Hermione reggel hét órakor már készülődött. Hannah nem volt a szobában, neki segítenie kellett Bimbának. A tükör előtt mosolyogva nézte magát. Ugyanazt a rövid rakott szoknyát viselte, mint két nappal ezelőtt, hozzá pedig párosított egy világosbarna felsőt. Miközben magát méregette, eszébe jutott Malfoy, és úgy döntött, hogy megnézi mi van vele.
Halkan megkopogott, de nem érkezett válasz, így hát benyitott. Draco fekete gatyában dühösen ácsorgott az ablak előtt, kezében egy nyakkendővel. A nyakkendőt úgy tűnik nem sikerült megbűvölnie, ugyanis Draco idegességében majdnem széttépte. Hermione elmosolyodott Malfoy és az ádáz nyakkendő küzdelmén.
- Reggelt – köszönt kurtán, erre Draco abbahagyta a szerencsétlen nyakkendő gyilkolását.
- Neked is, G…
- Ranger. Azt hiszem nem ártana, ha segítenék.
Dracot éppen hevesen fojtogatta a gyilkos ruhadarab, ami feltekeredett a nyakára. Égővörös fejjel bólintott.
Hermione odasietett az ablakoz, hogy minél előbb lecibálja Malfoyról a nyakkendőt. Az akció sikeresnek bizonyult, a lány kibogozta a csomót. Egy pálcasuhintással eltüntette a ráncokat, és elkezdte felkötni Draco nyakába. Amikor Hermione felhúzta a kész nyakkendőt, mindketten mélyen egymás szemébe néztek. Varázslatos és felejthetetlen pillanat volt ez mindkettejük számára, de elkapták a fejüket.
- Kösz, Gr…Her…
- Mary-Kate – nevetett fel Hermione.
- Még nem vagy az, majd ha megérkezünk.
- Mivel megyünk?
- Hoppanálunk.
- De a Roxfort ter…
- Tudom, én is olvastam a Roxfort történetét. Roxmortsból hoppanálunk – fojtotta a lányba a szót.
A lány úgy döntött, hogy nem vitatkozik tovább a fiúval, ugyanis értelmetlennek látta.
- Granger, egyenesítsd ki a hajad! – utasította fiú.
Hermione ijedtében átszaladt a szobájába, és elkezdte a debodor főzet készítését. Tíz percet ügyködött vele, felkente a hajára, öt percig száradni hagyta, majd leöblítette. Pálcájával pillanatok alatt megszárította immáron egyenes haját. Magas sarkú cipőt húzott, amikor kopogtattak. Draco állt az ajtóban, és mosolyogva fürkészte a csinos lányt.
- Öhm…így egész normálisan nézel ki, Granger! – próbált bókolni a fiú.
- Kösz – válaszolta, majd táskájával együtt, Dracot kis híján fellökve lépett ki a folyosóra.
Az út Roxmortsig meglehetősen unalmas volt, nem szóltak egymáshoz.
- Megérkeztünk, innen már hoppanálhatunk.
- Kész vagy rá, Malfoy?
- Ácsi-ácsi. Beszéljünk meg néhány dolgot. A te neved Mary-Kate Black, anyád mondjuk Judith, apád Tom, testvéred nincsen, legyél Sirius Black unokatestvérének a fiának a lánya, oké?
- Rendben.
- Még valami. Akár tetszik akár nem, Draconak kell szólítanod.
- Értem – felelte Hermione, és egy nagyot nyelt.
- Figyi, Granger, a lényeg: nem szabad elszólni magunkat, mondjuk azt, hogy fél éve járunk.
- Malfoy! Ugye nem kell megfognom a kezed? – hebegte a lány.
- Reméljük nem. A Malfoy kúriába megyünk.
Hermione bólintott, és mindketten hoppanáltak.
A Malfoy kúria meglehetősen hatalmas volt, teli magas tornyokkal, és ez – ellentétben az Odúval gyönyörűen nézett ki.
- Ez a börtönöm Gr…Mary-Kate.
- Egész szép egy börtönhöz képest – állapította meg Hermione.
Narcissa Black a kúria bejáratánál már izgatottan várta fiát, és leendő menyét. A helyzethez képest boldogan integetett az egyre közeledő párocskának.
- Integess vissza – morogta halkan Draco.
Hermione mosolyt erőltetett az arcára, és visszaintett Mrs. Malfoynak.
- Szia anya – ölelte meg Draco.
- Úgy örülök, hogy végre itt vagy!
Hermione távolabbról figyelte az eseményeket, és várt a megfelelő pillanatra, hogy bemutatkozhasson.
- Üdvözlöm asszonyom! Mary-Kate vagyok.
- Szervusz Mary-Kate, én Narcissa Malfoy vagyok. Neked mi a vezetékneved?
- Black, asszonyom – vigyorgott Hermione. – Sirius Black harmad-unokatestvérének az unokája vagyok.
- Black, micsoda meglepetés! Akkor bizonyára tiszta a véred…
Naná, tiszta sárvérű vagyok – gondolta Hermione. – És tiszta bolond, hogy elkísértem Malfoyt erre a nyomorult helyre.
- Igen, Mrs. Malfoy, kérem, aranyvérű vagyok.
Narcissa boldogan bólogatott, és beinvitálta a vendégeket. A Malfoy kúria belülről még szebb volt, mint kívülről. Az előtér tágas volt és kényelmes, kabátakasztók, cipőtartók, esernyőtartók foglaltak helyet. Ahogy az ebédlőbe értek, Hermione eltátotta a száját: ilyet csak a mesében látott idáig. A szoba közepén egy hatalmas asztal volt, legalább harminc férőhellyel, mögötte dívány, és bárpult, a falon a Malfoy család ősei függtek (Hermione ezt a szőke hajukból állapította meg), a szoba közepén egy óriási falikárpit függött a falon, melyen egy M betű díszelgett.
- Csodálatos... – ámuldozott Hermione.
- Köszönöm, Mary-Kate.
Hermionét ez a név visszarázta a valóságba. Narcissa az asztalnál ült.
- Gyere, üljünk le – próbált kedves lenni Draco.
Hermione inogva követte „kedvesét”, majd helyet foglalt Narcissával szemben.
- Hozhatok valamit inni?
Hermione már tátotta a száját, hogy nem kér semmit, végül aztán úgy döntött, ha Narcissa nagyon ragaszkodik hozzá, iszik egy vajsört. De Draco előbb szólalt meg.
- Két pohár bort kérnénk, anya.
- Nem szeretem a bort – nyafogta Hermione, amikor Narcissa kilépett.
- Már pedig ez nem egy kocsma, Granger, itt illedelmesen kell viselkedni! – sziszegte Draco.
- Azt nem mondtad, csak azt, hogy legyek a barátnőd, meg, hogy Mary-Kate legyen a nevem – vágott vissza halkan Hermione.
- Ez egy előkelő hely, viselkedj is úgy. Ne mélyedj bele anyámmal a beszélgetésbe!
Hermione bólintott, nem tudtak tovább beszélgetni, mivel visszatért Narcissa három pohárral és egy üveg fehérborral.
- Hogy megy az iskola, fiam?
- Most, hogy Dumbledore meghalt egy csomó dolgot kell csinálnunk. Két álló napig takarítottuk az irodáját Gr… - itt megállt, majd rájött, hogy semmi rosszat nem mondott – Grangerrel.
- Granger? Mintha meséltél volna már róla.
- Igen, griffendéles prefektus… - kezdte Draco.
- Á megvan, az a sárvérű lapátfogú tudálékos kislány, akit mindennél jobban utálsz?
Draco tekintete Hermionéra siklott. Régen valóban ezt gondolta róla. Most viszont itt van vele, és ő húzza ki a csávából. Legszívesebben kitörölte volna anyja utolsó mondatát. Hermione eközben arra az elhatározásra jutott, hogy kimegy a mosdóba, de Narcissa közbeszólt.
- Mondd, Mary-Kate, te melyik házba jársz?
Hugrabug a balfácánoké, Mardekárba nem lehet, mert akkor Draco már említette volna anyjának, Griffendélbe nem, mert akkor azt hinné, hogy Harry barátja.
- Hollóhátas vagyok.
- Remek, valaha engem is majdnem oda osztott be a Teszlek Süveg, de… - kopogtak.

Egy csapat halálfaló lépett be, Avery, Nott, Lestrange, és Macnair.
- Jó estét! – köszönt Draco.
- Jó estét – hajolt meg Hermione – A nevem Mary-Kate Black.
Mindannyian biccentettek és leültek az asztal köré.
Hermione illedelmesen követte a többieket, visszaült a helyére, Malfoy mellé.
- Nagyon csinos barátnőd van, Draco. Hogy is hívják? – kérdezte a kopasz Macnair.
- Her… - itt elfúlt a hangja, Hermione döbbenten nézett rá – Hercegnőm, mutatkozz be kérlek Macnairnek.
- Mary-Kate Black vagyok.
- Örvendek – nyújtott kezet a férfi. – Hogy ismerkedtetek meg, Mary-Kate?
Hermionét legbelül pánikroham fogta el. Mivel sokat levelezett Viktor Krummal, ezért azt fogja mondani, hogy a Durmstrangból jött. Nem, ez nem jó – gondolta.
- A kviddicsedzésen – mondta az első szót ami eszébe jutott, de azon nyomban meg is bánta. Draco nem tudta mire akar kimenni a játék.
- Te melyik poszton játszol?
- Egyikben sem. Felváltottam Madame Hoochot, én vezetem az edzéseket és a meccseket – felelte könnyedén Hermione.
- Melyik házban is vagy? – érdeklődött Bellatrix Lestrange.
- A hollóhátban – Hermione meglehetősen ügyelt arra, hogy mit mond.
- Mi történt a kviddicsedzésen? – folytatta Avery.
- Nos, egyik edzés után beszélgetni kezdtünk, és nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak, aztán így alakult ki a dolog – fűzte a szót Malfoy.
- Pontosan… - Hermione nyelve hegyén volt már a Malfoy szó, de helyesen cselekedett, hogy nem ejtette ki – Draco.
- Mióta is vagytok együtt?
- Fél éve – felelte könnyen Malfoy.
Narcissa belépett az étkezőbe, és helyet foglalt Bellatrix mellett.
- Nos, most, hogy sajnálatos módon elhunyt Lucius még nagyobb erővel rá kell tapadnunk Potterre. A Nagyúr már türelmetlen.
- Harry? – Hermione rájött, hogy elszólta magát. – Harry Potter? Bárki el tudja intézni.
Hermionét belülről szaggatta valami, ezeket a szavakat sohasem ejtette ki a száján. Magában elnyökögött egy bocsánatot, majd ismét figyelni kezdett.
- A Nagyúr már többször próbálta elintézni. Te nem hallottál egyikről sem? – kérdezte Macnair.
- De természetesen hallottam. Egyet, hogy a….Nagyúr megölte Cedric Diggoryt.
- Akkor Dumbledore nem világosította fel a gyerekeket. Többször is megpróbálta megölni – mondta Bellatrix.
- Hallottam…Potter…történetét, …sajnálatos. De…nem vagyok…öhm…túl jóba Potterrel és nem tudok az ő kis ügyeiről – próbálta elterelni magáról a gyanút.
- Szerintem Mary-Kate igen rosszul van – állapította meg Narcissa. – Draco, kísérd ki.
Hermione felállt a saját lábán. Draco muszájból átkarolta, és kikísérte a mosdóba.
- Silencio!
- Sajnálom Malfoy ez nem fog menni!
- Ide figyelj, Potter nem a barátod, ezt kell elhitetned, világos? Különben vége a játéknak, és téged is felkoncolnak nem csak engem!
- Értem, Malfoy, de ez nem olyan egyszerű. Mindenről faggatnak, azt sem tudom mit mondjak…
- Ne pánikolj be – Draco megsimogatta a lány haját. – Figyelj, kimegyünk, és azt mondjuk, hogy megártott a bor.
Így is tettek. A halálfalók körében nem keltett különösebb gyanút Hermione viselkedése, sőt, mi több, egyenesen megkedvelték. A páros kikacsázott a mosdóból.
- Jobban vagy? – kérdezte Nott.
- Igen.
- Annyira aranyosak együtt, hát nem? – mosolygott Narcissa.
- Mi lenne, ha megcsókolnátok egymást? – kérlelte Bellatrix.
Hermione és Draco segélykérő pillantást váltottak egymással, de tudták, ebből nem lesz egyszerű kimászni. Draco odahajolt a lányhoz, és száját odatapasztotta. Mindez csak egy pillanatig tartott.
- Ne legyetek ilyen szégyenlősek – biztatta Narcissa – Most egy komolyabbat.
Mit volt mit tenni, rendesen szájon csókolták egymást. Ez sem tartott túl sokáig, Hermione elhúzta a száját. Mindkettejüknek furcsa érzése támadt: igazán, tényleg megkedvelték egymást. Persze ezt egy világért se vallották volna be.
Visszaültek a halálfalók csapatához.
- Mindjárt tíz óra, mennünk kell.
Hermione jobbnak tartotta, ha befogja a száját, így nem kérdezte meg hova mennek – gondolta, a temetőbe. Tévedett.
Narcissa belesúgott valamit fia fülébe, és elindult lefele a lépcsőn.
- Mary-Kate, egy szóra…
- Tessék.
- Anyám azt mondta, hogy itt lesz a Sötét Nagyúr… - mondta.
Hermionének elkerekedett a szem, rájött, hogy most aztán pácban van.
- Granger, Voldemort Nagyúr egyből kiszúrná, hogy sárv…, hogy nem vagy aranyvérű. Gyere, menjünk le, és csinálj úgy, mintha rosszul lennél.
Hermione bólintott, tudta, hogy ez az egyetlen esély, hogy élve megússzák ezt a kalandot. Pálcájával megbökte az arcát, mire az folyamatosan elkezdett fehéredni.
- Remek – bólintott Malfoy.
Lent már izgatott sustorgásba burkolóztak a halálfalók.
- Mary-Kate drágám, jól vagy? Sápadtnak tűnsz…
- Kicsit rosszul érzem magam – hebegte Hermione, a hatás kedvéért még a kezét is rátette a fejére.
- Felkísérem – ajánlkozott Bellatrix.
Egy pillanattal később már Hermione Bellára támaszkodva lépkedett a lépcsőfokokon felfelé.
- Ez itt Draco szobája, Mary-Kate.
- Köszönöm Mrs. Lestrange.
- Ugyan már, szólíts Bellatrixnak, vagy Bellának.
- Köszönöm, Bella.
- Most dőlj le.
Hermione bizonytalanul lépett be a szobába. Draconak hatalmas ágya volt, több szekrényi ruhája, egy nagy üveg, melyek mögött tőrök voltak(címerrel), tágra nyíló ablakai – mellesleg minden anyagon fel volt tüntetve a D.M., D. Malfoy, vagy a Malfoy szó.
Eközben visszaért a pincébe Bellatrix, és elmondta Draconak, hogy Hermionét, vagyis Mary-Kate-et a szobájában szállásolta el.
Ekkor a pincehelyiséget, melynek közepén egy koporsóban feküdt Lucius Malfoy zöld fény töltötte be. A Sötét Nagyúr hát eljött… Sötétbarna haja volt, kifejezéstelen szemei, és fekete csuklyát viselt.
- Végre eljöttél, Nagyurunk – mondta Narcissa.
Voldemort körbenézett.
- Piton merre van?
- A Minisztériumban Caramellel beszél – felelte Bella.
- Á, Draco, ismét találkozunk.
- Én is örülök, Voldemort Nagyúr – felelte nem túl őszintén Draco, és meghajolt.
- Elhoztad a menyasszonyod?
- Még nem a menyasszonyom, de hamarosan az lesz – hazudta Draco. Nem hiába tanulta meg az okklumenciát, most nagyon jól jött neki, hogy le tudta zárni az elméjét, így a Nagyúr nem jött rá a turpisságra – Fent van az emeleten, gyengélkedik.
- Kísérd le, látni óhajtom – kérlelte Voldemort.
Draco nagyot nyelt. Nagyon nagy pácban voltak. Rápillantott anyjára, aki bőszen bólogatott. Malfoy felsietett a harmadik emeletre, a szobájába. Útközben semmi épkézláb ötlet nem jutott eszébe.
- Ez lesz a vég… - gondolta.
Hermione az ágyon ücsörgött, és nézte a kertet. Kicsit összerezzent, amikor kitárult a szoba ajtaja.
- Malfoy! Mi van?
- Látni akar…látni… - hebegte el-elcsukló hangon.
- Ki?
- Voldemort.
Hermione iszonyatos pánikba esett.
- Úristen, most mi lesz? – kérdezte félhangosan, közben a kezeit tördelte. – MEG FOGUNK HALNI!
- Nem tudom…
- Voldemort megöl mindkettőnket, ha kiderül a hazugság, Malfoy!
Draco is zihált az idegességtől. Körbenézett a szobájában: a zöld selyemmel terített ágyára, a hatalmas, ablakra, a tőrökre…
- Megvan! – kiáltott fel.
- Ebből nincs kiút… - szipogta a lány.
- De van – szólt derűsen.
Draco odaszaladt az üveglaphoz, pálcájával párszor megkocogtatta, mire az ablak kinyílt. Kikapott egy kis kést belőle, és magával vitte. Kihúzta a tokjából, és elkezdte vizsgálni.
- Mi a fenét művelsz? – sápítozott a lány.
Draco nem válaszolt, feltűrte az ingjét, és a kés pengéivel felszelte a bőrét. Bugyogott belőle a friss vér.
- Malfoy! Normális vagy?
- Hallgass rám, add ide a kezed, most az egyszer bízz bennem!
- De benned nem lehet megbízni.
- GRANGER! Ugyanolyan helyzetben vagyok, mint te. Ha nem oldjuk meg, mindketten odaveszünk!
Hermione vonakodva bár, de kinyújtotta a kezét. Draco villámgyorsan vágott egy vastagot a lány bőrén, és kifolyt onnan a vére. Felszisszent a fájdalomtól, de hangtalanul tűrte.
Draco egy pálcikával a saját vérét Hermione sebébe tette.
- Ez így nem lesz jó – suttogta.
A pálcikával minél több vért próbált a kezére tenni.
- Wingardium Leviosa!
A vércseppek felemelkedtek, Draco a pálcájával a lány bőre felé mutatott, és a cseppek lassanként beivódtak Hermione szervezetébe. Ezután a fiú egy sebgyógyító bűbájjal eltüntette a hegeket.
- Jól vagy? – kérdezte Malfoy.
- Igen, megvagyok. De mégis mire volt ez jó?
- A Sötét Nagyúr félvér, ezért kiszúrja a sá… mugli születésűeket, a saját fajtáját és az aranyvérűeket nem. Most adtam egy kis Malfoy vért, ezáltal félvér vagy.
- Vértestvérek vagyunk?
Draco jobban belegondolt: valami olyasmi.
- Hermi… Granger! – a lány elmosolyodott. – Tanultál okklumenciát?
- Azt Harry tanulta, tavaly segítettem neki pár alkalommal.
- Ürítsd ki az agyad, ne legyen semmi benne.
Hermione elengedte magát, behunyta a szemét, és kiengedte a fejéből gondolatait.
Kinyitotta a szemét, és meglátta Dracot a pálcájával a kezében.
- Legilimens!
Megjelent a kis Hermione, majd a tizenegy éves, aki mohón kapja magára a Teszlek Süveget, utána a tizennégy éves lány nézte ahogy Harry Potter elbánik a sárkánnyal a Trimágus Tusát, ahogy Malfoyjal csókolózik…
- ELÉG! – harsogta a lány, de nem ájult el, mint annak idején Harry.
- Te rólam álmodozol? – kérdezte gonosz vigyorral Malfoy. – Nem is ez a lényeg, egész jó voltál. Mennünk kell. Ürítsd ki az elméd, majd blokkold le, nehogy a Nagyúr rájöjjön a csalásra.
Hermione sápadtan nézett a fiúra, és erőtlenül bólintott egyet. Kiléptek a szobából, amikor a pinceteremhez értek – Hermione legnagyobb megdöbbenésére Draco megfogta a kezét, és összekulcsolta.
- Végre megjöttetek, azt hittem már elvesztetek – pirított rájuk Narcissa.
- Ne haragudj anya, de Mary-Kate gyengélkedik még mindig.
- Mary-Kate? – súgta egy hang.
Hermione picit összerezzent. Ürítsd ki az elméd…el kell hagynia a gondolataidnak…Mary-Kate Black vagyok – mondta magának Hermione.
Megpillantotta Voldemortot fekete köpenyében, szúrós tekintetét, meghallotta suttogó hangját… Hermionén szörnyülködés lett volna úrrá, ha nem türtőzteti magát.
- Nagyúr, ő itt Mary-Kate Black, a kedvesem – hajolt meg Draco.
- Black? Még egy Black? – mordult Voldemort.
- Mary-Kate Black vagyok – hajolt meg Hermione.
- Kinek a sarja vagy?
- Tom és Judith Blacknek, egy távoli ága a Black családnak.
- Aranyvérű vagy?
Hermione egy gyors pillantást váltott Dracoval, aki picit előrebiccentette a fejét, és nagyot pislogott.
- Igen, Nagyúr.
- Remek. Akkor kezdődjék a szertartás.
Narcissa mindent előkészített, a családi mauzóleumban kívánták nyugalomra helyezni Lucius Malfoyt. A temetés teljesen úgy zajlott, mint egy normális mugli búcsúztatás. A végén mindannyian egy-egy szál virágot helyeztek oda.
- Mennem kell… - sziszegte Voldemort. – Jó munkát végezzetek az átkozott Potterrel.
- Természetesen, Nagyuram, természetesen – hajolt meg előtte Bellatrix.
Voldemort dehoppanált. Hermione kíváncsi volt hol hagyta Pettigrewt, de nem tudott sokáig elmélkedni, mivel felfelé indultak meg.
- Sajnálom szegény Luciust.
- Én is, kedvesem – mondta Narcissa Bellának.
- Meddig maradtok? – kérdezte Draco.
- Egy kicsit még maradunk. Mary-Kate, szerintem pihenj le.
Hermione bólintott, Draco pedig felkísérte.
- Zseniális voltál! – kapta fel a lányt.
- Kösz, örülök, hogy még élünk.
- Még mindig utállak…
- Én is – bólintott komoran Hermione.
- Nos, Mary-Kate, dőlj le kérlek. Addig elszórakoztatom a népet.
Hermione boldogan és megkönnyebbülten bólintott Malfoynak. Ledőlt a pihe-puha ágyra, és a fiúról kezdett el gondolkozni. Ismét megváltozott minden kettejük között, méghozzá pár nap alatt. Úgy érezte, mintha Draco úgy bánna vele, mint egy kedves ismerőssel vagy baráttal.
Draco nagyjából délután négy magasságában tért vissza.
- Elmentek.
- Értem.
- Kösz, Granger – Hermionénak most először fájt, hogy így szólította a fiú. – Mindent bevettek.
- És most mi lesz?
- Mi lenne? Szépen majd szakítok Mary-Kate-tel, mert mondjuk nem illünk össze egymással, aztán majd keresek egy nem kamu csajt.
- Aranyvérűt, mi?
- Azt hát. Miért milyen választásom lenne?
- Mit tudom én. Mondjuk kiszállhatnál ebből az egészből.
Draco felpattant, mert hogy az ágya szélén ücsörgött.
- Bolondnak nézel? Nem tehetem. Megölnének.
- Akkor meg kellene halnod! – mondta félhangosan Hermione.
- Silencio! – suttogta – Eszednél vagy, Granger? Nem a Roxfortban vagyunk!
- Igazad van. Bár kár volt elvállalnom ezt a marhaságot.
- Mert?
- Ahogy látom nem tanultál semmit. Ennyin (itt a mutató és a hüvelykujját közelre húzta) múlt az életed!
- Most mit tudok csinálni? Kösz szépen, majd egyszer meghálálom, satöbbi, satöbbi…
- Mi lesz, ha netalántán egy, ahogy te szoktál fogalmazni, sárvérűvel hoz össze a sors?
- Mint te? El vagy tévedve, Granger. Nekem kötelességem Malfoy módjára viselkedni.
- De hát meghalt a zsarnokoskodó apád! – üvöltötte Hermione.
Draco reakciója meglepő volt: felnevetett, sőt, mi több a hasát fogta a nevetéstől.
- Mi rosszat mondtam?
- Te…te komolyan azt hiszed, hogy apám… - hörögte.
- Miért nem? Apád egy kizsákmányoló szemét alak, aki embereket öl meg…
- Anyám még nála is rosszabb.
- Tessék? – pislogott a lány.
- Így van. Anyám a főgonosz. Apám se volt semmi, de anyám kenterbe veri. Ártatlan arc…
- Malfoy… Te miért vallod be ezt nekem?
Úgy tűnt, Draco elmélázik ezen a gondolaton, mert nem reagált azonnal. Igen, miért mondja el ezt Grangernek?
- Te kérdezted, nem? – morogta morogrván.
- De. Gyűlölsz, mi? A legnagyobb ellenségeddel…
- Legalább nem kell ágyba bújnom vele. Mármint az ellenséggel.
- Ja… – bólintott Hermione – Nem. Még mindig halálfaló akarsz lenni?
- Tulajdonképpen nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? Pár napja még biztos voltál benne…
- Ugyan már, Granger, nem minden az, aminek látszik. Malfoy vagyok, nem tagadom, hajlamom van a rosszra, ahogy tapasztaltad…, na mindegy. Ugyanakkor apám halálából tanulságot szűrtem le.
- Éspedig?
- Ej, de kíváncsi vagy!
- Akkor ne válaszolj – válaszolta gorombán Hermione.
- Mivel ilyen szépen kérted válaszolok. Nem akarom úgy végezni, mint apám. Rossz vagyok, sőt gonosz, de nem akarok valakiért meghalni. Nem akarom feláldozni magam.
- De hát pont az ellenkezőjét mondtad néhány napja!
- Akkor még nem halt meg apám! – csattant fel Malfoy.
- Értem. Mi lesz?
- Élek, mint hal a vízben.
- Nem gondolod, hogy veszélyes játékot űzöl?
- De, könnyen megégethetem magam. Jobb ötletem viszont nincsen. Anyám azt akarja, hogy halálfaló legyek. Nincs más választásom.
- De van.
- Mégis mi?
Kopogtattak az ajtón. Draco feloldotta a Silencio bűbájt, és kinyitotta az ajtót: Narcissa állt ott.
- Jobban vagy már, Mary-Kate? Olyan csöndbe voltatok.
- Igen, asszonyom.
- Anya, Mary-Kate aludt, én pedig nem akartam felébreszteni.
- Értem, fiam. Hozzak egy kávét vagy teát?
- Nem köszönöm – felelte a fiú. – Hamarosan indulunk. Még sok dolgunk van a Roxfortban.
- Szóljatok, ha indultok – s ezzel kilépett a szobából.

Hermione és Draco úgy döntöttek, a beszélgetést abbahagyják, így is nagyon veszélyes helyzetnek voltak kitéve. Összeszedték a holmijaikat, és lementek a földszintre.
- Köszönöm a vendéglátást, Mrs. Malfoy – fogta meg az asszony kezét Hermione.
- Szólíts Narcissának, kérlek. Nincs mit, Mary-Kate, örülök, hogy megismertem Draco szerelmét.
Malfoy itt úgy érezte, meg kell fognia állítólagos kedvese kezét – így is tett.
- Viszlát anya! – ölelte meg Draco.
A fiatalok hoppanáltak.
- Megnézem mi van Ronnal – mondta Hermione, mikor beléptek a Roxfort kapuján.
Draco vállat vont, mintha cseppet sem érdekelné a dolog.
- Előbb jelentkezzünk le McGalagonynál, mielőtt idegbeteggé válik.
Hermione támogatta az ötletet.

- Köszönöm, hogy szóltak.
- Többiek? – kérdezte Hermione.
- Miss Granger (Hermione úgy érezte, mintha nem hozzá beszélne, megszokta az egész napos Mary-Kate-ezést) Weasley érdekli, igaz?
- Ööö…is.
- Weasley hamarosan teljesen felépül. A többieknek rengeteg munkája van, estig dolgoznak. Maguk pihenjenek ma, látom elfáradtak.
Draco bűnbánó arckifejezést öltött magára, bizonyára azért, hogy ne kelljen dolgoznia. McGalagony útjukra bocsátotta őket. Együtt mentek a második emeletre. Amikor Hermione ki akarta nyitni az ajtaját tekintete összetalálkozott Dracoéval, egymásra mosolyogtak, majd mindenki ment a saját szobájába.
Hermione villámgyorsan öltözött át, felvette talárját, éppen a táskáját pakolta ki, amikor kopogtak.
- Tessék! – mondta a táskájába mélyedve.
Draco állt az ajtóban.
- Mi történt, Malfoy?
- Ö… - böffentette – Csak gondoltam elhívlak enni.
- Te?
- Mi az?
- Úgy értem te elhívsz engem vacsorázni?
- Á, értem. Ne aggódj, Granger, csak tudod… nem szeretek egyedül enni.
- A múltkor azt mondtad ebéd közbe, hogy fogjam be a számat.
- Jól van… Megyek…
- Várj! – vágta rá Hermione, mikor Draco már csukta volna be az ajtót. Végül kinyitotta. – Mégis megyek.
Draco arcára diadalittas mosoly ült. Nem tudta miért, de Grangerrel akart vacsorázni.
- Ugye tudod, hogy a többiek dolgoznak?
- Tudom – vigyorgott Draco.
Beléptek a Nagyterembe, ami üresen kongott. Csupán Félig Fej Nélküli Nick teste suhant át a termen.
- Éhen pusztulok – mondta Draco, és nyálát csorgatva foglalt helyet a Mardekár asztalánál.
- Ugye nem gondolod, hogy én leülök oda?
- Ki a fene látja?
- Na jó.
Hermione helyet foglalt egykoron esküdt ellenségével szemben, és lekvárt kezdett el kenni a pirítósára. Draco mert a tányérjára jó sok mennyiségű rántottát.
- Te, mit akartál mondani akkor, amikor anyám belépett?
- Nem tudom – itt elgondolkodott, és eszébe jutott a beszélgetés. – Megvan. Azt, hogy van megoldás a problémádra.
- Melyikre?
- Arra, hogy a döntés a te kezedben van, hogy mit hoz a jövő.
- Mire akarsz kilyukadni, Granger?
- Arra, hogy el is hagyhatnád az országot.
- Mi? Azt hiszed ez megoldás lenne?
- Ha beszélnél McGalagonnyal, akkor biztos, hogy tudna megoldást a dologra.
- Bolondnak nézel!? – háborodott fel Malfoy. – Voldemort Nagyúr…
- Ne hívd Nagyúrnak!
- Úgy hívom, ahogy akarom! Különben is bárhol a nyomomra bukkanhatna.
- Nem.
- …
- Ha lesz egy titokgazdád, akiben teljes mértékben megbízol akkor megmentheted az életed!
- Granger… Figyelj, nem akarok egész életemen keresztül menekülni, a másik meg az, hogy nincs olyan ember, akiben megbíznék.
- Crak? Monstro? Parkinson?
Draco felharsant.
- Olyan bolondok, hogy még azt is elfelejtenék hova rejtettek!
- Más?
- Ki lenne? Avery, Nott? Vagy ki?
- Nem tudom, csak van olyan, akiben megbízol…
- Egyetlen olyan ember van.
- Akkor beszéld meg azzal az emberrel. Ki az? Egyáltalán akarod?
- Nem tudom megéri e, láthattad mi történt Potterékkel…
- Mert Pettigrew elárulta őket…
- Honnan tudnám, hogy nem árulsz e el?
- TESSÉK? – pislogott a lány. – MIT MONDTÁL?
- Azt, hogy honnan tudhatom, mikor árulsz el.
- Nem értelek. Úgy beszélsz, mintha… - hebegte a lány.
- Mintha te lennél az ideális személy? Mert ez így van.
- Ezt…ez komolyan gondolod?
- Nem vagyunk barátok, Granger, de te jólelkű vagy, segítettél nekem, különben már rég halott lennék. Bízom benned. Ha elfogadod, megteszem.
Hermione értetlenül állt a dolgok előtt. Válaszolni nem volt lehetősége, ugyanis Pansy Parkinson ekkor belépett a Nagyterem kapuján.
Bizonyára ledöbbent, hogy Hermionét a Mardekár asztalánál látja, mert úgy nézett ki, mint egy sóbálvány.
- GRANGER! – üvöltötte.
- Á, Parkinson! – vigyorodott el Hermione.Már nem félt senkitől.
- Ez a Mardekár asztala piszkos kis…
- Tudom – vigyorgott még mindig. – Na és?
- Húzd el innen a csíkot!
- Mert? Szólsz McGalagonynak?
- Nem. Potternek.
Hermionén úrrá lett a nevetés, miért olyan fontos, hogy szól Harrynek a történtekről.
- És ez mire lenne jó?
- Végre rájönne, hogy kettős életet élsz.
- Miről beszélsz? – kérdezte Hermione. Most már nem nevetett.
- Arról, hogy itt bájcseverészel Dracoval.
Hermione megkönnyebbülten fellélegzett: már azt hitte, hogy Pansy tud a temetésről.
A lány elcsörtetett mellőlük, Draco rászegezte a pálcáját, és elmormolt egy varázsigét. Pansy megdermedt, majd folytatta útját.
- Mit csináltál vele? – fordult vissza Dracohoz.
- Nem végezhettünk félmunkát. Pansy apja is halálfaló, biztosra veszem, hogy előbb-utóbb elterjed Mary-Kate híre, így módosítottam az emlékezetét.
- De… ha engem meglát azt hiszi Mary-Kate vagyok!
- Öööö… ez lehet. A francba, elszúrtam!
- Ki kell javítanunk ezt a hibát, mert nagy gondok lehetnek! El kell mennem a könyvtárba.
Hermione felpattant a székéről. Kis híján kivágta az ajtót, amikor az kinyílt.
- Szia Hermione – köszönt Hannah.
Anthony biccentett egyet felé, Hermione is ugyanígy tett, és már rohant is a könyvtár felé.
A Mardekár asztalánál Draco Malfoy csak ennyit motyogott a bajsza alatt:
- Könyvmoly Granger. De már megint kihúz a slamasztikából. Vajon miért?
Hannah és Anthony a Griffendél asztalánál foglaltak helyet. Egy ideig az ideges Malfoyt figyelték, majd rátértek az ételek kiválasztására.
- Mi baja Hermionének?
- Szerintem Malfoy csinált vele valamit. Már az is gyanús volt, hogy ma elhagyták az iskolát – mondta Hannah.
- Faggasd ki este.
- Rendben. Hogy van Ron?
- Egész jól, már normálisan beszél, és nem fáj neki annyira a csontnövesztés.
- Mikor engedik ki?
- Szerintem Dumbledore temetésére már biztosan.
- Értem. Milyen volt a mai nap?
- Unalmas, förmedvényes, szörnyű. Röviden ennyi. Tiéd?
- Még annál is szörnyebb. Az a nyavalyás Parkinson kijelentette félidőnél Bimbának, hogy rosszul érzi magát, ezért felment a gyengélkedőre. McGalagony nagyon megkínozott?
- Á, nem… Végül is csak egész nap a nyomában kellett loholnom, és…á, hagyjuk, olyan voltam mint egy patkány.
- Patkány? Nem, mint egy pincsikutya?
- Mindegy Hannah, nem értek a mugli dolgokhoz.
Kinyílt a Nagyterem ajtaja, és a holtfáradt Padma – Ernie páros esett be rajta.
- Sziasztok! Hermione?
- Az imént viharzott el. Bizonyára megbántotta Malfoy.
- Lehet. Nem árulta el nektek sem mit csinált ma, igaz?
- Nem – csóválta a fejét Anthony. – Majd este Hannah akcióba lép. Üljetek le.
Draco Malfoy még mindig magányosan ücsörgött az asztalnál, és reménykedett benne, hogy Hermione tévedett, vagyis nem módosította Pansy emlékezetét. Már éppen befejezte a vacsorát, amikor visszatért Hermione egy nagy vaskos könyvvel. Intett barátainak, és Malfoy felé vette az irányt.
- Hermione megbolondult… - jegyezte meg sötéten Padma.
- Lehet, hogy köze van a dolognak a mai titkos összejövetelről – súgta Ernie.

- Malfoy, megtaláltam!
- Végre egy jó hír.
- Na szóval ismét módosítanod kell Parkinson emlékezetét úgy, hogyha halálfaló vagy olyan ember, akik a Nagyúr kegyeiben vannak akkor képzelje el, hogy én vagyok Mary-Kate.
- Nem egészen világos – mondta Draco.
- Rendben. Van egy bűbáj, amivel meg tudjuk akadályozni, hogy Parkinson azt képzelje rólam, hogy Mary-Kate vagyok.
- Éspedig?
- A neve Horbats, de nem ez a lényeg. Ha rászórod, akkor Pansy nem fog le- Mary-Kate-ezni, csupán a halálfalók és egyéb sötét emberek fogják elhinni, hogy én valóban létezek.
- Pansy azt fogja hinni rólad, hogy Mary-Kate vagy ha valamelyik halálfaló megkérdezni?
- Pontosan – felelte kihúzva magát Hermione.
- Akkor mire várunk?
Hermione és Draco sietősen hagyták el a termet – együtt.
A kis csapat hátrahőkölve figyelte az eseményeket.
- Remek, Hermione Malfoy-párti lett – jegyezte meg Ernie.
- Bolond vagy! Hermione nem állna át a sötét oldalra! – csattant fel Padma.
- Majd meglátjuk…
Pansyra a szobájában találtak rá.
- Draco, Mary-Kate! – köszönt nekik.
- Mondtam, hogy elszúrtad – morogta Hermione.
- Horbats! – sziszegte Draco.
- Granger, mi a nyavalyát keresel itt?
- Megmentem az életem.
Pansy nem értette miről beszél a lény, de ez érdekelte őt most a legkevésbé.
- Hord el innen magad! – rikácsolta.
Hermione, nyomában Draco kilépett a szobából. Már javában sötétedett, amikor Hannah visszatért a szobába.
- Elárulnád nekem mi volt ez az egész Malfoyjal?
- Nem, ez a kettőnk dolga.
- Tudod Ernie azt hiszi, hogy átálltál a sötét oldalra.
- Meg van húzatva? – háborodott fel Hermione. – Dehogyis!
- Jól van, rendben, nem kell annyira felidegesedned.
- De ezt hogy képzelitek? – harsogta.
- Hermione, nyugi, nyugi – csitítgatta Hannah. – De mi van Malfoy és közted?
- Semmi – húzta fel a száját Hermione, pedig belül érezte: egy kicsit megkedvelte a fiút.
- Nem hiszek neked.
- Akkor ne higgy! – csattant fel, és kirohant a szobából – egyenesen Malfoy elé.
Draco a falnak támaszkodva ácsorgott, úgy tűnt, mintha várna valakit.
- Na mi van?
- Közöd?
- Ez egy értelmes beszélgetés volt. Hallottam, hogy üvöltöztél Abbottal.
- Azt hiszik átálltam a sötét oldalra – vallotta be Hermione.
- Akkor nem ismernek eléggé, Granger. Kijössz velem sétálni?
- Öööö…
- Ha nem, nem – vont vállat Draco.
- Megyek.
Draco bólintott egy hatalmasat, kisétáltak a Roxfort kapuján.
- Hullafáradt vagyok.
- Azok lettünk volna, hogyha nincs az a jó ötleted – mondta a lány, majd pár pillanattal később folytatta – Tudod mi van most?
- Mi?
- Bennem is Malfoy-vér van.
Draco elmosolyodott a kijelentésen, kabátját szorosan összehúzta, mert a hideg áthatolt a bőréig. Egy rövid séta után leültek az egyik padra, és tovább folytatták a beszélgetést. A hó már olvadásnak indult, a szél lágyan fújt, ők pedig, a valaha volt két legnagyobb ellenség egymással beszélgetett.
- Jövő héten halálfaló leszek – szólt a fiú.
- Már?
- Igen – görbült le a fiú szája.
- Elvállalom.
- Mit?
- Leszek a titokgazdád – mondta Hermione, s csalafinta mosolyt csalt az arcára.
A kijelentés után Draco és Hermione hosszan nézte egymást, mindkettejük arca ragyogott a boldogságtól, de még mindig túl makacsak voltak ahhoz, hogy ezt be merjék vallani a másiknak.
- Köszönöm Gr…. – itt elhaltak Malfoy szavai, és egy pillanat múlva, Hermione legnagyobb meglepetésére átölelte őt, és a fülébe súgta – Hermione…
- Hermione?
- Igen.
- De miért?
- Hát… Nagyon megkedveltelek.