A két lány kelletlenül kelt fel a vekker csörömpölésére. Hermione tápászkodott fel elsőként az ágyból, Hannah még mindig csak vergődött. Laposakat pislogva szedte össze a ruháit, és szobatársnője felé vette az irányt.
- Hannah – suttogta a fülébe, és gyengéden rázni kezdte a lányt az oldalánál. Hannah válaszul csak morgott egyet. – HANNAH ABBOTT! FELKELNI!
Erre már összerezzent a lány, vöröslő szemével pislogott kettőt.
- Ne üvölts – suttogta.
- Idő van, kelj fel!
- Jó, jó…
Hermione feladta a harcot a hétalvó lánnyal. Kiment a fürdőbe, és felöltözött, mire visszatért már Hannah is felébredt. Gyorsan rendbe szedte magát, és megindult szobatársnőjével a Nagyterembe. Pontosabban elé.
Ott még hiányos volt a csapat, nem volt jelen Padma és Pansy. Mire befutott a két lány megérkezett McGalagony is.
- Remek munkát végeztek! A házukat megjutalmazom fejenként 100 ponttal, Weasley úr esetében is 100 ponttal gazdagodik a Griffendél Miss Granger pontjain felül. Ő is azonnal csatlakozik hozzánk. Nos, a mai feladatukat szeretném kiosztani, ez az utolsó: Miss Patil és Mr. Malfoy fognak ügyelni a Nagyterem ajtajánál. Mr. Goldstein és Mr. Macmillan segítenek nekem, a lányok és Mr. Weasley pedig kordában tartják a tömeget. A ceremónia végén a maguk feladata – itt Dracora és Padmára nézett –, hogy beengedjék a diákokat. A búcsúztatás után az irodámban találkozunk, azonnal oda jöjjenek, amint beengedték a tanulókat a tanárok kezükbe veszik az irányítást. Ennyi lenne.
Ron Weasley kissé inogva lépett oda közéjük.
- Ron! – borult a nyakába Hermione. – Úgy örülök, hogy már jobban vagy!
- Miss Granger kérem világosítsa fel…
- Nem kell, McGalagony professzor, a lényeget hallottam.
- Rendben, akkor hamarosan találkozunk – s ezzel otthagyta a diákokat Anthony és Ernie kíséretében.
- Úgy örülünk, Ron! – üdvözölte Hannah.
Ezek után mindenki elfoglalta a helyet foglalt a posztján. Ron, Pansy, Hannah és Hermione kivánszorogtak a Nagyterem elé, Draco és Padma pedig bent maradtak.
A Roxfort Expressz diákjai fél tizenegy fele érkeztek meg – a vonat kivételesen korábban indult, kora reggel.
A négy fiatal volt a kordon – végül Hermione szólt a diáksereglethez.
- Dumbledore temetése tizenegy órakor kezdődik. A búcsúztatás a kviddicspályán lesz, a temetés az iskola mögött A Nagyterembe tilos a bemenetel a temetés végéig, szeretnénk ha betartanátok. Most pedig kövessetek!
A diákok némi morajlással fogadták a röpke beszédet, de követték az iskolaelsőt. Ötpercnyi séta után léptek be a pályára, amit ezen alkalom miatt átalakítottak. A pálya közepén egy hatalmas pódium állt, mellette pedig egy több száz személyt elbíró ülőhely.
Harry Pottert szinte teljesen elsodorta a tömeg, de ő próbált Hermionéhoz vagy Ronhoz kerülni – sikertelenül. Csak akkor tudott hozzájuk férkőzni, amikor a gyerekek elkezdték feltölteni az ülőhelyeket.
- Harry! – Hermione a nyakába borult. – Végre itt vagy!
- Én is örülök. Dusleyék még mindig nem a legjobb népség. Ez az egy hét is szörnyű volt, de majd később beszélünk!
Hermione bólintott, Harry gyorsan üdvözölte Ront, majd helyet foglalt Luna Lovegood és Seamus Finnigan között.
A ceremónia pontban tizenegykor megkezdődött a Mardekárosok legnagyobb bánatára. Hermione sajnálkozva tekintett feléjük, tudta, hogy nem fog megváltozni a világ. Dracora gondolt – azért vannak kivételek.
McGalagony professzor felállt a pódiumra, s bár az emelvényen csak ő állt, két oldalról közrezárta Anthony és Ernie. Mindannyian feketébe voltak öltözve.
- Sajnálatos, hogy ma itt kell lennünk. Elvesztettünk egy olyan embert, aki méltó volt erre az iskolára. Tudása legjavát fektette bele, jól bánt az diákokkal, tanártársaival(itt az első sorra pillantott), és mindenkivel. Elvesztettük a Roxfort valaha volt legjobb igazgatóját. Tisztelegjünk most őelőtte.
Anthony és Ernie pálcát rántottak, és McGalagony mögé az égre céloztak. Mindkettejük pálcájából fehér fény bukott ki, és a levegőbe egy vászon jelent meg.
Albus Dumbledore fiatal arca jelent meg előttük, ahogyan kezdte a Roxfortban, a kinevezése, a mosolygós arca, a munkákkal teli napok, a diákokkal való jó viszonya… Egy rövid kis filmszerű dolgot láthattak az egybegyűltek.
A „műsor” végén McGalagony szót kért.
- Most pedig megkérném önöket, hogy egyesével kövessék prefektusainkat a Roxofort melletti erdőhöz. Kultúrált viselkedést várok.
Anthony nyitotta a sort, mögötte lépdelt McGalagony, szorosan utána Ernie, a tanárok, a többi prefektus és a diákok zárták.
McGalagony és a két prefektus fiú kiváltak a sorból, és a kiásott sírhoz léptek. A tanárok megálltak az első sorban, mögöttük folyamatos sorokban álltak meg a diákok. Mikor mindenki beállt valahova (egyenes sorokat alkottak) McGalagony meglendítette a pálcáját, és mindenki felemelkedett a levegőbe. Volt aki csak egy kicsit, de akadtak olyanok is, akik majd egy métert is.
- Most elbúcsúzunk hőn szeretett igazgatónktól, abba a földbe kerül, amiért oly sokat tett! – szólt emelt hangon McGalagony.
Ernie és Anthony pálcáikkal felemelték a koporsót, amelyben az igazgató pihent. McGalagony kezében egy fehér rózsa termett. Ráhelyezte a rózsát, a két fiú pedig beemelte a földbe.
Mindenki meglepődött, amikor a kezükben egy-egy rózsaszál jelent meg – sárga, piros, zöld és kék, a tanároknak pedig fehér.
A tanárok egyenként mentek ki a sírba helyezne a rózsát, utána pedig a tanulók következtek.
Nagyjából fél óra alatt mindenki sorra került, és megadva a tiszteletet némán vonultak be a Nagyterembe. Mindenki elámult a gyönyörű terem láttán, a prefektusok McGalagony utasítását követve az irodájához siettek.
Az igazgatónő már ott várta őket.
- Köszönöm a közreműködést. Arra kérném még meg önöket, hogy a terem előtt várakozzanak, amíg nem szólok maguknak. Párokba álljanak: Weasley – Abbott, Goldstein – Parkinson (itt Pansy elpirult), Macmillan – Patil, Granger – Malfoy. Jöjjenek.
A prefektusok kissé megilletődötten vették tudomásul McGalagony kérését, de eleget tettek neki.
A diákok már a Nagyteremben voltak, csupán néhány felnőtt ácsorgott a terem előtt: Mr. És Mrs. Weasley, Tonks, Kingsley, Lupin, Caramel, Mundungus és néhány számukra ismeretlen boszorkány és varázsló.
McGalagony belépett, és ismét csöndbe burkolózott mindenki. Kintről is tökéletesen lehetett hallani az igazgatónő szavait:
- Nem túl boldog ez a karácsony, de ragaszkodtam hozzá, hogy itt legyenek. Különleges karácsony ez, különleges emberekkel. Köszönteni szeretném iskolánk vendégeit: Remus Lupint, Arabella Figget, Katleen Johnsont, Molly és Arthur Weasleyt, Jacob Andersont, Michael Flechleyt, Cornelius Caramel urat, Nymphadora Tonksot, Mungungus Flechthert és Joshua Macmillant!
A Nagyterem ajtaja kitárult, és a fent említett személyek libasorban beléptek, a teremben tartózkodók tapsoltak.
- Egy hét… Egy hét telt el a történetek óta. Minden más lett, ezt ha még most nem érzik, akkor majd később fogják. Összetartás? Ez volt Dumbledore célja. Nem sikerült véghez vinnie, de talán majd most. Kezdőlökést adtak prefektusaink, ezalatt az egy hét alatt barátságok alakultak ki közöttük, voltak persze nehéz pillanatok, de ők összetartottak, segítették az iskolát, és egymást is. Köszönettel tartozom nekik, és azt hiszem önök is. Ernie Macmillan, Padma Patil!
Mindenki a Nagyterem ajtaját fürkészte. Egy barna taláros alacsony szőke fiú lépett be rajta, karján a barna hajú rózsaszín taláros lány, Padma lépkedett.
- Segítőkészségükről, bátorságukról tettek tanúbizonyságot! 100 pont illeti a Hugrabugot és szintén ennyi a Hollóhátat!
Hatalmas taps fogadta őket. Ernie és Padma a tanári asztal melletti két széken foglalt helyet.
- Bár történt egy baleset, mégis hálás vagyok neki is, és párjának is! Hannah Abbott és Ronald Weasley!
A copfos zöld taláros Hannah mellett a kissé megilletődött Ron lépdelt. A tömeg éljenzett.
- 100 pont a Hugrabugnak és 100 a Griffendélnek!
A Griffendél asztala örömmámorban úszott. Aki a leghangosabban tombolt Harry Potter volt.
- A házakat összehozta ez az egy hét, vagy legalább őket. Fogadják szeretettel a következő párost: Anthony Goldstein és Pansy Parkinson!
Nagy taps fogadta a belépőket, Pansy belekarolt Anthonyba. Bár tetszett neki a fiú, amit egy világért se vallott volna be, ez most egészen másról szólt. Az összetartozásról – ezt még a makacs Pansy is beismerte.
- 100 pont Goldstein úr házának, a Hollóhátnak, és Pansy kisasszony jóvoltából szintén ugyanennyi a Mardekár háznak!
Mindenki boldog volt, alig lehetett lecsitítani őket.
- Nos, már mindenki tudja kik következnek. A két iskolaelsőnk példás magatartásról és szorgalomról tettek tanúbizonyságot, lélekjelenlétükkel sikerült megmentenünk az iskolát, és remélem általuk közelebb kerül a két ház. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez az estély. Nagyon köszönöm ezt a hetet Hermione Grangernek a Griffendélből, és Draco Malfoynak a Mardekárból!
Némán fürkészték az ajtót. Hermione mosolyogva lépett be rajta, mögötte pedig Draco. Néhány lépés után Hermione megállt, megvárta Dracot: nem úgy tettek, mint a többiek. Először a lány belekarolt a mardekáros karjába, majd néhány lépés után lejjebb csúszott a kezük, és összekulcsolták. Mindenki meredten figyelte az eseményeket. A két iskolaelső felemelte az összekulcsolt kezüket, mint az összetartozás jelképét. A Nagyterem őrjöngeni kezdett, néhányan furcsának érezték ezt a jelenetet, de a legtöbben örültek az összetartásnak. Draco és Hermione leültek az asztal szélére.
- Draco és Hermione jóvoltából 200-200 ponttal gyarapodott a Mardekár és a Griffendél! Mielőtt még jó átvágyat kívánnék be szeretnék jelenteni valamit. Egyik tanulónk holnaptól elhagyja az iskolát, és máshol folytatja tanulányát. Sok szerencsét kívánunk, Mr. Malfoy! Jó étvágyat kívánok!
McGalagony csatlakozott a tanárokhoz, és megkezdődött a lakoma.
Harry megrökönyödve vette tudomásul, hogy nem közjáték volt Hermione és Malfoy bejövetele. Végigcsacsogták a vacsorát, Harry más többször azon volt, hogy kiköpi az ételt. Ront is váratlanul érte ez a helyzet. Senki nem értette, hogy Draco miért megy el. Többen kérlelték, hogy mesélje el hova, miért megy el, de ő nem volt hajlandó válaszolni.
A vacsora végeztével az asztalokat kissé arrébb húzták, így lehetőségük nyílt arra mindenkinek, hogy táncoljon, beszélgessen.
- Nem nagyon lesz rá lehetőségünk többet: táncolsz velem? – kérdezte Draco a vacsora végeztével.
Hermione egy bólintással jelezte, hogy benne van. Éppen egy érzelmes szám ment, amikor a táncparkettre értek. Könnyedén átkarolták egymást, és lassúzni keztek. Harry és Ron semmit nem értettek az egészből.
- Mi folyik itt? – morogta Ron barátjának.
- Fogalmam sincs. Egy hétre mentem el, és mennyi minden megváltozott.
- Utolsó információim szerint gyűlölik egymást.
- Nem úgy tűnik…
- Nekem sem, Harry. Odamenjek?
- Ne. Inkább én.
Harry erőt vett magán, és odament a táncoló párocskához.
- Hermione, egy percre – eközben Malfoyjal farkasszemet néztek.
Hermione követte barátját, és Ronnal együtt kiléptek a folyosóra.
- Na mi van? – kérdezte ingerülten a lány, bár nagyon is jogosnak tartotta felháborodásukat.
- Azt kérdezed, hogy mi van? Veled mi van? Malfoy???
- Ron, hagyd abba. Egész jól kijövünk. Zavar?
- HOGY ZAVAR E? IGEN, ZAVAR! – harsogta.
- Mi történt egy hét alatt, Hermione? – kérdezte csendesen Harry.
Hermione tömören és velősen elmesélte a héten történeteket, de kihagyta azt a részt, hogy ő lesz Draco titokgazdája.
- … és ma elmegy.
- Értem. Végül is akkor teljesen mindegy már.
Hermione vállat vont, nem akarta elárulni magát.
- Engem nem zavar annyira, ha Malfoyjal akarsz lenni – fejezte be Harry.
- Jól vagy, öregem? Malfoyról beszélgetünk! – tiltakozott Ron.
- Nem mindegy? Úgyis elmegy!
- Igaz, elmegy… - adta be a derekát a vörös. – Rendben, Hermione. Elfogadom, hogy Malfoyjal jóba vagy. Elviselem.
- Köszönöm fiúk! – borult a nyakukba a lány, majd gondolatban hozzátette – Ha tudnák, hogy nemcsak jóba vagyunk, hanem barátok is lettünk megölnének. Pláne, ha elmondanám, hogy én vagyok a titokgazda…
- Minden rendben? – kérdezte Harry.
- Persze – hazudta a lány. – Menjünk be.
A három barát belépett a Nagyterem ajtaján, és átadták magukat a Karácsony szellemének. Hermione visszatért Dracohoz, és még táncoltak béhány szám erejéig.
- Kijönnél velem? – kérdezte végül a fiú.
- Igen.
A Nagyterem előtt Draco kihúzott valamit a zsebéből.
- Sok-sok évvel ezelőtt a húgommal megbeszéltük, hogy nem csupán testvérek vagyunk, hanem barátok is. Te is a testvérem vagy, a vértestvérem.
- Hát tudod?
- Igen, tudom. Vettünk egymásnak egy karperecet, és azt mondtuk, hogy életünk végéig hordani fogjuk. Ő meghalt.
Draco kezében egy vastag karperecet szorongatott. A felirat rajta ez volt: „Nemcsak a testvérem vagy, hanem a legjobb barátom is!”
- Mától a tiéd ez a fele.
- Draco, komolyan?
- Te vagy az egyetlen barátom. A legjobb.
- Köszönöm! – ölelte át.
- Ha hiányzom, szorítsd meg, és gondolj rám. Tudni fogom. Ha vörösen izzik, szükségem van rád. Csak akkor vedd le, ha már nem jelentek semmit neked. Remélem ez nem fog bekövetkezni.
- Nem fog.
Hermione gyengéden a csukójára csatolta a nemes ékszert, Draco pedig elővette a sajátját, ami valamivel vastagabb, férfiasabb volt. Ő is feltette, majd szorosan átölelték egymást.
- Hiányozni fogsz!
- Te is! Tudod jól, hogy bármikor találkozhatunk. Addig kell ennek így lennie, amíg Bella és a többiek nem kerülnek börtönbe! Utána ismét szabad ember leszek!
Hermione erősebben megszorította.
- Sosem hittem volna, hogy valaki egy hét alatt ennyire a szívemhez nő, mint te… - suttogta a fülébe.
- Én sem.
- Rövid volt az idő, de érzem, hogy egy életre a barátoddá fogadtál.
- Így van. Be kellene mennünk.
Kibontakoztak egymás karjaiból, és nem túl boldogan visszatértek az ünneplő sokasághoz.
- Hölgyeim és uraim, ez a szám szóljon Draco Malfoy tiszteletére, akit lehetséges, hogy most láthatunk utoljára, mert messzire költözik!
Egy lassú szám következett. A dallama ívelt volt, mégis borongós. Draco bevarázsolta a bőröndjeit, és rövid búcsút vett barátaitól. Hermionétól egy gyors puszival búcsúzott, nem akarták, hogy fájjon egyiküknek sem. Draco a szám vége felé nagyot intett a roxfortos diákoknak és tanárok, majd kilépett a Roxfort kapuján.
Harry Hermionéhoz ment oda, aki próbálta visszatartani a könnyeit.
- Nem tudom hogy csinálta…
- Mit? – szipogta a lány.
- Hogy egy hét alatt ennyire megszerettétek egymást.
- Én sem tudom… - nevetett fel keserűen a lány.
- Őszintén: mit érzel iránta?
- Nem akarlak megbántani.
- Nem értelek – rázta meg a fejét Harry.
- Ha válaszolok a kérdésedre, meg fogsz lepődni.
- Szerintem nem – vigyorodott el Harry. – Én már semmin nem lepődök meg.
- Na jó, rendben. Nagyon szeretlek benneteket, mégis úgy érzem, mintha…
- Mintha? – kíváncsiskodott tovább a fiú.
- Ő is a legjobb barátom – Hermione könnye kicsordult. Harry szavak nélkül is megértette a lányt, és szorosan magához ölelte barátját.