Hermione Granger most végezte el nem rég hatodik évét a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Már két hete tartott a nyár, és ő lázasan készülődött, ugyanis másnap elutazott. A nyár hátralevő részét Portsmouthban töltötte, egy varázslótáborban. Már nagyon izgatott volt, még sosem volt hasonló helyen.

Másnap reggel hétre kellett kimennie a Foltozott Üst elé. Épp a ruháit csomagolta, amikor édesanyja felkiáltott, hogy kész a vacsora. A lány leszaladt a lépcsőn, és lehuppant az asztal mellé.

- Mindened megvan? Van még valami, ami hiányzik?

- Nem, nem hiszem. Farkaséhes vagyok…

Anyja tálalta az ételt, és apja is eltette az újságot, amit olvasott. Szedtek maguknak a makaróniból, és csendben enni kezdtek. Amikor befejezték, Mrs. Granger fagyit vett ki a hűtőből desszert gyanánt. Miközben ezt fogyasztották, Hermione anyja egy kis figyelmezető beszédet tartott.

- Nagyon vigyázz magadra, és ne csinálj semmi butaságot!

- Anya! Így ismersz te engem?

- Nem, tudom, de nem szeretném, ha bajod esne… - Hermione lágyan elmosolyodott.

Megígérte anyjának, hogy nagyon jó lesz, semmi rosszat nem fog hallani róla, és majd mindig rendszeresen ír nekik.

Vacsora után a lány felment a szobájába, és beledőlt az ágyba. Bármilyen fáradt is volt, nem bírta lehunyni a szemét. Túlságosan izgatott volt a holnap miatt. Kíváncsi volt, hogy kikkel fog találkozni, hogy miket fog tanulni, és hogy egyáltalán milyen is lesz a tábor. Egy valamiben azonban biztos volt: ez lesz élete legjobb nyara.

*

- Siess, ha nem akarsz elkésni! – szólt fel anyja, amikor már a bőröndjét próbálta becsukni.

- Jó, pillanat! – kiáltott vissza a lány.

Hermione gyorsan ráült a bőröndre, és behúzta rajta a zipzárt. Gyorsan lehúzta maga mögött a lépcsőn, és kiment a szabadba. A kocsiban már várt rá az apja, anyja pedig épp az ajtót zárta.

Az út viszonylag eseménytelenül telt, csak anyja aggódó beszédétől volt hangos az autó. Amikor megérkeztek a Foltozott Üst elé, rengeteg gyereket pillantott meg. Mind vele egykorúak lehettek, legfeljebb egy-két év eltéréssel. Körülbelül harmincan lehettek.

- Nagyon vigyázz magadra, kicsim! – mondta búcsúzóul még Mrs. Granger.

- Vigyázni fogok, ne izgulj.

- Aztán érezd jól magad! – kívánta édesapja is.

- Oké, meglesz… Hát… azt hiszem, mennem kell – mondta, mikor egy kétemeletes lila busz érkezett a kocsma elé. – Sziasztok! Majd írok, ha megérkeztünk.

- Rendben, szia, kincsem.

Hermione megfogta a csomagját, és a busznál sorakozókhoz ment. Egyetlen ismerős arccal sem találkozott, de ettől még nem ijedt meg, sőt. Örült, hogy új emberek között van.

- Granger, Hermione! – mondta egy felnőtt nő, aki a neveket olvasta. Hermione azonnal odapillantott, és szólt, hogy itt van. – Gyere, szállj fel!

A lány gyorsan felszállt a buszra, a csomagját pedig a boszorkányra bízta. A buszon már ültek egy páran, nagyjából tízen.

- Szia! – köszönt barátságosan egy fekete hajú lány. – Ülj le nyugodtan mellém, ha gondolod… - mondta, és kicsit elpirult az arca.

- Ó, köszi… - felelte Hermione, és leült a lány mellé. – Hermione Granger vagyok.

- Jessica Thompson – mutatkozott ő is be. Hatalmas zöld szemei voltak, és fekete haja egyenesen omlott a vállára. Hermione nagyon szimpatikusnak találta a lányt. – Most először vagy itt, igaz?

- Ö, igen… Te?

- Á, én Mrs. Thompson lánya vagyok… Ő olvassa a neveket – tette hozzá a lány értetlen arcát látva. – Ezért már az ötödik nyaramat töltöm itt. Nagyon jó kis helyre megyünk. Tetszeni fog – Hermione elmosolyodott, és kifújva a levegőt, hátradőlt a kényelmes ülésen.

Lassan minden gyerek felszállt, és a busz is útnak indult. Mindenki vidám ismerkedésbe kezdett, édességeket bontottak, mindenhol csokibékák ugráltak… egyszóval nagyon jó volt a hangulat. Hermione iszonyatosan fáradt volt, de a kis társaság ébren tartotta. Érdeklődve figyelte őket, hogy mit csinálnak, miről beszélnek, mindent.

- Azt mondtad, hogy már többször is voltál itt – fordult az ablakon kibámuló Jessicahoz. Ő ránézett, és bólintott. - És mi lesz? Mesélj, milyen programok szoktak lenni?

- Hát… - a lány halkan elnevetett. – Mindenféle. Legelőször, mielőtt még a szálláshelyre mennénk, egy réten öt-hat fős csapatokat alkotnak. Aztán elmegyünk a házakhoz. Minden csapat külön helyen alszik, együtt a csapattársaival. Általában az első napokban körbejárjuk a vidéket, hogy mindenki kiismerje magát. Aztán feladatokat kapunk, amikre pontokat adnak, és amelyik csapatnak a legtöbb pontja gyűlik össze a nyár végére, az nyer.

- És mégis… Milyenek ez a feladatok? – kérdezte nagyot nyelve a lány.

- Mind varázslással kapcsolatosak. Elméleti és gyakorlati szinten is, a nap minden szakában. Van, amikor éjjel, van, amikor nappal. Sőt, van, hogy váratlanul. Afféle rögtönzött feladatok… Nagyon jól szoktunk szórakozni.

- Ez tetszik… És kik kerülnek egy csapatba? Mi szerint osztanak be?

- Fogalmam sincs… össze-vissza. Mivel senki nem ismer senkit, így teljesen mindegy… a tábor végére mindenki jóban lesz mindenkivel.

- Már alig várom, hogy megérkezzünk…

Jessica jót mosolygott az izgatott Hermionen, és megkínálta a lányt Mindenízű Drazséval, aki habozva kivett belőle egy pirosat. Ahogy bekapta, érezte a vér édes ízét a szájában.

- Ezt valószínűleg a vámpíroknak találták ki… - mondta, és egy zsebkendőbe köpte a drazsét. Jessica felnevetett. – Hány éves is vagy?

- Most múltam tizenhat… múlt héten volt a szülinapom.

- Oh, boldog születésnapot, így utólag is.

- Kösz. Hogyhogy nem a barátaiddal jöttél? – kérdezte néhány pillanattal később.

- Nem is tudom… egész évben össze vagyok zárva velük, és… kell egy kis változás.

- Igen, ismerős… Jó, hogy ide mindig mások jönnek. Csak tizenhat-tizenhét éveseknek van fenntartva a tábor, így csak kétszer jöhet ide valaki.

- Hogy fogunk varázsolni, ha kiskorúak vagyunk? – jutott eszébe hirtelen Hermionenak.

- A Mágiaügyi Miniszter engedélyével. Kapott egy listát, amin rajta vannak az itt táborozók nevei, és nekik engedélyezve van a varázslás erre az időre. De amint hazaérsz, már nem varázsolhatsz…

- Értem…

Az út további részét végigbeszélgették. Meséltek egymásnak a családjukról, iskolájukról, barátaikról. Jessica nem a Roxfortba járt, mert Németországban született, de öt évvel ezelőtt ideköltöztek. Mivel már a Durmstrangben megkezdte tanulmányait, nem íratták át Roxfortba, hanem a nyár végén visszament Németországba.

Útközben többször is megálltak városnézés gyanánt. Este hat körül érkeztek meg egy viszonylag nagy rétre. A kis füves helyet oldalról fák vették körbe, és egy kisebb tó volt a közepe tájékán.

Hermione a többi gyerekkel leült a fűbe, és figyelte a „tanárait”. Két nő és két férfi volt a felügyelő.

- Nos, ha mindenki elhelyezkedett, akkor talán bele is kezdenék a tábor menetének ismertetésébe – kezdte az egyik nő. Hosszú, szőke haja össze volt fogva, és a fején lévő piros baseball sapkából lógott ki. – Én Edvina Adelheid vagyok, hívjatok csak Miss. Adelheidnek. Ő Mrs. Thompson – mutatott egy rövid, fekete hajú nőre. – az úr, Mr. Radin és a másik úr pedig Mr. Gradhild – mutatta be kollégáit. Mr. Radin egy fiatalos, izmos huszonéves férfi volt, Mr. Gradhild pedig egy valamivel idősebb, talán Mrs. Thompsonnal egyidős, barna hajú férfi. - Az első dolgunk az lesz, hogy hat fős csapatokba osszunk benneteket. Minden csapatnak lesz egy kapitánya is, akit mi jelölünk ki. A csapat tagjai egy házban alszanak, és a csapatkapitánynak kötelessége egyben tartania őket. Ő lesz a… felügyelőjük, ha úgy tetszik – magyarázta. – A csapatok pontokat gyűjtenek, és akiknek így a legtöbb gyűlik össze, az a tábor végén nyereményben részesül.

- Most pedig – vette át a szót Radin. – beosztunk titeket a csapatokba. Nézzük csak… Az első csapat kapitánya legyen… - a férfi ránézett a papírra. Rövid ideig időzött rajta a szeme, majd felemelte a fejét. – Ajna Houson – egy sötétbarna hajú lány lépett a tanárhoz. – Gyere, állj ide!

- A második csapatkapitány legyen egy fiú… - Mrs.- Thompson is a papírjára tekintett. – Milton Sperg! – egy magas, szőkésbarna, tüsi hajú, jóképű srác lépett ki a gyerekek közül.

- A harmadik legyen… ismét egy lány… Hermione Granger! – mondta mosolyogva Adelheid.

Hermione meglepetten sétált másik két társa mellé. Ők rámosolyogtak, így a lány is viszonozta a gesztust.

- A következő Selton Sandro – szólított egy zselézett hajú fiút Gradhild. Ő is odament Hermioneékhez.

Még egy Saleine nevű lányt választottak csapatkapitánynak. Néhány perces csönd után a tanárok mind az ötüknek adtak egy számot. Hermione kapta a négyest. Utána minden gyerek húzott egy-egy számot egytől ötig, és azok kerültek egy csapatba, akik ugyanazt a számot húzták. Egy szám megmaradt, egy négyes. Hermionehoz két lány került még és két fiú. Nagyon szimpatikusnak találta mindannyiukat.

- Most pedig elmegyünk a szálláshelyre. Ott még találkozunk egy fiúval, aki Hermione – nézett a lányra kissé kérdő pillantással Radin. – csapatába fog kerülni. Személyes okok miatt a szülei hozták el – magyarázta az értetlen arcokat látva. – Nos, még egy rövid, tízperces séta vár ránk. Utána kicsomagolunk, és nyolctól vacsorázunk.

A gyerekek csapatonként elindultak a tanárok után. Hermione megismerkedett csapattársaival, és örömmel vonta le a következtetést, hogy nagyon jó kis társaságba csöppent. Jessica is az ő csapatába került, és ennek külön örült.

- Ugyanolyan feladatok vannak mindig?

- Dehogy is… eddig mindig más volt… ettől olyan izgalmas az egész. Minden évben más programok vannak. Tudnám, hogy találnak ki ennyi mindent… Mondjuk, van rá egy teljes évük…

Valóban tízperces volt a séta, de Hermionenak még annyinak se tűnt a kellemes beszélgetéstől.

A tábor egy erdő szélén feküdt. Mindenhol fák vették körül, de a közelben volt egy tisztás, negyedórányira pedig egy kis falu is. A táborhely úgy nézett ki, hogy egy hatalmas fűvel borított „előteret” körbeépítettek kőházakkal, amik között kis „kertek” voltak. Nagyon harmonikusan és rendezetten volt megcsinálva az egész hely. A házak mögött volt még egy kisebb parkrész, ami mögött egy kviddicspálya feküdt. Összesen hat kőház vette körül a kis előteret, és mindegyiken egy-egy szám volt, a középsőt kivéve. Ezen nem állt felirat, de mindenki tudta, hogy az a tanároké. Hermione és csapattársai a négyes számú házhoz mentek, míg a többi csapat a sajátjához. Az ajtók zárva voltak.

- Maradjatok a helyeteken, és figyeljetek ide még egy kicsit – hallották Thompson hangját. – A csomagjaitokat már bevitték a házakba. Válasszon mindenki helyet magának, és pakoljatok ki. Nyolc órakor mindenkit itt kint várunk. Mindenki menjen a dolgára… - fejezte be mondandóját. – Miss. Granger! – szólt Hermionenak. A lány habozás nélkül odament a nőhöz. – Hermione, igaz?

- Igen – bólintott a lány.

- Gyere velem… Tudod, még van egy csapattársad. Most érkezett meg, és szeretném, ha segítenél neki eligazodni. Ott van a bejáratnál. Mr. Radin már fogadta. Épp a csomagjait viszik be – mutatott egy levegőben lebegő bőröndre.

- Oh, persze… rendben…

Mrs. Thompson és Hermione együtt mentek a bejárathoz. Ott egy fekete elegáns autó állt. Hermione kissé felvonta a szemöldökét. Csak ne egy multimilliomos nagyvárosi srác legyen – gondolta. Amikor a kapuhoz értek, Hermione megpillantotta a fiút. Az arcát épp eltakarta az autó csomagtartójának ajtaja. Állt mellette egy másik férfi, aki épp az utolsó bőröndöt vette ki.

- Vigyázzon magára, uram – mondta a fiúnak. Milyen szuper… mások a házimanójukkal végeztetik a piszkos munkát, ő meg egy másik ember életét sanyargatja. Gyönyörű.

- Ugye ezt nem az apám mondta magának? – kérdezte gúnyosan a fiú.

- Nem… az édesanyja – felelte a férfi, és becsukta a csomagtartó ajtaját. Most ő állta el Hermione látásának útját, így még most sem láthatta a fiút.

- Rendben. Örülök, hogy elhozott – mondta unott, vontatott hangon a fiú.

- Enyém a megtiszteltetés…

- Jól van, de azért nem kell ennyire tennie az agyát…

- Viszlát, uram… - Hermione észrevette, hogy a férfi feltűnően mosolyog. Mintha boldogságot okozna neki, hogy megszabadul ettől a gyerektől.

- Viszlát – köszönt el ő is. A férfi végre kiállt a képből, de Hermione még most se láthatta a fiú arcát, mert hátat fordított neki, és Radinnal kezdett beszélgetni. A lány közelebb ment hozzájuk.

- … Persze, bevisszük a holmiját, és… már itt is van a kísérője.

Hermionenak elkerekedett a szeme. A fiú is ugyanúgy meglepődött, mint a lány, de ő inkább undorodó arcot vágott.

- Ezt ugye nem gondolja komolyan? Nem fogok egy sárvé…

- Gyere, Malfoy… Megmutatom a szobádat – vágott közbe cinikusan a lány, mikor végre sikerült nagyjából felfognia, hogy ki is áll előtte. A fiú tátott szájjal bámult rá, majd Radinra nézett.

- Örülök, hogy már ismeritek egymást. Hermione, köszönöm a segítségedet – biccentett a férfi.

- Nincs mit Mr. Radin… Számomra a… megtiszteltetés.

- Akkor menjenek, és mondj el Draconak mindent, amit tudnia kell.

- Rendben – sóhajtott a lány. – Gyere, Draco… - a fiú csodálkozva meredt a lányra, és rossz érzések kerítették hatalmába.

Lemondóan követte Hermionet. A lány bevezette őt a tábor belsejébe, és közben a fiú finnyáskodását hallgatta.

- Csak tudnám anyám miért akarta, hogy erre a lepratelepre jöjjek…

- Biztos tisztában van vele, hogy hova való vagy – lehelte halkan Hermione, de a fiú még épp meghallotta.

- Nem alacsonyodom le egy ilyenhez, mint te vagy, Granger.

- Nem? Már megtetted, amikor a Roxfortba jöttél – felelte nyugodtan.

- Melyik szemétdomb a miénk? – kérdezte Malfoy egy lemondó sóhaj kíséretében.

- A négyes.

- Csodás.

Hermione bevezette a fiút a négyes házba. A házban jobb oldal felé nyílt a hat baldachinos ággyal berendezett szoba. Három-három ágy volt egymással szemben, és mindegyik jobb oldalán egy kisebb szekrény állt. Már mind elhelyezkedtek, és két üres ágy maradt egymás mellett, legtávolabb az ajtótól. Hermione a közelebbihez vitte az előszobából a bőröndjét, és leült rá.

Szobatársai mosolyogva fogadták a fiút, aki egy „sziasztok”-kal elintézte a nagy ismerkedést. Orrát felhúzva vitte egy Mobillicorpusszal négy hatalmas bőröndjét az utolsó ágyhoz. Szerencsétlenségükre, az ágyak között itt nem volt szekrény, mert Malfoyét az ágy másik oldalára helyezték, így a két ágy majdnem összeért. Csupán húszcentis lyuk maradt a kettő között.

Hermione kinyitotta a szekrényét, és belepakolta a ruháit. Mindent szépen elrendezett. A tisztasági szerek mellett egy valami maradt csak a bőröndjében. Valami, amit csak Malfoy előtt nem akart elővenni, és ezt bárki megérthette. Bármennyire is szerette volna, plüssmacijának a bőröndjében kellett maradnia a nyár végéig.

Eldőlt az ágyon, és elgondolkozott a mai napján. Nagyon jól érezte magát az út alatt. A csoportokba való besorolás is nagyon tetszett neki. Csak ez az egy szépséghibája van az egész tábornak – gondolt a mellette pöffeszkedő „szép, szőke hercegre”. Egyre inkább tartott az éjszakától. Már attól is borsódzott a háta, hogy egy levegőt kell szívnia ezzel a fiúval, nemhogy másfél hónapon keresztül gyakorlatilag együtt lakjon vele. Ez túl sok volt neki a rosszból. Eszébe jutott, hogy megígérte szüleinek, hogy jól fogja érezni magát, ezért elhatározta, hogy nem hagyja, hogy ez a kis mócsing elrontsa a nyarát. Elővett egy pergament és egy pennát, és az ágyán írni kezdett szüleinek. Leírta, hogy milyen volt az utazás, hogy összebarátkozott az egyik táborvezető lányával, hogy csapatkapitány lett – mindent, ami a mai nap történt, kivéve azt, hogy legutáltabb ismerőse is itt van, méghozzá egy szobában vele.

*

Eközben a Mardekáros fiú a bőröndjeiben kutatott. Keresett valamit. Tanácstalanul abbahagyta a kutatást, és elgondolkozott rajta, hogy hova is tehette. Szeme teljesen véletlenül a mellette levő ágyon üldögélő Hermionera tévedt. Valamit írt. Talán egy levelet. Nem különösebben érdekelte a fiút. A másik bőröndjéhez fordult, és abban folytatta a keresést. Feltúrt benne minden ruhát, de nem találta meg, amit keresett. Újra felpillantott a lányra. Még mindig írt. Megnézte gyorsan harmadikban is a keresett tárgyat, de abban sem volt. Rászánta magát, és utolsó bőröndjében is keresni kezdte a könyvecskét. Ott sem volt. Lemondóan sóhajtott, és kezdett belenyugodni, hogy otthon hagyta. Nem baj, majd veszek egy másikat – gondolta. Felállt az ágyról, és kiment a házból. A táborhelyen kisebb erdőszerűség volt, inkább valami ligetes terület. Draco úgy gondolta, sétál egyet.

Elindult a fák felé, és gondolataiba mélyedt. Tudnám, hogy anyámnak miért kellett ebbe a lerobbant varázslótáborba küldenie. Oké, tudom, ez a legjobb tábor, de honnan szedte, hogy én táborba akarok menni? Nagyon jól tudja, hogy utálom az ilyen helyeket… Főleg ha megvan rá az esély, hogy ismerősökkel találkozom. De könyörgöm, miért épp Grangerrel? Miért nem bírt legalább ő otthon maradni a nyáron? Most el kell viselnem, hogy ő dirigál nekem másfél hónapig… utána meg a suliban hallgathatom Potterékat, ahogy azon gúnyolódnak, hogy az ő drága, pici sárvérűjük irányított. Na nem, ezt már nem hagyom. Beszélnem kell valamelyik tanárral… megmondom valamelyiküknek, hogy én akarok lenni a kapitány, ha már ebben a dzsumbujban ragadtam. A fiú már eléggé benn járt a fák között, és egyre jobban tetszett neki a sötétedő táj. Akkor sem hagyom, hogy elrontsa a vakációmat! Még jó is, hogy itt van. Lesz kit piszkálni.

Lassan elindult visszafelé. A fák alatt nem volt sok növényzet, csak néhány gaz volt foltokban, és a fák törzsén mohák nőttek. A szőke fiú egyre sietősebb, de mégis méltóságteljes, nem éppen kiránduló léptekkel közeledett a tábor előteréhez. Ott mostanra székek jelentek meg, minden csapatnál hat darab. Leült a négyes számú székek egyikére, és megvetően bámulta az arra járókat, akár tanár, akár diák volt az illető.

*

Nyolcra nagyjából be is fejezte az élménybeszámolót, és rátette a levelet a szekrény egyik polcára. Kiment Jessicával a ház elé, ahol már többi csapattársa is jelen volt – Malfoyjal együtt. A fiú kényeskedve ült az egyik széken, és undorodva figyelte a többi táborlakót. Hermione szem forgatva fordult el tőle.

- Üljetek le csapatonként. A csapatkapitányok a csapatuk előtt foglaljanak helyet – mondta Gradhild. – Köszönöm. Nos – kezdett újra bele, amikor mindenki elhalkult, és a helyére ült. –, a vacsora a szomszédos épületben lesz…

- Ez ugye egy rossz vicc? – suttogta Malfoy Hermionenak. – Te vagy a csapat kapitánya? Te jó Grindelwald… - húzta el a száját a fiú.

A mellette ülő Dylan Stevenson, lepisszegte, és feszülten figyelte a férfit, aki azt magyarázta, hogy hol lesznek az étkezések.

- … az ebéd pedig egy órakor lesz. Mindenféle feladat vár rátok, amit csapatként kell megoldanotok. A mai napon még pihenhettek. Holnaptól azonban belekezdünk a tábori életbe. Most pedig menjünk vacsorázni.