Draco és Hermione remekül aludt. Nem kellett időre felkelni, így madárcsiripelésre ébredtek.
Draco álmosan vonaglott az ágyban, fejére húzta a takarót, párszor megfordult, aminek az eredménye az lett, hogy a lepedőt teljesen összecsavarta, a végére már a lábait is beletekerte. Hermione vidoran nézte, ahogy a szőke mardekáros megválik a lepedő és a takaró együttesétől.
- Reggeli? – kérdezte a lány, aki az ágyban könyökölve figyelte a botladozót.
- Mindjárt. Nem ártana felöltözni előtte.
- Garantáltan nagy sikert aratnál, ha így mennél le – vigyorgott Hermione, a fiún ugyanis csak az alsógatyája volt.
- Kinek a körében? Macmillan? Abbott? Esetleg McGalagony?
- McGalagonyra gondoltam, ez csak természetes – nevetett fel.
Mindketten felöltöztek, és úgy döntöttek, hogy reggeli előtt felkeresik az igazgatónőt.
Az irodája előtt találtak rá, és egyből letámadták.
- Jó reggelt, professzor!
- Maguknak is – biccentett az idős nő.
- Mi a mai program?
- Díszíteni kell a Nagytermet, ugyanis holnap visszatér jó néhány diák. Menjenek le Hagridhoz.
Hermione mélyet sóhajtott: tudta, hogy vissza fog jönni Harry. Vajon mit fog szólni újdonsült cimborájához? Úgy tűnt, Draco is ezen töpreng.
- Mi okozta tegnap a tüzet? – kérdezte hirtelen ötlettel Draco, és nagyon várta a választ.
- Villám. Nem értem, hogy hogyan, de belecsapott. Csak egy nagy erejű villám gyújthatja ki a Roxfortot. Lehet, hogy belecsapott egy fába, ami rádőlt az épületre. Nem láttak semmi gyanúsat?
- Egy fát láttam, ami égett, ennyi, professzor. Rendbe tudják hozni az iskolát?
- Ez csak természetes. A tanárok már ma nekiállnak, amíg maguk a termet díszítik. Ne haragudjanak, de rengeteg dolgom van még – McGalagony biccentett egy picit búcsúzóul, majd eltűnt az irodája mögötti ajtóban.
A két fiatal egymásra nézett, mindketten vigyorogtak, tudták, hogy McGalagonynak nehéz éjszakája lehetett a történtek miatt.
Visszatértek a szoba melegébe, átöltöztek kényelmesnek nem mondható pulóvereikbe, végül magukra öltötték kabátjukat, és Hagrid kunyhója felé vették az irányt.
- Merlinre, Hermione! Rég láttalak! – harsogta az óriás, majd méregetni kezte a mögötte álló Malfoyt.
- McGalagony azt mondta, hogy a termet kell díszíteni, és hozzád küldött.
- Igen-igen, itt vannak nálam a díszek – mutogatott a fal melletti dobozokra. – Gyere, Malfoy, segíts bevinni őket!
Draco furcsa képet vágott, de nem szólalt meg. Belépett az ajtón, és követve Hagrid példáját felkapta az egyik dobozt.
- Minden munkát elvégeztetek? – kérdezte az óriás.
- Igen – felelte a lány helyett Draco, mire Hagrid hátra is fordult.
- Mi az, Hermione, újabban vele bandázol? – nevetgélt Hagrid, de arcára fagyott a mosoly, amikor Hermione megszólalt.
- Barátok vagyunk.
Hagrid zavartan nézett a két tinire, majdnem leejtette a karácsonyi díszekkel teli dobozt.
- Mit mondtál?
- Barátok vagyunk, nem érted? – vágta rá ingerülten Draco.
- De hát… hogyan? – tette fel a legelső kérdést, ami eszébe jutott.
- Majd később elmesélem, menjünk, mert megfagyunk, és mi leszünk a díszek a karácsonyfán – mondta hamiskásan Hermione, és tovább indultak.
Az hatalmasnak mondható óriás nem tiltakozott, mert már az ő végtagjai is lemerevedtek a zord fagytól. Elhatározta, hogy amint kettesben marad Hermionével kifaggatja a lányt a Malfoyjal való kapcsolatáról.
Végül aztán sikeresen becipelték a díszekkel teli papírdobozokat a Nagyterembe. Mindannyian elámultak: Hannah egy megbűvölt létrán igazgatta a feltett csillámló függönyöket, Anthony és Ernie a karácsonyfákat állítgatták, Padma (és Pansy is, csak kicsit messzebb tőle) az asztalokat portalanították.
- Mi vagyunk az utolsók – dörmögte a bajsza alatt Hermione.
Nem tétlenkedtek sokáig, a felállított karácsonyfák elé letették a dobozokat, Draco neki is állt kicsomagolni. Hermione pár másodpercig elbambulva figyelte a madzaggal ügyködő fiút, de Hagrid kizökkentette az álomvilágból, ugyanis gyengéden oldalba bökte, és intett, hogy beszélni szeretne vele. A lány biccentett, és követte óriás barátját.
Hagrid egészen a kunyhójáig nem szólt semmit.
- Fáradj be – szólt szívélyes hangon, Hermione rosszat sejtett.
Leült az egyik székre.
- Teát?
- Köszönöm, Hagrid, inkább kávét kérnék – mondta és megvakargatta az asztal alatt lapuló Agyar fülét.
Hagrid nekiállt a kávé főzésének, és Hermionét már nagyon idegesítette, hogy nem szól hozzá. A kávé öt perc alatt elkészült, Hagrid remegve tette le a csészét a lány elé, majd terjedelméhez méreten könnyedén leült. A kávé picit kilöttyent, de a lány nem tette szóvá.
- Mesélj – mondta mézes-mázos hangon, Hermione megborzongott.
- Miről? – kérdezte tettetett tudatlansággal.
- Malfoy.
- Mi van vele?
- Újabban vele vagy, nem?
- HAGRID!
- Hallgatlak, Hermione.
A fent említett nagyot nyelt, érezte, hogy semmi értelme hazudnia barátjának.
- Az elmúlt egy hétben összebarátkoztunk. Sok időt töltöttünk együtt, eleinte gyűlölködve viszonyultunk egymáshoz, de fordult a kocka, és most már barátok vagyunk.
- Azt hittem okos lány vagy… - sóhajtott Hagrid.
- Miről beszélsz?
- Malfoy halálfaló!
- Nem az! – csapott az asztalra Hermione. – Még nem az, és teszünk róla, hogy ne is legyen az!
- Teszünk? – kérdezett vissza.
- Semmi – legyintett a másik.
- Mondd el!
- El fogjuk rejteni Dracot.
- Hogyan?
- Én leszek a titokgazdája.
- MI? – Hagrid kis híján kiköpte a szájában levő kávét. Ennek az eredménye az lett, hogy félrenyelt, és egy fél percig fuldoklott. – Eszednél vagy?
- Teljesen – bólintott Hermione, bár tudta, hogy ez egy epés megjegyzés volt Hagrid részéről.
- Hermione, én elfogadom, hogy jól kijössz Malfoyjal, de ne bízz meg benne. Az apja halálfaló volt, képes volt embereket ölni…
- De ő nem Lucius! – kapta fel a vizet a fiatal lány.
- Nem, de a vére. Így lett nevelve, egy aljas, gátlástalan görcs…
- HAGRID AZONNAL HAGYD ABBA!
Hagrid először mélyen nézett a lány szemébe, majd megvetően, végül egy kis megértés is vegyült hozzá.
- Látom, szíveden viseled… Draco sorsát.
- Beadod a derekad?
- Mi mást tehetnék?
- Ellenkezhetnél.
- De nem akarok. Csak tudnám mitől lett ennyire fontos neked.
- Nem tudom – vágta rá Hermione gondolkodás nélkül. – Nagyon megkedveltem őt. Mindenki ellenem van, kérlek te ne tedd ezt.
- Hermione, én melletted állok, de vigyázz, nehogy kihasználjon.
- Ígérem, Hagrid, figyelni fogok.
- Tudod, sosem gondoltam volna… Te és M… akarom mondani Draco… Mindig le…
- Lesárvérűzött, tudom. De most már nem teheti ezt meg.
- Tessék?
- Hagrid! Én félvér vagyok.
A félóriás szemei elkerekedtek, úgy tűnt, elsőre nem fogta fel a dolgot. Hermione elmesélte a találkozását a halálfalókkal, hogy hogyan mentette meg Draco a haláltól – Hagrid türelmesen végighallgatta.
- Akkor ez azt jelenti… Szent Merlin…
- Mi az?
- Vértestvérek vagytok.
- Tessék?
- Draco Malfoy a vértestvéred.
Hermione hitetlenkedve nézett barátjára, képtelen volt elhinni. Hagrid röviden ecsetelte a dolgot: ha egy aranyvérű felajánlja egy mugli származásúnak a vérét, mágikus szövetség jön létre közöttük. Ugyanez vonatkozik a félvérekre is. Ha egy mugli származású vért kap egy aranyvérűtől félvérré válik, ha egy félvér, akkor nem változik a származása.
- Testvérek? – hebegte Hermione.
- Ez nem olyan testvériség, mint mondjuk Weasleyéknél. Ők vérszerinti testvérek, ti csak vértestvérek, mert nem közös a szülőtök. Az aranyvérűek nagyon féltik, és nem is ajánlják fel vérüket, ezért nagyon kevés vértestvér él a világunkban.
- Ismerhetek valakit?
- Sirius és James vértestvérek voltak.
- Akkor Harryben van egy kis Black is?
- Nincs. Csupán Jamesben volt Black vér. Nem öröklődik, de általában a vértestvért szokták megtenni keresztszülőnek.
- Keresztszülő?
- Igen. De nem történik vérfertőzés, ha a vértestvérek összeházasodnak, és születik gyermekük. Csupán különleges lesz az a gyermek.
- Létezik ilyen?
- Igen – mosolygott Hagrid.
- Ki az?
- Egyetlen egyről tudunk, és erről is csak nagyon kevesen.
- Bökd már ki!
- Még mindig nem sejted?
Hermione megrázta a fejét, ezáltal a vállára omlott bozontos haja.
- Harry Potter.
- Harry? De hát Lily…
- James és Lily vérszövetséget kötöttek, persze nem önszántukból. Pontosan nem ismerem a történetet, ne is kérdezd. Harry vértestvérek gyermeke. Semmi jelentősége nincs.
- Lehet, hogy ezért lett különleges…
- Nem. A tragédiája miatt lett olyan, amilyen, Hermione. Harrynek erről nem kell tudnia, mert akkor az egész világ megtudja.
- Világos, Hagrid. Hallgatni fogok.
- Ideje lenne visszatérned.
Hermione bólintott, elmormolt egy köszönömöt, és visszatér a Roxfort Nagytermébe.
A terem már színekben pompázott, a falakon arany és ezüst csillámok voltak. Anthony és Draco a fára varázsolták a díszeket, Pansy az asztalok alatt takarított, Hannah és Padma a mágikus vasalóval egyenesítették ki a terítőket. Ernie a tanári asztalt törölgette.
- Merre voltál? – kérdezte a fán csüngő Draco.
- Majd elmesélem.
Hermione felállt egy alacsonyabb létrára, és egy másik fára kezdte felbűvölni a díszeket.
A munka meglehetősen fárasztó volt, észre sem vette, hogy a többiek puccba vágták a termet – olyan volt, mint újkorában.
Délután egy órakor lépett be az ajtón a tanári kar néhány tagja – McGalagony, Flitwick és Bimba.
- Mesés! – sipákolta Flitwick, és kezeit összetette.
- Nagyon ügyesek ezek a diákok – dicsérte őket Bimba.
- Jól haladnak – szólt emelt hangon McGalagony. – Később visszatérünk, most ebédelhetnek!
Kimentek. Hermione lebotorkált a lépcsőről, és az egyik asztalhoz kacsázott. A többiek is így tettek, kimerülten huppantak le a székekre. Pansy undorodó pillantásokkal méregette Hermionét, aki a sor végére, Draco mellé ült. A másik oldalán Hannah foglalt helyet.
- Mi van, Granger? Élvezed a helyzetet, mi? – gúnyolódott Pansy, közben pedig egy csirkecombot próbált legyűrni.
- Igen – vágott vissza mosolyogva Hermione, pedig belül ölni tudott volna.
- Nem éltelek, Granger – mondta hűvösen Ernie.
- Granger? – ez jobban fájt neki, mint Pansy sértegetése.
- Csalódtunk benned.
- Miért?
- Ezzel barátkozol?
- Ééééés?
- Halálfaló.
- Nem az – Hermione helyett Pansy szólalt meg. – Túl gyáva hozzá.
Mindenki kérdőn nézett Pansyra, majd a tekintetek a zavarban levő Draco Malfoyra irányultak.
- Igaz ez, Malfoy? – kérdezte Anthony.
Draco csillogó szemekkel nézett a fiúra, aki egyből megértette – igen.
- Sajnálom, Hermione – kért elnézést Ernie. – Bocs, Malfoy. Lehet, hogy félreismertelek. Tulajdonképpen nem is ismerlek.
- Így van, Macmillan. Elmondok neked valamit, így talán megérted őt – itt Hermione felé biccentett. – Soha senki nem törődött velem ennyit, mint amennyit ő ezalatt az egy hét alatt.
- Tessék? – pislogott Padma.
- Anyám a testvéreivel meg a barátnővel van és volt elfoglalva, apám kapcarongya volt. Apám meg meghalt.
- Meghalt? – kérdezett vissza Ernie.
- Meg, ezen a héten.
- Ööö…
- Megyek, folytatom a munkát – Draco felállt, visszatolta a széket és újra dolgozni kezdett.
Kis szünet állt be, végül Ernie szólalt meg először.
- Még egyszer bocs, Hermione. Nem kedvelem Malfoyt, de ha te igen, azt tiszteletben tartom.
- Én is – bólintott Padma.
- Én is – szólt Anthony.
- Én nem is haragudtam – kacsintott Hannah.
Mindenki egyöntetűen Pansyra nézett.
- Nézd, Granger, sosem kedveltelek, de ha Draco kijön veled, akkor én tiszteletben tartom ezt.
- Köszönöm nektek – érzékenyült el Hermione.

A délután a vidámság jegyében telt el. Négy órára puccba vágták a Nagytermet, minden csillogott – villogott, úgy nézett ki, mint ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Egészen másképpen festett, mint előző években : Dumbledore halála miatt vittek fekete színt a dekorációba, de nem akarták, hogy csak a szomorúságról szóljon a Karácsony. A tanári asztal középső székét feketével borították be, a plafon azonban vidám színben pompázott.
A falra egy hatalmas plakátot szereltek fel: A Roxfort címerét, és az összefogás jelképét, vagyis mindegyik ház címerállatát. A tanári asztal felett Dumbledore arca mosolygott a gyermekekre. Az asztalokon ízléses terítők pihentek, néhány vázával egyetemben. Pansy elvarázsolta az asztalokat – A Mardekáré zöld lett, a Griffendélé piros, a Hugrabugé sárga, míg a Hollóhát asztala kékben pompázott. McGalagony kérése a tanári asztal mellé még egy padot és nyolc széket tettek, továbbá egy plusz padsort a négy mellé, amit fehérre varázsoltak. Fogalmuk sem volt miért kérte ezt az igazgatónő, bizonyára vendégeket vártak.
A kimerítő munka végeztével McGalagony hálás köszönetet mondott mindannyiuknak.
- A holnapi nap folyamán visszatérnek a diákok, mindenkinek küldtünk egy baglyot, hogy a részvétel ezek után kötelező. Ügyeljenek arra, hogy a temetés végeztéig ne lépjen be ide senki. Reggel tízkor találkozunk a Nagyterem előtt, dísztalárt viseljenek, kérem. Kellemes estét mindannyiuknak!
- Köszönjük – szólt Padma, majd az igazgatónő kicsörtetett a teremből.
A fáradt diákok egyöntetűen úgy döntöttek, kipihenik magukat. Már mindannyian jó színben voltak, egyikükön sem látszottak a tegnapi nap megpróbáltatásai.
Hannah ismét Hermionével aludt egy szobában. Mindketten inogva mentek el fürdeni, és fél óra múlva mindketten az ágyban feküdtek, de a villanyt még égve hagyták.

Hermione szemére nem jött álom. Eszébe jutott valami, ami talán megváltoztatja a jövőt. Draco másnap el fog menni, nagy valószínűséggel örökre. Hatalmas űrt érzett a szívében, mintha valamit kitépnének onnan. Egy barátot…
- Jól vagy? – kérdezte az ágyban olvasó Hannah.
- Nem igazán.
- Megint Malfoy, igaz?
- Igen. Lehet, hogy soha többé nem látom – sóhajtott fel Hermione.
- Miért?
- Nem mondhatok többet, holnap minden kiderül.
- Ne szomorkodj, kérlek… - kérlelte a lány.
- Megpróbálom.
- Fogadjuk tudok valami olyat mondani, aminek nagyon fogsz örülni?
- Kizárt.
- Pedig tudok – vigyorgott a lány.
- Mondjad…
- Holnap kiengedik Ront!
Hermione gondolatai elkalandoztak. Ma nem látogatta meg a fiút, ezáltalán kis bűntudatot érzett a szíve mélyén.
- Ma nem mentem be hozzá.
- Tudom, nem haragszik.
- Ugye nem mondtál semmit….?
- Nem mondtam el Malfoyt, és a többiek sem. Közösen döntöttünk úgy, hogy úgy a jó, ha akkor tudja meg, ha már felépült.
- Köszönöm.
- Nincs mit, Hermione. Bár Ernie csak Ron miatt nem mondta el, sokáig civakodtunk, mire belement.
- Szerinted tényleg megbocsátott?
- Igen, ismerem már annyira.
- Ő a legjobb barátod, igaz?
- Azt hiszem igen.
- Elfáradtam.
- Én is. Szerintem aludjunk, holnap nehéz napunk lesz.
Hannah leoltotta a villanyt, és bebújt a takarója alá. Hermione sokáig nem tudott aludni, hol Ron, hol Draco járt a fejében. Kis mosoly ült a szája szélére – tudta, hogy nem fogja teljesen elveszteni Draco Malfoyt…