fonce kettősre. A két fiú is nagyon jól szórakozott, legalábbis Hermionenak úgy tűnt. Egyre biztosabb volt benne, hogy Alan is aranyvérű – különben Malfoy nem állna vele szóba se. Valeri és Josh is megtalálták a közös hangot, és vidáman beszélgettek.

Épp a tisztáson mentek keresztül, ahol előző nap a csapatba sorolás történt. Hermione azt hitte, hogy itt fog várni rájuk a busz, és azzal mennek tovább, de tévedett – és ennek most nagyon örült. Nagyon sok kedve volt sétálni.

A két lány mögött Alanék beszélgettek.

- Tényleg, mit mondott Jessica, hogy minek mondott el Hermione?

- Ezt most komolyan kérdezed? – kérdezett vissza a szőke hajú fiú. – Szerintem mindent hallottál…

- Ja, oké… Egyébként kábé három szót hallottam… és szerintem nem csak rossz véleménye van rólad.

- Miért, te mi jót tudsz rólam mondani? – kérdezte őszintén Draco.

- Ajaj, ennyire érzékenyen érintett? – nevetett fel Alan.

- Dehogy is! Nem! – felelte, a kelleténél talán még hevesebben is a szőke fiú. - Nem azért. Csak tudni akarom, hogy mit gondolsz rólam.

- Hát persze… - mosolygott Alan. – Nem t’om, én jól elvagyok veled. Egyébként beszéltem Hermioneval is, de nem értem, hogy neked mi a bajod vele. Szerintem nagyon kedves csajszi…

- Kivel milyen – vonta meg a vállát a fiú. – De hagyhatnánk ezt a témát… bőven elég nekem, hogy itt csámpázik előttem… - emelte a fejét az előtte menő barna hajú lányra.

Néhány percig csendben voltak. Alan kutakodó tekintettel figyelte, ahogy Draco az előttük sétáló Hermionet nézi. Nem tudta eldönteni, hogy mit fejez ki a sápadt arcú fiú szeme. Gyűlölettel és megvetéssel együtt játszott benne a csodálat, és talán még egy cseppnyi szeretet is. Utóbbi nem volt teljesen egyértelmű a számára.

- Nem akarom megzavarni ezt a merő bámulást, de – kezdett bele Alan, mire Draco zavartan ráemelte szürke szemeit.

- De?

- De ha így folytatod, akkor másnak is fel fog tűnni, nem csak nekem.

- Nagyon vicces ember vagy, remélem tudod.

- Igen, mondták már páran… - felelte a fiú, miközben a szerényt játszotta.

- Különben sem bámultam… csak…

- Csak nézted – bólogatott Alan.

- Örülnék, ha befejeznéd… kezd idegesíteni… - mosolygott rá Alanre.

- Mi? Az igazság? Ne mondd már, hogy nem bámultad, ha egyszer úgy néztél rá, hogy nem is pislogtál! Te ezt hogy nevezed?

- Nem tök mindegy, hogy mit csinálok? – kérdezte türelmetlenül.

- Nekem az… - vonta meg a vállát. – Csak tudnám, hogy miért kaptad így föl a vizet – Malfoy megállt, és a fiút is megállította. Előre engedték Valerit és Josht, majd néhány pillanat múlva ők is elindultak.

- Nem kaptam fel a vizet. Csak utálok Grangerről beszélni, érted?

- Miért? Nagyon rendes lány! Nem értelek, komolyan… - rázta meg a fejét Alan.

- Veled, velem nem. És engem valahogy annyira nem tud érdekelni, hogy hogyan viselkedik, és hogy milyen, hogy azt elképzelni sem tudod. Szóval ezt a témát ejtsük, ha lehet, a tábor végéig.

- Oké, de tábor után beszélhetünk róla? – vigyorgott Dracora. A fiú csak egy fenyegető grimaszt vágott, és visszament előző helyére. Alan nem követte.

Hermione és Jessica nem vették észre ezt a kis közjátékot, annyira belemerültek a nagy csevelybe. Jesst nagyon érdekelte, hogy milyen a Roxfort, és Hermione kalandjai is. Húsz perc múlva megérkeztek a kis falu, vagy inkább község határába. Kellemes szellő járta a vidéket, és Hermionenak tagadhatatlanul jól esett ez a kis friss levegő. Végre nem az autók füstjét szívta magába, hanem a növények illatát.

A falu szélén megálltak, és a tanárok útbaigazították a társaságot. Az az egy kikötésük volt csupán, hogy a csapatok mindenhova együtt menjenek, és négyre menjenek a központba. Onnan fognak visszamenni a táborhoz. Hermione Jess mellett folytatta az utat.

- Alan miért maradt szerinted le? – kérdezte egy idő után a fekete hajú lány.

- Fogalmam sincs… - felelte Hermione, miközben hátranézett, hogy megkeresse a fiút a tekintetével.

Alan mosolyogva nézett rá, amikor észrevette. Kicsit megszaporázta a lépteit, hogy utolérje a két lányt.

- Mi újság? – kérdezte vidáman.

- Semmi különös… miért nem jöttél a csapattal?

- Á, semmi különös, csak egy kicsit egyedül akartam menni. Gondolkoztam egy picit, ennyi.

- Azt hittem, összevesztél a szép szőke herceggel – mondta cinkos mosollyal Jess.

- Ja, nem… egyáltalán – rázta meg a fejét. – Tetszene?

- Talán… - felelte hamiskásan.

- Hülye vagy… - nevetett fel a fiú.

- Hogyhogy jóban vagy vele? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Hermione is.

- Nem tudom… nekem semmi bajom nincs vele, csak néha kicsit kibírhatatlan… De én megértem őt – mosolygott nagy komolyan Alan.

Hermione halkan nevetett. Egyre jobban megkedvelte a fiút. Vidáman beszélgetve indultak el a központ felé, ahonnan a varázsló boltok is nyíltak. Draco nem igazán érezte magát a társaság tagjaként, de ez izgatta a legkevésbé. Még mindig fortyogott benne a düh, hogy anyja képes volt elküldeni őt a világ végére egy ilyen idióta táborba. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem vette észre, hogy csapattársai megálltak, és nekiment az előtte állóba, aki történetesen Hermione Granger volt.

- Au… figyelj már, hogy hova mész! – ripakodott rá mérgesen a fiúra.

- Ha érdemes lennél rá, akkor valószínűleg észrevettelek volna! – vágott vissza Draco egy gúnyos mosoly kíséretében.

A kis hatfős csapat átment az úttesten, és egy térre jutottak. Innen több bolt is nyílt.

- Ki mit szeretne venni? – kérdezte Hermione a csapatához fordulva.

A lányok a ruhaboltokra voltak kíváncsiak, Alan kitartott amellett, hogy majd a varázslóüzletekbe megy be, Josh mindent szívesen megnézett, Draco meg… ő nem mondott semmit, csak elindult valamerre.

- Nagyon bírom, amikor ilyen önfejű, és tesz a másikra… - morogta Hermione.

- Utána megyek – ajánlotta Alan, és elindult szőke barátjához.

- Csodás. Na, akkor menjünk…

A lányok Joshsal körbejárták a téren levő boltokat. Ez beletelt körülbelül két és fél órába. Hermione nem igazán vett semmit, hiszen megvolt mindene, amire szüksége volt. Épp a közeli fagyizóba indultak - ahonnan a varázslóüzletek sora nyílt -, amikor Draco és Alan csatlakozott hozzájuk. Mindkét fiúnál rengeteg szatyor volt, és vidáman beszélgettek, és néha-néha meg is álltak, hogy kiadhassanak magukból egy hatalmas kacajt – emiatt többen is megbámulták őket. Valeri, Josh és Jess is nevetett rajtuk, Hermione azonban csak a szemét forgatta. Milyen gyerekesek – gondolta. A kiscsapat most már teljes létszámban folytatta az útját. A két fiú élménybeszámolót tartott, amire Hermione nem igazán figyelt, de annyit megértett belőle, hogy Draconak vettek mugliruhákat, és az eladó valamiért teljesen hülyének nézte őket. Na, vajon miért? – gondolta kajánul Hermione, mire elmosolyodott. A fagyizóban leültek egy nagy asztalhoz, ahol mind kényelmesen elfértek. Hermione mellett Jess ült, szemben vele Alan és Draco, és az asztal két rövidebbik oldalán Josh és Valeri. Alan épp Jesst próbálta a fagyijával etetni, de a lány hallani sem akart róla. Ő volt az egyetlen, aki nem kért semmit.

- Na, csak egy kicsit! Finom…

- Nem, kösz, nem kérek…

- Jaj, ne csináld már… egyet az én kedvemért… - mondta, miközben a lány szájához tolta a tölcsért. Ő kelletlenül belenyalt. – Ez az… Egyet Hermione kedvéért… - a lány még egyszer mosolyogva belenyalt. – Na, megy ez! – nevetett fel Alan. – Oké, a következő legyen Draco kedvéért… - a lány megint belenyalt a fagyiba. Hermione mosolyogva nézte két társát. Megcsóválta a fejét, és ő is beleevett a saját fagyijába. – Hermione? Te is kérsz? Mondjuk… Draco kedvéért?

- Kösz, nem – nézett jelentőségteljesen rá. – Van sajátom, és a saját kedvemért eszem – a két fiú sokatmondó pillantást váltott.

- Oké… Draco?

- Én se kérek, kösz.

- Valaki?

- Mind esszük a sajátunkat… - motyogta halkan Hermione.

- Tudom, csak kérdeztem.

- Milyen illedelmesre vagy nevelve… - nézett rá Jess elismerően mosolyogva.

- Tudom… de egyébként annyira nem. Magamtól vagyok ilyen, így születtem – mondta szerényen.

Hermionenak tetszett, hogy kezd összerázódni a társaság. Jó kis csapat volt, nagyon humoros és kedves emberekkel… kivéve egyiküket. Bár… most nem volt egyetlen rossz szava sem. Ez azért már haladás – jegyezte meg magában a lány.

- Hermione? – kérdezte Alan, mire a lány felocsúdott gondolataiból.

- Hm? Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem… - mentegetőzött.

- Csak azt kérdeztem, hogy mi a véleményed rólunk… mindannyiunkról együtt és külön – Hermione belemosolygott a fagylaltjába. – Az előbb Josh mondta el. Te jössz utána a sorban – a lány kicsit elpirult a zavartól.

- Ó… hát… - hebegte. – Nem tudom igazán… eddig tetszetek… - mosolyogott rájuk. Felejtsd el Malfoyt… felejtsd el Malfoyt… - Együtt is, és külön-külön… is – mondta, mikor találkozott a pillantása Dracoéval. A fiú értette, hogy nem mindenkire igaz ez, de nem zavarta. Vagy mégis? – nyilallt belé. Lehajtotta a fejét, és visszatért a fagyijához.

- Na… de fejtsd ki!

- Nem ismerlek még annyira titeket – vágta rá Hermione. – Majd… egyszer, ha már igen, akkor elmondom.

- Oké… - sóhajtott a fiú. - Te jössz Jess – vigyorgott rá Alan.

Hermione nem igazán figyelt. Érezte, hogy még mindig ég az arca. Elgondolkozott ezen a kérdésen… Vajon tényleg, mit gondolok róluk? Alan… ó, róla sok mindent. Nagyon nyílt, és teljesen gátlástalan, de ettől még nem lesz tuskó. (mint egyesek) Ő volt a legszimpatikusabb talán… nem, az Jess volt. Nagyon kedves és segítőkész volt vele szemben, és jól el tudtak beszélgetni. Joshról igazán nem volt véleménye, ahogy Valeriről sem. Mindketten aranyosak voltak a vásárlás alatt, de úgy tűnt inkább egymással vannak elfoglalva, mint mindannyiukkal. És Malfoy… be kell ismernem, most nem olyan, mint a suliban szokott. Megváltozott… vagy csak teszi az agyát? Lényegtelen, nem nagyon tud érdekelni.

- Nem akarlak félbeszakítani titeket – szólalt meg hirtelen gondolatai végén Hermione. Épp Malfoyon volt a sor. -, de négyre nem fogjuk tudni befejezni a vásárlást, ha nem indulunk most el – többen az órájukra néztek.

- Igazad van… akkor majd táborban befejezzük. Nem úszod meg Draco… és én sem – a két fiú egymásra vigyorgott, és mind a hatan felálltak.

Elindultak a fagyizó üzemeltetőjéhez, aki útbaigazította a gyerekeket. Fel kellett menniük az emeletre, és ott egy ajtón be kellett menniük. Alan hangosan trappolva indult fel, nagyon élvezte a kis kirándulást.

- Na, Hermione! Ne legyél már ilyen ünneprontó – mondta, mikor a lány szigorú pillantást vetett rá. – Gyere! – nyújtotta felé a kezét. Felhúzta a lányt a lépcsőn, és táncolni kezdett vele. Pontosabban össze-vissza ugrálni.

- Alan!

- Tessék? Jess! Gyere!

Hárman folytatták az örömugrálást, másik három társuk csak nevetett rajtuk.

- Nem jöttök? – kérdezte egy idő után a fiú tőlük. Ők megrázták a fejüket. Draco elindult a három ugrabugráló felé, de nem ment oda hozzájuk.

- Engedj el Alan! Légyszi! – kiáltotta nevetve Hermione. – Álljunk meg…

- Jól van na… fújta ki a levegőt. – Megvolt a reggeli torna…

- Meg… Menjünk…

Elindultak az ajtóhoz, ahol már a szőke hajú fiú állt.

- Rosszul vagyok… - jelentette ki Hermione.

- Igen, kezdesz elsápadni… - tette hozzá aggódva Alan. - Menjünk… Majd ott leülünk valahova.

Átmentek az ajtón, és egy kis parkban találták magukat. Kikövezett úton álltak, mellettük füves volt minden, és néhány fa is állt a közelben.

- Ott vannak padok… - mondta Jess, és elindult a park közepe felé. A többiek követték. – Fú, ilyet soha többé ne csináljunk…

- Istenem, milyen érzékenyek vagytok… - nevetett fel Alan, és mind leültek a padokra.

Hermione kezdte kicsit jobban érezni magát. Nagyon elszédült, és a hányinger is kerülgette, de már múló félben volt. Alan felállt, és leguggolt elé. Mosolyogva nézte, aztán ismét felállt. Körbenézett a parkban, és megállapodott a tekintete egy ponton. Hermione is odanézett, és látta, hogy Alan Jesst figyeli, aki Hermionehoz hasonlóan leült az első padra, amit meglátott. Alan lassan odasétált a lányhoz.

Malfoy felsóhajtott, majd leült Hermione mellé a padra. Legalább másfél méter volt közöttük. Hermionenak se kedve, se ereje nem volt rajta rágódni. Alant és Jesst nézte, ahogy beszélgetnek. Egy idő után érezte, hogy valaki nézi.

- Valami baj van, Malfoy? – kérdezte kissé gúnyosan a szőke fiúra pillantva, felhúzott szemöldökkel.

- Semmi, Granger – felelte, és továbbnézte a lányt.

- Akkor megtennéd, hogy nem bámulsz?

- Nem bámullak.

- Remek…

A lány tüntetően elfordult. A szeme sarkából látta, hogy a fiú még most sem fordította a el a fejét. Néhány perc néma csend után hevesen visszafordult, és már nyitotta a száját, amikor észrevette, hogy Malfoy már nem őt nézi. Hanem egy pontot, messze mögötte. Ő is arra fordult, hogy megnézze, mi köti le a fiú figyelmét. Egy fiú és egy lány ült a fűben az egyik fa alatt, és beszélgettek. Ebben csak az volt furcsa, hogy az Josh és Valeri volt. Jess is már úton volt már feléjük, amikor Hermione egy kezet érzett a vállán.

- Gyertek ti is – mosolygott Alan.

Draco és Hermione szó nélkül felálltak, és a lány elindult csapattársai felé. Draco és Alan lemaradva mentek utána. Alan mintha kérdezett volna valamit, mire a másik fiú hevesen megrázta a fejét.

Hermione leült Jess mellé.

- Na, hozzászóltál? – kérdezte Dracora utalva.

- Igen… miért ne szóltam volna hozzá?

- Hát… csak mert azt mondtad, hogy utálod, és…

- Ettől függetlenül beszélek vele. Na, jó, ez túlzás, de annyit tudok neki mondani, hogy ne nézzen.

- Miért ne? – kapcsolódott be egy ismerős hang. Malfoy… grrr….

- Mert ne.

- Ha megmondod, hogy miért ne, akkor nem nézlek – felelte félmosolyra húzva a száját a fiú.

- Milyen kedves tőled, Malfoy – válaszolt szárazon a lány.

Malfoy nem mondott semmit. Leült ő is a fűbe, Jess mellé. Alan Joshékhoz ment. Hermione elővett a táskájából egy könyvet, és abba lapozgatott bele.

A lány nem igazán hallott semmit a külvilágból, a könyvre koncentrált. Azzal tisztában volt, hogy mindenki beszélget, de ő nem zavartatta magát.

- Miért utáljátok ennyire egymást Hermioneval? – érdeklődött Malfoytól Jess.

- Miért érdekel? – kérdezett vissza közömbösen.

- Csak tudni szeretném.

- Tudod… elég más szinten vagyunk… Ha a tökéletes ellentéteket keresnéd, akkor csak hozzánk kell fordulnod. Granger Griffendéles, én Mardekáros vagyok… - Jess értetlen arcát látva belekezdett a magyarázatba. – Tudod, valaha Griffendél és Mardekár között hatalmas ellentétek voltak… Griffendél minden kis mugliivadékot hagyott tanulni… ez Mardekárnak nem tetszett, és elhagyta a sulit. Ez az ellentét még most is létezik – nézett rá a Jess mellett könyvébe merülő lányra.

- Azért utálod Hermionet, mert muglik a szülei?

- Igen.

- Normális vagy?

- Figyelj… én aranyvérű vagyok, nem tudom hány száz évre visszamenőleg. Nem bírom azokat, akik így betolakodtak a tiszta mágusok közé… - húzta el a száját a fiú.

- Értem. Remélem tisztában vagy vele, hogy ebben a táborban csak te vagy aranyvérű, mindenki félvér vagy negyedvér, vagy – mint Hermione – mugliszületésű. Ezért mindenki mást is utálnod kell, nem csak őt. Alant is, és engem is – mondta farkasszemet nézve a fiúval.

- Ez nem így megy – felelte egyszerűen Draco. Tetszett neki a lány védekezése.

Jess várta, hogy folytassa a fiú, de ő hallgatott, és barátját nézte. Alan épp Valeri elől szaladt, mert kicsit kihúzta nála a gyufát. A lány gyorsan kergette őt, de a fiú csak nevetett. Hermione hirtelen felkapta a fejét. Nézte a két futkározó gyereket, és elmosolyodott.

- Ne… Valeri… légyszi… ne haragudj…

A lány kicsit szaporázta lépteit. Alan szaladt, átugrotta az egyik fa kiálló gyökerét, megint szaladt, és közben kiabált hátra a lánynak. Egyszer, amikor így hátrafordult, a lába beleakadt egy gyökérbe, és a fiú hasra vágódott. Hatalmas puffanás hallatszott, amire a közelben sétálók is felfigyeltek. Jess leguggolt Alan mellé.

- Jól vagy? – kérdezte riadtan. Alan még mindig arccal a földnek feküdt. – Alan… Alan?

A fiú meg se moccant. Valeri egyre jobban kezdett kétségbe esni, és többi csapattársa is körbeállta már a földön fetrengőt.

- Alan? – kérdezte most Hermione. A fiú nem válaszolt.

Síri csönd telepedett rájuk. Néhány pillanatig nézték a fiút, majd egymás kérdő tekintetét pásztázták. Amikor Hermione szeme találkozott Dracoéval, mérhetetlen düh fogta el. A fiú mosolygott. Amikor azonban Hermione mérges arcát meglátta, elkomolyodott, elfordítva a fejét halkan köhintett egyet. Még néhány perc telt el. Draco gondolt egyet, és a fiú fejéhez hajolt. Úgy tűnt mondd neki valamit. Halk kuncogást lehetett hallani. A hang egyre erősebb lett, végül Alanből kitört a nevetés.

- Hogy lehetsz ilyen szemét?! Itt aggódunk érted, erre te röhögsz! – fakadt ki kissé sértődötten Valeri.

- Nem lehetett kihagyni… bocsi… - mosolygott vidáman a fiú.

- Jól vagy? – kérdezte halkan Hermione. Mindenki elcsitult, és a nyakig földes Alant pásztázták szemeikkel. A fiú nadrágján egy jókora szakadás volt, amit a fekete föld, és a zöld fű szinte teljesen láthatatlanná tett. A pólóján ugyancsak zöld-fekete maszatok voltak. Úgy tűnt csak a jobb térdét sértette fel. Alan végignézett magán. Arca egyre jobban elkomolyodott és elfehéredett.

- A francba – kis szünetet tartott, és felnézett a többiekre. – Ez volt a kedvenc gatyám.

- A lábad jól van?

- Persze… - legyintett. - Csak egy horzsolás. Előfordul. De tök jót zúgtam! – kiáltott fel nevetve. – És… Valeri… még mindig nem kaptál el… - vigyorgott a lányra szélesen.

- Ezt még elintézzük… De majd máskor – sóhajtott a lány. - Úgy nézel ki, mint ha valamelyik kukából másztál volna ki – tette hozzá, és kezével megpróbálta lesöpörni a fiúról a piszkot.

- Á, hagyd csak… - mondta Alan, és elővette a pálcáját. – Suvickus!

Ruhájáról az összes folt eltűnt, és a szakadás láthatóvá vált. Mivel a térde alá ért (volna), kicsit olyan volt első pillantásra, mintha a jobb lábán rövidebb lenne a nadrág szára.

- Na, megyünk? – mosolygott körbe. A társaság elindult a park kijárata felé. Hermione még visszaszaladt a könyvéért. (ügyelve a kiálló gyökerekre) Felvette a fűről a kötetet, és visszaindult a csapathoz. Kissé meglepődött, amikor látta, hogy Malfoy megállt.